Back from Baltimore...

Az utolsó baltimore-i napok nem úgy teltek, hogy az lehetővé tette volna a blogolást. Ennek megfelelően sajnos lemaradtam annak lejegyzéséről, hogy az utolsó héten washingtoni kirándulást tettem az Amerikai Történeti Múzeumba és az Indián Múzeumba (nos a kettő nem teljesen fedte át egymást az indiánokkal szembeni csaták, a lemészárolt indiánok száma és a mindezek mögött megnyugvó politika terén...), vendégeskedtem Olikáéknál, ahol rendkívül finom chillit kaptam, és majdnem az elejétől végignéztem a spanyol-német elődöntőt (felvételről ugyan, és én a végeredményt tudtam, de attól még jó volt látni a meccset), utoljára megmártóztam az udvari medencében, megszenvedtem a becsomagolással, és természetesen rákészültem az utazásra.

Ami nem volt egy nyugodt, laza, izgalmaktól mentes út. Már Baltimore-ban, a repülőre való felszállás után bejelentette a pilóta, hogy most speciel úgy egy órát állni fogunk, mert időjárási okokból nem szállhatunk fel. Kint verőfényes napsütéses délután... Aztán bejelentik, hogy ja, persze Detroitban van rossz idő. Ami meg azért volt furcsa, mert mire kb. 2 órával később odaértünk, verőfényes, napsütéses kora este volt ott. Mindenesetre volt 25-30 percem megkeresni és elérni a párizsi járatot. Nekem sikerült, de a csomagom miatt aggódtam. (Aztán szerencsére Pesten kiderült, ő is elérte a csatlakozást.)

A transzatlanti repülőút gyorsan telt, lévén végre tudtam aludni:-) Aztán Párizsban újabb 4 órát várakozhattam, ami azonban az ódivatú, nem túl elegáns, bezártságérzetet keltő, és ráadásul nagyon meleg De Gaulle reptér kellemetlenségei miatt nagyon lassan telt. De végül csak felszálltunk, és újabb rövid alvás után megérkeztem Pestre!

És a történet ezzel véget is ér. De a blog hamarosan új tartalmakkal bővül, hiszen már nincs is két hét, és újra útra kelek, ezúttal Toledo és Cleveland városaiban fogok augusztus során tanítani, majd még egy kis túra Washington felé. Őszre pedig már most van egy finn repjegyem, és október során valamikor még várható egy villányi relax és bortúra. Szóval lesznek még képek és élmények hamarosan!

Utolsó hétvége az USA-ban

És az is rendkívül tartalmasan telt. Kezdve ott, hogy végre eljutottam Maryland fővárosába, Annapolis városába. Egy rendkívül kedves házaspárnál vendégeskedtem, akik megmutatták nekem a több mint háromszáz éves város legfontosabb látnivalóit. Kezdve a rendkívül hangulatos óvárossal, a város középpontjában található templommal, kormányzói házzal (ez épp nem fehér, mint az elnöki ház, de hatalmas szintén), a marylandi parlamenttel, amelyről képet is mellékeltem, a parlament tövében található Thurgood Marshall szoborral, ami az USA Szövetségi Legfelsőbb Bíróságának első színes bőrű bíróját állított emléket, a vele szemközt található és két afroamerikai gyermeket ábrázoló szoborral (ami épp a Thurgood Marshall által még jogászként megvívott híres csatát, a Brown v. Board of Education ügyet volt hivatott ábrázolni), illetve azzal az utcával, ahol a Férfias játékok című film egy híres annapolisi jelenetét forgatták (Harrison Fordot itt próbálják meg először megölni az IRA terroristák amerikai földön).

Mindezek után legalább akkora élmény volt a tengerészeti akadémiát meglátogatni, és látni azt is, ahogy szegény újoncok igyekeztek tartani a sort a filmekből is jól ismert kiképzőtisztek által üvöltött ütemmel. A második kép erről próbál érzékletes bemutatót tartani. Az este során aztán nekiállhattam, életemben immáron másodszor, rákot bontani:-) A függetlenség napi ünnep annapolisi szokásainak megfelelően ugyanis tarisznyarák volt a vacsora, némi sertésoldalas (bár ez utóbbi messze nem jelentett akkora kuriózumot) és főtt kukorica mellett. Ja, és persze az este érdekes meglepetését az szolgáltatta, amikor vendéglátóim fehér óriás papagája (aki állítólag mindeddig egyedül a gazdáinak engedte meg, hogy hozzáérjenek) - nem vicc, fényképem is lesz hamarosan róla, amint megkapom őket vendéglátóimtól - az ölembe ugrott (repülni nem tud éppenséggel szegényke), és elkezdett dörgölőzni hozzám. S mivel senki nem tudta, hogy éppen mogyorót keres vagy szimplán barátkozni akar, ezért mindenki rettegett attól, hogy megharap, de semmi ilyen nem történt szerencsére.

Vasárnap folytattuk a városnézést, aminek során megtudtam néhány érdekességet, például hogy George Washingtont gyakorlatilag az orvosai kezelték félre és kvázi ölték meg egy egyszerű megfázás után, hogy Maryland gyarmatot annó a regnáló király feleségéről nevezték el, Annapolis pedig majdnem Henriettstown vagy ilyesmi lett, hogy 1781-1788 között, mielőtt George Washington lett volna az első "ismert" elnöke az Egyesült Államoknak, már volt 8 darab elnöke a függetlenedő gyarmatoknak, de a számolást természetesen csakis az új alkotmány hatályba lépésétől kezdték, illetve hogy a XVIII. század emberei évente kétszer fürödtek (májusban lemosták a tél maradványait, októberben a földművelés nyomait), ha udvarolni akartak, akkor izmosabb lábukat előre tették, hasukat kinyomták (minél nagyobb has, annál vonzóbb a férfi), és ismerkedési szándékuk jeléül egy szárított levendulás kis szütyőt adtak az érintett hölgynek, hogy szaglászhassa. (Arról nem szól a fáma, hogy évi két fürdés mellett mennyire lehetett esély arra, hogy a levendula nem vette át a ruha szagát...)

Majd a vasárnap másik részét Closius dékán családjának társaságában tölthettem, újabb klasszikus függetlenség napi vacsorát (vagyis burgert) fogyasztottunk (na jó, volt ott még kukorica, krumplisaláta és paradicsomsaláta is), majd irány a belváros, és tűzijáték nézés. Állítólag 200.000 néző volt a belvárosban. Lehet. Egy biztos, nekem nem volt buszom hazafelé, így aztán sétálhattam becsülettel, fényképezőt (és a hétvége értékes képeit) két kézzel szorítva.

Túl a nehezén...

Csütörtökön este végeztem az előadásaimmal. Nehéz elhinni, de el is telt hét hét, 14 előadással, 35 tanórával, rengeteg kérdéssel, néhány izzasztó helyzettel, de mindent egybevetve kellemes sikerélménnyel, és nagyon sok tapasztalat összegyűjtésével. A kis csoportom 5/8-a jelent meg az utolsó órán, lévén a július 4-ei hétvége miatt néhányan már kivették a szabit, és hazautaztak a családjukhoz, vagy a családjuk jött Baltimore-ba. Ezen 5/8-adról íme itt egy kis fénykép:-) Egyedül a sokat, de jókat beszélő Mr. Sid hiányzik igazán, a másik két hiányzó annyira nem volt fajsúlyos szereplő az órán.

És akkor most jöhet egy kis pihenés végre! Ennek keretében ajándékvásárlás, utazgatás, fényképkészítés, medencés lazulás, pihenés, végre hosszú alvás és a többi várható:-) Rögtön egy óra múlva indulok Annapolisba, rákot enni és a Haditengerészet Akadémiáját (is) meglátogatni.

Baseball a Camden Yardsban...

Habár siker nélkül...

Olika találóan megjegyezte, hogy talán a férje miatt van... Kígyó ugyanis még nem látott hazai baseball csapatot nyerni. És biztos van benne valami, mivel én viszont eddig csak hazai csapatot láttam nyerni, az én varázserőm most viszont mit sem ért. sajnos a helyi Orioles ritka rossz idényt fut, és ezt tegnap is bizonyították. A dobójátékosuk (mármint a kezdő) még ki is tett magáért, de az ütőjátékosok mindannyian lúzerek voltak. A legkomolyabb teljesítményt Luke Scott nyújtotta, aki két olyan ütést is teljesített, amikkel a második alappontig futhatott. Bár emlékeim szerint egyikből sem lett pont... Láthattuk az Orioles kabalafiguráját, a csókkamera pont a mögöttünk ülő párt mutatta és a tévé párszor épp nem vett fel minket, és még majdnem bunyó is volt (az Oakland Athletics dobója szándékosan megdobta az egyik Oriole-t, kb. törlesztésként, mivel az előző inningben a hazai dobó találta el véletlenül az oaklandi ütőjátékost).

Na de mindez semmi: mivel az egész meccset az első sorból, egészen jó szögből követtük végig, a hazaiak gyengesége ellenére is nagy élmény volt ez a névnapi baseball meccs:-)