Tizennegyedik finn utam újdonsággal szolgált: ezúttal nem csak Turkuba, de egy annál is északabbra fekvő városba, Joensuuba is ellátogattam. Némi esőzéstől eltekintve csodás tavaszi idő fogadott. Élmény volt újra átélni a tavaszi zöldülést.
Az utazás oka ezúttal is a munka volt, de ez sosem lehet akadálya annak, hogy némi pihenést iktassak be a programomba. Így indultam neki legalábbis, ám az első időszak nem épp ebbe az irányba tendált. A tény, hogy megérkezésem Turkuba kedd hajnali két órára volt tehető, ugyanakkor első előadásomat kedden reggel kilenc órakor kellett megkezdenem, előre vetítette, hogy kevés időm lesz pihenni. Erre rátett egy lapáttal az egyetemi vendégház, a Villa Hortus másik új lakója: a saját szobája kulcsa helyett az enyémet vette el. Erre azonban csak reggel derült fény, így szoba nélkül maradván életemben először egy társalgóban elhelyezett heverőn, kabátomba burkolózva kellett aludnom. Kellett volna, de nem igazán sikerült. Ebbéli törekvéseimet a korai napfelkelte is nagyban akadályozta. (Ilyenkor az éjszaka alig néhány órát tart. Pár hét múlva már ennyi ideig se lesz sötét.)
 |
| Egy kis erő maradt mosolyogni is... |
A keddi előadások után, bízva a megérdemelt pihenés lehetőségében, még a vacsorát is előrébb hoztam. Talán nem kellett volna, mivel néhány percre a finom falatok eltüntetését követően jött az üzenet: mi lenne, ha futni mennék. Egye fene, edzek egyet Tuomas kollégával, aki egyébként professzionális maratonfutó. Én nem, de ez nem számít. Az edzés lényege az volt, hogy egy felvezető kört követően tíz perc futás, két perc pihenés. Majd nyolc perc gyorsabb tempó, két perc pihenés. Hat perc még gyorsabb futás, újabb két perc lihegés. Négy perc nagy tempóval, még két perc erőgyűjtés. Végül két perc mindent bele. Szép lassan, de biztosan kiderült, hogy merész vállalást tettem Tuomasnak. Sikerrel vettem az edzést, bár se fizikai erőnlétem pillanatnyi állapota, se az elmúlt 16 óra eseményei nem segítettek a rekordok megdöntésében. Gyakorlatilag minden egyes etapot utolsóként zártam, hangulatomon ráadásul a rendre lehagyó tíz éves fiú sem segítette. Ezzel együtt is elmondhatom, hogy maratonistákkal edzettem. (Rendre a hátukat látva, de azért mégis csak velük.)
 |
| Joensuu belvárosa |
S bár Turku ezen felül is tartogatott nekem néhány kellemes élményt (egy kis bevásárlás, a szokásos májusi kirakodós vásár, ebédek és egy ízben vacsora a helyi kollégákkal), most mégis ugorjunk az út második állomására. Joensuu Turkutól több mint hat órás vonatútra, ezzel együtt a 62. szélességi körnél is északabbra fekszik, vagyis mindeddig legészakabbi úticélomnak bizonyult. A település, bár alapvetően egy csendes egyetemi város, kifejezetten pozitív benyomást tett rám. Forgalmas belvárosa, nyüzsgő emberei, tágas terei, a jelentős zöldterületek mind kiváló összhangot mutatnak. A színvonalat tovább emeli az egyetemi campus, amelyet több irányból is fák öveznek (az erdészeti és faipari kar épülete az eddigi legkiválóbb példája a természetközeli oktatásnak), illetve mindenféle sportolási lehetőséget biztosító csarnokok és sportpályák terülnek el mellette. Az időjárás talán kevésbé volt kegyes hozzám, és ezúttal lehetőségem sem nyílt arra, hogy a környező tórendszert, illetve az azt övező túraútvonalakat megismerjem, ezzel együtt is őszintén mondom, hogy egy finnországi utazás esetén érdemes bárkinek erre kanyarodnia.
