Megkésett beszámoló egy turkui hétről

Nincs mentség... Még ha e blogot alapvetően csak a magam szórakoztatására is vezetem, a két hónapos csúszás sok... Azért egy tömör, lényegre törő összefoglalót megosztok nyilvánosan arról, miként telt el hét márciusi napom kedvenc finn úticélomon.

Helsinki belvárosában

Könnyen, jól, pihentetősen. Akár ennyiből is állhatna a blogbejegyzés. Persze ennél valamivel több történt velem. Igaz, a jól bevált sétákról, kellemes bevásárló körutakról, egyetemi előadásokról szerintem már untig elege lehet mindenkinek. Pedig Turku nagyjából erről szól. A tény, hogy számos további szakmai megbeszélésen vettem részt, könyvtáraztam, nem segíti az összefoglalóm "eladhatóságát". Ami ugyanakkor igenis érdekes lehet, hogy - valójában sokadik finn utam ellenére - először fordult elő, hogy a turkui repülőre történő várakozás helyett a rendelkezésemre álló hosszú órákat kihasználandó beutaztam Helsinkibe. Nyolc év után tértem ide vissza, de mit sem változott a finn főváros. (Na jó, egy-két építkezést láttam, szerencsére a ritka csúnya parlamenti épülettel is lehet valami, mert hatalmas takaróba burkolták.) Persze a lényeget a kellemes hideg, ám verőfényes táj jelentette, egy kellemes tea és egy emlék-ébresztő Pizza Hut ebéd.

A Monk jazz bárban

Turkuban pedig ezúttal is adtam az "élvezetekre", már ami egy-egy ilyen útba beleillik. Ezek közül kiemelkedő, kedvenc helyszínem a Monk jazz bár. Ezúttal is egy kiváló formáció zenélt, nagyon tehetséges muzsikusok és kiváló hangú énekesek. Vélhetően ismét a helyi konzervatórium diákjai. Ehhez hasonlóan kellemes élményt jelentett a lassan törzshelyemmé váló Shamrock Café - és egy újabb speciális hamburgerük. Felfedeztem a jogi kar épületének átépítése miatt ideiglenesen kijelölt új otthonukat (így azt, ahol én is tanítani fogok majd ősszel). És a többi, és a többi. De higgye el nekem mindenki, Turku kellemes, békés helyszín, ahová bármikor öröm visszatérni. Most is így volt.

Séta és metró Londonban

2016 nagyon fontos szakmai kihívással indult: a City University London jogi karán tartottam előadást. Ez ebben a pillanatban természetesen mellékes, ami ennél érdekesebb az az, hogy lehetőségem nyílt néhány órát Londonban sétálni - és metrózni.

A Temze és London látképe

A kevesebb, mint két napos út keretében akaratlanul is számos olyan helyet láttam, amelyek akár történelmi, akár társadalmi okokból, akár filmes környezetből jól ismertek. Talán sorolni sem fogom tudni, de láttam Sir Francis Drake (egyik) hajóját. (Amely, ha valóban eredeti, akkor nagyon jó állapotban vészelte át az elmúlt évszázadokat.) A Buckingham Palota, a Big Ben, a Temze parti óriáskerék, az újjáépített Globe Színház, a Szent Pál Székesegyház, a (jogászok számára ismerős) Inner Temple és a mellette lévő Court of Justice épülete (ahol egyszerre több bíróság is székel). Filmes szempontból pedig kihagyhatatlan volt a 9 és háromnegyedik peron felkeresése. Ami persze csak egy kedves hívó szó a Harry Potter relikvia bolthoz, amely nem a méltányos árairól híres. Első körben hirtelen ennyi jutott eszembe. És higgyük el, ezeket néhány órán belül megjártam.

Ilyen is lehet egy bíróság...

No és a metró. Számos vonalat sikerült igénybe vennem ilyen rövid idő alatt is, többek között azért, hogy a szabad időm eltöltése érdekében a szállásomról a belvárosba utazzak, vagy azért, hogy a vendéglátó kollégámhoz elutazzak Wimbledonba, majd onnan vissza. Az alig két napos út alatt - ha jól számoltam - három óránál is hosszabb ideig élvezhettem a "Tube" vendégszeretetét. Amely ugyancsak méregdrága, de legalább olyan szintű összefonódásokat mutat, amely kiválóan garantálja, hogy bárhová eljusson az ember.

Amennyit Londonból láttam, az alapján csak annyit mondhatok: hosszabb időre is visszamennék.