Séta és metró Londonban

2016 nagyon fontos szakmai kihívással indult: a City University London jogi karán tartottam előadást. Ez ebben a pillanatban természetesen mellékes, ami ennél érdekesebb az az, hogy lehetőségem nyílt néhány órát Londonban sétálni - és metrózni.

A Temze és London látképe

A kevesebb, mint két napos út keretében akaratlanul is számos olyan helyet láttam, amelyek akár történelmi, akár társadalmi okokból, akár filmes környezetből jól ismertek. Talán sorolni sem fogom tudni, de láttam Sir Francis Drake (egyik) hajóját. (Amely, ha valóban eredeti, akkor nagyon jó állapotban vészelte át az elmúlt évszázadokat.) A Buckingham Palota, a Big Ben, a Temze parti óriáskerék, az újjáépített Globe Színház, a Szent Pál Székesegyház, a (jogászok számára ismerős) Inner Temple és a mellette lévő Court of Justice épülete (ahol egyszerre több bíróság is székel). Filmes szempontból pedig kihagyhatatlan volt a 9 és háromnegyedik peron felkeresése. Ami persze csak egy kedves hívó szó a Harry Potter relikvia bolthoz, amely nem a méltányos árairól híres. Első körben hirtelen ennyi jutott eszembe. És higgyük el, ezeket néhány órán belül megjártam.

Ilyen is lehet egy bíróság...

No és a metró. Számos vonalat sikerült igénybe vennem ilyen rövid idő alatt is, többek között azért, hogy a szabad időm eltöltése érdekében a szállásomról a belvárosba utazzak, vagy azért, hogy a vendéglátó kollégámhoz elutazzak Wimbledonba, majd onnan vissza. Az alig két napos út alatt - ha jól számoltam - három óránál is hosszabb ideig élvezhettem a "Tube" vendégszeretetét. Amely ugyancsak méregdrága, de legalább olyan szintű összefonódásokat mutat, amely kiválóan garantálja, hogy bárhová eljusson az ember.

Amennyit Londonból láttam, az alapján csak annyit mondhatok: hosszabb időre is visszamennék.

Of Vienna...

Sok évvel ezelőtt látogattam el utoljára Bécsbe, az igazat megvallva már nem is emlékszek pontosan arra, hogy a Botanikus Kerten kívül akkor mit néztem meg. Most hivatalosan két nap is rendelkezésemre állt, hogy felfedezzem a város nevezetességeit, persze az igencsak kiváló konferencia nyújtotta kevés szabadsággal élve.

Múzeum a Mária Terézia téren

Ugyanakkor nincs okom a panaszra. A szervezők ugyanis három meglepetéssel éltek. Hétfő délutánra szerveztek nekünk egy angol nyelvű városnézést, amelynek keretében az idegenvezető az Osztrák Legfelsőbb Bíróság épületétől a konferenciát megnyitó vacsorának otthont adó épületig kalauzolt minket történelmen, utcákon és látnivalókon keresztül. Így megnéztük a bírósághoz közeli Volksparkot, a Szövetségi Elnök és a kormány palotáját (előbbi épülete mellett magyarul is ki van írva az épület funkiója), a helyi Hősök terét, számtalan szobor történetével ismerkedhettünk meg, tereket jártunk be. Egy idő után feladtam, hogy összeszámoljam, hány emberéletet oltottak ki felkelések, csaták, reformok során eldördülő puskákkal azokon a helyeken, amelyek mellett elhaladtunk, de jelentem, legalább ezer főről beszélhetünk. És akkor még nem is beszélve a közvetett módon elhunytakról, hiszen Adolf Hitler keze nyomát számtalan helyszínen rajta hagyta. (Véres egy múlt...) S bár az idegenvezető mindent megtett, hogy a jogász csapatnak a legfontosabb, érdekfeszítő eseményeket megmutassa, vicces tény, hogy a bírósági épület mellett elterülő gyönyörű osztrák parlamenthez nem sétáltunk el... (Az úr talán még ma is a királyság intézményében hisz.)

Úton az étterembe a Bimmel

Második bécsi napom keretében került sor a másik két szervezett meglepetésre. Elsőként egy ódon, fapados, kalaptartós, békebeli reklámplakátokkal díszített, csilingelő villamossal zötykölődtünk át Bécs óvárosán. A helyiek által csak "Bimnek" nevezett járművel elhaladtunk számtalan fantasztikus épület (többek között a szerzői jogilag sem elhanyagolható jelentőségű Hundertwasserhaus) mellett, hogy aztán egy autentikus osztrák étteremnél kössünk ki. A számtalan helyi ételkülönlegesség - melyek egy része a hagyományos magyar ízléssel tökéletesem összhangban állt, így a különböző rántott finomságok - és a kedves társaság megkoronázta ezt a napot is.

Nem ért véget még így sem a kirándulás, habár szerdai napom elsődlegesen az előadásom prezentálása miatt bírt jelentőséggel. Mégis lehetőségem nyílt arra, hogy a konferenciáról való távozásom és a vonatom indulása között végigsétáljak a Mariahilferstrasse egy jelentős részén. Természetesen csak ámultam és bámultam a sétálóutca láttán, még akkor is, ha egy jelentős részét épp most kövezik újra.

Mindent egybe vetve bátran kijelenthető, hogy Bécs a környék egyik - ha nem épp - legzseniálisabb fővárosa, ahová már tervezem a visszatérés kereteit, kifejezetten turistáskodási célból.

Egy szempillantásnyi Anglia

A nyári uborkaszezont megelőző utolsó utam Leedsbe vezetett július elején. Az egyes vélemények szerint Anglia második legszebb városa titulust birtokló metropolisz nálam egyedül azért nem érdemelheti még ki ezt, mert nem jártam még másik angol városban. Így nálam egyelőre - és egyáltalán nem érdemtelenül - Leeds a legszebb városa a szigetországnak.

Modern Thomas

Persze, megint szakmázni utaztam, de a konferencia ezúttal sem akadályozott meg abban, hogy a rendelkezésemre álló csekély időt a lehető legtöbb látnivaló feltérképezésével töltsem. Persze a megérkezés már önmagában kalandosra sikerült, és rendkívüli tapasztalatokat szereztem az angol vasúti közlekedésről. Egyrészt sajnos már nem járják a síneket Thomas, a gőzmozdony és barátai (legalábbis nem a Manchester - Leeds szakaszon), ugyanakkor a mai gépszamarak is "hasznos mozdonyok". Nem rajtuk múlott, hogy jelentős késéssel érkeztünk meg a leedsi főpályaudvarra. S hogy teljes legyen a kép: a Kövér Ellenőr nem volt a szerelvényen.

Életkép a kampuszról

Ami különösen emlékezetesnek bizonyult, az a kiváló kampusz, amelyben az oktatási épületeken túl minden kiszolgáló egység elhelyezésre került, egy olyan hatalmas menzával (melyet csak Refectory néven illettek), amekkorát még életemben nem láttam. (Így már az is teljességgel érthető, hogy a Harry Potter történetekben miért olyan gigászi a Roxfort étkezdéje.) Az már csupán kulturális különbség az angolok és köztem, hogy a ham and eggs nálam egyáltalán nem igényli a babot, lévén önmagában is rendkívül laktató. Nem lehet ugyanakkor elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az egyetemi város hivatalos kocsmája ("The Old Bar") a fél diáksereg befogadására alkalmas lenne, a ciderek fajtáinak száma pedig ha nem is vetekszik a belga ízesített sörökével, de megjegyezhetetlenül soknak tűnt. A boxok, asztalok, pultok rengetege fölé ugyanakkor - lévén ez az időszak még a futball világbajnokságról szólt - hívogatóan meredtek a kivetítők és - az első esti vacsora körítéseként - az USA-Belgium nyolcaddöntő.

Edward of Woodstock, a Fekete Herceg
lóról biciklire vált

A rendkívül rövidke - mindössze két éjszakás - utam záróakkordjaként a belváros felfedezése várt rám. A keskeny, kanyargós, illetve a széles, egyenes utak kavalkádját egyetlen motívum színezte sárgára: a Tour de France. A "francia" országúti kerékpárverseny rajtja ugyanis a városháza közvetlen környezetében pontosan két nappal később volt esedékes, mint hogy arra sétáltam. Már ekkor beborított mindent a sárga trikó, a sárga bicikli, a tűzcsapok és ajtók sárgállottak, az utak sárga felfestést kaptak. Utcai árusok - szentségtörés! - piros sátrakból árulták a sárga ajándéktárgyakat. Mondani se kell: teljességgel érthető volt a felhajtás, hiszen első ízben indították útjára a világ legismertebb kerékpáros versenyét az Egyesült Királyságban. Természetesen Leeds minden mást is kínál, sétálóutcákat, klasszikus fedett piacot, bevásárló központot, hamisítatlan jamaikai gyömbérsört. (Ami továbbra sem sör, s persze én ezt nem bánom.)

Nem tudom, hogy lesz-e még alkalmam visszatérni ebbe a városba, illetve azt sem tudom, hogy mikor járok legközelebb a La Manche csatorna túloldalán, de bárhová is menjek legközelebb, annak a helyszínnek fel van adva a lecke.