Fotóklip - USA '10

Megkéstem vele, tagadhatatlan, mégiscsak most jutott időm arra, hogy összevágjam a 2010 május és július közötti baltimore-i utam során készített fotókból összeállított klipet.

A klipen a baltimore-i, a washingtoni, a new yorki, az annapolisi, a chicagói és néhány virginiai (woodbridge-i) utazás, élmény képei láthatók. Jó szórakozást mindenkinek, aki veszi a fáradtságot és végig nézi a 7-8 percet:-)

Egymillió lépés...

Legalábbis legalább olyan érzetet keltenek fáradtan pihenő lábaim. Nem csodálom, hosszú nap volt, sok látnivalóval és annál több fényképpel. A konferencia utolsó mérvadó szekcióülését követően nyakamba vettem a várost, és meg sem álltam este hétig. Ez kb. 6 órás sétát jelent. Rögtön az elején szemtanúja lehettem az Egyesült Államok dicső hadseregének utánpótlásáról. Egy végeláthatatlanul hosszú katonai felvonulást tartottak a katonai középiskolások, felteszem csakis Illinois államból. Érdekes volt látni a gyerek zenekarokat, a játékpuskával menetelő kadétokat, Hummereken közlekedő férfi és Chopperen kocogó női veteránokat, játékrepülőn guruló katonákat, left-rigth-left-right vezényszavakat komoly ábrázattal adó tiszt(jelölteket), plecsni és zászlóhordozókat, velem egy helyen pedig tapsoló családokat, akik szinte csak annyit mondanak, hogy "thank you" és "God bless you". Különösen érdekes volt látni, hogy a fiatalok többsége afro-amerikai. Elgondolkodtató legalábbis.

Mindenesetre 20 percnyi nemzeti identitás erősítő program után elindultam a Millenniumi Park irányába, hogy felfedezzem magamnak a térképeken csak nagy zölddel ábrázolt terület eddig feltáratlan részeit (hiszen a Buckingham-szökőkutat már láttam). Rögtön megtaláltam a Bean elnevezésű fémszobrot (vagy micsodát???), ami rendkívül viccesen torzítja el a külvilágot, a házakat és a szemlélőit. Ráadásul a belsejében is van még egy lyuk, ami így meg még jó néhányszor megtöri az egyébként is összetett látványt.

Ugyancsak hihetetlen érdekes látványt nyújt az a szabadtéri koncerthelyszín, amelyről szintén mellékelek egy képet. Ahogy az jól látható, a chicagói emberek kihasználták a forró időt, felhőtlen eget, és élményekkel töltötték fel memóriájukat. Figyeltem az embereket, és nagyon jó volt látni a sportoló fiatalokat, a beszélgető öregeket, és mindez olyan nemzetiségi kavalkáddal, amilyet nem sokfelé lehet látni. Rengeteg indiait láttam, távol-keletieket, oroszokat, és mit ad isten, egy magyar házaspár és két kisfiuk mellett is elsétáltam. A szabadtéri koncerthelyszín mögött egy hihetetlen gyönyörű virágoskertre bukkantam, ahol a gyönyörű virágok, illatozó fák és dongó méhecskék mellett egy kis "lábáztatóra" is leltem, ahol addigra már pihenést igénylő lábaimat lehűthettem. Közben megtekinthettem, milyen is egy helyi esküvői fotózkodás... Az fotót személyiségi és udvariassági okokból nem rakom ki, nehogy a sors visszacsapjon... Szombat lévén egyébként a Michigan-tó partján tucatjával fényképezkedtek az ifjú párok, és a filmekből jól ismert jelenségként minden menyasszonynak legalább 5 koszorúslánya volt.

Innen aztán elsétáltam a viszonylag távolabb lévő Planetáriumig, ami azért volt jó döntés, mert a kis félsziget, amire építették, egészen jól ebnyúlt a tóba, és így kedvező szögben lehetett visszatekinteni a városra, és fényképezni azt. Le is heveredtem a gyepre, hogy táskát és cipőt letéve élvezzem a közel harminc fokot és a mellé járó simogató hűs szelet. Közben hallgattam a sirályok énekét, a Planetárium tövében szabadtéri esküvőre készülő emberek várakozással teli hangú beszélgetését, a tavon motorcsónakozó újgazdagok Mercury motorjainak bőgését (egy ízben egy fiatalokból álló társaság egyik tagja magas fokú értelmi színvonaláról tanúbizonyságot téve letolta nadrágját és az addig romantikus esküvőben reménykedő násznépnek kívánt kellemes délutánt).

És hát ezek után irány vissza, még egy búcsú a Bundy család trademarkjának tartható szökőkúttól, még egy lábáztatás a virágoskertben, és irány a diákszállásra. S most itt ülök, hallgatom a nálam már mindenképpen fiatalabb válogatott (távol-keleti, afro-amerikai, francia - sőt tegnap még magyar hangot is hallottam) népek boldog kacaját a biliárd és a pingpong asztal mellől. Én pedig boldogan summázhatom, hogy életem első chicagói útja nagyon kellemesen telt és élményeim gyűjteménye egy vaskos monográfiát is megtölthetne. Holnap reggel pedig repülés vissza, de előbb még nem Baltimore-ba, hanem Mr. Washinton woodbridge-i otthonába, mosómedve lesre (a hátsó udvarában, ami jó néhány holdas pagony, állítólag vannak).

A munka gyümölcse

Második chicagói napom a konferencia előadásom árnyékában telt. Mivel azonban csak dél után kezdtünk, ezért sok-sok órának kellett eltelnie a kezdésig. Ennek megfelelően bejártam a Chicago folyó partját, újabb fényképek készítése céljából. Ennek keretében elsétáltam a Sears Tower tövébe és jógaórát tartottam magamnak, mire ugyanis sikerült a ház tetejéig feltekintenek, majdnem belezsibbadt a nyakam. Aztán leereszteni, majd hitetlenkedésemben újra felemelni a fejem: kész tornaóra. A fényképre még csak rá sem fért a teljes épület, jó néhány emelet lemaradt alulról.

A belváros (Loop) felfedezésével töltött sétám másik részeként ráleltem arra a helyszínre, amely szerepelt az Aki legyőzte Al Caponét című filmben is (csak igazi ínyenceknek mondom, hogy akkor, amikor az Érinthetetlenek első sikeres házkutatásukat, vagy inkább raktárkutatásukat hajtották végre). Érdekesség amúgy, hogy a filmhez felépítették a teljesen élethű (illetve inkább korhű) mását az utcarészletnek, mivel ma már nem teljesen úgy néz ki, mint annó. Aztán láttam vörös vizű szökőkutat (???, mindenesetre a kép hűen ábrázolja), láttam egy belvárosi bírósági épületet (talán Posner bíró is itt dolgozik?) és még sok érdekességet. Ja, amúgy a szökőkút pont a bíróság mellett volt, talán pont az érzékelteti, milyen véres kezűek a bírók???

Szekcióm és a későbbi panelek érdekességeiről természetesen nem ezen a helyen fogok értekezni, de kétségtelen, hogy a délután egészen gyorsan eltelt (én is túléltem a kérdéseket), és közeledett az esti "IP vacsora", ahová úgy 20 szerzői jogász emberkével együtt mentünk egy egészen puccos étterembe, a Province-ba. Honlapjuk nyitóoldalán jól látható a belső tér, és a háttérben egy üvegfal mögé rejtett boros részleg. Na, mi pont mögötte kaptunk asztalt. A vacsora természetesen nagyon finom volt, majdnem elegendő is, de az este mindenképpen legnagyobb élményét egy argentín bor (2008-as Malbec Tomero) kóstolása jelentette, ami már majdnem versenyre képes kelni kedvenc villányi boraimmal (illatra igazság szerint veri is őket), de mindenképpen a legfinomabb külföldi vörösbor volt, amit valaha is ittam. A hazaút innen már rutin volt, és fáradt szemeimet ismét 23 óra után, vagyis olyankor csuktam le, amikor egyesek odahaza már vígan reggelizhettek. (El is képzeltem hirtelen, hogy igazán korán kelő édesapám ekkortájt éppen a nappaliban ülhetett és valamit ehetett a National Geographic érdekes műsora közben.)

Afternoon in Chicago

A szerzői jogos blogomon közvetített szekcióülést követően chicagói magyar ismerősömmel (csak a biztonság és a személyiségi jogok tiszteletben tartása kedvéért, Tiborral) találkoztam, aki jó házigazdaként megismertetett Chicago néhány fontos helyszínével. Ennek megfelelően utunkat rögtön a John Hancock Center felé vettük, ahová a város legjobbjának ígért kilátás reményében tértünk be. Hát, nem is lehetett csalódni. Urbanizált embereknek ez hihetetlen élmény. Amerre a szem ellát (észak-nyugat-dél irányban) házak, hol kisebbek, hol nagyobbak, de házak. Kelet felé pedig Lake Michigan, ameddig a szem ellát. Érdekes párhuzam:-)

Korgó gyomrunknak engedve, nem túlzottan nehéz döntést követően Tibor egyik, ha nem a leginkább kedvelt hamburgerezője felé vettük az irányt. A Kuma's Corner két tulajdonsággal bír: a) a burgere minden valamire való Tarantino filmben említést érdemelne, olyan szinten jó, illetve b) a helyszín. Nos a mellékelt fénykép még csak nem is árulkodik kellően róla (érdemes a honlapjukat megnézni), de az egészet egy heavy metál burgerezőnek kell elképzelni, ahol a jó felszolgáló második tulajdonsága, hogy testfelületének több-kevesebb részét tetoválás kell, hogy borítsa, a falakon fülledten erotikus, néhol véres gótikus képeket helyeztek el, a hangfalakból pedig az emberi kommunikációt szinte a kézjelekre szorító hangerővel üvölt a heavy metal. A burgerek is híres zenekarokról kapták nevüket. Én azt hiszem az Yvo hamburgert választottam, amiben nem lehetett csalódni, de a zenekart ettől még nem fogom szeretni.

Mindezek után elbúcsúztunk Tiborral, de én még engedve a napsütésnek és Chicago hívogató Millenniumi Parkjának, úgy döntöttem, hogy tiszteletemet teszem egy olyan helyen, amit előtte csak a televízióban láttam, nem is kevésszer. Ez a mellékelt képen is látható Buckingham szökőkút, amely alapvető eleme volt a Rém rendes család epizódjait nyitó felvezetőnek. A szökőkút egyébként hatalmas, a vízsugár sacperkábé 20-30 méterre tör fel az egekbe... Szóval lenyűgöző. Ezek után még megnéztem az ekkortájt indított maratonfutó verseny első tizenkétezer futóját, aztán úgy döntöttem, hogy beveszem magamat a szállásomra, amely - ellentétben finnországi legutóbbi hostel-foglalásommal - ezúttal nem végződött katasztrofális eredménnyel, sőt. Azt kell, hogy mondjam, hogy a HI Chicago a neten olvasott 90%os értékeléséért mindent meg is tesz.

Az első kép Chicagóból

Mivel lassan kezdődik az első szekcióülés a konferencián, ezért csak nagyon rövid leszek, de azért gyorsan megosztom az első képek egyikét, amit Chicagóban készítettem.

Azt hiszem, hogy ez az első olyan város, ahol szinte lehetetlen, hogy fektetett képet készítsek, mert itt minden épület hatalmas. (A mellékelt kép épp fektetett, de ez tényleg kivétel.) Viszont a Vészhelyzetes folyó tényleg olyan zöld, mint a tévében:-)

Away to Chicago...

Eltelt egy újabb hétfő-szerda párosítás, vagyis túl vagyok 3. és 4. órámon. Ez a hét azért izzasztott, és a diákok nekem is adtak házi feladatot, de jövő héttől végre szerzői jog, és azt nagyon fogom élvezni.

Ellenben a hét hátralevő részét máshol, egészen pontosan Chicagóban fogom tölteni. A konferenciával kapcsolatos szakmai bejegyzéseimet a szerzői jogos blogomon fogja majd tartalmazni, de azt hiszem, hogy "turista élményekben" is gazdag lesz az elkövetkezendő néhány nap. A konferencia végeztével aztán vendégeskedés következik Mr. Washington otthonában (Woodbridge, Virginia), ahol valószínű hamisítatlan amerikai grill party fog várni.

Szóval a következő napok képekben és élményekben gazdagok lesznek!

Első bejegyzés

Részint azért, mert megtetszett a blogolás, részint azért, mert a szerzői jogi bejegyzések csupán egy szegletet adhatnak belőlem, és leginkább a munkámból, részint azért, mert ennél kicsivel izgalmasabb az élet:-), végül részint azért, mert nem csekély számú külföldi utamról nem csekély számú élménybeszámolót kellene írnom mindig, mindenkinek, úgy döntöttem, hogy a külföldi élményeket egy csokorba gyűjtve "Away to..." címmel külön blogot indítok. Ebben csupán olyan bejegyzések lesznek, amelyek a külföldi utak szabadidős elfoglaltságait foglalják össze, legnagyobb örömömre persze fényképekkel színesítve.

A soron következő bejegyzés elég hamarosan jönni fog, hiszen pénteken útra kelek az Egyesült Államokba, Baltimore városába, ahol oktatni fogok nemzetközi szellemi alkotások jogát, illetve mindemellett lesz azért kikapcsolódási lehetőség is. Előre láthatólag például eljutok a Broadwayre musicalt nézni, elmegyek Philadelphia és Annapolis városaiba, Baltimore-ban tartózkodó kedvenc kollégámmal és férjével (gondolom magukra ismernek most:-) valószínű polgárháborús emlékhelyeket keresünk fel, Washington DC-ről már ne is beszéljünk, konferenciára fogok utazni Chicagóba, és a többi, és a többi... Szóval jönnek majd a bejegyzések, remélhetőleg mindenki örömére!