A Börzsöny újabb arcai

Sosem lehet véletlen, ha valaki többször ellátogat ugyanarra a helyre. Így a finn és francia útjaim könnyen magyarázhatóak. Ám ugyanez a helyzet, ha hazánkon belül keresünk kikapcsolódási lehetőségeket. Egyik ilyen, megunhatatlan országrész számunkra a Börzsöny. Januári kirándulásunk ráadásul a Börzsöny egy újabb arcával ismertetett meg minket.

A célpontet egészen pontosan Kóspallag-Nagyirtáspuszta jelentette. A fantáziadús névvel ellátott területen (merthogy ez nem városrész) egy igen kiváló hotel nyújt kikapcsolódási lehetőséget bárki számára. A Szent Orbán Erdei Wellness Hotel mindenben erős, amit a neve rejt. Kiváló, variálható túraútvonalak origója, amelyeken számtalan környező dombtetőre el lehet jutni, jó látási körülmények között - sajnos nekünk ez most nem adatott meg - akár a Duna-kanyar is láthatóvá válik, sőt kelet felé a Cserhát és talán még a Mátra is, vadnyomok olvasását lehet gyakorolni (látni őket ezúttal nem jött össze), erdei tanösvényeken lehet tanulni a Börzsöny tudatos erdészeti gondozásának fortélyairól.

A hotel emellett számtalan, részletekben gazdag szórakozást kínál, a szaunától kezdve a só kabinon át a relaxációs csendszobáig többféle választási lehetőség adott. A csomag részét képezte a szekeres erdei kocsikázás. A nyugodt és lassú léptő lovakat ráadásul a képen is jól láthatóan egy "helybéli" német juhászkutya, és egy másik (a képről sajnos lemaradó) nehezen beazonosítható fajtájú eb kísért. A kocsis elmondása szerint a kutyák minden nap csatlakoznak a túrázókhoz. Olyannyira, hogy a német juhász rendre "irányba állította" a kocsit és a lovakat, a másik pedig a kocsifordulót megelőzően jó száz méterrel már megállt, hiszen tudta: itt a fordulás ideje. A hotel éttermi szolgáltatásait pedig - különösen ami a vacsorát illeti - hosszan lehetne dicsérni. A vadpástétom az egész kirándulás gasztonómiai hangulatát megalapozta.

Szokásunkhoz híven a hazaút sem maradt látnivalók nélkül. Egy kis szlovákiai kitérővel jutottunk el előbb Esztergomba, ahol a csontig hatoló hideg szél ellenére élményszámba ment megnézni a székesegyházat, majd a nem is oly rég komoly jégkárokkal sújtott Dobogókő irányába haladtunk. Elég rég volt már, hogy a jelen blog beindításának alapvető indokaként szolgáló 2010-es baltimore-i utamat megelőzően épp Dobogókőn pihentünk néhány napot. Az akkori emlékekhez képest különösen letaglózó látványt nyújtottak a jégtől szó szerint megtört fák koronái és maga az egész környék. Csak reménykedni tudok, hogy a vidék egyszer még visszanyeri eredeti arcát.

Családi kiruccanás a Börzsönyben

Sorban ez már a harmadik olyan kirándulás, amelyen a Mezei család "bővített verziója" az ország egy-egy tájára elutazik, hogy ott néhány kellemes napot együtt töltsön, elfeledkezve az évközi hajtásról, és több időt szentelve a felhőtlen szórakozásnak. Felhőből ezúttal is volt valamennyi, de szórakozásból még több.

Izzik már a kemence a vacsorához

Helyszínül mindehhez (2011: Visegrád és 2012: Telkibánya után) a Börzsöny déli lábánál elterülő apró falucskát, Kóspallagot választottuk. Annak is egy végtelenül igényes, jól felszerelt, mégis privát teret biztosító, nyolc szobás vendégházát, a Málnáskertet. Az idillikus, lankás területen felhúzott épület stabil bázisát adta a kirándulásainknak, és kiváló lehetőségeket teremtett a kikapcsolódásra: medence, szabadtéri kemence, óriási nappali XBox készülékkel (meg kell hagyni, e tér vált az esték centrumává), alaposan felszerelt konyha, melyben nekem is volt szerencsém tüsténtkedni (húsgombócos makaróni kilenc főre). A helyszínt minden kalandozó lelkű embernek őszintén javasolom meglátogatásra.

A Királyrét település
közelében található Királyrét

Az üdülés struktúrája a hagyományokat követte: erdei/hegyi túrázás, családi sütés-főzés, társasjátékozás. (Mint mondtam, ezúttal medencézés, pancsikálás is kiegészítette a programot, ez a korábbiakhoz képest nóvumként szolgált.) A túrázás Kóspallagról Királyrétre vezetett. A terepet kezdőknek tervezték, ami jól is jött, mivel a nagyik mellett két kislány is csatlakozott a "középső generációhoz". A távolság oda-vissza egészen kellemesnek tekinthető, a hőfok is elviselhetőnek bizonyult. Egyetlen apró hiba csúszott csak a számításokba: útközben vagy a királyréti horgásztónál elköltött ebéd során (ahol óvatlanul levetettem cipőmet és zoknimat) valamilyen élőlény megcsíphette a bokámat, minekutána estére kétféle lábbal nézhettem farkasszemet: egy megszokott méretűvel és egy vádlitól lefelé kiszélesedővel. A napok teltével már az nagy örömöt jelentett, hogy lassan a bokám újra tapinthatóvá vált. És ha még hozzávesszük, hogy ugyanazon lábamat egy jól kivitelezett lépcsőről lecsúszással rongáltam, majd egy bögölynek is lehetőséget teremtettem a talpam megmarására, kijelenthetjük: ügyesen leszedáltam magam alig egy nap alatt. (Nyugi, mára minden tökéletes.)

A nógrádi vár
(keresd a kislányt)

Hasonlóan kellemes élményt jelentett a nógrádi (részben rom)vár meglátogatása. A kilátás csodálatos ennek az oromnak a csúcsáról, nehéz volt nem egy kicsit elidőzni olyan gondolatoknál, mint hogy vahon mit láthattak a vár korábbi őrzői évszázadokkal ezelőtt. Körbe hegyek-dombok lábai és csúcsai, valószínűleg régebben mindenfelől erdők övezték a tájat, talán még mocsarak is. Gondolatserkentő látványt jelentett a fénykép, mely keresztlányomat ábrázolja a vélhetően a vár urának otthonául szolgáló épület romjainak a tövében. Húsz-harminc méter magas kő és sziklamonstrumra pillant fel a másfél métertől még messze lévő kislány. Ismételni tudom önmagam: meglátogatásra méltó helyszín. Innen pedig már csak egy röpke kocsikázás a nőtincsi élményparkhoz, ami leginkább a legkisebb generáció élménytárát bővítette kínálatával (lovagolás, állatsímogató, játszótér). Az viszont igaz, hogy vikunyával még én se találkoztam (de a nemzetközi jogot jogászpalántaként tanult emberként persze tudtam, hogy a lámaszerű állatok védelmére már született többoldalú egyezmény). Fontos: a bundája egészen selymes.

S hogy aztán az üdülést keresztlányunk számára egy további újdonsággal zárjuk, a hazaúton a lehetséges irányuk közül a kalandosabbat választottuk: átkeltünk a Dunán. A kompozás talán még engem is lenyűgöz, immáron harminckét éves fejjel, de a kislányt bizonnyal a hatása alá kerítette. (Nem úgy az út hátralévő része. Az majdnem a kiborító kategóriába tartozott, de mindenki örömére a kicsi kocsink hamar hazarepített minket.)

Így történt, hogy harmadik családi nyaralásunk ismét sikerrel zárult. Folytatás jövő augusztusban. Talán a Balatonnál? Ezt még meglátjuk.

Hegyek között, völgyek között...

Sajnos nem zakatolt a vonat... 

Ahogy arra előző bejegyzésemben utaltam, a feleségem szervezett egy meglepetés utat jogi szakvizsgájának örömére. S mint kiderült, a cél a Börzsöny volt, amely a hazai erdei vasutazás egyik fellegvára volt valaha. Sajnos már nem, mint magunk is tapasztaltuk. Ennek ellenére a kemencei térség csupa csodával kecsegtet minden arra járónak!

Egy kis autópályás száguldozást követően Vác környékétől igazán izgalmassá vált a táj. A Kemencére vezető út sajnos nem a minőségéről híres, ennek megfelelően szakadékok is keresztezték utunkat: az úton. Némelyik kátyú hatalmasra sikeredett. Mindezen problémákat egy szempillantás alatt elfeledtette a táj, ahová érkeztünk. A Feketevölgy Panzió ugyan Kemencéhez tartozik, mégis a Fekete-völgyben található, vagyis amerre csak a szem ellát, erdők! Rögtön ki is használtuk pénteki óráinkat egy kis erdei sétával. Az első csoda ekkor ért minket, ugyanis a természetben még nem láttam foltos szalamandrát. Most a hétvége alatt összesen tizenkettőt számoltunk össze. Csámpás kis jószágok, némileg lelassulva, de hát nekik van igazuk: az erdőben csakis "take it easy" mentalitással lehet élni!

Szombaton pedig belevágtunk a nagy túrába. A táv közel 20km volt, amelynek során felfedeztük a Börzsöny nem kevés hágóját és völgyét, hol a térdünket, hol a combunkat edzve. Eljutottunk a Csóványosra, illetve a Nagy Hideg-hegyre. Közben gyönyörködtünk a kilátásban, távcsővel kémleltük a magasban szálló ragadozó madarakat, fényképeztük a napon sütkérező, mégis éber gyíkokat (na ők azért fürgébbek a szalamandráknál). Ráadásul az erdő növényzete is csodás volt, a váltakozó fafajták mellett sűrű szeder és csipkebogyó dzsungelek mellett haladtunk el, néhol pedig a semmiből bukkantak elő hatalmas sziklák (melyek teljesen a pilisi tájra emlékeztettek). A Csóványostól (illetve úgy általában 700-800 méteres magasságtól) kezdve mindenfelé hóvirágok és más illatos virágok színezték be az erdő aljnövényzetét. Egy helyen pedig, melyet a második fotó örökített meg, egy gyönyörű napsütéses, mégis tetőtől-talpig mohába öltözött rétre értünk. Ilyen mohás tájat még nem láttam sosem, íme legalább a második csoda.

A túrázásnak természetesen az a csodás előnye, hogy ha egyszer eltávolodsz a szállásodtól, ugyanoda vissza is kell jutnod. Lehetőleg másik úton. Nos, mi ezt így tettük. A korábbi zöld, kék és piros jelzésekről egy másik kék útra térve - egy igen térdfájdítós ereszkedőt követően - egyenes úton, egyre csak terebélyesedő patakok mentén haladtunk hazafelé. Mint kiderült, a régi kemencei erdei vasút vonalát követtük, melynek története ugyan a XIX. századig nyúlik vissza, annál is szomorúbb azonban jelene. A 2000-és a 2010-es árvizek ugyanis olyan durván alámosták a vonat pályáját, hogy az gyakorlatilag használhatatlanná vált legnagyobb részben. A harmadik fotó alapvetően erre kíván utalni. Az ilyen, semmibe vesző sínpárok elég gyakran előfordulnak. Akárcsak a vízbe belezuhant sínek is. Ezen a szakaszon legalább nyolcszor kellett átkelnünk az azóta robajossá duzzadt patakon. Eleinte sok, majd kevesebb sikerrel, már ami az elázást illeti. Szerencsére azonban mindez nem okozott problémát, mert hideg sem volt, majd a panzió szaunája és kandallója kellően átmelegített minket.

Vasárnap pedig irány haza, de nem ám hogy egyenesen. Hanem másik irányba. Egészen pontosan majdnem körbe kerültük a Börzsönyt, hogy Nagymarosnál kompra szállva Visegrádba átérjünk. Irány a fellegvár, a gyönyörű táj, a Dunakanyar, mely legalább olyan csoda, mint a többi, eddig említett. A kellemes reneszánsz ebédet követően pedig mégis csak irány haza, egészen pontosan előbb még kitérő a telkünkre, munka és gyümölcsfa ellenőrzés céljából.

Nagyjából így telt el egy gyönyörű, tartalmas, és kikapcsoló hétvége. Még sok ilyet, persze szakvizsgából már csak keveset!