Évzáró haknitúra - kis szabadidővel

Mondhatni erősen megcsúsztam a beszámolók készítésével. Egyrészt az év végi feltorlódó feladatok okán, másrészt amiatt, mert ezúttal mindhárom év végi utazásom a sűrű szakmai programokról, egyúttal a kevés szabadidőről szólt, gyakorlatilag egyik utazásról sem lehetett volna önálló bejegyzést készíteni. Ezért egybevonva őket íme egy tömör összefoglaló turkui, varsói és lyoni élményeimről.

Koncert a Monkban

Turku örök kedvenc, ráadásul ezúttal - október végén - már 14. alkalommal látogattam el ide. Az utazás ezúttal leginkább a szakmai kihívások miatt marad emlékezetes, ám emellett is jutott idő egy kis jazz bár látogatásra (a Monk egy zseniális hely), piacozásra és ajándékvásárlásra (a helyi kakaó otthon mindenki kedvence), futásra mind egymagamban, mind a helyi - egyébként maratonokhoz szokott - kollégával (velem azért nem futott maratont, én nem bírtam volna). Utóbbinál ráadásul még látogatást is tettem egy vacsora erejéig, ami belsőséges hangulata és a finn szokások megismerésének lehetősége miatt nagyon kellemes élményt jelentett.

A varsói "új" Óváros

Az ősz mondhatni egyetlen újdonságát Varsó jelentette, ahová - novemberben - konferenciára érkeztem, sajnos csak három éjszakára. A hírekkel összhangban bizonyára vannak Varsónak kevésbé elbűvölő részei is, de amit nekem szerencsém volt megnézni, az magával ragadó, nagyvárosi hangulatot árasztott. A szállásom a konferencia helyszínétől, egy belvárosi mozitól (!) alig két háznyira helyezkedett el. Ebből - és a konferencia rugalmas, délutáni kezdő időpontjai okán - az is következett, hogy legalább egy csekélyke időm jutott első teljes napomon arra, hogy a közeli varsói óvárost megtekintsem. Persze jó tudni, hogy ez úgy Óváros, mint Budapest egyes kerületei, sőt még annyira se. Varsóval nem bánt kegyesen a történelem a II. világháború alatt, és ezt a jelenlegi formájában egyébként gyönyörű "negyedet" a német megszállók a földig rombolták. (Szó szerint! E brutalitásnak az egyik legújabb filmes megjelenítése a Zongorista című kiváló darabban található meg, annak is a legvégén, mikor a csonttá aszott Adrian Brody karaktere a "háború végeztével" végigbotorkál a lerombolt Óvároson.) Azóta teljességgel újjáépítették ezt a területet, ráadásul az óvárosi épületektől egy részben sétálóutcának kialakított sugárúton sétálva minden szépet láthatunk, amit csak Varsó kínálhat nekünk.

Látkép Lyonról,
a háttérben a Notre Dame

Ugyancsak novemberben került sor az év utolsó utazására, ezúttal Lyonba, ide már ötödjére. A szokásos előadást tartottam meg a Jean Moulin egyetem jogi karának angol nyelvű LLM képzésén. A képzés struktúrája nem sok szabadidőt enged. Reggel kezdés, ebédszünet, délután folytatás, vacsora és pihenés. Úgyhogy én rendre az ebéd- és vacsora időt fogom fel aktív pihenésként, amikor egy-egy étkezés előtt és után a város szép részeit keresem fel. Ezúttal is lehetőségem nyílt ugyanakkor egy helyi kolléga otthonában vacsorázni, akinek családja legalább olyan kedves és figyelmes volt, a közel 10 éves kislány pedig már angolul igyekezett kommunikálni velem. (Ami ezerszer jobban ment neki, mint ha én franciául próbáltam volna megszólalni...)

A 2014-es évet ezekkel az utakkal zártam. 2015 sem lesz kevésbé forgalmas: hazai és külföldi utak már most biztosra vehetők, a jelek szerint ez hazánkkal együtt öt országot fog érinteni. Részletek kellő időben! BÚÉK!

24 óra vonaton, 36 óra Drezdában

Másodízben látogattam Drezda városába úgy, hogy lehetőségem is nyíljék egy keveset látni ebből a gyönyörű városból. Az utazásom oka ezúttal is szakmai volt, de néhány nagyon kellemes órát így is sikerült ssétálással, illetve Dresden Neustadt felfedezésével eltölteni.

Szakmai programomról a szakmai blogomon röviden beszámoltam. Mivel ezen felül nagyon kevés idő állt rendelkezésemre, a mai bejegyzés is rövidke lesz csupán. Persze sokat beszélhetnék a Szeged-Budapest (Zugló), és a Keleti Pályaudvar - Drezda útvonal összesen nagyjából 12 órát kitevő vonatozásáról. Legyen elég annyi, hogy a legérdekesebb része a Prága és Drezda közötti, az Elba partját követő meanderes szakasz, amelyről - kissé a Majna menti vonatozásra emlékeztető módon, de annál azért "egyszerűbb" kivitelben - sziklameredélyek, az azok csúcsára épített néhány kastély, zöldellő rétek, szép épületek és lágyan hullámzó folyó marad meg az emlékeimben. (És persze legalább olyan jó volt újra látni Prága egyes részeit, még ha ezúttal csupán egyedül is tettem ezt, és csupán pár perc erejéig.)

Drezdába érésem után haladéktalanul sort kerítettem egy gyors bevásárlásra (nem tudhattam, kerülök-e még bolt közelébe). Az ajándékok közül a legjobban szerintem Csoki kutya örül majd az Unterwegs falatoknak, minden más, amit terveztem és reméltem, sajnos nem volt a polcokon.

A péntek könyvtározással, a helyi szellemi tulajdonvédelmi program egyik oktatójával való teázással, majd a program igazgatójával (egyben bíróval és dékánnal), továbbá más kollégákkal elköltött ebéddel, végül az előadásom megtartásával telt. Ezek után jött pár olyan órácska, ami a kikapcsolódást biztosította számomra. Egy volt diákommal találkoztam, aki az ősszel még nálunk tanult Szegeden. Vele sétáltam keresztül az óvároson, majd jutottunk át az újvárosba, ahol egy nagyon hangulatos pizzériába tévedtünk be, ahol csodák-csodájára élő blues koncert vette kezdetét. A kis térben kissé hangos, de egyébként zseniális koncert mellett pedig egy nagyon jót beszélgettünk Floriannal szakmáról és az élet sok más kérdéséről.

A hosszúra nyúlt beszélgetést pedig már csak egy séta követte a szállásomig, majd egy erőgyűjtést is célzó alvással zártam a napot. Az erő bizony kellett, mert a hazaút ugyanolyan hosszúnak ígérkezett, mint az odaút. (Végül sikerrel vettem ezt az akadályt is, és ennyi vonatozás után hatványozottan megerősítem, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon!)

Prága, jazz és a többi

Mozgalmas évnek nézek ismét elé, meglepő módon az első idei bejegyzés mégis egy magánszervezésű útról készül. Feleségem vetette fel az ötletet, közösen kiviteleztük és éltük át: négy napos kirándulásra indultunk az ezertornyú Prágába.

Az utazás ugyan nem kevés időt vett el a teljes négy napból, de ez még ott van a tűréshatáron, nem biztos, hogy megérte volna repülőre szállni. (Ha ennél tovább kellene menni, akkor már érdemes eljátszani a repülő gondolatával. A kivétel erősíti a szabályt: alig két hét múlva újra erre fogok vonatozni, csak kicsit még tovább maradok a Hungária EC szerelvényein. De ez egy másik bejegyzés története lesz.) Ezzel együtt is rengeteg időnk maradt arra, hogy Prága turistacsalogató látványosságait sorra vegyük és sorra fényképezzük. Belvárosi szállodánkból séta a Karolinum épülete felé, majd kis hurokkal a Károly-hídhoz, onnan vissza az óváros irányába, de egyelőre meghagyva több apróságot a következő napoknak.

Csütörtök elsődlegesen a Hradzsin és környéke meglátogatására lett szentelve. Míg felértünk a dombra, már elteltünk élményekkel. Templom ér templomot, gyönyörű homlokzatú épületek nyújtanak kezet egymásnak, szuvenír boltok próbálják a kirándulók hadát vásárlásra bírni. És mindenki más is szolgáltatni akar: az oldtimer járműről kínált városnézés, portré a Károly-híd grafikusaitól, utcazenészek, hajókirándulásra csábító matrózok (akik fotóalanyként kevésbé lelkesek), hogy néhány példát hozzak. Az éttermek külön mondatot érdemelnek: minden sarkon, minden stílusban, minden árfekvéssel igyekeznek az éhes vándorok kedvében járni. Szinte már a választást teszik lehetetlenné. (Az összképen errefelé kevésbé rontanak a kommersz hamburgerekre vagy rántott csirke szárnyakra szakosodott nyugati tucat márkák, akikbe a Moldva túlpartján, főleg a Vencel-téren, lépten-nyomon botlani lehet. A folyó Hradzsin felől eső oldalán szerencsére még mindig a tradíció az úr.) Fel a várig legkevesebb a Szent Miklós templomot, a Loretta teret, a kettő között húzódó parkot érdemes felkeresni, kis kunkorral (mi ezt most nem tettük meg) a Strahovsky kolostorig is el lehet zarándokolni. S hogy mily szerencsések is voltunk emiatt: nem sokkal a déli harangszó előtt érkeztünk a várba, ahol néhány percen belül kezdetét vette az őrségváltás. Játékpuskákkal ugyan, de díszes-nemes léptekkel mutattak virtust a Palotaőrség tagjai a több száz bámészkodónak. Kiváló program, ha valaki kicsit is tervezni akarja prágai időtöltését, és nem bízza magát az egyébként oly kegyes véletlenre.

Prága fő- és egyben világváros, ezt a belvárosi területet mégis relatíve könnyű gyorsan és célirányosan bejárni. Így már csütörtökön lehetőségünk nyílt az Óvárosi-térre ellátogatni (este még egyszer visszatértünk, a mellékelt fotó ekkor ábrázolja a Tyn előtti Szűz Mária templomot), s annak minden emlékezetes pontját megtekinteni, nem elfeledkezve az utcazenészek és egyéb mutatványosok seregéről sem. A csütörtök mégsem ért még itt véget. Aznap estére jegyünk volt az Agartha jazz klubba. És mennyire megérte! Lubos Andrst zenekarát hallgattuk meg, az első három dalt ráadásul a zenekari vezető nélkül, aki valahol útközben elakadhatott. A kvartettbe állítólag újonnan belépett basszusgitáros kiváló alapot szolgáltatott, nem érződött rajta a csapattagsággal járó rutin hiánya. A dobos, aki talán az eddigi legjobb volt, akit én hallottam, maga volt a zenekar szíve, fáradhatatlanul szolgáltatta a ritmust a többieknek. A kiváló képességű zongorista volt a lélek, melyet nem csak a klimpírozásából, de testjátékából és mimikájából, s mindezeken felül kreativitásából is le lehetett szűrni. S végtére is beesett Lubos Andrst, aki nagyon tehetséges gitáros (a blues koronázott élő királyával, B.B. Kinggel is zenélt együtt), habár talán hiányzik belőle egy csepp csapatszellem. A gyakran negyed órás, a blues és a karibi zenei elemeket is esetenként vegyítő kompozíciók egy percre sem engedték lankadni figyelmünket, nagyszerű zenei élményt jelentett.

A péntek reggeli felhősebb időjárás arra sarkallt minket, hogy egy ideig keressünk magunknak fedett térben zajló programot. Ha csak részben is, de sikerült ilyet találni: felkerestük a Zsidó Múzeumot. Végig haladtunk a holokauszt cseh áldozatainak nevével teleírt falú Pinkas Zsinagógán és a régi zsidó temetőn. A Klausen Zsinagógában és a mellette található Ceremóniák Termében pedig e nép és vallás kulturális szokásainak egyvelegét tekinthettük át. Innen kis kitérővel még két zsinagógát lehetett felkeresni, a Maiselt és a Spanyolt. Kissé lemerítő ez a visszaemlékezés a múltba (főleg a terezini gettó gyermek áldozatainak rajzai fényében), de rendkívül tanulságos. Ráadásul meglepő módon ez volt az egyetlen hely, ahol kellően fiatalnak néztek ahhoz minket, hogy nemzetközi diákigazolvány nélkül is kedvezményes jegyet kapjunk a pénztárban. Ugyancsak erre a napra jutott a Kampa-negyed és a Cseh Nemzeti Zenei Múzeum meglátogatása is, végül pedig megmásztuk a Letna-parkból kimagasló dombot, hogy felülnézetből is rácsodálkozhassunk Prága szépségeire.

A bejegyzés címválasztása nem véletlen: péntekre is jutott egy jazz koncert. Ezúttal a Reduta bárba mentünk, ahol valaha még Bill Clinton is fújta a szaxofont. (A kifüggesztett képen Václáv Klaus és Madleine Albright társaságában volt jelent az exelnök a klubban, tehát valószínű kevés diplomáciai előkészítést igényelt, hogy a jamelést is beépítsék a programba.) A csapatot, akiket mi hallgattunk, a J.J. Jazzman névre keresztelték. Keresve se lehetett volna a csütörtökitől eltérőbb jazz stílust találni: ezúttal a fúvósokon volt a hangsúly, ugyanakkor a zongorás, a bőgős és a dobos is rendre szólistává lépett elő. Ugyancsak eltérés, hogy nemcsak a harsonás énekelt a koncerten, de külön énekesnő is tartozott a társasághoz.

És még egy apróság: egy szó sem esett arról, hogy ténylegesen miféle gasztronómiai élményekben volt részünk. Egy biztos: nem panaszkodhattunk egy percig sem. Bár a választást minden nap alapos körültekintés előzte meg, gyakorlatilag bárhová is ültünk be, ott finom ételeket kaptunk. (A kiszolgálás is egy kivétellel tökéletesnek volt mondható.) A tradicionális cseh konyha több remekét is felszolgálták nekünk (a knédli egyenesen tökéletes volt), s bár lepcsánkát már én is készítettem többször, most új dimenzióval sikerült bővíteni ez irányú fegyvertáramat.

Mindent egybevetve e helyütt semmi szükség különösebb konklúzióra. Tizenegy és fél év után tértem vissza Prágába. Ennyi ideig nem tart majd, míg legközelebb is elutazunk e csodálatos városba.