Det satt en mås på en klyvarbom
och tom i krävan var kräket.
Tungan lådde vid skepparns gom,
där han satt uti bleket.
Jag vill ha sill hördes måsen rope
och skepparn svarte: Jag vill ha O P
Om blott jag får, om blott jag får.
"Azt szeretném, ha az emberek egész életükön át egyetlen közösségben maradhatnának, ahonnan elutazhatnak világot látni, de mindig haza is térhetnének." (Kurt Vonnegut)
2011. október 25., kedd
Három egyperces
Tíz igen kellemes és hasznos napon vagyok túl idei utolsó külföldi utazásom keretében. Ennek örömére mindhárom országról még egy-egy röpke kis emléket gyűjtöttem össze: egy svéd dalt, egy dán hableányt és egy finn naplementét.
2011. október 20., csütörtök
Újra ismerős földön
Jó pár nap eltelt utolsó bejegyzésem óta. Magyarázatként csak részben szolgál a tény, hogy az óráimra koncentráltam. Másrészt az is igaz, hogy ha valaki sokadjára (esetemben már nyolcadjára) érkezik egy helyre, annak a legnagyobb zugait már mind ismeri. Attól még szépen telt az elmúlt öt nap.
Kezdjük ott, hogy a legutolsó bejegyzés elkészítése idején még Koppenhágában voltam. Ám akkor még várt rám egy második nap is a dán fővárosban. Ekkor sem hagyott nyugodni a láz, hogy addig teljesen ismeretlen terepet fedezzek fel magamnak. Így a szombaton nem érintett parkokat végigjártam, illetve elsétáltam a Kis hableány szobrához is. (Erről majd később, a hét végén fogok írni külön.) A mellékelt első fénykép ezen az úton készült, az előtérben egy korábbi dán király szobrával, a háttérben pedig egy anglikán templommal. Nem panaszkodhatok. Sok-sok szép dolgot láttam ebben a városban, noha tagadhatatlan, hogy a mocsok is bevésődött az emlékeimbe.
Vasárnap aztán fogtam a cuccomat, és elindultam Finnországba (végre). Bár a reptéren volt időm a felszállásig (talán kissé sok is), azt is hasznosan kihasználtam. Aztán belerepültem a sötétségbe. Mire Helsinkibe értem, már este volt. Végül egy szűk repülő alig harminc perc alatt elrepített visszatérő célállomásaim egyikére.
A hét első napjai tulajdonképpen mind ugyanúgy teltek: készülés az előadásaimra, az előadás megtartása, ebéd (a tegnapi tonhalsteak megismételhetetlen), illetve minden nap kellemes kis séta, az otthoni meglepetések beszerzésével vegyítve. Mára tulajdonképpen ott tartok, hogy minden megvan. Az sem véletlen, hogy ma - mikor utolsó előadásomat is megtartottam - az eddigieknél kissé többre vágytam. Felszálltam hát a 11-es buszra, és átutaztam Naantali kikötőjébe (ismét).
Immáron három éve, hogy először itt jártam, tavaly is visszanéztem ide, és most is ide húzott a szívem. A Mumin-parkot végigjártam (meglepetésemre a teljes "vidámparkot", merthogy ez afféle Disney utánzat a helyi finn Mumin mese figuráira építve, átalakították), és képek garmadáját készítettem. A mellékelt az egyike a nekem leginkább tetszőknek. Bár a nap már lemenőben volt, rendkívül érdekes árnyas képeket sikerült készítenem. (Ezek közül egyet hamarosan még megosztok.)
A hátralévő napokban is szerencsére lesznek események: vacsora meghívás, doktori védés (na jó, az szakma, de azután is lesz egy party) és azért még a sétálásról sem tettem le. Így tehát még egyszer folyt.köv., hamarosan!
Kezdjük ott, hogy a legutolsó bejegyzés elkészítése idején még Koppenhágában voltam. Ám akkor még várt rám egy második nap is a dán fővárosban. Ekkor sem hagyott nyugodni a láz, hogy addig teljesen ismeretlen terepet fedezzek fel magamnak. Így a szombaton nem érintett parkokat végigjártam, illetve elsétáltam a Kis hableány szobrához is. (Erről majd később, a hét végén fogok írni külön.) A mellékelt első fénykép ezen az úton készült, az előtérben egy korábbi dán király szobrával, a háttérben pedig egy anglikán templommal. Nem panaszkodhatok. Sok-sok szép dolgot láttam ebben a városban, noha tagadhatatlan, hogy a mocsok is bevésődött az emlékeimbe.
Vasárnap aztán fogtam a cuccomat, és elindultam Finnországba (végre). Bár a reptéren volt időm a felszállásig (talán kissé sok is), azt is hasznosan kihasználtam. Aztán belerepültem a sötétségbe. Mire Helsinkibe értem, már este volt. Végül egy szűk repülő alig harminc perc alatt elrepített visszatérő célállomásaim egyikére.
Immáron három éve, hogy először itt jártam, tavaly is visszanéztem ide, és most is ide húzott a szívem. A Mumin-parkot végigjártam (meglepetésemre a teljes "vidámparkot", merthogy ez afféle Disney utánzat a helyi finn Mumin mese figuráira építve, átalakították), és képek garmadáját készítettem. A mellékelt az egyike a nekem leginkább tetszőknek. Bár a nap már lemenőben volt, rendkívül érdekes árnyas képeket sikerült készítenem. (Ezek közül egyet hamarosan még megosztok.)
A hátralévő napokban is szerencsére lesznek események: vacsora meghívás, doktori védés (na jó, az szakma, de azután is lesz egy party) és azért még a sétálásról sem tettem le. Így tehát még egyszer folyt.köv., hamarosan!
2011. október 15., szombat
Két ország két nap alatt
Az ősz - a tavaszhoz képest - nem bővelkedik külföldi utakban. Nem bánom, mert jó otthon, a legjobb otthon. Ennek ellenére szinte szokásossá váló őszi finn utamat ezúttal sem hagyhattam ki. És ez az egyetlen őszi külföldi utam minden értelemben felér hárommal: Turku mellett két másik skandináv várost is felfedezhetek: Lundot Svédországban és Koppenhágát Dániában. E két város legfontosabb szépségein már túl is vagyok.
Lundi és koppenhágai utam története egyszerűen ennyi: vakszerencse. Mármint az, hogy épp akkor került sor egy kiváló svéd jogszociológus doktori értekezésének nyilvános vitájára, amikor én épp Turkuba indultam volna. Így nem okozott különösebb problémát, hogy kitérőt téve "megálljak" Lundban, egy ódon kis utcácskákkal tarkított óvárossal rendelkező egyetemi városban. A péntek délután és a szombat délelőtt telt itt. A szombat délután (és majd a holnap egy jelentős része) pedig egy "szomszédos" nagyvárosban, Koppenhágában. Nézzük sorjában az eseményeket.
Lundi utam nem épp a pihenésről szólt. Hajnali negyed négykor kelés, Ferihegyig alvás. Aztán kellemes repülőút, majd kalandos vasutazás Dániából Svédországba. A nap csodásan sütött, a taxis szeme is csak úgy csillogott, mikor legombolta rólam a két fős lazacos vacsorára való fuvardíjat. Mindez persze nem szegte kedvemet, ugyanis jelenésem volt. Gyors elegánsba átváltozást követően nyakamba vettem a várost, és egy kicsit turistáskodtam. A második képen egy gyönyörű kis templom látható, amelyet ódon temető vett körül, másfél száz évvel ezelőtt eltemetett emberek sírjaival. Mindezeket követően bevettem magamat a kolléga védésének helyszínére.
A majd három órás esemény végeztével tovább róttam az utakat, hogy a lehetőségekhez képest mind többet láthassak az egyetemi városkából (íme a második kép a lundi belváros egyik teréről). Mivel azonban este héttől jelenésem volt a kolléga tiszteletére szervezett vacsorán, idővel a megadott cím felé vettem utamat. Nem vicc: egy egyetemi épület földszintjét bérelték ki a szervezők, és igazi ikeás stílusban mindent kihoztak a szűk térből, hogy a közel 60 ember elférjen. A vacsora mennyei volt (naná, házi, Stefan anyósa és barátnője készített mindent), a bor bársonyos és nagyon vörös, a társaság előtt pedig le a kalappal. Egy ember, az ünnepelt ismert addig csak, de a társaság egy jelentős részével lehetőségem nyílt szót váltani. Kollégákkal, barátokkal, sőt még rokonokkal is. Végül nem maradt más hátra, mint éjfélhez közeledvén elindulni a hotel felé. Sosem volt gondom a tájékozódással, így ezúttal sem esett nehezemre a lámpák fényétől sárga utcákon a jó irányba haladni. Persze azért a pontosan 55 perces sétát végül megérezte a lábam.
Ma sem akartam azonban lazábbra venni a tempót, és még délelőtt beletöltöttem néhány kilométert a lábamba. Aztán persze összepakoltam és betápláltam a fejem GPS-ébe a koppenhágai célállomás koordinátáit. (Meg kell állapítanom, ez a svéd-dán közlekedés NAGYON rendezett és könnyű, sőt a koppenhágai metró mintha a bizalomra építene: sehol nincs jegyellenőrzés...) A szállás elfoglalása után pedig pihenésért kiáltó talpaimra fittyet sem hányva a belváros felé vettem az utamat. Nem kellett túlzottan messzire mennem, hogy rögtön a harmadik fotón megörökített szép látképre bukkanjak. Tó a város közepén!
Amennyire kiválóan szervezett a koppenhágai metró és amilyen gyönyörűek a dán épületek, olyan hatalmas pofonként ért, hogy mekkora mocsok van a belvárosi sétálóutcán. Amerre csak néztem, emberek és szemét tömkelege töltötte ki a teret. Igyekeztem persze ettől elvonatkoztatni, és szememet inkább csak előre és felfelé irányítani. Mert volt mit nézni, így a negyedik kép is egy gyönyörű szobrot örökített meg, mögötte meg valamilyen bástya maradványait. Sajnos nem vagyok otthon a dán történelemben, így ennél pontosabb leírást nem tudnék adni.
A séta során templomok és más épületek sokaságáról készítettem fotó, de a sétálóutcák megteltek az elmaradhatatlan utcai zenészekkel (köztük kedvenceimmel, a Szegeden lesátrazókhoz képest persze ezerszer jobb indián kántálókkal) és utcai mutatványosokkal. Begyűjtöttem elmaradhatatlan hűtőmágnesemet is. A térképeken nagy zöld pacaként elterülő parkokat is végig jártam, sőt - ahogy azt az ötödik képen is láthatjuk - a Rosenborg királyi palotát is körbejártam. Az ismeretlent felfedező utam végét pedig egy gyönyörűen kiépített, ötágú csillag formáját felöltő kastély vagy erődítmény (dánul mondjuk citadel, szóval a csuda se tudja mi ez) jelentette.
Hogy holnap - mielőtt délután elröppennék Finnországba - mi következik? Majd kiderül, mi az erősebb: az akaratom vagy a lábam akarata.
Ja, zárásként egy rendkívül érdekes hír: a svéd 20 koronáson Nils Holgersson látható (és a mese írója, Selma Lagerlöf). Eltettem három darabot is belőle:-)
Lundi és koppenhágai utam története egyszerűen ennyi: vakszerencse. Mármint az, hogy épp akkor került sor egy kiváló svéd jogszociológus doktori értekezésének nyilvános vitájára, amikor én épp Turkuba indultam volna. Így nem okozott különösebb problémát, hogy kitérőt téve "megálljak" Lundban, egy ódon kis utcácskákkal tarkított óvárossal rendelkező egyetemi városban. A péntek délután és a szombat délelőtt telt itt. A szombat délután (és majd a holnap egy jelentős része) pedig egy "szomszédos" nagyvárosban, Koppenhágában. Nézzük sorjában az eseményeket.
Lundi utam nem épp a pihenésről szólt. Hajnali negyed négykor kelés, Ferihegyig alvás. Aztán kellemes repülőút, majd kalandos vasutazás Dániából Svédországba. A nap csodásan sütött, a taxis szeme is csak úgy csillogott, mikor legombolta rólam a két fős lazacos vacsorára való fuvardíjat. Mindez persze nem szegte kedvemet, ugyanis jelenésem volt. Gyors elegánsba átváltozást követően nyakamba vettem a várost, és egy kicsit turistáskodtam. A második képen egy gyönyörű kis templom látható, amelyet ódon temető vett körül, másfél száz évvel ezelőtt eltemetett emberek sírjaival. Mindezeket követően bevettem magamat a kolléga védésének helyszínére.
Ma sem akartam azonban lazábbra venni a tempót, és még délelőtt beletöltöttem néhány kilométert a lábamba. Aztán persze összepakoltam és betápláltam a fejem GPS-ébe a koppenhágai célállomás koordinátáit. (Meg kell állapítanom, ez a svéd-dán közlekedés NAGYON rendezett és könnyű, sőt a koppenhágai metró mintha a bizalomra építene: sehol nincs jegyellenőrzés...) A szállás elfoglalása után pedig pihenésért kiáltó talpaimra fittyet sem hányva a belváros felé vettem az utamat. Nem kellett túlzottan messzire mennem, hogy rögtön a harmadik fotón megörökített szép látképre bukkanjak. Tó a város közepén!
Amennyire kiválóan szervezett a koppenhágai metró és amilyen gyönyörűek a dán épületek, olyan hatalmas pofonként ért, hogy mekkora mocsok van a belvárosi sétálóutcán. Amerre csak néztem, emberek és szemét tömkelege töltötte ki a teret. Igyekeztem persze ettől elvonatkoztatni, és szememet inkább csak előre és felfelé irányítani. Mert volt mit nézni, így a negyedik kép is egy gyönyörű szobrot örökített meg, mögötte meg valamilyen bástya maradványait. Sajnos nem vagyok otthon a dán történelemben, így ennél pontosabb leírást nem tudnék adni.
A séta során templomok és más épületek sokaságáról készítettem fotó, de a sétálóutcák megteltek az elmaradhatatlan utcai zenészekkel (köztük kedvenceimmel, a Szegeden lesátrazókhoz képest persze ezerszer jobb indián kántálókkal) és utcai mutatványosokkal. Begyűjtöttem elmaradhatatlan hűtőmágnesemet is. A térképeken nagy zöld pacaként elterülő parkokat is végig jártam, sőt - ahogy azt az ötödik képen is láthatjuk - a Rosenborg királyi palotát is körbejártam. Az ismeretlent felfedező utam végét pedig egy gyönyörűen kiépített, ötágú csillag formáját felöltő kastély vagy erődítmény (dánul mondjuk citadel, szóval a csuda se tudja mi ez) jelentette.
Hogy holnap - mielőtt délután elröppennék Finnországba - mi következik? Majd kiderül, mi az erősebb: az akaratom vagy a lábam akarata.
Ja, zárásként egy rendkívül érdekes hír: a svéd 20 koronáson Nils Holgersson látható (és a mese írója, Selma Lagerlöf). Eltettem három darabot is belőle:-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)