2012. március 11., vasárnap

Bouchon járás Lyonban

Tavaly februárban azzal a reménnyel jöttem el Lyonból, hogy talán egyszer még visszatérhetek ide. E vágyam beteljesült, mikor első 2012-es külföldi utazásom gyanánt a francia ízek egyik fellegvárába visszarepültem. S ezúttal nem egyedül, hanem feleségem is velem tartott.

Ily módon a mostani beszámoló részben az ő élményeire is épül. Lyon ugyanis talán a legkomolyabb szakmai kihívását jelenti eddigi munkámnak: 4 nap alatt 19 órányi angol előadást kell tartanom válogatott nemzetközi diákseregnek (értsd: ők általában sokat kérdeznek). Így ennyi munkaóra mellett a kikapcsolódásra és pihenésre csak elhanyagolható időm maradt. Ennek ellenére volt a társaságomban egy túratárs. Franciskám minden nap magára kapta a több réteg ruhát, nyakába akasztotta a fényképezőgépet, és körbejárta a város legszebb részeit. Eljutott olyan helyekre, ahol én is voltam. Rendkívül kellemes gondolat, hogy az általa lőtt fényképeket szemlélve látható, hogy nagyjából ugyanott ültünk le a római kori amfiteátrum kőlépcsőin - csak épp 13 hónapnyi eltéréssel. Ő is megmászta a Lyon felett magasodó dombot, és megcsodálta a Fourviére katedrálist, ahonnan a város egésze belátható. Ő is átsétált oly sok hídon, melyeket magam is felfedeztem korábban. Ő is megcsodálta a Rhone folyó kékségét és ő is megkóstolta a francia óriáspalacsintát.

A helyzet persze úgy hozta, hogy az ebédidő közös volt, így ekkor is lehetőség nyílt az élmények megosztására, habár az információk többségében felém áramlottak, miközben én csak az unalmas tantermi eseményekről számolhattam be. A délutánok aztán újabb sétálással teltek Franciska oldalán és tömény három órányi előadással az én oldalamon. Az én történetemet mellőzzük, beszéljünk inkább azokról a helyekről, ahol Franciska járt. Így a városi parkban (és állatkertben), a miniatűr alkotások múzeumában (ahonnan még én is kaptam fénykép meglepetést az Alienekről, Willy Wonkáról, Tom Hanksről és a felülmúlhatatlan Arnold Schwarzeneggerről), a mellékelt képen jobb oldalt látható Szépművészeti Múzeumban, mely a kép bal oldalán látható városháza mellett helyezkedett el. A következő közös nevező a késő délutáni találkozó volt a hotelben, amikor kissé felszabadultabban találtunk ismét egymásra (vagyis csütörtökig némiképp az új nap előadásának egyre halványodó rémétől kísértve).

Másrészt igazából ekkor vette kezdetét az igazi közös pihenés. (Habár nem a talpunknak.) Minden este útra keltünk, hogy megtegyük napi szokásos bouchon (ejtsd: buson) járásunkat. (Innen ez az elhanyagolható, mégis vicces szójáték a busó járásra utalva.) A bouchon ugyanis itt Lyonban a helyi tradicionális éttermet jelenti, hagyományosan kevés asztallal, következésképp igazi családi légkörrel és persze ettől függetlenül kiváló tradicionális ételekkel. Valójában egy kivételtől eltekintve valamennyi étteremben igazán szerencsével jártunk, és a méltán híres francia konyha remekeit kóstoltuk meg. (Az abszolút kedvenc kitüntető díját egyértelműen a karamellizált bőrű kacsamell nyerte el, rögtön az elsőként meglátogatott Chez Louise bouchonban.) És ugyan az időjárás nem teljesen kényeztetett el minket (a mi hetünk előtt és után 15-20 fokok uralkodtak/fognak uralkodni Lyonban), azért - ahogy a harmadik fotón is látható - a tavasz jeleire már ott is ráleltünk. Bízzunk benne, hogy lesz még ennek folytatása. Talán már jövőre visszatérhetünk - KÖZÖSEN!