2010. november 3., szerda

Utolsó reptéri várakozás

Idei utolsó utamra indulok. Több oka is van, hogy ezt fáradtan teszem, kissé talán sok volt már idén a jóból, másrészt a héten nagyon nehéz kiesni (ismét) a munkából, sőt az építkezésre is jó lett volna kijutni. De nem hápogok tovább, lévén a konferencia, amire utazok, témába vágó, érdekes, hónapok óta erre várok. Olyan előadókkal is találkozhatok majd, akiktől eddig csak olvastam. És hát Genf. Nem is olyan rég még ott jártam feleségemmel, bebarangoltuk a szép utcákat, svájci csokira vadásztunk, fotókat készítettünk. Most azért az időjárás is más lesz, de valószínűleg így is kellemes élményekben lesz részem. Ezúttal szinte csak szakmaikban, de azért igyekszek ide is lejegyezni majd néhány érdekességet.

2010. október 29., péntek

Hazafelé Turkuból

Eltelt ez a hét is. Gyors volt, kellően tartalmas, és még az órám is jól ért véget.

Ez utóbbiról elég, hogy több hallgató is megköszönte az előadást, sőt, a 35 bejáró hallgatóból 31 úgy döntött, hogy a vizsgázást is bevállalja. Így hát tegnap nagy csoportos vizsgáztatást is szerveztem, ahol csak egy gyenge láncszem akadt. Egy szegény spanyol hallgató hölgy jött oda hozzám a vizsga végén, szegényke remegett az idegtől, és elnézést kért, hogy ha nem gond, ő nem adná be ezt a vizsgalapot. Részemről rendben, majd megpróbálja legközelebb, így is 30 vizsgalap lapul a hátitáskámban. Fotót remélhetőleg azonnal tudok mellékelni, amint lassan már megszokottá váló turkui találkozásaink során Kaarina, szegedi joghallgató (tavasszal turkui Erasmus hallgató) készített a csoportról.

A csütörtök persze itt még nem ért véget. Nagy izgalommal vártam a beharangozott floorball mérkőzést, amiben nem csalatkoztam. Otthon már-már megszoktam a kispályás foci fel s alá rohangálós stílusát, de ezt szorozzuk meg párszor, és megkapjuk, milyen az, ha három három ellen játszik, ráadásul - bár lehetne - nem igazán tudtam még azt a pici labdát lábbal is kezelgetni, szóval maradt az ütő, és a rohangálás. Olyan szinten kifáradtam, hogy hazafelé, aminek része egy 50 lépcsős kaptató, csak szép öregurasan sikerült haladnom. Az már másodlagos, hogy irdatlan izomláz van testem néhány olyan helyén, amire nem is számítottam.

Mára pedig már csak az összepakolás maradt, még néhány apróság beszerzése, a csomagolás, plusz, ami külön izgalmasra sikeredett, bőröndöm teljesen elkopott kerekének ideiglenes megjavítása. A szikszalag, amit rá tudtam tenni (sőt ilyet is alig tudtam venni), 200 méter után a nedves úton teljesen átázott, és már csomókban mállott le róla. De most már ki fogja bírni hazáig, remélem:-)

A repülőm fél óra múlva száll fel, aztán türelemjáték Helsinkiben, végül ismét repülő (ami számításaim szerint 21. felszállásom lesz, s majd még megtoldjuk kettővel a jövő heti röpke svájci út során), majd vonat Szolnokra, szülőkhöz, akikkel együtt indulás Mórahalomra, ugyanis - VÉGRE - újabb látványos szakaszhoz érkezik az építkezés: a külső nyílászárókat berakja a szakember. S mivel a tetőm is alakulgat, legalábbis remélem, ezért lassan igazi ház formája lesz leendő otthonunknak.

Na de hogy az évet még ne itt zárjuk, előre jelzem, hogy jövő héten még 1-2 bejegyzés várható, mert Genfbe utazok egy két napos konferenciára a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez. Arról majd a szerzői jogos blogomon is írni fogok, hiszen a téma inkább oda illik.

2010. október 27., szerda

Szép őszi napok Turkuban

Legutóbbi bejelentkezésem után a vasárnap az ősz, a többi nap pedig a szép szó jegyében telt. Vasárnap áztató, hosszú, szürke és álmosító esős idő zárt be a szobámba.

Nem nagyon volt hová menni, nem is nagyon lehetett volna hová menni. Maradt tehát az olvasás és a készülés a hétfőn rajtoló órára. Ami nem is hozott csalódást. Bár eredendően 39-en jelentkeztek a kurzusra, mindösszesen 35-en mutatták meg magukat, azzal, hogy ők sem mind egyszerre voltak a teremben. Még így is rekord persze a harminc feletti tartós jelenlét (legalábbis az angol nyelvű órák tekintetében).

A hétköznapok persze lényegesen kellemesebben teltek, mint az esős vasárnap. A mellékelt fénykép Hirvensalo sziklás tájain készült. Egy teremtett lélek sehol, kár persze, hogy a mini túra max. egy kilométeres, ha volt. De megérte, néha csak lecsuktam a szemem, és a madarakat hallgattam, meg azt, ahogy a szél a fenyőfák közt megbúvó lombhullató fák sárguló leveleit mozgatta. Ezen felül időm egy részét mindig a helyi piacon töltöttem, ahol ajándékok mellett a napi betevőt vásároltam meg. Saját magamnak tett ígéretemet tartva annyi halat (v)eszek, amennyit csak lehet. Ennek keretében még kardhal is akadt a kardomra. Nem mondom, rendkívül finom volt. Fehér húsú, mintha a tonhalra emlékeztetne, az íze pedig isteni.

Az esték legjava is kellemesen telt. Hétfőn szauna, szerdán vendégség töltötte ki kellemesen óráimat. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert ismét tiszteletemet tettem helyi kolléganőm családjánál, akinek két kislánya persze tette a szépet (nem tehetek róla, a gyerekek nem tudnak nekem ellenállni:-) Oona és Unna a két leányzó (összeadva is harmadannyi évesek, mint én), és persze előttem kellett labdázgatni, ugrándozni, spárgázni. A vicc az, hogy mintha már beszélném a helyi nyelvet. Mindig értettem, mikor és miért szidta le őket az anyukájuk:-)

Most, hogy már az út felén is túl vagyok, nincs sok program előttem, de azért remélem holnap kellemes élményekkel térek haza a helyi floorball edzésről, habár elsőre tartok tőle. Állítólag van két vadállat: egy alacsony kopasz és egy nagydarab szőrös. A neveket ne kérdezze senki, de állítólag már eltörték egymás egy-két csontját. Na bízzunk a legjobbakban. Annál is inkább, mert floorball ütő max. tízszer volt a kezemben, és utoljára is minimum 11 és fél éve, még a gimiben...

2010. október 23., szombat

A finn napsütésben

Az utam Turkuba úgy telt, ahogy kellett: gyorsan és kényelmesen, meglepetések nélkül. Kellemes, napsütéses 0 fok várt, ami annak tudatában, hogy felkészültem erre a hőfokra, nem okozott meglepetést. Annál inkább a nap, mert legutóbb, áprilisban, egyetlen napot sikerült kifognom napsütéssel.

Na egyből kettőre emelkedett e napok száma a szombattal, mert gyönyörű, felhőmentes reggelem volt, ami késő délutánig kitartott. Adózva egy jó ideje remélt vágyamnak, első dolgom az volt ma, hogy elmenjek a piacra, és megvásároljam a vacsorának való halakat. Ezúttal lazacra és tőkehalra esett a választásom, és nem is csalatkoztam bennük, kellemesen jól laktam velük:-)

Na de ennél sokkal érdekesebb hír, hogy a mai napon végre (hiába hatodik út a mostani) láttam olyan piacot is Turkuban, ami a szegedi fesztiválokra hasonlító módon standok mentén árulták a helyben szokásos füstölt halat (lásd a mellékelt képet, a szürkeség egyébként füst:-), gyümölcsöket, lekvárokat, mézeket, kenyereket, sajtokat, és persze ruhaneműket, elsősorban a téli felszereléseket. Én is lecsaptam egy kis bogyós gyümölcsre. Este kóstolás.

Ezek után irány a főtér, ahol felszálltam a Naantaliba tartó buszra. Utoljára két éve jártam itt, akkor a feleségemmel (vagyis akkor még nem volt a feleségem), most szinte csak egymagamba élveztem a hihetetlen napsütést a gyönyörű kikötőben, ódon faházak mentén (melyek mindegyiket nevet visel, gondolom a tulajdonos családnevét), szunyókáló vadkacsák és hattyúk között. A helyben tett kis sétám során sikerült lefényképeznek a téli elemózsiából nassoló cinegét is.

Sajnos az időjósok már sokkal szürkébb időt emlegetnek holnaptól, így nem meglepő, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül töltöttem oly sok időt a szabadban, és inkább holnapra hagytam a jelentősebbb munkálatokat hétfőn kezdődő előadásaimra.

2010. október 21., csütörtök

Holnap kezdődik a 6. finn túra

Holnap reggel nekivágok, hétmérföldes csizmát húzok és felszállok a Finnair gépére. Ami aztán elrepíthet, immáron hatodik alkalommal Finnország hűvöske, gyorsan sötétedő, de általam igazán kedvelt földjére. Turku városába. Ahol szokás szerint okítani fogom az ezúttal rekord nagyságú csoportomat, ami közel 40 fős lesz.

Képeket, röpke élményeket és érdekességeket igyekszek megosztani itt és a Facebookon is, s bár csupán egy hetes lesz a program, azért lesz néhány bejegyzés:-)

2010. augusztus 28., szombat

Negyedik felvonás: Hazaút és Genf

Utolsó reggelünkre hétfőn virradtunk az USA-ban, de legalább kellemesen hosszút alhattunk. Majdnem délkor került elénk a reggeli (Mr. Washingtonék a napi két étkezésnek a hívei, mit gondolna erről egy hobbit...), és nem sokkal ezután már indulhattunk is a reptér felé, ugyanis az út előtt még be volt tervezve a Dulles reptértől alig valamennyire lévő Steven F. Udvar-Hazy (nem tévedés, Pesten született ez a magyar Pisti) Air and Space Múzeum meglátogatása.

Itt aztán sok-sok érdekes (korú és küllemű) repülővel és helikopterrel találkoztunk, többek között az Enola Gay-jel, lopakodóval (fénykép mellékelve), valamint az Enterprise nevű űrsiklóval, ami - neve ellenére - sosem jutott ki az űrbe, ez csak egy tesztrepcsi volt. Ha minden igaz legalábbis, mert nem vagyok a téma szakértője.

A reptéren ezek után nem kellett sok időt töltenünk, az átvizsgáláson pedig még csak ki sem szúrták a két narancslevet, a kézfertőtlenítőt és a fogkrémet a helyi hatóságok... Ennyit arról, hogy Ferihegy elhasalt, mi pedig az amerikaiak fővárosából szálltunk fel fél liternyi folyékony anyaggal probléma nélkül...

A repülőn szerencsére pont elült mellőlem egy dohányszagú utas, így aludni is tudtunk pár órácskát. Az ételek persze ismét feledhetők voltak, de ez sem bír különösebb jelentőséggel, mivel végső soron frissen érkeztünk meg Genfbe, ahol a csatlakozásunk délutáni időpontja folytán több óránk is volt a belváros felfedezésére. Egyrészt az elején még szürkeség volt, és némi eső is esett, másrészt a genfi svájciak csak franciául beszélnek (és nem is igazán szeretnek másként beszélni), ezért némi nehézségeink akadtak, de ennek ellenére élmény volt látni a gyönyörű tiszta vizű tavat, a régi épületek miatt nagyon szép látványt nyújtó kis utcákat, a mólót, ahol szokásomhoz híven minden madarat lefényképeztem, és még csokivásárlásra is futotta időnkből. (Ami valószínűleg messze nem olyan jó biznisz, mint a svájcival minőségben mindenben megegyező Finnországból hozni csokit...)

Mindenesetre akkor is elmondható, hogy a hazautunk kellemesen telt, mint ahogy maga az egész amerikai kaland.

Folytatás? Naná! Októberben újabb, immáron szokásosnak nevezhető finnországi kalandom lesz, majd novemberben ismét visszatérek Genfbe egy konferencia erejéig. Sőt, november környékén örömmel fogok tudósítani egy villányi bortúráról is.

Harmadik felvonás: Washington D.C.

Csütörtök reggel korai volt a kelés: indulni kellett a reptérre, ugyanis egy reggeli járattal utaztunk át Washingtonba. Csütörtökön mindössze néhány órácskánk volt felfedezni a Kapitóliumot és környékét, valamint egészen elsétáltunk a Washington Emlékműhöz, valamint a II. világháborús emlékműhöz, ahol - bűn, nem bűn - a lábunkat hűtöttük a szökőkútban, hasonlóan emberek tucatjaihoz.

Kora délután azonban indulni kellett Mr. Washingtonhoz, ugyanis estére koncertjegyünk volt, ezúttal egy country zenész (Mary Chapin Carpenter) előadására. A koncert annak ellenére kellemes élményt jelentett, hogy fáradtak voltunk, és a helyünk sem volt ideális.

Pénteken teljes napos washingtoni kirándulás elé néztünk, ezúttal a nemzetközi kémmúzeumot fedeztük fel, majd a fehér ház felé vettük az irányt, és csodák csodájára még magával Barack Obamával is találkozhattunk. A fényképet lásd íme. Maradandó élményt jelent a kép megszerzésének módja, az egyszer biztos. Épülő házunkban pedig kiemelt helyet fog kapni a fotó.

Mindezek után a Lincoln és a Roosevelt emlékművek következtek (a bal oldali kép ott készült, épp munkát próbálok találni), majd kibuszoztunk Georgetown városrészbe, ami rendkívül aranyos, klasszikus, régi házacskákból álló városrész. A délután során még Mr. Washingtonnal találkoztunk Laurel városkában, ahol lóversenyt láthattunk. Amikor Baltimore-ban láttam Little Ice Patch nevű lovát, a paci 4. lett. Két héttel a verseny előtt egy másikat megnyert. Így minden érintett nagy izgalommal várta az eseményt (mindenki ugyanazt a ruhát viselte), ennek ellenére LIP tök utolsó lett... Én hozom rá a bajt, úgy fest...

A szombat csirkepaprikás főzésével telt Mr. és Mrs. Washington részére (enyém volt a pörkölt, Franciskáé a nokedli, az uborkasaláta közös teljesítmény volt), nagy sikerrel. A mellékelt fotón egyébként ők láthatóak. Ugyanezen a napon még kocsikáztunk a vidéki Virginiában is, és Middleburg városkájában végigsétáltunk a luxus főutcán. Pár ezres település, mégis kb. 5 antik bútorboltja van. Nonszensz...

Vasárnap ellátogattunk Annapolisba, találkoztunk azokkal az emberkékkel, akikkel pár hónappal előtte is találkoztam már. Ezúttal is megnéztük a tengerészeti akadémiát, és a belvárost is felfedeztük, viszont a délutánt elmosta egy hatalmas zuhé... Az este már ismét Mr. Washingtonéknál telt, grillhusival, majd egy érdekes dokumentumfilm megtekintésével (Every Little Step), ami egy musical válogatás nehézségeit mutatta be.

A poszt hosszúsága miatt azonban e ponton abbahagyom, de a hazautunk két napját, beleértve a genfi néhány órás városnézésünket, újabb bejegyzésben osztom meg az olvasókkal.