Ezt nem lehet kihagyni! Tegnap olvastam a neten egy aranyos cikket az USA 50 tagállamának egy-egy elképesztően buta jogszabályi rendelkezéséről. A teljes lista elérhető az alábbi linken, én csak a számomra legbizarrabbakat jegyzem csak le itt:
- Alabama: tilos olyan álbajuszt viselni, amitől az emberek elnevetik magukat a templomban;
- Kalifornia: tilos a zuhanyzóban narancsot enni;
- Washington DC: tilos nyilvánosan gyávának bélyegezni valakit azért, mert elutasította a párbajra való kihívást;
- Florida: ha a parkoló óra mellé állítasz egy elefántot, azután ugyanannyit kell fizetni, mintha kocsival álltál volna oda (...);
- Hawai'i: bírság terhe mellett minden helybéli köteles hajóval rendelkezni (és vajon Higgins is annak számított???);
- Idaho: a férfiak a kedveseiknek nem adhatnak 50 fontnál (kb. 25 kiló!!!) könnyebb édességet ajándékba (nem láttam még idahói nőt, de nem is akarok...);
- Iowa: a félkarú zongoristák kötelesek ingyen játszani;
- Kentucky: minden állampolgár legalább egyszer köteles évente fürödni (és ezt hogy bizonyítják???);
- Massachusetts: tilos a kocsi hátsó ülésén gorillát szállítani (és gyereket???);
- Nevada: bajszos férfi nem csókolhat meg nőt (és bajszos nő férfit???);
- Észak-Dakota: tilos cipőben elaludni;
- Oklahoma: tilos a másik ember hamburgerébe beleharapni (és beleinni az italába szabad???);
- Dél-Karolina: ha egy férfi megígéri egy egyedülálló nőnek, hogy feleségül veszi - tartania kell a szavát;
- Texas: nem lehet bölényre lőni egy hotel második emeletéről (nem diszkriminatív ez? Ki fog így a második emeletre szobát kérni???);
- Utah: jogellenes nem inni tejet;
- Virginia: tilos a nőket megcsikizni (de miért???);
- Wyoming: speciális engedély nélkül tilos januártól áprilisig a nyulakról fotót készíteni (de vajon enni lehet???).
Most már értem, egyeseknek miért van fenntartása az amerikai jogrenddel szemben, de kérem, hogy nevezhetjük a porosz polgári törvénykönyvet kazuisztikusnak, ha nem ismertük még az USA tagállami törvényeit???
"Azt szeretném, ha az emberek egész életükön át egyetlen közösségben maradhatnának, ahonnan elutazhatnak világot látni, de mindig haza is térhetnének." (Kurt Vonnegut)
2010. június 12., szombat
2010. június 7., hétfő
Munka, kosárlabda, fesztivál és medence
Nagyjából ezek töltötték ki az igen mozgalmas hetemet azóta, hogy legutolsó, woodbridge-i bejegyzésemet feltöltöttem. A munka ugyanis nem áll meg, szerdán, végre valahára, belekezdhettem a szerzői jogba, aminek rendkívül kellemes eredményeként egy nagyon sikeres órát tudhatok a hátam mögött. Szerencsére a következő témák is mind-mind érdekfeszítőek lesznek, úgyhogy remélem, hogy a hallgatóim sem fogják elunni magukat.
Szerdán ráadásul úgy döntöttem, hogy a sikeres órára való felkészülés jegyében energia-levezetést is tartok, így hát átmentem a jogi kari épület melletti épületben található tornacsarnokba kosarazni. Szerencsére egyedül voltam, így nagy lebőgés nem volt néhány irtózatos homály dobásom után. Olyan szinten jól esett azonban a játék (ami szerintem tényleg hozzájárult a laza óratartáshoz), hogy rendszert csináltam a dologból és csütörtökön, majd pénteken is mentem. És milyen jól tettem! Pénteken ugyanis három afro-amerikai srác is volt a csarnokban, akik invitáltak, hogy játsszak velük egy mérkőzést. És szerencsére nagyon kijött a játék, hat kosarat is szereztem, ráadásul köztük a győzteset, úgy ráadásul, hogy ellenfelem egy eddig nem tapasztalt testtömegű (125 kiló 183 centibe zsúfolva) emberke volt, aki mellett lepattanóban leginkább akkor volt élményem, mikor én pattantam le asztallap mellkasáról. Malcolm-nak hívják a srácot (fotót azóta találtam róla a neten (ezen a linken elérhető képeken épp a jogász oldalát hozza), és korábban amerikai focizott is (ezen a linken elérhető oldal közepén ő a fehér 22-es linebacker, aki igyekszik szerelni a fekete 6-ost), szóval nem lennék meglepődve, ha a napi penzum két egész csirke lenne nála - reggelire. Folyt. köv. következő pénteken!
Mindezek mellett végre intenzíven igénybe kezdtem venni a házban lévő úszómedencét. vagyis inkább pancsoló medencét, mert 10 méteres hosszával úszásra kevésbé alkalmas, de hűsítő vizével kellemes órákat szerzett a meleg napokon.
A szombat és vasárnap egy része egyébként fesztiváli lazítással telt, ugyanis a tőlem alig egy kilométerre lévő Charles Village Festival-nak nem nagyon lehetett ellenállni. Jól is tettem, hogy elmentem, a szombat esti koncerten a new orleans-i The Iguanas (kép mellékelve) nagyon kitett magárét. A latínó elemeket hol ötvözték a klasszikus jazzel, hogy külön karibi vagy klasszikus salsa dalokat játszottak. És hát a búcsú daluk egy hamisítatlan blues jam volt, gitár, szintetizátor (nem vagyok szakértő, de talán orgona hangokkal?) és szaxofon szólókkal - megérte (mellékelek egy RapidShare linket a dallal, ha bárkit érdekel, a videó felvételt megnézheti - csak jelzem, hogy ezzel itt kint nem követtem el jogsértést!!!). S mindezt úgy, hogy a koncert alatt végig hulla hoppoztak (jót mosolyogtam, angolul hola hoop) a kicsik és nagyok. Ráadásul sikerült egy nagy relikviát is kerítenem: Ray Charles egyik 1966-os koncertjének plakátját! Persze nem eredeti, hanem utánnyomott, de hát kérem szépen, ilyet odahaza nem lehet kapni, szóval nagyon jó vásárfia volt!
S bár holnap újabb előadás és így a blog is néma marad pár napig, de hamarosan visszatérek.
Szerdán ráadásul úgy döntöttem, hogy a sikeres órára való felkészülés jegyében energia-levezetést is tartok, így hát átmentem a jogi kari épület melletti épületben található tornacsarnokba kosarazni. Szerencsére egyedül voltam, így nagy lebőgés nem volt néhány irtózatos homály dobásom után. Olyan szinten jól esett azonban a játék (ami szerintem tényleg hozzájárult a laza óratartáshoz), hogy rendszert csináltam a dologból és csütörtökön, majd pénteken is mentem. És milyen jól tettem! Pénteken ugyanis három afro-amerikai srác is volt a csarnokban, akik invitáltak, hogy játsszak velük egy mérkőzést. És szerencsére nagyon kijött a játék, hat kosarat is szereztem, ráadásul köztük a győzteset, úgy ráadásul, hogy ellenfelem egy eddig nem tapasztalt testtömegű (125 kiló 183 centibe zsúfolva) emberke volt, aki mellett lepattanóban leginkább akkor volt élményem, mikor én pattantam le asztallap mellkasáról. Malcolm-nak hívják a srácot (fotót azóta találtam róla a neten (ezen a linken elérhető képeken épp a jogász oldalát hozza), és korábban amerikai focizott is (ezen a linken elérhető oldal közepén ő a fehér 22-es linebacker, aki igyekszik szerelni a fekete 6-ost), szóval nem lennék meglepődve, ha a napi penzum két egész csirke lenne nála - reggelire. Folyt. köv. következő pénteken!
Mindezek mellett végre intenzíven igénybe kezdtem venni a házban lévő úszómedencét. vagyis inkább pancsoló medencét, mert 10 méteres hosszával úszásra kevésbé alkalmas, de hűsítő vizével kellemes órákat szerzett a meleg napokon.
S bár holnap újabb előadás és így a blog is néma marad pár napig, de hamarosan visszatérek.
2010. június 2., szerda
Kikapcsolódás Woodbridge-ben
Másnap egy brunch következett, billiárd Mr. Washingtonnal (tehetségemet tükrözi, hogy mind az ötször én gurítottam le a fekete golyót, kár hogy ebből 4x rosszkor, a játék kellős közepén...), erdei túra a ház mögött, majd végül kora délutáni indulás vissza Baltimore-ba.
Végső soron nem lehet meglepő, hogy nagyon várom az augusztust, amikor a feleségemmel is itt fogunk vendégeskedni, ráadásul akkor 4 napra. Igazi relaxálós hely, toplistás!
2010. május 30., vasárnap
Egymillió lépés...
Innen aztán elsétáltam a viszonylag távolabb lévő Planetáriumig, ami azért volt jó döntés, mert a kis félsziget, amire építették, egészen jól ebnyúlt a tóba, és így kedvező szögben lehetett visszatekinteni a városra, és fényképezni azt. Le is heveredtem a gyepre, hogy táskát és cipőt letéve élvezzem a közel harminc fokot és a mellé járó simogató hűs szelet. Közben hallgattam a sirályok énekét, a Planetárium tövében szabadtéri esküvőre készülő emberek várakozással teli hangú beszélgetését, a tavon motorcsónakozó újgazdagok Mercury motorjainak bőgését (egy ízben egy fiatalokból álló társaság egyik tagja magas fokú értelmi színvonaláról tanúbizonyságot téve letolta nadrágját és az addig romantikus esküvőben reménykedő násznépnek kívánt kellemes délutánt).
2010. május 29., szombat
A munka gyümölcse
Szekcióm és a későbbi panelek érdekességeiről természetesen nem ezen a helyen fogok értekezni, de kétségtelen, hogy a délután egészen gyorsan eltelt (én is túléltem a kérdéseket), és közeledett az esti "IP vacsora", ahová úgy 20 szerzői jogász emberkével együtt mentünk egy egészen puccos étterembe, a Province-ba. Honlapjuk nyitóoldalán jól látható a belső tér, és a háttérben egy üvegfal mögé rejtett boros részleg. Na, mi pont mögötte kaptunk asztalt. A vacsora természetesen nagyon finom volt, majdnem elegendő is, de az este mindenképpen legnagyobb élményét egy argentín bor (2008-as Malbec Tomero) kóstolása jelentette, ami már majdnem versenyre képes kelni kedvenc villányi boraimmal (illatra igazság szerint veri is őket), de mindenképpen a legfinomabb külföldi vörösbor volt, amit valaha is ittam. A hazaút innen már rutin volt, és fáradt szemeimet ismét 23 óra után, vagyis olyankor csuktam le, amikor egyesek odahaza már vígan reggelizhettek. (El is képzeltem hirtelen, hogy igazán korán kelő édesapám ekkortájt éppen a nappaliban ülhetett és valamit ehetett a National Geographic érdekes műsora közben.)
2010. május 28., péntek
Afternoon in Chicago
2010. május 27., csütörtök
Az első kép Chicagóból
Azt hiszem, hogy ez az első olyan város, ahol szinte lehetetlen, hogy fektetett képet készítsek, mert itt minden épület hatalmas. (A mellékelt kép épp fektetett, de ez tényleg kivétel.) Viszont a Vészhelyzetes folyó tényleg olyan zöld, mint a tévében:-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)