2010. augusztus 12., csütörtök

Első felvonás: Toledo

Kétségtelen, hogy egy ideje már itt vagyok az Egyesült Államokban, de eddig nem jutott idő arra, hogy a blogra írjak, többek között azért, mert nincs velem magyar laptop.

Ennek megfelelően bizarr megoldással magyarosítok: weblapokról szedett ékezetes betűket fogok betoldani a szövegbe utólag. Ha nyelvtani hibák lennének, azokért elnézést kérek (részben az angol WORD tehet róla).

Úgy döntök e ponton, hogy a kiutazás nehézségeiről nem panaszkodok. Legyen elég annyi, hogy necces volt a newarki átszállás, a csomagom nem is érte el a csatlakozást. Még jó, hogy másfél óra múlva meghozta a következő gép. Ha nehezen is, de minden meglett, és indulhattam Toledóba.

Immáron hatodik teljes napomat töltöm Toledóban, ahol négy éve is jártam már. A terepet ismerem, persze az esti oktatás miatt nagyon nem volt lehetőségem bőviteni az ismereteimet.

De azért egy-két élmény már volt. Például szombaton a vendéglátók elvittek kajakozni (életemben először próbáltam ki), és csupán egyszer, pont a beszállásnál estem. Itt láttunk hódvárat, mocsári teknősöket, vadludakat. Ezek után arra is futotta időnkből, hogy golfleckét vegyek. Nem mondom, pocsék vagyok, de élmény mellé/fölé/elé/alá ütni a labdának, illetve néha el is találni azt. A szombat este még tartogatott egy kellemes éttermi látogatást, ahol valami helyi halkülönlegességet választottam, megérte.

A vasárnap alapvetően annak jegyében telt, hogy készüljek a délutánra, ugyanis a helyi professzorokat, akik Szegedre szoktak utazni, csirkepaprikással leptem meg. Egészen pontosan nokedli és uborkasaláta is készült. A bolond helyi aerobiknorbis gondolkodás miatt a nokedlit nem tömték, mint a kacsák, így a fele megmaradt, de a csirke elfogyott, ezért boldog voltam a teljesítményemmel. Az estét pedig egy kellemes mozizással töltöttük (We are Marshall, amiben Matthew McConaughey egy magyar embert alakított!)

Hétfőn pedig már kezdődött az oktatás, amiről elég legyen annyi, hogy 7 hallgatóm, és 1-2 további vendégem van. Az első két napon beült a helyi szerzői jogos professzor, na ettől kissé izzadtam is. Szerdán, amikor nem jött, megtartottam a legjobb órát. Remélem a mai is kellemes lesz. Nélküle.

Ma egyébként még arra is futotta az időből, hogy egy rendes golfpályán egy rendes 9 lyukas játékot játsszak. Na tipp, mennyivel végeztem? Jelzem, hogy a profik 18 lyukat kb. 70-80 ütéssel zárnak, nekem a 9-et 67-ből sikerült befejeznem. De ha optimista akarok lenni, a 67-ből 33-at az első 3 lyuknál ütöttem, a maradék 34-et pedig a maradék hat lyuknál. Tehát a fejlődés szemmel látható volt.

Holnap pedig eljön a nagy kaland ideje. Irány vissza Clevelandbe, ahova remélhetőleg időben és csomaggal megérkezik a feleségem is, akinek ez lesz az első útja az USA-ba. Még az utat megelőzően két kedves toledói ismerőssel (egészen pontosan Ada városkájában laknak, de ez mellékes) egy Erie-tó melletti parkba kocsikáztunk, ahol szép természetet, békákat, lepkéket, szitakötőket, és persze rengeteg madarat, valamint egy őzikét fényképeztem. A mellékelt fotó egyébként ezt az aranyos párost ábrázolja. Mindketten egy madarat szemlélnek:-)

2010. augusztus 5., csütörtök

Újra úton!

Már egy nap sincs addig, hogy a repülőm felszálljon Frankfurt felé, hogy onnan tovább repüljek Newarkon át Clevelandbe, végül egy kis autós utazás után megérkezzek Toledo városába. Második idei amerikai kalandom is oktatásról fog szólni, de természetesen sok élménydús órát tervezek a fennmaradó szabadidőmben, úgyhogy várható néhány fényképes beszámoló az elkövetkező két és fél hetes időszakról.

Szóval kalandra fel, irány Toledo, Cleveland és Washington, D.C.

2010. július 14., szerda

Back from Baltimore...

Az utolsó baltimore-i napok nem úgy teltek, hogy az lehetővé tette volna a blogolást. Ennek megfelelően sajnos lemaradtam annak lejegyzéséről, hogy az utolsó héten washingtoni kirándulást tettem az Amerikai Történeti Múzeumba és az Indián Múzeumba (nos a kettő nem teljesen fedte át egymást az indiánokkal szembeni csaták, a lemészárolt indiánok száma és a mindezek mögött megnyugvó politika terén...), vendégeskedtem Olikáéknál, ahol rendkívül finom chillit kaptam, és majdnem az elejétől végignéztem a spanyol-német elődöntőt (felvételről ugyan, és én a végeredményt tudtam, de attól még jó volt látni a meccset), utoljára megmártóztam az udvari medencében, megszenvedtem a becsomagolással, és természetesen rákészültem az utazásra.

Ami nem volt egy nyugodt, laza, izgalmaktól mentes út. Már Baltimore-ban, a repülőre való felszállás után bejelentette a pilóta, hogy most speciel úgy egy órát állni fogunk, mert időjárási okokból nem szállhatunk fel. Kint verőfényes napsütéses délután... Aztán bejelentik, hogy ja, persze Detroitban van rossz idő. Ami meg azért volt furcsa, mert mire kb. 2 órával később odaértünk, verőfényes, napsütéses kora este volt ott. Mindenesetre volt 25-30 percem megkeresni és elérni a párizsi járatot. Nekem sikerült, de a csomagom miatt aggódtam. (Aztán szerencsére Pesten kiderült, ő is elérte a csatlakozást.)

A transzatlanti repülőút gyorsan telt, lévén végre tudtam aludni:-) Aztán Párizsban újabb 4 órát várakozhattam, ami azonban az ódivatú, nem túl elegáns, bezártságérzetet keltő, és ráadásul nagyon meleg De Gaulle reptér kellemetlenségei miatt nagyon lassan telt. De végül csak felszálltunk, és újabb rövid alvás után megérkeztem Pestre!

És a történet ezzel véget is ér. De a blog hamarosan új tartalmakkal bővül, hiszen már nincs is két hét, és újra útra kelek, ezúttal Toledo és Cleveland városaiban fogok augusztus során tanítani, majd még egy kis túra Washington felé. Őszre pedig már most van egy finn repjegyem, és október során valamikor még várható egy villányi relax és bortúra. Szóval lesznek még képek és élmények hamarosan!

2010. július 6., kedd

Utolsó hétvége az USA-ban

És az is rendkívül tartalmasan telt. Kezdve ott, hogy végre eljutottam Maryland fővárosába, Annapolis városába. Egy rendkívül kedves házaspárnál vendégeskedtem, akik megmutatták nekem a több mint háromszáz éves város legfontosabb látnivalóit. Kezdve a rendkívül hangulatos óvárossal, a város középpontjában található templommal, kormányzói házzal (ez épp nem fehér, mint az elnöki ház, de hatalmas szintén), a marylandi parlamenttel, amelyről képet is mellékeltem, a parlament tövében található Thurgood Marshall szoborral, ami az USA Szövetségi Legfelsőbb Bíróságának első színes bőrű bíróját állított emléket, a vele szemközt található és két afroamerikai gyermeket ábrázoló szoborral (ami épp a Thurgood Marshall által még jogászként megvívott híres csatát, a Brown v. Board of Education ügyet volt hivatott ábrázolni), illetve azzal az utcával, ahol a Férfias játékok című film egy híres annapolisi jelenetét forgatták (Harrison Fordot itt próbálják meg először megölni az IRA terroristák amerikai földön).

Mindezek után legalább akkora élmény volt a tengerészeti akadémiát meglátogatni, és látni azt is, ahogy szegény újoncok igyekeztek tartani a sort a filmekből is jól ismert kiképzőtisztek által üvöltött ütemmel. A második kép erről próbál érzékletes bemutatót tartani. Az este során aztán nekiállhattam, életemben immáron másodszor, rákot bontani:-) A függetlenség napi ünnep annapolisi szokásainak megfelelően ugyanis tarisznyarák volt a vacsora, némi sertésoldalas (bár ez utóbbi messze nem jelentett akkora kuriózumot) és főtt kukorica mellett. Ja, és persze az este érdekes meglepetését az szolgáltatta, amikor vendéglátóim fehér óriás papagája (aki állítólag mindeddig egyedül a gazdáinak engedte meg, hogy hozzáérjenek) - nem vicc, fényképem is lesz hamarosan róla, amint megkapom őket vendéglátóimtól - az ölembe ugrott (repülni nem tud éppenséggel szegényke), és elkezdett dörgölőzni hozzám. S mivel senki nem tudta, hogy éppen mogyorót keres vagy szimplán barátkozni akar, ezért mindenki rettegett attól, hogy megharap, de semmi ilyen nem történt szerencsére.

Vasárnap folytattuk a városnézést, aminek során megtudtam néhány érdekességet, például hogy George Washingtont gyakorlatilag az orvosai kezelték félre és kvázi ölték meg egy egyszerű megfázás után, hogy Maryland gyarmatot annó a regnáló király feleségéről nevezték el, Annapolis pedig majdnem Henriettstown vagy ilyesmi lett, hogy 1781-1788 között, mielőtt George Washington lett volna az első "ismert" elnöke az Egyesült Államoknak, már volt 8 darab elnöke a függetlenedő gyarmatoknak, de a számolást természetesen csakis az új alkotmány hatályba lépésétől kezdték, illetve hogy a XVIII. század emberei évente kétszer fürödtek (májusban lemosták a tél maradványait, októberben a földművelés nyomait), ha udvarolni akartak, akkor izmosabb lábukat előre tették, hasukat kinyomták (minél nagyobb has, annál vonzóbb a férfi), és ismerkedési szándékuk jeléül egy szárított levendulás kis szütyőt adtak az érintett hölgynek, hogy szaglászhassa. (Arról nem szól a fáma, hogy évi két fürdés mellett mennyire lehetett esély arra, hogy a levendula nem vette át a ruha szagát...)

Majd a vasárnap másik részét Closius dékán családjának társaságában tölthettem, újabb klasszikus függetlenség napi vacsorát (vagyis burgert) fogyasztottunk (na jó, volt ott még kukorica, krumplisaláta és paradicsomsaláta is), majd irány a belváros, és tűzijáték nézés. Állítólag 200.000 néző volt a belvárosban. Lehet. Egy biztos, nekem nem volt buszom hazafelé, így aztán sétálhattam becsülettel, fényképezőt (és a hétvége értékes képeit) két kézzel szorítva.

2010. július 3., szombat

Túl a nehezén...

Csütörtökön este végeztem az előadásaimmal. Nehéz elhinni, de el is telt hét hét, 14 előadással, 35 tanórával, rengeteg kérdéssel, néhány izzasztó helyzettel, de mindent egybevetve kellemes sikerélménnyel, és nagyon sok tapasztalat összegyűjtésével. A kis csoportom 5/8-a jelent meg az utolsó órán, lévén a július 4-ei hétvége miatt néhányan már kivették a szabit, és hazautaztak a családjukhoz, vagy a családjuk jött Baltimore-ba. Ezen 5/8-adról íme itt egy kis fénykép:-) Egyedül a sokat, de jókat beszélő Mr. Sid hiányzik igazán, a másik két hiányzó annyira nem volt fajsúlyos szereplő az órán.

És akkor most jöhet egy kis pihenés végre! Ennek keretében ajándékvásárlás, utazgatás, fényképkészítés, medencés lazulás, pihenés, végre hosszú alvás és a többi várható:-) Rögtön egy óra múlva indulok Annapolisba, rákot enni és a Haditengerészet Akadémiáját (is) meglátogatni.

2010. július 1., csütörtök

Baseball a Camden Yardsban...

Habár siker nélkül...

Olika találóan megjegyezte, hogy talán a férje miatt van... Kígyó ugyanis még nem látott hazai baseball csapatot nyerni. És biztos van benne valami, mivel én viszont eddig csak hazai csapatot láttam nyerni, az én varázserőm most viszont mit sem ért. sajnos a helyi Orioles ritka rossz idényt fut, és ezt tegnap is bizonyították. A dobójátékosuk (mármint a kezdő) még ki is tett magáért, de az ütőjátékosok mindannyian lúzerek voltak. A legkomolyabb teljesítményt Luke Scott nyújtotta, aki két olyan ütést is teljesített, amikkel a második alappontig futhatott. Bár emlékeim szerint egyikből sem lett pont... Láthattuk az Orioles kabalafiguráját, a csókkamera pont a mögöttünk ülő párt mutatta és a tévé párszor épp nem vett fel minket, és még majdnem bunyó is volt (az Oakland Athletics dobója szándékosan megdobta az egyik Oriole-t, kb. törlesztésként, mivel az előző inningben a hazai dobó találta el véletlenül az oaklandi ütőjátékost).

Na de mindez semmi: mivel az egész meccset az első sorból, egészen jó szögből követtük végig, a hazaiak gyengesége ellenére is nagy élmény volt ez a névnapi baseball meccs:-)

2010. június 29., kedd

Film, zene és színház - élmények New Yorkból #2

Nem csupán azért, mert az előző bejegyzés elég hosszúra sikeredett, hanem azért is, mert az újonnan látott épületeken, a metrón, az "alap" new yorki élményeken felül külön kategóriát jelentenek a filmes, zenei vagy színházi élmények. Persze előre vetítem, hogy szinte "rendesen szétnézni se volt időm", mégis rengeteg információt tudok felidézni magamból e röpke másfél, majdhogy nem csak egy nap után. vegyük időrendi sorrendben a dolgokat.

1. Central Park: azzal gondolom nem mondok semmi újat, hogy a Central park millió filmben szerepelhetett már. Hát, nem vagyok egy Szex és New York rajongó, sőt még ismerő sem, pedig az biztos sok ismerős képet adott volna. Viszont nagy Reszkessetek betörők rajongó vagyok, így hát amikor megláttam a CP sarkán álló Plaza Hotelt, ahol Kevin oly ügyesen szobát foglalt és elnassolt ezer dollárt, megdobbant a szívem. Éppúgy megdobbant a szívem, ahogy megláttam egy-két helyszínt a parkban: a követ, ahol Kevin és a galambos nő a film végén beszélgetnek, vagy azt a helyet, ahol a Adam Sandler az Apafejben (ha jól emlékszek a címére) a "fogadott kisfiát" tanította arra, miként kell faágat hajítani a gördeszkázók lába alá.

Éppígy nagyot dobbant a szívem a Bethesda szökőkút láttán, amellyel szemben a fényképen is ábrázolt árkádos aluljáró látható, ami szintén millió film helyszínéül szolgált, így Reszkessetek Kevin itt szökött meg a két betörő elől, de itt forgatták amúgy egyik kedvenc "egyslágeres" bandám egyetlen slágerét, a Spin Doctors "Two Princes" című dalát (a klipben 1:40-nél tűnik fel először a helyszín). De meg merem kockáztatni, bár ebben messze nem vagyok biztos, hogy a Hair című film híres drogos jelenetét is itt vették fel.

2. Vannak véletlenek, illetve kicsi a világ. Ez a hitvallásom, bármerre is járjak, legyen az Magyarország vagy külföld, és hiszek benne, hogy ismerős arcot most is látok. Nos, így történt ez most is. Bár nem állítom, hogy jelentős filmtörténeti kategória lenne az egyik utcán velem szemben közlekedő Michael McKean, de volt egy-két ismertebb filmszerepe, illetve az általam ugyancsak kedvelt X-Akták sorozat egyik, ha nem a legviccesebb (két epizódból is álló) részében kapott szerepet. Ebben volt az, amikor Mulder testet cserélt egy kiégett fekete öltönyös ügynökkel, aki így Mulder testében belevetette magát az "életbe", míg az ő testében az eredeti Mulder meg csak szenvedett. Na tehát ebben az epizódban lejtett a két férfi egy zseniális táncot tükör előtt, amit egy kivételtől eltekintve hiba nélkül lehoztak. Ennek csak egy apró részletét találtam meg a YouTube-on, 1:39-nél kezdődik.

3. A Broadway. Merthogy a kép is tanúsítja, eljutottam oda. Egy zseniális musicalt láthattam, ami eredendően a fekete-fehér filmek koronázatlan királya (Billy Wilder) által rendezett és írt "The Apartment" című film színházi verziója volt. Billy Wilder egyébként 6 Oscar díjat kapott, és még vagy 10-15 másik jelölése volt, ami nagy teljesítmény. Ő volt ráadásul az, aki a kedvenc külföldi fekete-fehér filmemet, a Van aki forrón szeretit rendezte. Ennek megfelelően nem is indulhatott számomra rosszul a darab:-)

Míg a filmben Wilder által rendszeresen alkalmazott Jack Lemmon játszotta a főszerepet, a színházban a Will és Grace egyik főszereplője kapta C.C. Baxter szerepét. Bár én ez utóbbi sorozatot sem követtem, de tudom, kiről van szó, és meg kell, hogy jegyezzem, az úriembernek nagyon jó hangja van. Amúgy Sean Hayes a neve, és a mellékelt képen ő látható (pont a darab reklámplakátja előtt). A darabnak ugyanis a "Promises, Promises" címet adták, tekintettel arra, hogy a történet szerint a jó lelkű, és a Ms. Fran Kubelikbe fülig szerelmes könyvelő (vagy valami ilyesmi) úgy próbál előre jutni a ranglétrán, hogy a kujon munkatársainak kölcsönadja lakását egy kis házasságtörés céljából. Ennek hatására megismerkedik személyesen is a nagyfőnökkel, aki persze ugyanúgy elkéri tőle a kulcsokat, cserébe Baxter megkapja amit akar, és feljebb jut a ranglétrán.

A probléma akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a főnök, Mr. Sheldrake, akit egyébként a mellékelt képen látható Tony Goldwyn alakított (aki valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Ghost "Patrickswayzet-megöletőhelyesarcúrosszfiú", vagy a Pelikán ügyirat "cinikuspolitikusrosszfiú", esetleg Az utolsó szamuráj "szakállasezredes-lelőjükazösszeszamurájtrosszfiú" szerepéből), pont azt a Ms. Kubeliket viszi szobára, akibe Baxter is szerelmes. Aztán persze kiderült, hogy Sheldrake nem fogja elhagyni a feleségét, ezért Ms. Kubelik bepirulázza magát Baxter lakásán, és majdnem meghal, de Baxter segít neki, ezért a lány szeme végül felnyílik és rájön, hogy nem is Shaldrake, hanem Baxter kell neki ... (nagy levegő egy hosszú mondat után). A darab egyébként zseniális zenékkel volt teli, így például az Álljon meg a nászmenetből is ismert "Say a little prayer for you" című dal is ebben hangzott el először. (De mondjuk míg abban a frász is kirázott attól a jelenettől, itt rendkívül hitelesen hatott.)

Szóval mindent egybe vetve film-, zenei és színházi élményekben dús nap volt, és felteszem, minden nap lehetne tapasztalni hasonlóakat New Yorkban.