Harmadik felvonás: Washington D.C.

Csütörtök reggel korai volt a kelés: indulni kellett a reptérre, ugyanis egy reggeli járattal utaztunk át Washingtonba. Csütörtökön mindössze néhány órácskánk volt felfedezni a Kapitóliumot és környékét, valamint egészen elsétáltunk a Washington Emlékműhöz, valamint a II. világháborús emlékműhöz, ahol - bűn, nem bűn - a lábunkat hűtöttük a szökőkútban, hasonlóan emberek tucatjaihoz.

Kora délután azonban indulni kellett Mr. Washingtonhoz, ugyanis estére koncertjegyünk volt, ezúttal egy country zenész (Mary Chapin Carpenter) előadására. A koncert annak ellenére kellemes élményt jelentett, hogy fáradtak voltunk, és a helyünk sem volt ideális.

Pénteken teljes napos washingtoni kirándulás elé néztünk, ezúttal a nemzetközi kémmúzeumot fedeztük fel, majd a fehér ház felé vettük az irányt, és csodák csodájára még magával Barack Obamával is találkozhattunk. A fényképet lásd íme. Maradandó élményt jelent a kép megszerzésének módja, az egyszer biztos. Épülő házunkban pedig kiemelt helyet fog kapni a fotó.

Mindezek után a Lincoln és a Roosevelt emlékművek következtek (a bal oldali kép ott készült, épp munkát próbálok találni), majd kibuszoztunk Georgetown városrészbe, ami rendkívül aranyos, klasszikus, régi házacskákból álló városrész. A délután során még Mr. Washingtonnal találkoztunk Laurel városkában, ahol lóversenyt láthattunk. Amikor Baltimore-ban láttam Little Ice Patch nevű lovát, a paci 4. lett. Két héttel a verseny előtt egy másikat megnyert. Így minden érintett nagy izgalommal várta az eseményt (mindenki ugyanazt a ruhát viselte), ennek ellenére LIP tök utolsó lett... Én hozom rá a bajt, úgy fest...

A szombat csirkepaprikás főzésével telt Mr. és Mrs. Washington részére (enyém volt a pörkölt, Franciskáé a nokedli, az uborkasaláta közös teljesítmény volt), nagy sikerrel. A mellékelt fotón egyébként ők láthatóak. Ugyanezen a napon még kocsikáztunk a vidéki Virginiában is, és Middleburg városkájában végigsétáltunk a luxus főutcán. Pár ezres település, mégis kb. 5 antik bútorboltja van. Nonszensz...

Vasárnap ellátogattunk Annapolisba, találkoztunk azokkal az emberkékkel, akikkel pár hónappal előtte is találkoztam már. Ezúttal is megnéztük a tengerészeti akadémiát, és a belvárost is felfedeztük, viszont a délutánt elmosta egy hatalmas zuhé... Az este már ismét Mr. Washingtonéknál telt, grillhusival, majd egy érdekes dokumentumfilm megtekintésével (Every Little Step), ami egy musical válogatás nehézségeit mutatta be.

A poszt hosszúsága miatt azonban e ponton abbahagyom, de a hazautunk két napját, beleértve a genfi néhány órás városnézésünket, újabb bejegyzésben osztom meg az olvasókkal.

Első felvonás: Toledo

Kétségtelen, hogy egy ideje már itt vagyok az Egyesült Államokban, de eddig nem jutott idő arra, hogy a blogra írjak, többek között azért, mert nincs velem magyar laptop.

Ennek megfelelően bizarr megoldással magyarosítok: weblapokról szedett ékezetes betűket fogok betoldani a szövegbe utólag. Ha nyelvtani hibák lennének, azokért elnézést kérek (részben az angol WORD tehet róla).

Úgy döntök e ponton, hogy a kiutazás nehézségeiről nem panaszkodok. Legyen elég annyi, hogy necces volt a newarki átszállás, a csomagom nem is érte el a csatlakozást. Még jó, hogy másfél óra múlva meghozta a következő gép. Ha nehezen is, de minden meglett, és indulhattam Toledóba.

Immáron hatodik teljes napomat töltöm Toledóban, ahol négy éve is jártam már. A terepet ismerem, persze az esti oktatás miatt nagyon nem volt lehetőségem bőviteni az ismereteimet.

De azért egy-két élmény már volt. Például szombaton a vendéglátók elvittek kajakozni (életemben először próbáltam ki), és csupán egyszer, pont a beszállásnál estem. Itt láttunk hódvárat, mocsári teknősöket, vadludakat. Ezek után arra is futotta időnkből, hogy golfleckét vegyek. Nem mondom, pocsék vagyok, de élmény mellé/fölé/elé/alá ütni a labdának, illetve néha el is találni azt. A szombat este még tartogatott egy kellemes éttermi látogatást, ahol valami helyi halkülönlegességet választottam, megérte.

A vasárnap alapvetően annak jegyében telt, hogy készüljek a délutánra, ugyanis a helyi professzorokat, akik Szegedre szoktak utazni, csirkepaprikással leptem meg. Egészen pontosan nokedli és uborkasaláta is készült. A bolond helyi aerobiknorbis gondolkodás miatt a nokedlit nem tömték, mint a kacsák, így a fele megmaradt, de a csirke elfogyott, ezért boldog voltam a teljesítményemmel. Az estét pedig egy kellemes mozizással töltöttük (We are Marshall, amiben Matthew McConaughey egy magyar embert alakított!)

Hétfőn pedig már kezdődött az oktatás, amiről elég legyen annyi, hogy 7 hallgatóm, és 1-2 további vendégem van. Az első két napon beült a helyi szerzői jogos professzor, na ettől kissé izzadtam is. Szerdán, amikor nem jött, megtartottam a legjobb órát. Remélem a mai is kellemes lesz. Nélküle.

Ma egyébként még arra is futotta az időből, hogy egy rendes golfpályán egy rendes 9 lyukas játékot játsszak. Na tipp, mennyivel végeztem? Jelzem, hogy a profik 18 lyukat kb. 70-80 ütéssel zárnak, nekem a 9-et 67-ből sikerült befejeznem. De ha optimista akarok lenni, a 67-ből 33-at az első 3 lyuknál ütöttem, a maradék 34-et pedig a maradék hat lyuknál. Tehát a fejlődés szemmel látható volt.

Holnap pedig eljön a nagy kaland ideje. Irány vissza Clevelandbe, ahova remélhetőleg időben és csomaggal megérkezik a feleségem is, akinek ez lesz az első útja az USA-ba. Még az utat megelőzően két kedves toledói ismerőssel (egészen pontosan Ada városkájában laknak, de ez mellékes) egy Erie-tó melletti parkba kocsikáztunk, ahol szép természetet, békákat, lepkéket, szitakötőket, és persze rengeteg madarat, valamint egy őzikét fényképeztem. A mellékelt fotó egyébként ezt az aranyos párost ábrázolja. Mindketten egy madarat szemlélnek:-)