Utolsó napok Kitzbühelben

Elérkeztek az utolsó napok Kitzbühelben. Ráadásul jelen esetben e napok egyikén, még csütörtökön, kellett megtartanom előadásomat is. (Az ezzel kapcsolatos bejegyzés itt olvasható.) Túl lenni egy-egy ilyen prezentáción mindig kellemes felszabadultságot hoz magával, így ezt követően mindenféle zavaró gondolatok híján élvezhettem a megadatott órákat. Ennek részeként természetesen sokfelé sétáltam (a mellékelt kép a helyi Coca Cola rajongó jegesmedvéről készült), s végül egy kínai étteremben kötöttem ki.

Tudom, elsőre talán szentségtörés Tirolban ilyet tenni, de jó okom volt rá. Többször is előfordult már, hogy hosszabb időt töltöttem Ausztriában, így az osztrák konyhát viszonylag jól ismerem. (S bár a sült kolbászért, a lila káposztáért stb. odavagyok, de most másra vágytam.) Másrészt a kínai konyhát különösen szeretem. Az édes-savanyú hal, amit rendeltem, kellemes élményt jelentett, de főleg a felszolgálás: mécsessel melegen tartott tányéron hozták a főételt, mellé a rizst külön edénykében tálalták. Bár kissé furcsa volt, hogy egymagam vagyok egy étteremben, azért megbirkóztam a helyzettel. S ami még ennél is érdekesebb: a kínai pincér és pincérnő egyaránt szépen beszélt németül. Ez persze csak azért "meglepő", mert reméltem, hogy a kínaiak itt is aranyos akcentussal beszélik a helyi nyelvet, de ez nem így tűnt.

A csütörtök fennmaradó a hotel wellness részlegének további kiismeréséből, még egy esti konferenciázásból, végül a kellemes vacsorából állt. És most a desszert tiramisu volt, amiért kimondottan odavagyok.

A péntek reggeli, utolsó panel érdekességei után ismét magamra öltöttem meleg téli túraruhámat, és most a kitzbüheli völgyre északról letekintő Kitzbüheler Horn felé vettem az irányt. Rendkívül szép túraútvonalat sikerült találnom. Itt az illatos fenyőfák lombjáról hulló hógolyókat kellett kerülgetnem, a téli madáretetők tartalmáért csatát folytató madarakat szemlélhettem (és fotózhattam, de az most nem került be a válogatásba), a jeges úton csúszkálhattam, az út mellé helyezett padra - pihenési és napozási célból - leülhettem (a második kép az egyik ilyen pihenés pillanatát örökíti meg), a hegyről már most erős patakokban lefolyó kristálytiszta vizet kóstolhattam (az íze is nagyon finom volt).

A túrám aztán pár száz méterrel a völgy felett, egy magánház lábánál ért véget. Innen még sok-sok lépés kellett volna, hogy az egyik (alacsonyabban fekvő) hegycsúcsra felérjek, de erre már energiám nem maradt, be kell ismernem. Ennél a háznál legnagyobb örömömre vidáman napozó macskákat találtam (a magyar kulcsszavakat nem értették, így elég nehezen sikerült egyszerre mindkettőjük figyelmét felkeltenem, hogy a mellékelt kép elkészüljön), persze jobb is, mintha vérengző házőrzők rontottam volna rám. Visszafelé már gyorsabb volt minden.

S bár a nap még nem ért véget, a holnap kora reggeli indulás miatt, a kitzbüheli élményeket összefoglaló blogbejegyzések sora most véget ér. Azonban alig egy hét, és újabb út következik. Ezúttal is szakmai az út: Lyon városában egy digitális szerzői jogi előadás megtartása a cél, azonban az élményeket és a fotókat innen is mindenképpen meg fogom osztani rövid időn belül.