Hol tanár s diák egy közösség

Tagadhatatlanul előfordul, hogy iskolaévek alatt a hallgatók és az oktatók nem kerülnek egy hullámhosszra, mely az egymás iránti türelem és tisztelet csökkenéséhez, s így sok feszültséghez vezethet. Főleg a vizsgaidőszak tájékán. Van azonban legalább egy olyan alkalom minden két évben, amikor a két csoport egy közösséggé formálódik, egymásért és egymás mellett áll ki. Ilyen esemény az Országos Tudományos Diákköri Konferencia.

Az OTDK és az arra való szorgalmas felkészülés az egyik legkiválóbb példája a hallgatók és a (legalább) közvetlen mentoraik közötti kitartó és baráti együttműködésnek. A hallgatók nyitottak a tanulásra és kutatásra, az oktatók pedig érezhetik, hogy szavaik biztos meghallgatásra kerülnek. E szoros szakmai kapocs pedig - sok más tényező mellett természetesen - kiváló versenyszereplést szülhet, mely mindenkinek a sikere. Sőt, a hallgató és az oktató mellett közös otthonuknak: egyetemüknek is öregbíti hírét.

A XXX. OTDK állam- és jogtudományi tagozata 2011. április 18-20 között Pécsett került megrendezésre. Ezen Szegedet több mint 30 előadással képviselték hallgatóink (nem csak joghallgatók, mivel rögtön az én konzulensi felügyeletem mellett indult egy kiváló nemzetközi tanulmányok szakos diák, Szénási Ráhel). A rendezvényen már a megnyitó ünnepség is eggyé kovácsolta azt a tömeget, akik a Tudásközpont dísztermében összegyűltek, és a kiváló köszöntő beszédeket követő zenés műsort végig hallgatták. A fenomenális zenei adottságokkal megáldott pécsi joghallgatók és - mi több - egy oktató hangos tapsot érdemlő gálaműsorát a bordalokat modern acapella stílussal vegyítő Vivat Bacchus követte. Így - valamint az ezt követő kötetlen éjszakai "túrázással" indult az OTDK, és ezen keresztül a címben is szerepeltetett "közösségépítés" vagy "épülés".

Mivel Pécsett utoljára esküvői öltönyt voltam vásárolni, és azt is 2009-ben tettem, ezért a kulturális fővárosi címmel járó hatalmas  fejlesztések gyümölcsét is csak most tapasztalhattam meg. A rendezvény helyszínére és helyszínéről való séták során készített fényképek egyike látható a mellékelt első képen. A verseny a pécsi jogi kar impozáns és hatalmas épületében került megrendezésre. A kutatásaimat érintő előadásokat igyekeztem végig hallgatni, s erről a másik blogomon részletes bejegyzést is készítettem. Öröm volt látni a rendezvény előtt, alatt és után a lelkes, persze sok esetben komolyan izguló hallgatói tekinteteket, és azt is, hogy a kollégáim mind azzal töltötték szabad perceiket, hogy a szegedi fiatalokat ösztönözzék hol a kitartásra, hol pedig arra, hogy feladatuk teljesítését követően eresszenek le, és pihenjenek végre.

A verseny szekcióülését követően arra is lehetőség nyílt, hogy városnézés keretében bővítsem reggeli sétáim során megnyitott fotóalbumomat. A második kép ekkor született, és a pécsi Széchenyi-teret ábrázolja. Az oktatóknak szervezett kiváló búcsú vacsorát, melyet a pécsi Cézár pezsgőt gyártó cég mély, ötszintes pincerendszerében való "kirándulás" és pezsgőkóstolás tett egésszé, a Pécsi Est Caféban szervezett táncos est (alias diszkó) követte. Itt fellépett a Pécsett, és igazából már országosan is meghatározóként kezelt 30Y. Az ezután sorra kerülő, igen széles zenei repertoárt felvonultató mixre (értsd, könnyes nevetést váltott ki többségünkből Dr. Alban "It's my life" dala, viszont együtt ugráltunk sok más friss dalra, vagy épp a Run DMC és az Aerosmith klasszikusára, a "Walk this way"-re) hajnali fél háromig roptuk a "közösségépítő" körtáncot. Egy idő után bármerre is néztem, szegedieket láttam.

Mindezek fényében kijelenthető, hogy kiváló élményt és tapasztalatokat jelentett a rendezvény, karunk két lételeme, az oktatói és hallgatói gárda közötti szálak megerősítését is maga után vonva. Ami a legjobb, hogy 2013-ban Szeged ad otthont a következő eseménynek, s így majd mi viszonozhatjuk mindazt a kedvességet, amit Pécsett kaptunk.

Update #1: Most már hivatalos: Hajdú Dóri hallgatóm első helyezést ért el a Jogi Informatikai Szekcióban!!!

Update #2: A mai nappal (május 3.) e bejegyzés lett e miniatűr kis blogocska legolvasottabb bejegyzése:-)

Hegyek között, völgyek között...

Sajnos nem zakatolt a vonat... 

Ahogy arra előző bejegyzésemben utaltam, a feleségem szervezett egy meglepetés utat jogi szakvizsgájának örömére. S mint kiderült, a cél a Börzsöny volt, amely a hazai erdei vasutazás egyik fellegvára volt valaha. Sajnos már nem, mint magunk is tapasztaltuk. Ennek ellenére a kemencei térség csupa csodával kecsegtet minden arra járónak!

Egy kis autópályás száguldozást követően Vác környékétől igazán izgalmassá vált a táj. A Kemencére vezető út sajnos nem a minőségéről híres, ennek megfelelően szakadékok is keresztezték utunkat: az úton. Némelyik kátyú hatalmasra sikeredett. Mindezen problémákat egy szempillantás alatt elfeledtette a táj, ahová érkeztünk. A Feketevölgy Panzió ugyan Kemencéhez tartozik, mégis a Fekete-völgyben található, vagyis amerre csak a szem ellát, erdők! Rögtön ki is használtuk pénteki óráinkat egy kis erdei sétával. Az első csoda ekkor ért minket, ugyanis a természetben még nem láttam foltos szalamandrát. Most a hétvége alatt összesen tizenkettőt számoltunk össze. Csámpás kis jószágok, némileg lelassulva, de hát nekik van igazuk: az erdőben csakis "take it easy" mentalitással lehet élni!

Szombaton pedig belevágtunk a nagy túrába. A táv közel 20km volt, amelynek során felfedeztük a Börzsöny nem kevés hágóját és völgyét, hol a térdünket, hol a combunkat edzve. Eljutottunk a Csóványosra, illetve a Nagy Hideg-hegyre. Közben gyönyörködtünk a kilátásban, távcsővel kémleltük a magasban szálló ragadozó madarakat, fényképeztük a napon sütkérező, mégis éber gyíkokat (na ők azért fürgébbek a szalamandráknál). Ráadásul az erdő növényzete is csodás volt, a váltakozó fafajták mellett sűrű szeder és csipkebogyó dzsungelek mellett haladtunk el, néhol pedig a semmiből bukkantak elő hatalmas sziklák (melyek teljesen a pilisi tájra emlékeztettek). A Csóványostól (illetve úgy általában 700-800 méteres magasságtól) kezdve mindenfelé hóvirágok és más illatos virágok színezték be az erdő aljnövényzetét. Egy helyen pedig, melyet a második fotó örökített meg, egy gyönyörű napsütéses, mégis tetőtől-talpig mohába öltözött rétre értünk. Ilyen mohás tájat még nem láttam sosem, íme legalább a második csoda.

A túrázásnak természetesen az a csodás előnye, hogy ha egyszer eltávolodsz a szállásodtól, ugyanoda vissza is kell jutnod. Lehetőleg másik úton. Nos, mi ezt így tettük. A korábbi zöld, kék és piros jelzésekről egy másik kék útra térve - egy igen térdfájdítós ereszkedőt követően - egyenes úton, egyre csak terebélyesedő patakok mentén haladtunk hazafelé. Mint kiderült, a régi kemencei erdei vasút vonalát követtük, melynek története ugyan a XIX. századig nyúlik vissza, annál is szomorúbb azonban jelene. A 2000-és a 2010-es árvizek ugyanis olyan durván alámosták a vonat pályáját, hogy az gyakorlatilag használhatatlanná vált legnagyobb részben. A harmadik fotó alapvetően erre kíván utalni. Az ilyen, semmibe vesző sínpárok elég gyakran előfordulnak. Akárcsak a vízbe belezuhant sínek is. Ezen a szakaszon legalább nyolcszor kellett átkelnünk az azóta robajossá duzzadt patakon. Eleinte sok, majd kevesebb sikerrel, már ami az elázást illeti. Szerencsére azonban mindez nem okozott problémát, mert hideg sem volt, majd a panzió szaunája és kandallója kellően átmelegített minket.

Vasárnap pedig irány haza, de nem ám hogy egyenesen. Hanem másik irányba. Egészen pontosan majdnem körbe kerültük a Börzsönyt, hogy Nagymarosnál kompra szállva Visegrádba átérjünk. Irány a fellegvár, a gyönyörű táj, a Dunakanyar, mely legalább olyan csoda, mint a többi, eddig említett. A kellemes reneszánsz ebédet követően pedig mégis csak irány haza, egészen pontosan előbb még kitérő a telkünkre, munka és gyümölcsfa ellenőrzés céljából.

Nagyjából így telt el egy gyönyörű, tartalmas, és kikapcsoló hétvége. Még sok ilyet, persze szakvizsgából már csak keveset!

Út az ismeretlenbe

Már jó ideje nem készült bejegyzés a blogon, habár ez alapvetően betudható annak, hogy a dolgos mindennapok vártak rám Lyonból visszaérkezvén. Most azonban van újdonság. 

Feleségem szakvizsgára való felkészülésének egyik (majdnem egyetlen) örömteli velejárója, hogy a részvizsgákat követően hosszú hétvégés kirándulásokra megyünk.Tavaly, az első részlet után Villányba utaztunk gasztronómiai és lazítós túrára. A mellékelt kép az egyik sétánk során készült.

Nos, most ott tartunk, hogy megvan a második részvizsga is, így indulhatunk a következő célállomás felé. Csakhogy ezúttal nem én voltam a szervező, és ezért fogalmam sincs a részletekről. Csak annyi biztos, hogy hegyvidékibb tájra megyünk. Úgyhogy a hétvége feltehetőleg kalandokban fog bővelkedni. Hamarosan írni is fogok róluk!