Hosszú hét volt...

Nem jelentkeztem egy ideje, mert hosszú, tartalmas hét áll mögöttem, és nem jutott alapvetően idő írásra (kivéve a korábbi gagyi 50 törvény bejegyzést, de az gyorsan ment). Nem állítom, hogy turista élményekben bővelkedtem volna az elmúlt napokban. Hétfőtől szerdáig szokás szerint az oktatás kötötte le teljesen a figyelmemet, más kérdés, hogy energialevezetés gyanánt hétfőn és szerdán is voltam kosarazni. A fejlődés látványos, most már néha egészen szép találataim is vannak az arcpirító homályok mellett. Csütörtökön élesben is kipróbálhattam magamat ismét, ezúttal két kínai figura ellen bűvöltük a labdát egy Michael Jordan hasonmással, Larry-vel. Mondjuk kétszeres fölényes sikerünket elsősorban a leggyengébb láncszemként tébláboló kínai srácnak köszönhettük, aki nem igazán tudta, mikor éppen hol van a labda...

Pénteken aztán belekóstolhattam a Lexington Market (szociológiai paradicsom az a környék!) egyik híres kifőzdéjének crab cake menüjébe. Megérte. Ráadásul elsőre csak a legalapabb verziót kóstoltam, ennél még finomabbak vannak, amik ezek után fognak sorra kerülni.

A szombat délelőttöm ismét piacozással (sajnos a sárga dinnye kifutóban van...), illetve a délutánra való lelki felkészülés jegyében telt, este ugyanis a dékán családjának és Olikáéknak készítettem nokedlit (amihez Olívia férjének fenséges csirkepaprikása dukált). Sikerült, még a dékán - a mellékelt fényképen apró szőkeségként a jobb alsó sarokban feltűnő - gyereke is megköszönt (akárcsak Olívia sajttortáját, illetve Kígyó paprikás csirkéjét). Az estét ezen kívül a vacsora előtt/alatt kínált fehér és vörös bor tette még színesebbé, illetve a vacsora előtti rendkívül izzasztós menekülős játék: gyakorlatilag mint Schwarzenegger a Menekülő emberben, próbáltam elbújni a kétlövetű pisztollyal rám vadászó kis Mátyás (na jó, Matthias) elől. Néha sikerült, szegényke néha elmerült az előretekintésben, és észre sem vette, hogy mögötte sétálok, vagy felmentem az emeletre levegőért...

A vasárnapom lazítással, a hőség elleni medencébe meneküléssel, és adózva a baltimore-i művészetek előtt a helyi szépművészeti múzeum meglátogatásával telt. A gyűjteményük nem rossz, mondjuk másfél óra alatt végeztem is. Meglepő módon rengeteg Rodin szobra van a múzeumnak (még a Gondolkodó emberkéből is van példányuk - lévén kicsit zavarba ejtene, ha az eredeti-eredeti itt lenne, és nem valami világhíres múzeumban), illetve a Matisse gyűjteményük is hatalmas. A kortárs művészetek igencsak komoly elvonatkoztatást igénylő darabjainak elemzése helyett inkább a mellékletben látható, és hasonló klasszikus darabok fényképezésével töltöttem perceimet, egészen a fényképező elemeinek teljes lemerüléséig.