2010. július 3., szombat

Túl a nehezén...

Csütörtökön este végeztem az előadásaimmal. Nehéz elhinni, de el is telt hét hét, 14 előadással, 35 tanórával, rengeteg kérdéssel, néhány izzasztó helyzettel, de mindent egybevetve kellemes sikerélménnyel, és nagyon sok tapasztalat összegyűjtésével. A kis csoportom 5/8-a jelent meg az utolsó órán, lévén a július 4-ei hétvége miatt néhányan már kivették a szabit, és hazautaztak a családjukhoz, vagy a családjuk jött Baltimore-ba. Ezen 5/8-adról íme itt egy kis fénykép:-) Egyedül a sokat, de jókat beszélő Mr. Sid hiányzik igazán, a másik két hiányzó annyira nem volt fajsúlyos szereplő az órán.

És akkor most jöhet egy kis pihenés végre! Ennek keretében ajándékvásárlás, utazgatás, fényképkészítés, medencés lazulás, pihenés, végre hosszú alvás és a többi várható:-) Rögtön egy óra múlva indulok Annapolisba, rákot enni és a Haditengerészet Akadémiáját (is) meglátogatni.

2010. július 1., csütörtök

Baseball a Camden Yardsban...

Habár siker nélkül...

Olika találóan megjegyezte, hogy talán a férje miatt van... Kígyó ugyanis még nem látott hazai baseball csapatot nyerni. És biztos van benne valami, mivel én viszont eddig csak hazai csapatot láttam nyerni, az én varázserőm most viszont mit sem ért. sajnos a helyi Orioles ritka rossz idényt fut, és ezt tegnap is bizonyították. A dobójátékosuk (mármint a kezdő) még ki is tett magáért, de az ütőjátékosok mindannyian lúzerek voltak. A legkomolyabb teljesítményt Luke Scott nyújtotta, aki két olyan ütést is teljesített, amikkel a második alappontig futhatott. Bár emlékeim szerint egyikből sem lett pont... Láthattuk az Orioles kabalafiguráját, a csókkamera pont a mögöttünk ülő párt mutatta és a tévé párszor épp nem vett fel minket, és még majdnem bunyó is volt (az Oakland Athletics dobója szándékosan megdobta az egyik Oriole-t, kb. törlesztésként, mivel az előző inningben a hazai dobó találta el véletlenül az oaklandi ütőjátékost).

Na de mindez semmi: mivel az egész meccset az első sorból, egészen jó szögből követtük végig, a hazaiak gyengesége ellenére is nagy élmény volt ez a névnapi baseball meccs:-)

2010. június 29., kedd

Film, zene és színház - élmények New Yorkból #2

Nem csupán azért, mert az előző bejegyzés elég hosszúra sikeredett, hanem azért is, mert az újonnan látott épületeken, a metrón, az "alap" new yorki élményeken felül külön kategóriát jelentenek a filmes, zenei vagy színházi élmények. Persze előre vetítem, hogy szinte "rendesen szétnézni se volt időm", mégis rengeteg információt tudok felidézni magamból e röpke másfél, majdhogy nem csak egy nap után. vegyük időrendi sorrendben a dolgokat.

1. Central Park: azzal gondolom nem mondok semmi újat, hogy a Central park millió filmben szerepelhetett már. Hát, nem vagyok egy Szex és New York rajongó, sőt még ismerő sem, pedig az biztos sok ismerős képet adott volna. Viszont nagy Reszkessetek betörők rajongó vagyok, így hát amikor megláttam a CP sarkán álló Plaza Hotelt, ahol Kevin oly ügyesen szobát foglalt és elnassolt ezer dollárt, megdobbant a szívem. Éppúgy megdobbant a szívem, ahogy megláttam egy-két helyszínt a parkban: a követ, ahol Kevin és a galambos nő a film végén beszélgetnek, vagy azt a helyet, ahol a Adam Sandler az Apafejben (ha jól emlékszek a címére) a "fogadott kisfiát" tanította arra, miként kell faágat hajítani a gördeszkázók lába alá.

Éppígy nagyot dobbant a szívem a Bethesda szökőkút láttán, amellyel szemben a fényképen is ábrázolt árkádos aluljáró látható, ami szintén millió film helyszínéül szolgált, így Reszkessetek Kevin itt szökött meg a két betörő elől, de itt forgatták amúgy egyik kedvenc "egyslágeres" bandám egyetlen slágerét, a Spin Doctors "Two Princes" című dalát (a klipben 1:40-nél tűnik fel először a helyszín). De meg merem kockáztatni, bár ebben messze nem vagyok biztos, hogy a Hair című film híres drogos jelenetét is itt vették fel.

2. Vannak véletlenek, illetve kicsi a világ. Ez a hitvallásom, bármerre is járjak, legyen az Magyarország vagy külföld, és hiszek benne, hogy ismerős arcot most is látok. Nos, így történt ez most is. Bár nem állítom, hogy jelentős filmtörténeti kategória lenne az egyik utcán velem szemben közlekedő Michael McKean, de volt egy-két ismertebb filmszerepe, illetve az általam ugyancsak kedvelt X-Akták sorozat egyik, ha nem a legviccesebb (két epizódból is álló) részében kapott szerepet. Ebben volt az, amikor Mulder testet cserélt egy kiégett fekete öltönyös ügynökkel, aki így Mulder testében belevetette magát az "életbe", míg az ő testében az eredeti Mulder meg csak szenvedett. Na tehát ebben az epizódban lejtett a két férfi egy zseniális táncot tükör előtt, amit egy kivételtől eltekintve hiba nélkül lehoztak. Ennek csak egy apró részletét találtam meg a YouTube-on, 1:39-nél kezdődik.

3. A Broadway. Merthogy a kép is tanúsítja, eljutottam oda. Egy zseniális musicalt láthattam, ami eredendően a fekete-fehér filmek koronázatlan királya (Billy Wilder) által rendezett és írt "The Apartment" című film színházi verziója volt. Billy Wilder egyébként 6 Oscar díjat kapott, és még vagy 10-15 másik jelölése volt, ami nagy teljesítmény. Ő volt ráadásul az, aki a kedvenc külföldi fekete-fehér filmemet, a Van aki forrón szeretit rendezte. Ennek megfelelően nem is indulhatott számomra rosszul a darab:-)

Míg a filmben Wilder által rendszeresen alkalmazott Jack Lemmon játszotta a főszerepet, a színházban a Will és Grace egyik főszereplője kapta C.C. Baxter szerepét. Bár én ez utóbbi sorozatot sem követtem, de tudom, kiről van szó, és meg kell, hogy jegyezzem, az úriembernek nagyon jó hangja van. Amúgy Sean Hayes a neve, és a mellékelt képen ő látható (pont a darab reklámplakátja előtt). A darabnak ugyanis a "Promises, Promises" címet adták, tekintettel arra, hogy a történet szerint a jó lelkű, és a Ms. Fran Kubelikbe fülig szerelmes könyvelő (vagy valami ilyesmi) úgy próbál előre jutni a ranglétrán, hogy a kujon munkatársainak kölcsönadja lakását egy kis házasságtörés céljából. Ennek hatására megismerkedik személyesen is a nagyfőnökkel, aki persze ugyanúgy elkéri tőle a kulcsokat, cserébe Baxter megkapja amit akar, és feljebb jut a ranglétrán.

A probléma akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a főnök, Mr. Sheldrake, akit egyébként a mellékelt képen látható Tony Goldwyn alakított (aki valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Ghost "Patrickswayzet-megöletőhelyesarcúrosszfiú", vagy a Pelikán ügyirat "cinikuspolitikusrosszfiú", esetleg Az utolsó szamuráj "szakállasezredes-lelőjükazösszeszamurájtrosszfiú" szerepéből), pont azt a Ms. Kubeliket viszi szobára, akibe Baxter is szerelmes. Aztán persze kiderült, hogy Sheldrake nem fogja elhagyni a feleségét, ezért Ms. Kubelik bepirulázza magát Baxter lakásán, és majdnem meghal, de Baxter segít neki, ezért a lány szeme végül felnyílik és rájön, hogy nem is Shaldrake, hanem Baxter kell neki ... (nagy levegő egy hosszú mondat után). A darab egyébként zseniális zenékkel volt teli, így például az Álljon meg a nászmenetből is ismert "Say a little prayer for you" című dal is ebben hangzott el először. (De mondjuk míg abban a frász is kirázott attól a jelenettől, itt rendkívül hitelesen hatott.)

Szóval mindent egybe vetve film-, zenei és színházi élményekben dús nap volt, és felteszem, minden nap lehetne tapasztalni hasonlóakat New Yorkban.

Emlékek New Yorkból

Ahogy közeledik a munka vége, úgy lazul a fegyelem is. Alig bírtam kivárni, hogy eljussak New Yorkba, és természetes, hogy egy kikapcsoló hétvége után mennyire nehéz visszaszokni a munkához, de hát kell. Persze ez a bejegyzés még csak véletlenül sem utóbbiról, hanem a kikapcsoló hétvégéről fog szólni.

New York-New York: a fényképklipemhez persze könnyen lehetne rögtön a Sinatra dalt adni, hiszen annyira találó, annyira valóban olyan érzése lehet az embernek, ahogy azt a dal is megénekelte. Rögtön az első kép hűen tükrözi a város kettősségét: a klasszikus elemek mellett ott vannak a hatalmas felhőkarcolók (a háttérben épp az Empire State Building, amelyre bár reméltem, hogy feljutok, de hát egyszerűen a sok program mellett erre már nem jutott idő...).

Mindenesetre a leendő fényképklipben mégsem a Sinatra dalt fogom használni, hanem egy kevésbé ismert klasszikus darab egy részletét, méghozzá Kees Vlak New York Overture darabját, ami zseniális maffiózós zene (lehetne, bár nem tudom, valaha szerepelt-e filmben).

Na de hogy mégis mivel telt a szombat? A több, mint négy órás kocsiút után találkoztunk Mrs. Woodbridge fiával, aki addigra már elintézte az esti Broadway musical jegyeinket (a "film- és színházművészeti" élményekről külön bejegyzést fogok írni). Rögtön ebéddel indítottunk, méghozzá egy belga étteremben, ahol rendkívül finom sonkával töltött sós gofrit ettem rántott csirkével. Kész kulináris élmény volt! Ezek után pedig indulás a Central Park felé, ami nem csak centrális, de monumentális is. Csupán egy kis szegletét jártuk végig, mégis nagyon kellemes emlékeket lehetett összeszedni az árnyas ligetsorok között, szökőkutak és tavak mellett. És persze nem egy helyszín emlékeztetett egy-egy filmjelenetre:-) A mellékelt kép a park zöld és a fákon túl elterülő "klasszikus" táj egyvelegét mutatja be.

A parkot a John Lennon emlékhelynél hagytuk el. Hihetetlen, hogy milyen régen lelőtték már szegényt, de még mindig mennyire emlékeznek rá az emberek, az pedig már más kérdés, ebből mekkora bizniszt kerekítenek az amerikaiak...

Ezek után irány Greenwich Village (persze metróval, nagy kaland:-), kis utcai felfedező túra, majd vacsorahelyszín keresés. A választás egy francia étteremre esett. Szemben a belga étteremmel, itt viszont minden franciául volt írva... Ennek ellenére kihámoztam az étlapról egy szimpatikus lazacfilés ételt, amit nagy megelégedésemre fogyasztottam el. Hogy a lábaink ne nagyon pihenhessenek, ezúttal ismét metró, és végre irány a Broadway. De még a színdarab előtt tiszteletünket tettük a zajos, de semmihez sem fogható Times Square-en, ahol tömegekkel, a filmekből ugyancsak jól ismert fényes-óriási reklámokkal találkoztam (kérem szépen, már az Addams Family-ből is musicalt csinálnak!), és a vasárnapi melegparádéra edző tömeggel:-)

A vasárnap délelőtt alvással és reggelivel telt, lévén a színházból éjfél után értünk csak vendéglátónk (Mrs. Woodbridge fia) lakásába. Ennek megfelelően a vasárnap már csak "lazítással" telt, vagyis mindössze háromszor robogtunk ide-oda metróval, viszont ennek eredményeként eljutottam Manhattan majdnem legdélibb csücskébe, ahonnan láthattam a Szabadság-szobrot, illetve a régen a bevándorlók elkülönítésére használt Ellis Island-et, ahol, mint kiderült Mrs. Woodbridge Dániából érkező édesanyját is "elszállásolták" egy ideig. Innen irány a Ground Zero, a World Trade Center helyén tátongó űr, amely mondjuk, llévén körbe volt kerítve, nagyon nem mutatott semmit magából, de az látható, hogy elkezdtek újra építkezni ott, tehát lehet, hogy előbb-utóbb valami épül a helyén. (Tájékozottabbak írhatnak, mi lesz ott). A 4. fénykép pedig egy olyan szobrot ábrázol, ami a WTC-ben volt kiállítva még 9/11 előtt, és állítólag a világ összetartozását volt hivatott szimbolizálni. Hát már a képen is jól látszik, hogy nem egy sérülést szenvedett a szobor, és átvitt értelemben a világ is a támadás hatására.

Mindezek után még betértünk egy mexikói étterembe, ahol épp az Argentína-Mexikó nyolcaddöntő ment. Sejthető, hogy milyen kellemes volt a légkör az első, bődületesen nagy argentín lesgól után...

Mindezek után pedig kocsiba vágtuk magunkat, és irány vissza Maryland és Virginia.

Hogy van-e tanulság? Ha más nem, hát az mindenképpen, hogy New York megér egy misét, vagy inkább amerikai stílusban több évados misét - ide vissza kell térni!

2010. június 26., szombat

Away to New York...

Lévén holnap reggel indulok a Nagy Almába, egy rapid két napos élménytúrára, most még gyorsan készítek egy bejegyzést. Hogy ott lesz-e netem, nem tudom, de a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy hétfőn fogok képes élménybeszámolót készíteni. A program mindenesetre már most izgalmasnak indul: Central Park, Természettudományi Múzeum, Times Square, Empire State Building, Broadway (egészen pontosan egy musical megtekintése:-), Greenwich Village, ja, egy kis metrózás is, szociális élmény gyanánt, és persze mindezek mellé jó kis éttermek látogatása, fotók és kisfilmek tömeges készítése, várhatóan filmekből jól ismert helyszínekre való rácsodálkozással, és ki tudja, lehet, hogy még a Szellemirtókkal is találkozok??? Szóval kalandra fel!

2010. június 17., csütörtök

Néhány gondolat az amerikai filmiparról

Kint vagyok már egy ideje Baltimore-ban, de először érzek késztetést arra, hogy a filmipar fellegvárában (na, az persze nem ebben a városban, csak ebben az országban van) a filmiparról szóljak. E kalandos két hónap alatt nem kevés filmújdonsággal próbálkoznak az embereket a mozikba csábítani, melyek közül a számomra legnagyobb fejfájást eddig a Shrek 4. és a Szupercsapat remake-je okozta. Az előbbi egyszerűen azért, mert már unalmas volt a harmadik rész is (bár az előzetes alapján néhány poént ígér a zsírosra hízott Csizmás kandúr, aki még olyan poénokat is elsüt Szamárhoz szólva, hogy "you are ridonkeyulous", kb. "nagyon szamárságos vagy", de kíváncsi leszek, hogy fordítják ez a szóviccet), az utóbbi meg azért, mert Hollywood olthatatlan vágyat érez régi anyagok újraforgatására (előzetes itt, ráadásul úgy tűnik, hogy mindenki szereti a forgatókönyvbe betenni a ridiculous szót, ebben az előzetesben is elhangzik), elhitetve, hogy ez a jó, pedig kreatív filmekből is lenne sok.

Na de mindez semmi. A következő nálam is kiütötte a biztosítékot. Felkészült mindenki? Szóval: Hupikék Törpikék New Yorkban, 3D-ben! Ááááá, nem hiszem el! Akit érdekel a téma, csak nézze meg az alábbi oldalon található, persze semmi komolyabbat nem tartalmazó trailert. Sőt még Hókuszpók (mint megtudtam, angolul Gargamel) fotók is fellelhetők az alábbi linken. (Törpapa fotó, egyelőre csak kis felbontásban, de mellékelve.)

Update #1: tegnap (2011. március 22-én!) olvastam az Indexen, hogy a magyar szinkronos trailer is megérkezett. Talán ez a kellő hely annak a gyenge szóviccnek az elsütésére, hogy a trailer tré lett...

Az előzetes legszánalmasabb része persze az utolsó néhány másodperc, ahol Tone Loc huszonéves Wild Thing című dalának híres gitárszösszenetére (ami szerintem digitális sampling, sőt, tényleg az, íme: Van Halen 1979-es Jamie's Cryin' című dalának gitár és dobjátéka, egy az egyben) dúdolják rá a hupikék indulót, a lálálálállállá-láálálálálá-t (valahogy így szólhat a dalszöveg szolmizáció nélkül...)

Ja, és persze a yahoo-s mozis oldal kísérő szövege is döbbenetes néhol: "They're blue-skinned" (mármint a törpök), és "He's bald, with prosthetic ears and a nose, and he's wearing a black robe and red shoes exactly like the animated version", ez meg Hókuszpók. Hoppá... Jobban meglepne, ha nem kékek lennének, hanem rózsaszínek a törpicsekek, és kerek macskafejük lenne, hiszen akkor Hello Kittynek kellene hívni őket. Hókuszpók (akit Homer Simpson eredeti szinkronhangja fog alakítani) meg alap, hogy rút legyen, mint egy varangyos béka, kérem, ez nem a Shrek Szőke herceggel!

Szóval mély bánatomat hangsúlyozva most ugyan elmegyek aludni, de holnap új nap virrad ránk, és bízok benne, hogy nem kapok hírt arról, hogy gyermekkorom nagy sorozatát, a Szupernagyit is felturbózzák, Skótszoknya a Centrál Parkban címmel...

2010. június 14., hétfő

Hosszú hét volt...

Nem jelentkeztem egy ideje, mert hosszú, tartalmas hét áll mögöttem, és nem jutott alapvetően idő írásra (kivéve a korábbi gagyi 50 törvény bejegyzést, de az gyorsan ment). Nem állítom, hogy turista élményekben bővelkedtem volna az elmúlt napokban. Hétfőtől szerdáig szokás szerint az oktatás kötötte le teljesen a figyelmemet, más kérdés, hogy energialevezetés gyanánt hétfőn és szerdán is voltam kosarazni. A fejlődés látványos, most már néha egészen szép találataim is vannak az arcpirító homályok mellett. Csütörtökön élesben is kipróbálhattam magamat ismét, ezúttal két kínai figura ellen bűvöltük a labdát egy Michael Jordan hasonmással, Larry-vel. Mondjuk kétszeres fölényes sikerünket elsősorban a leggyengébb láncszemként tébláboló kínai srácnak köszönhettük, aki nem igazán tudta, mikor éppen hol van a labda...

Pénteken aztán belekóstolhattam a Lexington Market (szociológiai paradicsom az a környék!) egyik híres kifőzdéjének crab cake menüjébe. Megérte. Ráadásul elsőre csak a legalapabb verziót kóstoltam, ennél még finomabbak vannak, amik ezek után fognak sorra kerülni.

A szombat délelőttöm ismét piacozással (sajnos a sárga dinnye kifutóban van...), illetve a délutánra való lelki felkészülés jegyében telt, este ugyanis a dékán családjának és Olikáéknak készítettem nokedlit (amihez Olívia férjének fenséges csirkepaprikása dukált). Sikerült, még a dékán - a mellékelt fényképen apró szőkeségként a jobb alsó sarokban feltűnő - gyereke is megköszönt (akárcsak Olívia sajttortáját, illetve Kígyó paprikás csirkéjét). Az estét ezen kívül a vacsora előtt/alatt kínált fehér és vörös bor tette még színesebbé, illetve a vacsora előtti rendkívül izzasztós menekülős játék: gyakorlatilag mint Schwarzenegger a Menekülő emberben, próbáltam elbújni a kétlövetű pisztollyal rám vadászó kis Mátyás (na jó, Matthias) elől. Néha sikerült, szegényke néha elmerült az előretekintésben, és észre sem vette, hogy mögötte sétálok, vagy felmentem az emeletre levegőért...

A vasárnapom lazítással, a hőség elleni medencébe meneküléssel, és adózva a baltimore-i művészetek előtt a helyi szépművészeti múzeum meglátogatásával telt. A gyűjteményük nem rossz, mondjuk másfél óra alatt végeztem is. Meglepő módon rengeteg Rodin szobra van a múzeumnak (még a Gondolkodó emberkéből is van példányuk - lévén kicsit zavarba ejtene, ha az eredeti-eredeti itt lenne, és nem valami világhíres múzeumban), illetve a Matisse gyűjteményük is hatalmas. A kortárs művészetek igencsak komoly elvonatkoztatást igénylő darabjainak elemzése helyett inkább a mellékletben látható, és hasonló klasszikus darabok fényképezésével töltöttem perceimet, egészen a fényképező elemeinek teljes lemerüléséig.