Róma minden turista számára maga a földi paradicsom. És ez nem valamiféle elcsépelt, unalmas, közhelyszerű kijelentés. Hanem tény. Vagy legalábbis én ezt a következtetést vontam le február végi utazásom élményei alapján.
A rapid, mindössze négy napos utazás legnagyobb kihívását egyáltalán nem a télutó okozta, mivel Rómában már beköszöntött a tavasz. Inkább azzal az egyszerű problémával kellett szembesülnünk, amit ugyanakkor nagyon nehéz jól megoldani: mit nézzünk meg ilyen kevés idő alatt. Merthogy Róma turistáktól zsúfolt városrészei ugyan nem helyezkedtek egymástól túl messzire, mégis olyan gazdagok az utcák történelmi emlékekben, kulturális kincsekben és egyszerű, de nagyszerű, a figyelmet megragadó apróságokkal (mint például a várost jelképszerűen benépesítő macskák serege), hogy időből itt sosem elég. Ha csak sorolnám, hogy mit néztünk meg, már az is egy bejegyzésre való szót tenne ki.
 |
Az én gépem kevés ahhoz,
hogy visszaadja a
Szent Péter Bazilika tereit |
A templomok magukért beszélnek, és csak a legszebbeket említve: természetesen a Szent Péter Bazilika, a Santa Maria Maggiore vagy a Lateráni Szent János Bazilika mind kötelező célpont. A Szent Péter Bazilika ráadásul olyan gazdag belülről, hogy órák kellenek ahhoz, hogy fogalmat kapjunk arról, mit is látunk. És ahhoz még csak vallásosnak sem kell lenni, hogy magával ragadjon a hely szelleme és varázsa. (Igazán lelkes olvasóknak
íme egy könyv, ami a templom megépítésének másfél évszázados történetét meséli el, igazán kiválóan. Én azt mondom: bár még az utazás előtt elolvastam volna! Azóta már megtörtént.)
 |
Ki figyel arra, hogy "No photo",
ha a Sixtus-kápolna freskóit nézi? |
A Vatikáni Múzeum legalább ilyen élményeket biztosított. No, nem csak antik szobrokra kell gondolni, és talán egyeseket Itália faliszőnyeg formájában elkészített térképe sem hozna lázba, de a történelmi korokról árulkodó kiváló művészek (Michelangelo, Raffaello, Bernini, csak hogy a legnagyobbakat említsem) által készített festmények, freskók, szobrok mindenki figyelmét magával kell, hogy ragadják. Akárcsak az olyan termek, mint a Sixtus-kápolna, ahol életemben először nem értettem, mire kívánnak a teremőrök utalni azzal a bonyolult kifejezéssel, hogy "no photo".
 |
Mondani sem kell,
hogy mi ez az épület |
Ami fontos tanulság: ha valaki végig szeretné látogatni a legfontosabb helyszíneket, legalábbis most azokra utalok, ahol belépti díjat kell fizetni (a többség ilyen), akkor ne számolgasson: vegyen Roma pass-t. Az ugyanis összességében - a tömegközlekedés korlátlan használata mellett - órákkal rövidíti meg a várakozást az olyan helyeken, mint a Colosseum. Mi ezt nem tudtuk előre, így azt kell, hogy mondjam: van miért visszamenni.
No de ami nem maradt ki, arról is essék még néhány szó: az Angyalvárban ugyan nem találtuk meg Robert Langdon professzort, de a kilátásért megérte a lépcsőzés. A Victor Emmanuel emlékmű is kihagyhatatlan, akárcsak a Trevi-kút (kár, hogy épp felújítások alatt állt), a Spanyol lépcső, a Pantheon, a Piazza Navona és még sorolhatnám. A jobbnál-jobb éttermekről már nem is beszélve!
Aki teheti: ne habozzon. Valóban szinte minden út Rómába vezet!
