Múltidézés Baltimore-ban

Végül Toledo és Louisville után harmadik állomásként idei amerikai körutam során Baltimore-ba érkeztem. Abba a városba, ahol öt évvel ezelőtt két hónapot töltöttem, és amely élményeim rögzítése iránti lelkesedés vezetett anno e blog indítására. Az ismét csak nagyon sűrű, de kellemes és egyben kikapcsoló napok kiválóan zárták le a több mint két hetes utamat.

Mellékkörülmény, és ezúttal sem kívánok senkit untatni az utazással kapcsolatos nehézségekkel. Legyen elég annyi, hogy egy rövid, de annál hevesebb baltimore-i zápor miatt több mint két órás csúszással szálltam fel Louisville-ből, illetve érkeztem meg Baltimore-ba. Ily módon egy lehetséges, beszélgetős estétől elestem, de a többi nap kárpótolt mindezekért.

A Chesapeake belvárosi öble

Ismét lehetőségem nyílt ugyanis arra, hogy régi ismerősömnél, Philnél szálljak meg, ami garantálta, hogy kellemes, zöld környezetben, kedves emberek között, és - ami ugyancsak fontos - kiváló közlekedési körülmények mellett tölthessem el a napokat. Ennek keretében lehetőségem nyílt felidézni egyik öt évvel ezelőtti kedvenc szórakozásomat: az Inner Harborban való sétálást. A Chesapeake-öböl egyik nyúlványának tekinthető öböl köré ugyanis turistalátványosságok, kiváló éttermek települtek, s mindezeket a Federal Hillről (amely korábban - többek között - polgárháborús erődítménynek adott otthont) gyönyörű kilátás mellett lehetett megszemlélni. Sőt, hogy teljes legyen az idill, még azt is bevállaltam, hogy az öböltől visszasétáltam a Universiy of Baltimore jogi karának új épületéig (amely utat öt éve többször is megtettem).

Szerdai napom leginkább az egyetemi munka szellemében telt, ugyanis újabb előadást tartottam, illetve vendéglátóm egiyk előadását is végighallgattam. Nem mulasztottam el ugyanakkor, hogy mindezeket követően lefényképezzem az ultra modern épület valamennyi zeg-zugát.

A Kapitóliumban

Csütörtökön ellátogattam Washingtonba, hármas céllal. Egy csekély szakmai program ezúttal is szerepelt a programpontok között, ám e blogra leginkább az kívánkozik, miszerint csütörtökön előbb az Air & Space, majd a Szépművészeti Múzeumot jártam végig, pénteken pedig ellátogattam a Kapitólium épületébe. (Igaz, hogy utóbbi helyen nem mindent lehetett megnézni, a méltán híres rotundát sajnos épp felújítják, így arról lemaradtam.) A másik két múzeum is megérne egy hosszas elemzést, amire most sajnos nincs idő, ám ajánlani mindenképpen tudom mindenki számára. A harmadik nagy programpont pedig egy látogatás volt kedves barátaimhoz, Olíviához és Krisztiánhoz, akik - igazán vicces módon harminc méterre laknak Washington D.C.-től. A náluk eltöltött kellemes este, a finom vacsora, a családjuk ifjú, harmadik tagjával való ismerkedés egyik csúcspontja volt az amerikai útnak.

Ám még ezek után is maradtak programok a hazaút előtt. Előbb péntek délután csirkepaprikást készítettem a vendéglátóim és egy meghívott házaspár részére (szépen fogyott a csirkecomb és a nokedli is). Majd szombaton egy kis kézilabdázást követően gasztro-körútra indultunk vendéglátómmal, amit egy csekély lazítás (és részemről csomagolás) erejéig szakítottunk meg. Viszont még ekkor is sikerült kifogni a Szellemirtókat a televízióban, amelynek a hangulata garantálta, hogy vidáman induljak utamra.

Haza. Az édes otthon felé!

Negyedik felvonás: Hazaút és Genf

Utolsó reggelünkre hétfőn virradtunk az USA-ban, de legalább kellemesen hosszút alhattunk. Majdnem délkor került elénk a reggeli (Mr. Washingtonék a napi két étkezésnek a hívei, mit gondolna erről egy hobbit...), és nem sokkal ezután már indulhattunk is a reptér felé, ugyanis az út előtt még be volt tervezve a Dulles reptértől alig valamennyire lévő Steven F. Udvar-Hazy (nem tévedés, Pesten született ez a magyar Pisti) Air and Space Múzeum meglátogatása.

Itt aztán sok-sok érdekes (korú és küllemű) repülővel és helikopterrel találkoztunk, többek között az Enola Gay-jel, lopakodóval (fénykép mellékelve), valamint az Enterprise nevű űrsiklóval, ami - neve ellenére - sosem jutott ki az űrbe, ez csak egy tesztrepcsi volt. Ha minden igaz legalábbis, mert nem vagyok a téma szakértője.

A reptéren ezek után nem kellett sok időt töltenünk, az átvizsgáláson pedig még csak ki sem szúrták a két narancslevet, a kézfertőtlenítőt és a fogkrémet a helyi hatóságok... Ennyit arról, hogy Ferihegy elhasalt, mi pedig az amerikaiak fővárosából szálltunk fel fél liternyi folyékony anyaggal probléma nélkül...

A repülőn szerencsére pont elült mellőlem egy dohányszagú utas, így aludni is tudtunk pár órácskát. Az ételek persze ismét feledhetők voltak, de ez sem bír különösebb jelentőséggel, mivel végső soron frissen érkeztünk meg Genfbe, ahol a csatlakozásunk délutáni időpontja folytán több óránk is volt a belváros felfedezésére. Egyrészt az elején még szürkeség volt, és némi eső is esett, másrészt a genfi svájciak csak franciául beszélnek (és nem is igazán szeretnek másként beszélni), ezért némi nehézségeink akadtak, de ennek ellenére élmény volt látni a gyönyörű tiszta vizű tavat, a régi épületek miatt nagyon szép látványt nyújtó kis utcákat, a mólót, ahol szokásomhoz híven minden madarat lefényképeztem, és még csokivásárlásra is futotta időnkből. (Ami valószínűleg messze nem olyan jó biznisz, mint a svájcival minőségben mindenben megegyező Finnországból hozni csokit...)

Mindenesetre akkor is elmondható, hogy a hazautunk kellemesen telt, mint ahogy maga az egész amerikai kaland.

Folytatás? Naná! Októberben újabb, immáron szokásosnak nevezhető finnországi kalandom lesz, majd novemberben ismét visszatérek Genfbe egy konferencia erejéig. Sőt, november környékén örömmel fogok tudósítani egy villányi bortúráról is.