Három egyperces

Tíz igen kellemes és hasznos napon vagyok túl idei utolsó külföldi utazásom keretében. Ennek örömére mindhárom országról még egy-egy röpke kis emléket gyűjtöttem össze: egy svéd dalt, egy dán hableányt és egy finn naplementét.

Svédország - A lundi élmények többségében a doktori értekezéshez köthetők, szerencsére mégsem erről marad emlékezetes az október 14-e. A védést követő este ugyanis Stefan és családi, baráti és kollegiális társasága körében egy nagyon kellemes vacsorát tölthettem el, s megtapasztaltam, hogy a svédeket csak a futball pályán nem szerethetik a magyarok. Amúgy rendkívül közlékeny és érdeklődő népség. Az estéből mégis egy versecskét emelnék ki, melyet bár én nem hallhattam előadni, mint utóbb kiderült, azután se szavalták el, miután én leléptem. A Måsen svédül sirályt jelent. Erik, akivel egy nagyon tartalmasat beszéltem este, küldte el nekem a vers szövegét. Sajnos a Google fordító alkalmatlan egy feladatra, de az első sor talán valami olyat jelent, hogy egy sirály ül az orrvitorlán.

Det satt en mås på en klyvarbom
och tom i krävan var kräket.
Tungan lådde vid skepparns gom,
där han satt uti bleket.
Jag vill ha sill hördes måsen rope
och skepparn svarte: Jag vill ha O P
Om blott jag får, om blott jag får.

Dánia - Első nap, mikor Koppenhága utcáit jártam, még nem tudtam, hogy mit hagytam ki. Csak mikor visszaértem a hotelbe, döbbentem rá, hogy alig pár száz méterre voltam az Andersen által híressé tett, és (legismertebbként) Ariel és Ficánka kalandjaival megfilmesített Kis Hableány szobrától (a rák szereplő nevére nem emlékszek). A szobor mára betöltötte 102. életévét (Carl Jacobsen készítette), és még mindig gyönyörű, holott a vízparton áll. Külön érdekesség nem csak a megformálása (a lábai helyén például messze nincs olyan "uszony", mint azt a mesékben láthattuk, a tekintete azonban mindent elárul érzéseiről. Az egész szobor körül a legfurcsább csupán a temérdek turista. De hát ez van, ha valaki e város legnagyobb nevezetességének kiállt ki egy szobrot.

Finnország - Nem mondom, hogy kiszúrt velem az időjárás Turkuban, de ezúttal többet esett az eső, mint bármikor korábban, mikor itt jártam. Ennek ellenére utolsó előadásomat követően minden ideális volt, hogy túrázzak egyet. Ahogy azt előző bejegyzésemben írtam, a helyszín Naantali kikötője volt. A mellékelt fényképet ott készítettem. Bár nyáron e település valószínűleg zsibong a Mumin-parkba igyekvő gyermeksereg hangjától, ezúttal nagyjából én voltam a kikötőben, és két házaspár, akik épp kutyát sétáltattak. Ez a fotóról nem jöhet vissza, de ami igaz, az igaz: a nyugalom szigete volt a kikötő ekkor.

Újra ismerős földön

Jó pár nap eltelt utolsó bejegyzésem óta. Magyarázatként csak részben szolgál a tény, hogy az óráimra koncentráltam. Másrészt az is igaz, hogy ha valaki sokadjára (esetemben már nyolcadjára) érkezik egy helyre, annak a legnagyobb zugait már mind ismeri. Attól még szépen telt az elmúlt öt nap.

Kezdjük ott, hogy a legutolsó bejegyzés elkészítése idején még Koppenhágában voltam. Ám akkor még várt rám egy második nap is a dán fővárosban. Ekkor sem hagyott nyugodni a láz, hogy addig teljesen ismeretlen terepet fedezzek fel magamnak. Így a szombaton nem érintett parkokat végigjártam, illetve elsétáltam a Kis hableány szobrához is. (Erről majd később, a hét végén fogok írni külön.) A mellékelt első fénykép ezen az úton készült, az előtérben egy korábbi dán király szobrával, a háttérben pedig egy anglikán templommal. Nem panaszkodhatok. Sok-sok szép dolgot láttam ebben a városban, noha tagadhatatlan, hogy a mocsok is bevésődött az emlékeimbe.

Vasárnap aztán fogtam a cuccomat, és elindultam Finnországba (végre). Bár a reptéren volt időm a felszállásig (talán kissé sok is), azt is hasznosan kihasználtam. Aztán belerepültem a sötétségbe. Mire Helsinkibe értem, már este volt. Végül egy szűk repülő alig harminc perc alatt elrepített visszatérő célállomásaim egyikére.

A hét első napjai tulajdonképpen mind ugyanúgy teltek: készülés az előadásaimra, az előadás megtartása, ebéd (a tegnapi tonhalsteak megismételhetetlen), illetve minden nap kellemes kis séta, az otthoni meglepetések beszerzésével vegyítve. Mára tulajdonképpen ott tartok, hogy minden megvan. Az sem véletlen, hogy ma - mikor utolsó előadásomat is megtartottam - az eddigieknél kissé többre vágytam. Felszálltam hát a 11-es buszra, és átutaztam Naantali kikötőjébe (ismét).

Immáron három éve, hogy először itt jártam, tavaly is visszanéztem ide, és most is ide húzott a szívem. A Mumin-parkot végigjártam (meglepetésemre a teljes "vidámparkot", merthogy ez afféle Disney utánzat a helyi finn Mumin mese figuráira építve, átalakították), és képek garmadáját készítettem. A mellékelt az egyike a nekem leginkább tetszőknek. Bár a nap már lemenőben volt, rendkívül érdekes árnyas képeket sikerült készítenem. (Ezek közül egyet hamarosan még megosztok.)

A hátralévő napokban is szerencsére lesznek események: vacsora meghívás, doktori védés (na jó, az szakma, de azután is lesz egy party) és azért még a sétálásról sem tettem le. Így tehát még egyszer folyt.köv., hamarosan!

A finn napsütésben

Az utam Turkuba úgy telt, ahogy kellett: gyorsan és kényelmesen, meglepetések nélkül. Kellemes, napsütéses 0 fok várt, ami annak tudatában, hogy felkészültem erre a hőfokra, nem okozott meglepetést. Annál inkább a nap, mert legutóbb, áprilisban, egyetlen napot sikerült kifognom napsütéssel.

Na egyből kettőre emelkedett e napok száma a szombattal, mert gyönyörű, felhőmentes reggelem volt, ami késő délutánig kitartott. Adózva egy jó ideje remélt vágyamnak, első dolgom az volt ma, hogy elmenjek a piacra, és megvásároljam a vacsorának való halakat. Ezúttal lazacra és tőkehalra esett a választásom, és nem is csalatkoztam bennük, kellemesen jól laktam velük:-)

Na de ennél sokkal érdekesebb hír, hogy a mai napon végre (hiába hatodik út a mostani) láttam olyan piacot is Turkuban, ami a szegedi fesztiválokra hasonlító módon standok mentén árulták a helyben szokásos füstölt halat (lásd a mellékelt képet, a szürkeség egyébként füst:-), gyümölcsöket, lekvárokat, mézeket, kenyereket, sajtokat, és persze ruhaneműket, elsősorban a téli felszereléseket. Én is lecsaptam egy kis bogyós gyümölcsre. Este kóstolás.

Ezek után irány a főtér, ahol felszálltam a Naantaliba tartó buszra. Utoljára két éve jártam itt, akkor a feleségemmel (vagyis akkor még nem volt a feleségem), most szinte csak egymagamba élveztem a hihetetlen napsütést a gyönyörű kikötőben, ódon faházak mentén (melyek mindegyiket nevet visel, gondolom a tulajdonos családnevét), szunyókáló vadkacsák és hattyúk között. A helyben tett kis sétám során sikerült lefényképeznek a téli elemózsiából nassoló cinegét is.

Sajnos az időjósok már sokkal szürkébb időt emlegetnek holnaptól, így nem meglepő, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül töltöttem oly sok időt a szabadban, és inkább holnapra hagytam a jelentősebbb munkálatokat hétfőn kezdődő előadásaimra.