Hosszú hét volt...

Nem jelentkeztem egy ideje, mert hosszú, tartalmas hét áll mögöttem, és nem jutott alapvetően idő írásra (kivéve a korábbi gagyi 50 törvény bejegyzést, de az gyorsan ment). Nem állítom, hogy turista élményekben bővelkedtem volna az elmúlt napokban. Hétfőtől szerdáig szokás szerint az oktatás kötötte le teljesen a figyelmemet, más kérdés, hogy energialevezetés gyanánt hétfőn és szerdán is voltam kosarazni. A fejlődés látványos, most már néha egészen szép találataim is vannak az arcpirító homályok mellett. Csütörtökön élesben is kipróbálhattam magamat ismét, ezúttal két kínai figura ellen bűvöltük a labdát egy Michael Jordan hasonmással, Larry-vel. Mondjuk kétszeres fölényes sikerünket elsősorban a leggyengébb láncszemként tébláboló kínai srácnak köszönhettük, aki nem igazán tudta, mikor éppen hol van a labda...

Pénteken aztán belekóstolhattam a Lexington Market (szociológiai paradicsom az a környék!) egyik híres kifőzdéjének crab cake menüjébe. Megérte. Ráadásul elsőre csak a legalapabb verziót kóstoltam, ennél még finomabbak vannak, amik ezek után fognak sorra kerülni.

A szombat délelőttöm ismét piacozással (sajnos a sárga dinnye kifutóban van...), illetve a délutánra való lelki felkészülés jegyében telt, este ugyanis a dékán családjának és Olikáéknak készítettem nokedlit (amihez Olívia férjének fenséges csirkepaprikása dukált). Sikerült, még a dékán - a mellékelt fényképen apró szőkeségként a jobb alsó sarokban feltűnő - gyereke is megköszönt (akárcsak Olívia sajttortáját, illetve Kígyó paprikás csirkéjét). Az estét ezen kívül a vacsora előtt/alatt kínált fehér és vörös bor tette még színesebbé, illetve a vacsora előtti rendkívül izzasztós menekülős játék: gyakorlatilag mint Schwarzenegger a Menekülő emberben, próbáltam elbújni a kétlövetű pisztollyal rám vadászó kis Mátyás (na jó, Matthias) elől. Néha sikerült, szegényke néha elmerült az előretekintésben, és észre sem vette, hogy mögötte sétálok, vagy felmentem az emeletre levegőért...

A vasárnapom lazítással, a hőség elleni medencébe meneküléssel, és adózva a baltimore-i művészetek előtt a helyi szépművészeti múzeum meglátogatásával telt. A gyűjteményük nem rossz, mondjuk másfél óra alatt végeztem is. Meglepő módon rengeteg Rodin szobra van a múzeumnak (még a Gondolkodó emberkéből is van példányuk - lévén kicsit zavarba ejtene, ha az eredeti-eredeti itt lenne, és nem valami világhíres múzeumban), illetve a Matisse gyűjteményük is hatalmas. A kortárs művészetek igencsak komoly elvonatkoztatást igénylő darabjainak elemzése helyett inkább a mellékletben látható, és hasonló klasszikus darabok fényképezésével töltöttem perceimet, egészen a fényképező elemeinek teljes lemerüléséig.

Munka, kosárlabda, fesztivál és medence

Nagyjából ezek töltötték ki az igen mozgalmas hetemet azóta, hogy legutolsó, woodbridge-i bejegyzésemet feltöltöttem. A munka ugyanis nem áll meg, szerdán, végre valahára, belekezdhettem a szerzői jogba, aminek rendkívül kellemes eredményeként egy nagyon sikeres órát tudhatok a hátam mögött. Szerencsére a következő témák is mind-mind érdekfeszítőek lesznek, úgyhogy remélem, hogy a hallgatóim sem fogják elunni magukat.

Szerdán ráadásul úgy döntöttem, hogy a sikeres órára való felkészülés jegyében energia-levezetést is tartok, így hát átmentem a jogi kari épület melletti épületben található tornacsarnokba kosarazni. Szerencsére egyedül voltam, így nagy lebőgés nem volt néhány irtózatos homály dobásom után. Olyan szinten jól esett azonban a játék (ami szerintem tényleg hozzájárult a laza óratartáshoz), hogy rendszert csináltam a dologból és csütörtökön, majd pénteken is mentem. És milyen jól tettem! Pénteken ugyanis három afro-amerikai srác is volt a csarnokban, akik invitáltak, hogy játsszak velük egy mérkőzést. És szerencsére nagyon kijött a játék, hat kosarat is szereztem, ráadásul köztük a győzteset, úgy ráadásul, hogy ellenfelem egy eddig nem tapasztalt testtömegű (125 kiló 183 centibe zsúfolva) emberke volt, aki mellett lepattanóban leginkább akkor volt élményem, mikor én pattantam le asztallap mellkasáról. Malcolm-nak hívják a srácot (fotót azóta találtam róla a neten (ezen a linken elérhető képeken épp a jogász oldalát hozza), és korábban amerikai focizott is (ezen a linken elérhető oldal közepén ő a fehér 22-es linebacker, aki igyekszik szerelni a fekete 6-ost), szóval nem lennék meglepődve, ha a napi penzum két egész csirke lenne nála - reggelire. Folyt. köv. következő pénteken!

Mindezek mellett végre intenzíven igénybe kezdtem venni a házban lévő úszómedencét. vagyis inkább pancsoló medencét, mert 10 méteres hosszával úszásra kevésbé alkalmas, de hűsítő vizével kellemes órákat szerzett a meleg napokon.

A szombat és vasárnap egy része egyébként fesztiváli lazítással telt, ugyanis a tőlem alig egy kilométerre lévő Charles Village Festival-nak nem nagyon lehetett ellenállni. Jól is tettem, hogy elmentem, a szombat esti koncerten a new orleans-i The Iguanas (kép mellékelve) nagyon kitett magárét. A latínó elemeket hol ötvözték a klasszikus jazzel, hogy külön karibi vagy klasszikus salsa dalokat játszottak. És hát a búcsú daluk egy hamisítatlan blues jam volt, gitár, szintetizátor (nem vagyok szakértő, de talán orgona hangokkal?) és szaxofon szólókkal - megérte (mellékelek egy RapidShare linket a dallal, ha bárkit érdekel, a videó felvételt megnézheti - csak jelzem, hogy ezzel itt kint nem követtem el jogsértést!!!). S mindezt úgy, hogy a koncert alatt végig hulla hoppoztak (jót mosolyogtam, angolul hola hoop) a kicsik és nagyok. Ráadásul sikerült egy nagy relikviát is kerítenem: Ray Charles egyik 1966-os koncertjének plakátját! Persze nem eredeti, hanem utánnyomott, de hát kérem szépen, ilyet odahaza nem lehet kapni, szóval nagyon jó vásárfia volt!

S bár holnap újabb előadás és így a blog is néma marad pár napig, de hamarosan visszatérek.

Kosárlabda a dékánnal

Nem először, és feltehetőleg nem utoljára játszottam a dékánnal (aki, mint közölte, lassan 60) kosárlabdát, és nem először, és remélhetőleg nem is utoljára vertem meg őt. Két meccset játszottunk, és az elsőt hoztam 13-12-re. Ez leginkább több dolognak köszönhető:
1. a háta sérült, és pont abba az irányba nem tud védekezni, amerre én egyedül tudok támadni;
2. vagy csak mondta, és azt akarta, hogy örüljek a fejemnek (bár ez a fajta stílus az amcsikra nem jellemző);
3. életemben először végre sikerült egynél több hárompontost is dobnom (egészen pontosan mindkét meccsen hármat);
4. sajátosan hoztam önmagam, vagyis ha nem is tudtam rendesen támadni (ami valóban sajátosságom), akkor is blokkoltam meccsenként vagy háromszor, és loptam is tőle néhány labdát);
5. új sportcipőm van és a kezdők szerencséje is közrejátszott;
6. igazi kosárlabda pálya volt, vagyis fapallókból készített talaj, rendes hálós gyűrű, igazi Wilson bőrlabda.

Na persze az is biztos, hogy nem először és nem is utoljára kaptam ki a második meccsen. Én csak lihegtem, pihegtem, ő meg ontotta a kosarakat. (Bár 7-1-re ott is vezettem, de onnan már mozdulni nem tudtam...)

Remélhetőleg folyt.köv., hasonló sikerekkel.

Hétfőtől szerdáig

Ahogy előre láttam és sejtettem, hétfőtől szerdáig különösebben nem fog turisztikai esemény történni velem. Mivel hétfőn és szerdán vannak óráim, ezért ezekre becsülettel készülni kell előtte. Na de a lényeg, hogy már körvonalazódik a heti program. Holnap meglátogatok egy bevásárló központot. Férfiember lévén, nem sokat fogok időzni ott, csak sportcipő kell, ugyanis pénteken visz a dékán kosarazni. Lesz ott ne mulass, rég kosaraztam, meg hát a helyiek könyökkel nyomják... Szombaton pedig összetett, egész napi programom lesz: reggel piacozás, déltől pedig lovi:-) A vasárnap valószínűleg a környék további felfedezéséből fog majd állni, ergó baromi nagy házakról és baromi nagy kocsikról, valamint aranyos mókusokról fogok rengeteg fotót készíteni.