Lyon hatodjára

A finnországi Turku városa mellett szakmai útjaim másik klasszikus célállomása a franciaországi Lyon. 2015. szeptember végén immáron hatodik alkalommal látogattam el ebbe a csodálatos - madnem teljesen - dél-francia központba. Az idei oktatási élményeim messze lekörözték bármely korábbi tapasztalatomat, és még ezen felül is hárultak rám szakmai feladatok (olvasni való és találkozók), ám Lyon kulturális és gasztronómiai feltérképezése ezúttal sem maradhatott el.

Business menü a Lufthansa gépén

Az utazásom azonban egyből egy meglepetéssel kezdődött, legalábbis a Frankfurt-Lyon útvonalon. Számomra - számos magyarázat ellenére - továbbta is megmagyarázhatatlan, hogy miként került erre sor, ám a Lufthansa a turista jegyemet felfejlesztette egy business osztályos helyre. És bár a lábamnak nem sokkal több hely jutott, a csomagjaim jobban elfértek, és - persze, naná, természetesen - az étel sokkal maradandóbbnak bizonyult. A mozzarella, a lazac, a rákocska, de főleg a fürj mellfilé mind maradandó élményt jelentett. A menüsor már az irodai faliújságomon olvasható, ott is fog maradni.

A Lyonban töltött négy teljes napom ugyanakkor nagyjából egy kaptafára épült fel, ahogy ez lenni szokott. Reggel és délután előadás. Ebéd időben (ami az én esetemben megdöbbentő, két órás időtartalom jelent), illetve az esti órákban pedig a kulináris élmények gyűjtése vár rendre rám. Ezúttal is eljutottam a kedvenc sushi éttermembe, lehetőségem nyílt több helyen is megízlelni a helyben oly bevett, ám mégis oly ízletes lyoni salátát (melyet otthon magam is rendszeresen készítek, persze még erőteljesen tanonc módon), édes és sós palacsinta is landolt előttem, akárcsak egy esetben egy fantasztikus hamburger (nos, kedves amerikai kollégák, mindig van mit tanulni - franciáktól is), ám a kacsamell sem maradhatott el.

Az utolsó óra utaán irány a város
- csak az eső ne jöjjön

Igen, talán úgy tűnik, és nem is áll oly messze a valóságtól kijelenteni, hogy egy-egy lyoni út alkalmával az élmények csak és kizárólag az ételek körül mozognak. Persze azért nem maradhatott ki, hogy az Óváros sikátorain ezúttal is végig sétáljak, hogy felkapaszkodjak a Lyon fölé magasodó dombra, és letekintsek a Notre Dame templom mellől a városra (és észleljem az ezúttal jól kivehető svájci hegyeket is). Arról nem is beszélve - persze ezúttal is részben a gasztronómia dominanciája mellett -, hogy egy estét eltölthettem a helyi kolléga családjánál, és több órán át kellemes beszélgetést folytathattam velük és a lengyel származású kollégával.

Lyon, mint mindig, ezúttal is kellemes élményt jelentett - és visszavár.

Évzáró haknitúra - kis szabadidővel

Mondhatni erősen megcsúsztam a beszámolók készítésével. Egyrészt az év végi feltorlódó feladatok okán, másrészt amiatt, mert ezúttal mindhárom év végi utazásom a sűrű szakmai programokról, egyúttal a kevés szabadidőről szólt, gyakorlatilag egyik utazásról sem lehetett volna önálló bejegyzést készíteni. Ezért egybevonva őket íme egy tömör összefoglaló turkui, varsói és lyoni élményeimről.

Koncert a Monkban

Turku örök kedvenc, ráadásul ezúttal - október végén - már 14. alkalommal látogattam el ide. Az utazás ezúttal leginkább a szakmai kihívások miatt marad emlékezetes, ám emellett is jutott idő egy kis jazz bár látogatásra (a Monk egy zseniális hely), piacozásra és ajándékvásárlásra (a helyi kakaó otthon mindenki kedvence), futásra mind egymagamban, mind a helyi - egyébként maratonokhoz szokott - kollégával (velem azért nem futott maratont, én nem bírtam volna). Utóbbinál ráadásul még látogatást is tettem egy vacsora erejéig, ami belsőséges hangulata és a finn szokások megismerésének lehetősége miatt nagyon kellemes élményt jelentett.

A varsói "új" Óváros

Az ősz mondhatni egyetlen újdonságát Varsó jelentette, ahová - novemberben - konferenciára érkeztem, sajnos csak három éjszakára. A hírekkel összhangban bizonyára vannak Varsónak kevésbé elbűvölő részei is, de amit nekem szerencsém volt megnézni, az magával ragadó, nagyvárosi hangulatot árasztott. A szállásom a konferencia helyszínétől, egy belvárosi mozitól (!) alig két háznyira helyezkedett el. Ebből - és a konferencia rugalmas, délutáni kezdő időpontjai okán - az is következett, hogy legalább egy csekélyke időm jutott első teljes napomon arra, hogy a közeli varsói óvárost megtekintsem. Persze jó tudni, hogy ez úgy Óváros, mint Budapest egyes kerületei, sőt még annyira se. Varsóval nem bánt kegyesen a történelem a II. világháború alatt, és ezt a jelenlegi formájában egyébként gyönyörű "negyedet" a német megszállók a földig rombolták. (Szó szerint! E brutalitásnak az egyik legújabb filmes megjelenítése a Zongorista című kiváló darabban található meg, annak is a legvégén, mikor a csonttá aszott Adrian Brody karaktere a "háború végeztével" végigbotorkál a lerombolt Óvároson.) Azóta teljességgel újjáépítették ezt a területet, ráadásul az óvárosi épületektől egy részben sétálóutcának kialakított sugárúton sétálva minden szépet láthatunk, amit csak Varsó kínálhat nekünk.

Látkép Lyonról,
a háttérben a Notre Dame

Ugyancsak novemberben került sor az év utolsó utazására, ezúttal Lyonba, ide már ötödjére. A szokásos előadást tartottam meg a Jean Moulin egyetem jogi karának angol nyelvű LLM képzésén. A képzés struktúrája nem sok szabadidőt enged. Reggel kezdés, ebédszünet, délután folytatás, vacsora és pihenés. Úgyhogy én rendre az ebéd- és vacsora időt fogom fel aktív pihenésként, amikor egy-egy étkezés előtt és után a város szép részeit keresem fel. Ezúttal is lehetőségem nyílt ugyanakkor egy helyi kolléga otthonában vacsorázni, akinek családja legalább olyan kedves és figyelmes volt, a közel 10 éves kislány pedig már angolul igyekezett kommunikálni velem. (Ami ezerszer jobban ment neki, mint ha én franciául próbáltam volna megszólalni...)

A 2014-es évet ezekkel az utakkal zártam. 2015 sem lesz kevésbé forgalmas: hazai és külföldi utak már most biztosra vehetők, a jelek szerint ez hazánkkal együtt öt országot fog érinteni. Részletek kellő időben! BÚÉK!

Le Beaujolois Nouveau est arrivé

Negyedik alkalommal utaztam Lyonba, oktatási célokból. Ennek részleteiről a szerzői jogi blogomon röviden beszámoltam. E helyütt arra nyílik lehetőségem, hogy az utazás személyes élményeit is megörökítsem. Valószínűleg a szürkébb időjárásnak, a "talajmenti fagyoknak" és a cipőáztató esőnek tudható be, hogy a kellemes, biztonságos, mondhatni várt és keresett élmények mellett csupán néhány újdonsággal sikerült tapasztalataimat bővíteni.

Egy kiváló helyi bouchon,
a Chez Louise

Ha kiszámítható élményekről beszélek, akkor elsősorban gasztrokulturális kirándulásaimra gondolok. Az éttermek, melyekbe volt szerencsém betérni, már nevükben kellemes csengésűek (Chez Fyfy, Chez Louise, Le Vivarais, Courtepaille, s elfér mindezek mellett a Hippopotamus - Víziló - grillbár is). A felszolgált étkek pedig, különösen a helyi specialitások, a rózsaszínűre sütött kacsamell vagy a lyoni saláta, minden kóstolás alkalmával maradandót nyújtanak. Mindezek mellett szinte kihagyhatatlanok a francia konyhától eltávolodó "multikulti" falatok, mint az errefelé kiváló minőségben kínált sushi, az amerikaival is versenyre kelő baconös sajtburger vagy a Nutellában tocsogó (bár erre semmi szükség nem lenne) Churros. Kulináris kísérleteim közül a keddi ebédnek különös varázst kölcsönzött a tény, hogy azt a helyi képzés aktuális vezetőjével fogaszthattam el. Lukasz - nevével összhangban - lengyel származású, következésképp a közös hang megtalálása is rettentő egyszerűen ment, kellemes egy órás lazulást biztosítva két előadás között.

Mire akartam ugyanakkor utalni a bejegyzés címével? Vannak tudatos döntések és vannak óriási véletlenek. Előbbire szolgál példaként, hogy feszes oktatási feladataim csak ezen a héten engedték a lyoni utat. Utóbbit pedig az példázza kiválóan, hogy pont csütörtöki búcsúestémre időzítették a helyi borászok az "új beaujolois" ("bozsolé") bor hivatalos bemutatását. A környék valamennyi borásza a csütörtöki napot választotta ki arra, hogy primőr boraikkal elárasszák a piacot. Nincs is olyan étterem, amely csütörtökön ne kínálta volna e friss nedűt. A magyar borok szerelmeseként persze azt kell, hogy mondjam: hatalmas meglepetéseket nem kell várni egy ilyen friss italtól. A beaujolois nouveau-t karaktere, illata és íze egyaránt kellemes társalgási bornak predesztinálja. Annál nem kevesebb, de nem is több. Meg kell hagyni, ezzel együtt is különösen érdekel, hogy mit tudott a Vylyan Pincészet alkotni az idei évtől piacra dobott új "Bogyólé" (remélem az áthallás megvan) borával. Melyből volt szerencsém már a piaci terjesztés megelőzően, rögtön a címkézés után egy "tiszteletpéldányt" kapni.

Azért térjünk vissza egy pillanatra a lyoni mindennapokra. A szerda reggeli havasesővel ugyan nehezen barátkoztam meg, ám az elemekkel való közdelem közepette különös tapasztalatokra tettem szert a francia embereket illetően. A roller errefelé még mindig menő. Kivéve, mikor szakad az eső. A járda a gyalogosok számára nem más, mint egy jelentés nélküli zebracsíkos dísz. (Ebben persze hasonlítanak ránk, magyarokra.) A közlekedési lámpákra ezzel ellentétben a karácsonyi díszkivilágítás szerves részeként tekintenek mind a gyalogosok, mind az autósok. A sofőrök ráadásul szemlátomást csak akkor érzik magukat boldognak, ha ritmusosan használhatják a dudájukat.

Notre Dame de Fourviére

Ja, és szerencsére az idei utamból sem maradt ki a napsütés. Ha csak két órára is, de láttam a fényes égitestet. Valószínű az elemek így akarhatták, ugyanis e két óra pont az előadásom végeztével vette kezdetét. Így gyorsan átvedlettem előadóból túristává, és nyakamba vettem a várost. Kihagyhatatlan célállomás a helyi Notre Dame de Fourviére, amely persze nem akkora, mint a párizsi, ám legalább olyan szép. A dombon magasodó templom tövéből a városra nyíló kilátással egyetlen hasonló emlékem vetekedhet: egy hasonlóan francia ajkú város, a kanadai Montréal "Mount Real" hegyének (inkább dombjának) panorámája. Az óvárosi kis sikátorok, a hangulatos butikok, a harmonikás zenészek, a fecsegő-tipegő helyiek mind sikerrel segítettek a teljesített munkáról végérvényesen elterelni a figyelmemet.

Negyedjére jártam Lyonban, de már most remélem, hogy egy év múlva ismét ellátogathatok ide. Mégis, ennél is erősebb érzés kerített hatalmába ötödik estém végéhez közeledve: ideje lesz lezárni az évet és immáron otthon a karácsonyi szezonra készülni.

Lyon III

Université Jean Moulin Lyon III. E becses nevet viseli az az egyetem, amelyet utolsó 2012-es külföldi utam alkalmával látogattam meg. A bejegyzés címadása is részben ehhez köthető. Másrészt viszont ahhoz is, hogy az októberi látogatás volt sorban a harmadik lyoni kirándulásom.

Valljuk be: azok után, hogy tavasszal a feleségemmel együtt tértem vissza a második legnagyobb (és sokak többsége szerint éttermeit tekintve első számú) francia városba, a dél-francia Lyonba, furcsa érzés volt ezúttal egyedül megérkezni a Saint-Exupéry reptérre, buszra szállni, a környező hegyek ormai mögött narancsló színben lenyugvó napsugarakat nézni, leszállni a Part-Dieu vasút (és busz)állomáson, elsétálni a közeli hotelbe - és ismét csak útra kelni, hogy a vendéglátók jóvoltából elkölthessem vacsorára kapott napidíjamat. Az októberi út kulináris szempontból két nagy pilléren nyugodott. Mindkét pillér alapvetően eltér a hazai gasztronómiai lehetőségeimtől, ezért kapva kaptam az alkalmon, hogy csillapíthassam érdeklődésemet a sushi és a sült kacsamell ízei iránt. (Az első képet kedvenc sushi éttermem teraszáról lőttem Lyon egyik leghíresebb gasztro utcájáról, a rue des Marronniers-ről, melyet jobbról és balról egyaránt éttermek díszítenek.) Mindazok a lehetőségek, amelyek ezúttal előttem nyíltak, lenyűgözőre sikeredtek. Nem hazudtolták meg magukat a helyi kis bouchonok (családi éttermek) szakácsai, ezúttal is csodák érkeztek elém a tányéromon. Legkevesebb két olyan étterem iratkozott fel képzeletbeli naplómba, ahová visszatérést fontolgatok.

Októberi utam célja természetesen ezúttal is a Lyon III jogi kar LLM képzéses hallgatóinak okítása volt, ezúttal is 19 rapid, fárasztó órán keresztül. Ez általában nem jelent mást, mint korai keléseket, órák után röpke ebédszüneteket (amelyekbe azért mindig sikerült némi városnézést belecsempésznem, így a második kép is egy ilyen kirándulás során készült a Bartholdi szökőkútról), ismét előadásokat, végül bevásárlással és vacsorákkal fűszerezett esti órákat. Az októberi Lyon, melynek arcát eddig  nem ismertem, legalább annyira elvarázsolt, mint a tavaszi napokban megismert város. Ezúttal is emberek forgataga járt-kelt az utcákon, az éttermek menülapjait érdeklődően gondolkodó turisták hada állta körbe, dudaszó jobbról és balról, croissant itt, crépes ott. Ódon épületek és (majdnem) tiszta sétálóutcák, vásárlásra csábító ajándékboltok.

Ugyan nehéz volna előre megmondani, hogy következő lyoni utamra 2013-ban, vagy csak egy évre rá kerül sor, ez most nem is olyan lényeges. Azt tudom bizton: van miért továbbra is visszatérnem ebben a csodás városba, és örömmel fogok kapni az alkalmon, amikor eljön.

Bouchon járás Lyonban

Tavaly februárban azzal a reménnyel jöttem el Lyonból, hogy talán egyszer még visszatérhetek ide. E vágyam beteljesült, mikor első 2012-es külföldi utazásom gyanánt a francia ízek egyik fellegvárába visszarepültem. S ezúttal nem egyedül, hanem feleségem is velem tartott.

Ily módon a mostani beszámoló részben az ő élményeire is épül. Lyon ugyanis talán a legkomolyabb szakmai kihívását jelenti eddigi munkámnak: 4 nap alatt 19 órányi angol előadást kell tartanom válogatott nemzetközi diákseregnek (értsd: ők általában sokat kérdeznek). Így ennyi munkaóra mellett a kikapcsolódásra és pihenésre csak elhanyagolható időm maradt. Ennek ellenére volt a társaságomban egy túratárs. Franciskám minden nap magára kapta a több réteg ruhát, nyakába akasztotta a fényképezőgépet, és körbejárta a város legszebb részeit. Eljutott olyan helyekre, ahol én is voltam. Rendkívül kellemes gondolat, hogy az általa lőtt fényképeket szemlélve látható, hogy nagyjából ugyanott ültünk le a római kori amfiteátrum kőlépcsőin - csak épp 13 hónapnyi eltéréssel. Ő is megmászta a Lyon felett magasodó dombot, és megcsodálta a Fourviére katedrálist, ahonnan a város egésze belátható. Ő is átsétált oly sok hídon, melyeket magam is felfedeztem korábban. Ő is megcsodálta a Rhone folyó kékségét és ő is megkóstolta a francia óriáspalacsintát.

A helyzet persze úgy hozta, hogy az ebédidő közös volt, így ekkor is lehetőség nyílt az élmények megosztására, habár az információk többségében felém áramlottak, miközben én csak az unalmas tantermi eseményekről számolhattam be. A délutánok aztán újabb sétálással teltek Franciska oldalán és tömény három órányi előadással az én oldalamon. Az én történetemet mellőzzük, beszéljünk inkább azokról a helyekről, ahol Franciska járt. Így a városi parkban (és állatkertben), a miniatűr alkotások múzeumában (ahonnan még én is kaptam fénykép meglepetést az Alienekről, Willy Wonkáról, Tom Hanksről és a felülmúlhatatlan Arnold Schwarzeneggerről), a mellékelt képen jobb oldalt látható Szépművészeti Múzeumban, mely a kép bal oldalán látható városháza mellett helyezkedett el. A következő közös nevező a késő délutáni találkozó volt a hotelben, amikor kissé felszabadultabban találtunk ismét egymásra (vagyis csütörtökig némiképp az új nap előadásának egyre halványodó rémétől kísértve).

Másrészt igazából ekkor vette kezdetét az igazi közös pihenés. (Habár nem a talpunknak.) Minden este útra keltünk, hogy megtegyük napi szokásos bouchon (ejtsd: buson) járásunkat. (Innen ez az elhanyagolható, mégis vicces szójáték a busó járásra utalva.) A bouchon ugyanis itt Lyonban a helyi tradicionális éttermet jelenti, hagyományosan kevés asztallal, következésképp igazi családi légkörrel és persze ettől függetlenül kiváló tradicionális ételekkel. Valójában egy kivételtől eltekintve valamennyi étteremben igazán szerencsével jártunk, és a méltán híres francia konyha remekeit kóstoltuk meg. (Az abszolút kedvenc kitüntető díját egyértelműen a karamellizált bőrű kacsamell nyerte el, rögtön az elsőként meglátogatott Chez Louise bouchonban.) És ugyan az időjárás nem teljesen kényeztetett el minket (a mi hetünk előtt és után 15-20 fokok uralkodtak/fognak uralkodni Lyonban), azért - ahogy a harmadik fotón is látható - a tavasz jeleire már ott is ráleltünk. Bízzunk benne, hogy lesz még ennek folytatása. Talán már jövőre visszatérhetünk - KÖZÖSEN!

Összeállt a 2012-es program

Nagyjából a mai nappal véglegesítettem az idei szakmai programok listáját, így tisztán látom, hogy milyen utazások várnak rám a 2012-es évben. Away to... Lyon, Turku és Toledo - ismét.

Valószínűleg nem csak én élveztem annyira tavaly februárban a lyoni előadásomat, hanem a diákoknak is tetszhetett, ugyanis ezúttal is kiválasztásra került digitális szerzői jogi órám. Így március elején megismételhetem utamat az ódon utcákkal, kiváló éttermekkel, gyönyörű kék folyóval, nem is olyan rossz focicsapattal, rendkívül kedves kollégákkal teli tömött Lyonba. Ráadásul a feleségem is velem fog tartani, ami külön pozitívum. Neki mindenképp, hiszen amíg én a tanteremben küzdök majd 19 órán át a hallgatóimmal, ő addig is nyakába veheti a várost. És talán eljut a képen látható Notre-Dame de Fourviére-hez is. (Az élmények végett lásd az alábbi bejegyzést.)

Nem lehet meglepetés, hogy idén is eljutok Turkuba, de az Erasmus program kiváló lehetőséget teremt minderre. Ráadásul a kurzusom mellett ezúttal egy konferencia is vár rám. No meg persze finom halételek, májusban már csodálatos napsütés, ettől persze még a szauna sem maradhat el, és talán egy focimeccsre is eljuthatok. Egyelőre bizonytalan mikor, de az ősszel is tervezek egy turkui utat. Hihetetlen, de az őszi utam lesz a tizedik finn kalandom. És ugyanolyan lelkesedéssel várom még ma is, mint a legelsőt!

És ami az igazi meglepetés: úgy fest, hogy augusztusban - a 2010 augusztusi utamhoz hasonlóan - ismét eljutok Toledoba, Szeged testvérvárosába, illetve az amerikai jogi képzésünk partneregyetemére. A rám váró tanítástól nem tartok, jól bevált paneljeim vannak, melyeket rendkívül könnyű újabb és újabb jogesetekkel és példákkal fűszerezni. Így az igazi kérdés az lesz, hogy a szabadidőmben vajon mit fogok csinálni? Ismét elmegyek kenuzni, esetleg túrázni az Erie-tóhoz? Bevallom őszintén, nem tudok golfozni, valószínű idehaza erre pénzem sem lenne, de talán leginkább a golfütőt lenne a legjobb ismét kezembe kaparintani.

És ennyi. Talán. Mert némi esély arra is van, hogy további országok felkerüljenek az úti céljainkra. És akkor a kikapcsoló magyar kirándulásokról nem is szóltam. Ez utóbbiak maradjanak egyelőre titokban. Mindenesetre lesz miről beszámolnom a '12-es évben is!

Update: És a nemzetközi helyzet azóta csak fokozódott: szeptemberben Turku, októberben Lyon - ismét! Hurrá!

Back from Lyon

Immáron három és fél napja, hogy elkészítettem utolsó bejegyzésemet Lyonról. Mivel a szerda és a csütörtök alapvetően a munkáról szólt (11 órányi oktatás várt rám), így azt előre sejtettem, hogy különösebb lehetőségem már nem lesz turistáskodni Franciaországban. Természetesen az előadások közötti ebédszünetben napsütéses sétákra nyílt lehetőségem, de ez mégsem egyenértékű a több órás, szabad sétálgatással. Az előadásokat követően pedig rendszerint már közeledett a naplemente, amikor pedig már kevesebbet lehet látni a gyönyörű házakból, templomokból. Nem véletlen hát, hogy saját fényképekkel már nem tudok szolgálni. Ellenben a csütörtöki utolsó órát követően a hallgatók egy lelkes csoportjával leültünk egy kávézó teraszára, ahol a naplementét szemlélve minden érdekességről beszélgettünk egy határozottan kötetlen órácskát.

Így hát péntekre már csak a hazaút maradt. Ami - szokás szerint - hozott némi izgalmat. Így nem feltétlenül esett jól, hogy a taxi, amely a város másik felén lévő vasútállomásra vitt, húsz percet késett. De mivel a reptéri vonat pont azután indult, hogy felléptem rá, némileg megnyugodtam. A repülőtéri késlekedés már csekélység volt, ennél némileg kellemetlenebb élmény volt - ismét - Ferihegytől Nagykőrösig állni a vonaton. Na persze ahogy a hétközi sushizás után kapott szerencsesüti is mondta: "semmi sem tart örökké, a problémák sem", így az a közel egy óra is gyorsan eltelt, míg végre találtam helyet magamnak.

Így ért hát véget egy újabb külföldi kaland. Folytatás hazai terepen április elején, külföldön májusban!

Utcazenészek, kőszínház

A vasárnapi érkezésemet követően jó néhány órát fordítottam arra, hogy felfedezzem Lyon legfontosabb helyszíneit. Már akkor feltűnt, hogy Lyon nem "ezerarcú" város. Jelen esetben ez határozottan pozitívum. Bár nagyváros lévén kosz van benne becsülettel, ennek ellenére egyáltalán nem mutat szélsőséges arcokat: gyakorlatilag mindenütt ugyanolyan elbűvölő. Mivel ezen utam elsősorban az oktatásról szól, ezért nem meglepő, hogy hétfőn kevés időm volt körbenézni. Épp ezért hatalmas szerencse, hogy míg tegnap végig esett az eső, ma, miután felkerekedtem a túrámra, kisütött a nap. Szinte már meleg volt az idő. Az elsőként mellékelt fotó egyébként e túra egyik állomásán, egy belvárosi téren készült, ahol gyönyörű régi házak ölelik körbe a végletekig kimunkált szökőkutat.

A francia kollégák javaslatára nem hagyhattam ki a Rue Mércier nevű utcát, ahol a város leghangulatosabb éttermei közül található sok. Be kell vallanom, olyan utcán még nem jártam, ami alig szélesebb egy autónál, emberek tömege hömpölyög rajta, és amerre csak nézel, hangulatosabbnál hangulatosabb éttermeket látsz. Ráadásul a legtöbb étterem alig nagyobb száz négyzetméternél (a szerencsésebbeknek van emelete), ódon fával díszített a belső terük, klasszikus francia pincérek rohangálnak boroskancsókkal és ételekkel púpozott tányérokkal. És van olyan is, mint a mellékelt képen látható, amely még az "utcai díszítésre" is különös gondot fordít. (Az általam végül választott Restaurant de Saint Joseph-ben ráadásul kiélhettem a halételek iránti vágyamat.) És nem szabad elfeledkezni az ezeken az utcákon elhagyhatatlannak tűnő utcazenészekről. A tangó harmonika itt alap, de olyan duót is láttam már, ahol a páros fiú tagja valamilyen karibi dobon (amelyről azóta kiderítettem, hogy - legalábbis egy youtube videó szerint - "panart" a neve) adta a ritmust, a hölgy pedig fuvolán kapcsolódott be a műsorba.

Jóllakottan folytattam hát az utamat. Ismételten dombot mászni mentem, mivel tudtam, hogy a Notre-Dame de Fourviére templom közelében ókori római kőszínház található. (Vagy ahogy a térkép írja, Théátres Gallo-romains.) Tréningnek tökéletes volt a lépcsők megmászása, innen pedig már tartott soká, hogy eljussak a fényképen is ábrázolt területre. (A háttérben a katedrális tornyai láthatók.) Az ilyen történelmi helyszíneken mindig el tudok kalandozni a gondolataimban. Nem csoda, hisz a képzelőerőm elég nagy. Így fel se tűnt, hogy majd egy fél órát ültem a kora tavaszi napsütésben a kőszínházban.

Napsütés ide, kellemesen ható hőfok oda, sajnos a szél elég erősen fújt, így egy idő után vissza indultam a városba. Hosszas bolyongás, "hangulat gyűjtés" után végül is a szálló felé vettem az irányt, és - adva a szakmának - lassan nekiállok átnézni a holnapi (ismét rázós, öt és fél órás) előadásom anyagait.

Néhány óra egy szép városban

Ígéretemhez híven alig néhány órával Lyonba érkezésem után, és percekkel a négy órás városnéző túrát követően máris igyekszek megosztani a dél-francia nagyvárossal kapcsolatos első élményeimet.

Lyon gyönyörű nagyváros. E két szó minden kapcsolódó jellegzetességével. Gyönyörű, mert mint a mostani bejegyzéshez csatolt (és felteszem a néhány további, mostani utam során készített posztban megjelenő) valamennyi fénykép hűen visszaadja: elbűvölő házak, réges-régi, mégis jól karban tartott templomok (épp egy ilyen fényképet mellékeltem most: a St. Jean Katedrális oldala egy másik épületben folytatódik, az meg egy kikövezett térben), sármos kis utcácskák tarkítják a Rajna partján található várost. Mely természetes forgalmas, széles sugárútjain száguldoznak a különféle autók, buszok, sőt már TGV-t is láttam, ha nem is több száz kilométeres sebességgel repeszteni, mivel épp egy hídon kellett, hogy áthaladjon.

Sajnos könnyen lehet, hogy a hét első napjaiban eső érkezik Lyonba, úgyhogy - bár eléggé fáradt voltam a megérkezéskor, köszönhetően az ötórai ébredésnek - kétség nem férhetett hozzá, hogy fényképezőmmel a kezemben városnézésre indulok. Szállásom mondjuk nem épp idilli környezetben van, egy háztömb választ csupán el egy elég szigorú külsejű börtöntől, s a bizalomgerjesztő turista övezethez csöppet sem bizalomgerjesztő aluljárókon keresztül vezet az út. A város egyik szépnek ígérkező pontja, a Place Bellecour felé vettem elsőként az irányt. Sajnos francia nyelvtudás híján nem mertem kipuhatolni, miért van az, hogy mindenhol óriáskerekeket állítottak fel, mindenesetre a Place Bellecour szélén felállított óriáskerék vetekszik a pesti Vidámpark hasonló attrakciójával. Innen a térről már tökéletesen látható amúgy a Notre-Dame de Fourviére, melyet a második fényképpel igyekszek - egy szögből - megmutatni. Mivel a templom egy dombtetőre épült, a mai edzés is ki lett pipálva.

Dombra föl után dombra le következett. Ekkor jött azonban csak a java. A lyoni óváros (Vieux Lyon) hozta meg azt a hangulatot, amelyet minden valamire való, történelemmel rendelkező város igyekszik kidomborítani: a néhány száz éves épületek kacskaringós sikátorai, melyek kisebb-nagyobb terekbe érkeznek, majd mennek tovább, az ezeket az utcákat és tereket betöltő, hömpölygő tömeg, boltok és éttermek változatos kínálata, tangó harmónikás zenészek játéka, utcai palacsinta és gofrisütő standok (melyeknél irtózatosan hosszú sorok álltak), és még folytatni lehetne a sort. A hosszú út természetesen kiválóan érzékeltette hatását, és már öt órát követően szemeim az éttermek kínálatát fürkészte. A harmadik fotón a választott helyszín, a Chez Louise lyoni tradicionális étterem (bouchon lyonnaise) látható. Belülről legalább olyan hangulatos, mint kívülről tűnik. A vacsora elfogyasztása után, lévén az este is eljött, ráadásul a fáradtság is egyre jobban erőt vett rajtam, a hotel felé vettem az irányt.

További élményekkel kedden jelentkezek!

Away to... Lyon

Ferihegy 2A. Nincs egy óra, és ismét a levegőbe emelkedek. A célpont ezúttal zürichi átszállással Lyon, Franciaország egyik legszebb városa. Az ok ismét szakmai, és az előadásaim feszessége folytán kikapcsolódásra minden eddiginél kevesebb időm lesz.

Ettől még megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a város legszebb részeit (óváros, katedrális, Place Bellecour, a Rajna partja stb.) felfedezzem, és blogoljak róla. Még ma este várható egy tartalmas poszt, mivel a mai délután nyújtja a legjobb lehetőséget a városnézésre. Ez azt jelenti, hogy fotók is készülnek majd, amikből a legszebbeket szokás szerint feltöltöm majd ide.

Bon jour Lyon!

Update #1: A mellékelt képen az átszállásom helyszínén, Zürichben készített fotó látható. A mai napon Genf után ismét meggyőztek arról a svájciak, hogy nem csak az óráik és a csokoládéjuk precíz, hanem a reptereik is. Mondjuk a prímet továbbra is a Helsinki melletti Vantaa repülőtér viszi nálam, de Zürich a mai napon felért a dobogóra a müncheni reptér mellé.

Utolsó napok Kitzbühelben

Elérkeztek az utolsó napok Kitzbühelben. Ráadásul jelen esetben e napok egyikén, még csütörtökön, kellett megtartanom előadásomat is. (Az ezzel kapcsolatos bejegyzés itt olvasható.) Túl lenni egy-egy ilyen prezentáción mindig kellemes felszabadultságot hoz magával, így ezt követően mindenféle zavaró gondolatok híján élvezhettem a megadatott órákat. Ennek részeként természetesen sokfelé sétáltam (a mellékelt kép a helyi Coca Cola rajongó jegesmedvéről készült), s végül egy kínai étteremben kötöttem ki.

Tudom, elsőre talán szentségtörés Tirolban ilyet tenni, de jó okom volt rá. Többször is előfordult már, hogy hosszabb időt töltöttem Ausztriában, így az osztrák konyhát viszonylag jól ismerem. (S bár a sült kolbászért, a lila káposztáért stb. odavagyok, de most másra vágytam.) Másrészt a kínai konyhát különösen szeretem. Az édes-savanyú hal, amit rendeltem, kellemes élményt jelentett, de főleg a felszolgálás: mécsessel melegen tartott tányéron hozták a főételt, mellé a rizst külön edénykében tálalták. Bár kissé furcsa volt, hogy egymagam vagyok egy étteremben, azért megbirkóztam a helyzettel. S ami még ennél is érdekesebb: a kínai pincér és pincérnő egyaránt szépen beszélt németül. Ez persze csak azért "meglepő", mert reméltem, hogy a kínaiak itt is aranyos akcentussal beszélik a helyi nyelvet, de ez nem így tűnt.

A csütörtök fennmaradó a hotel wellness részlegének további kiismeréséből, még egy esti konferenciázásból, végül a kellemes vacsorából állt. És most a desszert tiramisu volt, amiért kimondottan odavagyok.

A péntek reggeli, utolsó panel érdekességei után ismét magamra öltöttem meleg téli túraruhámat, és most a kitzbüheli völgyre északról letekintő Kitzbüheler Horn felé vettem az irányt. Rendkívül szép túraútvonalat sikerült találnom. Itt az illatos fenyőfák lombjáról hulló hógolyókat kellett kerülgetnem, a téli madáretetők tartalmáért csatát folytató madarakat szemlélhettem (és fotózhattam, de az most nem került be a válogatásba), a jeges úton csúszkálhattam, az út mellé helyezett padra - pihenési és napozási célból - leülhettem (a második kép az egyik ilyen pihenés pillanatát örökíti meg), a hegyről már most erős patakokban lefolyó kristálytiszta vizet kóstolhattam (az íze is nagyon finom volt).

A túrám aztán pár száz méterrel a völgy felett, egy magánház lábánál ért véget. Innen még sok-sok lépés kellett volna, hogy az egyik (alacsonyabban fekvő) hegycsúcsra felérjek, de erre már energiám nem maradt, be kell ismernem. Ennél a háznál legnagyobb örömömre vidáman napozó macskákat találtam (a magyar kulcsszavakat nem értették, így elég nehezen sikerült egyszerre mindkettőjük figyelmét felkeltenem, hogy a mellékelt kép elkészüljön), persze jobb is, mintha vérengző házőrzők rontottam volna rám. Visszafelé már gyorsabb volt minden.

S bár a nap még nem ért véget, a holnap kora reggeli indulás miatt, a kitzbüheli élményeket összefoglaló blogbejegyzések sora most véget ér. Azonban alig egy hét, és újabb út következik. Ezúttal is szakmai az út: Lyon városában egy digitális szerzői jogi előadás megtartása a cél, azonban az élményeket és a fotókat innen is mindenképpen meg fogom osztani rövid időn belül.

Összeállt a tavaszi menetrendem

Mostanra fixálódott, hogy a 2011-es tavaszom is sok kellemes utazást fog hozni, persze mind szakmai alapokon szerveződik, ergó nem csak a pihenésé lesz a főszerep.

Január végén indulok Kitzbühelbe. Csodás egy hely, hegyek között, völgyek között, kiváló szálláson. Konferencia előadást fogok itt tartani. De a fotókért megéri majd betérni, az egyszer biztos. A mellékelt kép egyébként a 2009-es utam alatt készült, egy sípálya kellős közepén.

Február közepén Lyon, Franciaország a következő célpont. A Jean Moulin (Lyon 3) egyetem angol nyelvű master képzésében kaptam feladatot, hogy a kedvenc témámról tartsak 19 órás előadást. (Nem egy nap alatt!!!) Ez egyben azt is jelenti, hogy hosszú idő után újra be tudom szerezni a lyoniak helyi specialitását, a "lyoni párnácskákat" (nem tudok franciául, ezért csak magyarul tudom leírni), ami egy rendkívül finom édesség.

Májusban újfent Turku, a megszokott, de nagyon várt oktatással. Előny: akkor már remélhetőleg igazi tavasz lesz kint, amit eddig még nem éltem meg (voltam már ott márciusban és áprilisban is, de nem májusban).

Végül június elején irány a Golden Gate Bridge! San Franciscoban lesz a soros Law and Society konferencia, ahol ismét előadok. Elsődleges cél az Alcatraz, és hogy jussak is vissza. Amerikai ismerős már van kint, akárcsak vacsorameghívás:-) Sőt azóta kiderült, hogy az USA egyik vezető szerzői jogászával (Paul Goldsteinnel) találkozok a Stanford Egyetem kampuszán. Ez aztán a szakmai program!

Szóval négy nagyon különböző célpont, négy nagyon különböző feladattal és hangulattal. Ergó a 2011 első felében is lesz miről olvasni itt!