Négy sziget, három múzeum, két nap, egy nagyszerű város

Ha már a finn bejegyzésemet a számmisztika jegyében kezdtem, akkor ezúttal sem maradhattak el a számok. Turkui élményeink megkoronázása céljából áthajóztunk a svéd fővárosba, s eltöltöttünk ott két nagyon szép (teljes) napot (és az aprót).

Az előző posztot épp a hajókirándulásra való utalással zártam. Viszont legalább egy bekezdést megérdemel ez a durván 11 órás utazás, mert felejthetetlen élményt jelentett számunkra. A Viking Lines hajós társaság Amorella nevű, 11 szintes kompján reggel, kilenc óra magasságában hajóztunk ki a turkui kikötőből. Érkezésünk svéd (és egyben magyar) idő szerinti este hét órára volt várható, ami összesen 11 órát jelentett. Szinte fel sem tűnt, olyan gyorsan és kellemesen telt ez az idő. A fedélzetről a kilátás ugyan gyönyörű (lásd a mellékelt képet), a szél viszont kevésbé elviselhető volt, a felhők mögül hosszabb-rövidebb időkre kikandikáló nap azonban sokat javított a hangulaton. A hetes és nyolcas szint a szórakozást és az étkezést szolgálta. A bolgár No Mercy zenekar rendkívül színvonalas rockfeldolgozásokkal kápráztatta el öttagú táncközönségét, habár a gitáros angol kiejtése legkevesebb problémásnak volt nevezhető. A bingó, a karaoke ugyancsak kiváló szórakozást jelentett. És az a kellemes kilencedik szint. Ha már ilyen hosszú útra vállalkoztunk, ráadásul csomagokkal, helyesnek tűnt - és utóbb kiderült, tökéletesnek bizonyult - az ötlet, hogy kabint béreljünk. Az ablakon keresztül a tenger hullámai is sokkal szebbnek tűnnek.

A teljes kirándulásunk egyetlen kellemetlen pillanata a stockholmi érkezéskor fogadott minket. A hajón megváltott buszjegyünket a buszunk idő előtti távozása okán (köszönhetően a hajó késedelmes kikötésének) nem tudtuk igénybe venni, így sétálhattunk egy kellemeset a metróig. Onnan már gyerekjáték volt a közlekedés, habár tagadhatatlanul izzasztó három bőrönddel. A szállásunk ugyanakkor csak ránk várt. Elfoglalása után még egy kis sétára is futotta a belvárosi sétálóutcánál, a parlamentnél (Riksdag), a királyi palotánál (amely ugyanakkor ma már múzeumként szolgál) és már szemünk elé tárult az elkövetkezendő két nap legtöbb célállomása: a Djurgarden sziget és az óváros is.

Péntekre jutott az előbb említett sziget, mely hosszú évszázadokon keresztül a svéd király vadászbirtokaként szolgált. Ma már inkább múzeumsziget funkcióval bír: skanzennal, hajó-, gyerek/mese-, történeti-, zenei múzeumokkal, vidámparkkal. Mi az 1628-ban megépített, vízre bocsátott és 1500 méter után elsüllyedt Vasa hajónak szentelt kiváló múzeumot és a skanzent választottuk. A két ágyúsoros hajót 1961-ben emelték ki hullámsírjából és három évtizedes restaurációt követően 1991-ben építettek neki egy méltó múzeumot. A kiváló miniatűrökkel, makettekkel, faliképekkel, audiovizuális teremmel, kivetítésekkel és az odaveszettek feltárt csontjaiból álló kiállításokkal nagy élményt jelentett  a Vasa-múzeum. A sziget másik kiemelkedő élményét a skanzenben tett látogatásunk jelentette. Az állatkertet is magába foglaló park elsődlegesen a tradícionális svéd építészet (lásd a képen a vízimalmot), mindennapi élet, környezet bemutatását célozta, mindezt élő szereplős, kosztümökbe öltözött színészekkel, üvegfúvással, és a sort még folytatni lehetne.

A szombatunkat az óváros, a Gamla Stan feltérképezését tűztük ki célul magunk elé, ugyanakkor a svéd nyugalom és a hétvége megakadályozott minket abban, hogy reggeltől ezen a szigeten töltsük el időnket. Gyakorlatilag minden hely 10-11 között nyitott. Megunva az üres utcák monoton hangulatát a kicsit távolabbi hadtörténeti múzeum felé vettük utunkat. Hogy helyzetünk ne legyen annyira könnyű, ennek a múzeumnak a nyitvatartása sem igazodott teljesen a szűkös időkeretünkhöz. Némi várakozás után végül azért csak bejutottunk, és végig sétáltuk a kiállításokat, melyet a svéd hadtörténet egyes stádiumait mutatták be, ókortól a modern korig. Még Raoul Wallenberg terem is berendezésre került, ahol kimondottan érdekes adalékokat lehetett megtudni a diplomata '45-ös budapesti eltűnése és vélhető oroszországi raboskodása kapcsán. Ezt követően ismét visszasétáltunk a Gamla Stanra, ami eddigre (kora délután) pezsgő-nyüzsgő, turistákkal teli forgataggá változott (lásd a képet, mely a Nobel-múzeumnak is helyet adó központi téren készült). Végül, erőt érezve lábunkban, még sétáltunk egy keveset a közeli dombokhoz, ahonnan Stockholmot madártávlatból is szemrevételezhettük. A nap zárásaként még betértünk egy kiváló olasz-svéd étterembe, és olyan finomságokat ettünk, amelyeknél vélhetően jobbat már csak az olasz csizmán lehetne kapni.

És ezzel a skandináv túránk második állomása bemutatásának végére értem. Ami turkui és stockholmi utunk közös hozadéka és ténye, hogy e helyekre egyszer a jövőben még biztosan visszatérünk még - közösen.

Tervetuloa, Turku

Május elején került sor a tizenegyedik utamra Finnország egykori fővárosába, Turkuba. Harmadízben májusban, mely eddig szinte ismeretlen szeles arcát is megmutatta nekünk. A kalandos élmények ettől nem kerültek el - leginkább annak köszönhetően, hogy (a számmisztikánál maradva) a feleségem is elkísért utamra, másodízben.

Élményeink címszavakban: biciklitúra, városnézés, jazz bár, gasztronómia és kalandpark.

Ha biciklitúra, akkor Ruissalo. A sziget, amely gyakorlatilag pár lépésnyire terül csak el a várostól, talán a legkiválóbb túrahelyszín a közelben. A bicikliút könnyű (egy része a folyóparton vezet, múzeumok mellett és a turkui vár lábánál, egy része pedig a hajógyár egész élettelen telepei között), a táj nyugodt és gyönyörű (persze főleg zöldben). A biciklivel hol kocogókat kell kikerülni, hol mások előznek ki professzionális(abb) bringáikkal. A Botanikus Kert, mely még a sziget első felében található, képes 1-2 órára lekötni a vendéget, főleg, ha még az ebédet is ott költi el a tekeréstől megfáradt vándor. Kicsit tovább haladva szántóföldek és erdők között egy kiváló golfpályához lehet eljutni, melyet használni ugyan nem volt időnk, de a gyep zöld színei egy pihenés háttérképeként kiválóan képes szolgálni. Kicsit beljebb haladva a szigeten amúgy wellness hotelre és egy nyári strandra is bukkanhat az utazó. Hasonlóan kellemes bicikliútvonal lehet(ett volna) Hirvensalo szigete, számunkra azonban a szembeszél olyan akadályokat állított, melyek a sokadik emelkedő után a hangulatot erősen visszafogták. Ezzel együtt a "finn vidék" (vagyis mezőgazdaság és urbanizáció keveréke) szerelmesei ide jöjjenek.

Ha városnézés, akkor gyakorlatilag bármi, ami a folyó jobb és bal partján elterül, dombok tövében és tetejében egyaránt, és persze a piactér, az azt körbevevő épületekkel és boltokkal. Múzeumokból sincs kevés, bár a sok utazás folytán ezek egy részét már láttam. Franciska ezúttal a tengeri múzeumba látogatott el, amíg én az oktatási feladatokat teljesítettem, de érdemes elmenni a Sibelius Múzeumba, ahol hangszereket lehet látni, az Aboa Vetus-ba, ami Turku középkori alakját tárja a látogató elé. Nyári szezonban a várkiállítás is kinyit. A modern művészetek engem sosem vonzottak, de erre is külön múzeumot kínál a város. És van egy kézművesmúzeum is. Ez lesz talán a következő célpont.

Ha jazz bár, akkor Monk. A belváros egyik eldugott kis utcácskájában található egy termes, mini bár felejthetetlen élményekkel szolgálhat. Klasszikus északi minimalista stílus (a szellőzőcsövek a plafonon keresztülfutnak, a színesre pingált falakat kevésbé értelmezhető képek díszítik, körbe puha szivacsos padok és asztalok székkel. Ugyanakkor a környezet minden eleme arra hangol, hogy a zenészeknek kialakított sarokba koncentráljon a látogató. A Jude & Tarinaorkesteri igen kellemes finn jazz zenét játszott, amely kicsit talán pop-rockos elemeket is tartalmazott, és bár az énekből egy szót sem lehetett érteni, a lazulás gyorsan megtörtént a melankólikus gitár, bőgő, brácsa és dob keverékre. Az este másik fellépője a Seymur Aliyev Group volt: a Művész (kérdőjellé görnyedt hátú zongorita, ő Aliyev), a Jófiú (a grimaszos, de elegáns dobos), a Sörhas (a kicsit dekoncentrált és halk nagybőgős) és a Hajcsat (a kissé hangos szaxofonos). Ugyanakkor a Bill Evans feldolgozások, amelyeket játszottak, úgy elrepítettek 40-50 percet, hogy észre sem lehetett venni. És ha már a poharunk alján volt még egy kis üditő, azt a nézők soraiból felemelkedő emberek jammelése alatt még kiihattuk. Bizonyosan volt összebeszélés, ki és mit akar játszani, de élmény volt látni, ahogy egymás szemét fürkészve hol lassítottak, hol gyorsítottak a tempón a zenészek. Tökéletesen érezték, ki mikor ugrik be, mikor jön egy szóló. Ide mindenkinek el kell jönni!

Ha gasztronómia, akkor a Fransmanni. Nem tudom, Turku híres-e az éttermeiről és cukrászdáiról a nagyvilágban, de mindenképpen méltó volna rá, mert olyan nincs, hogy itt ne finom ételt készítsenek. (Jó, nyilván a kebabos gyorsétkezdéket nem ismerem.) Még az egyetemi menzák, kávézók, vagy a múzeumok éttermei is kiváló ételeket kínálnak. Ami mégis említést érdemel, az az utolsó esténkhez, a búcsúvacsorához, választott Fransmanni. Elegáns belsővel, hangulatos világítással, harmonikus asztaldíszítéssel, udvarias kiszolgálással, előételként felszolgált, gőzölgő és ropogós kenyérrel és fokhagymás vajjal, no és kiváló étellel és passzoló borokkal: nagyon kellemes élmény. Szerencsére franchise étterem, tehát talán még máshol is összefuthatunk majd ezzel a minőséggel a jövőben.

Ha pedig kalandpark, akkor Flow Park. Azt hiszem, hogy a mellékelt fotó képtelen visszaadni mindazt az élményt, amit ez a hely nyújtani képes. Sok-sok méter magasan kifeszített acélsodronyokra erősített akadálypálya, ahol hol egyensúlyozva, hol csimpaszkodva, hol lendülve, hol hordóról hordóra átmászva, hol műanyag csőbe bújva kellett előrejutni a cél felé. Ugyan csak hat pályát sikerült teljesítenem, elégnek bizonyult ahhoz, hogy csapzott külsőt kölcsönözzek magamnak és valamennyi izmomat átjárja a zsibbadás. Szerencsére azonban a pályák fele még kimaradt, így lesz ok, amiért visszatérhetek majd még ide.

Ha pedig utazás, akkor... az Amorella fedélzete, úton Stockholmba. A svéd fővárosban gyűjtött élményekről rövidesen külön bejegyzést készítek!