Negyedik alkalommal utaztam Lyonba, oktatási célokból. Ennek részleteiről a szerzői jogi blogomon röviden beszámoltam. E helyütt arra nyílik lehetőségem, hogy az utazás személyes élményeit is megörökítsem. Valószínűleg a szürkébb időjárásnak, a "talajmenti fagyoknak" és a cipőáztató esőnek tudható be, hogy a kellemes, biztonságos, mondhatni várt és keresett élmények mellett csupán néhány újdonsággal sikerült tapasztalataimat bővíteni.
 |
Egy kiváló helyi bouchon,
a Chez Louise |
Ha kiszámítható élményekről beszélek, akkor elsősorban gasztrokulturális kirándulásaimra gondolok. Az éttermek, melyekbe volt szerencsém betérni, már nevükben kellemes csengésűek (Chez Fyfy, Chez Louise, Le Vivarais, Courtepaille, s elfér mindezek mellett a Hippopotamus - Víziló - grillbár is). A felszolgált étkek pedig, különösen a helyi specialitások, a rózsaszínűre sütött kacsamell vagy a lyoni saláta, minden kóstolás alkalmával maradandót nyújtanak. Mindezek mellett szinte kihagyhatatlanok a francia konyhától eltávolodó "multikulti" falatok, mint az errefelé kiváló minőségben kínált sushi, az amerikaival is versenyre kelő baconös sajtburger vagy a Nutellában tocsogó (bár erre semmi szükség nem lenne) Churros. Kulináris kísérleteim közül a keddi ebédnek különös varázst kölcsönzött a tény, hogy azt a helyi képzés aktuális vezetőjével fogaszthattam el. Lukasz - nevével összhangban - lengyel származású, következésképp a közös hang megtalálása is rettentő egyszerűen ment, kellemes egy órás lazulást biztosítva két előadás között.
Mire akartam ugyanakkor utalni a bejegyzés címével? Vannak tudatos döntések és vannak óriási véletlenek. Előbbire szolgál példaként, hogy feszes oktatási feladataim csak ezen a héten engedték a lyoni utat. Utóbbit pedig az példázza kiválóan, hogy pont csütörtöki búcsúestémre időzítették a helyi borászok az "új beaujolois" ("bozsolé") bor hivatalos bemutatását. A környék valamennyi borásza a csütörtöki napot választotta ki arra, hogy primőr boraikkal elárasszák a piacot. Nincs is olyan étterem, amely csütörtökön ne kínálta volna e friss nedűt. A magyar borok szerelmeseként persze azt kell, hogy mondjam: hatalmas meglepetéseket nem kell várni egy ilyen friss italtól. A beaujolois nouveau-t karaktere, illata és íze egyaránt kellemes társalgási bornak predesztinálja. Annál nem kevesebb, de nem is több. Meg kell hagyni, ezzel együtt is különösen érdekel, hogy mit tudott a Vylyan Pincészet alkotni az idei évtől piacra dobott új "Bogyólé" (remélem az áthallás megvan) borával. Melyből volt szerencsém már a piaci terjesztés megelőzően, rögtön a címkézés után egy "tiszteletpéldányt" kapni.
Azért térjünk vissza egy pillanatra a lyoni mindennapokra. A szerda reggeli havasesővel ugyan nehezen barátkoztam meg, ám az elemekkel való közdelem közepette különös tapasztalatokra tettem szert a francia embereket illetően. A roller errefelé még mindig menő. Kivéve, mikor szakad az eső. A járda a gyalogosok számára nem más, mint egy jelentés nélküli zebracsíkos dísz. (Ebben persze hasonlítanak ránk, magyarokra.) A közlekedési lámpákra ezzel ellentétben a karácsonyi díszkivilágítás szerves részeként tekintenek mind a gyalogosok, mind az autósok. A sofőrök ráadásul szemlátomást csak akkor érzik magukat boldognak, ha ritmusosan használhatják a dudájukat.
 |
| Notre Dame de Fourviére |
Ja, és szerencsére az idei utamból sem maradt ki a napsütés. Ha csak két órára is, de láttam a fényes égitestet. Valószínű az elemek így akarhatták, ugyanis e két óra pont az előadásom végeztével vette kezdetét. Így gyorsan átvedlettem előadóból túristává, és nyakamba vettem a várost. Kihagyhatatlan célállomás a helyi Notre Dame de Fourviére, amely persze nem akkora, mint a párizsi, ám legalább olyan szép. A dombon magasodó templom tövéből a városra nyíló kilátással egyetlen hasonló emlékem vetekedhet: egy hasonlóan francia ajkú város, a kanadai Montréal "Mount Real" hegyének (inkább dombjának) panorámája. Az óvárosi kis sikátorok, a hangulatos butikok, a harmonikás zenészek, a fecsegő-tipegő helyiek mind sikerrel segítettek a teljesített munkáról végérvényesen elterelni a figyelmemet.
Negyedjére jártam Lyonban, de már most remélem, hogy egy év múlva ismét ellátogathatok ide. Mégis, ennél is erősebb érzés kerített hatalmába ötödik estém végéhez közeledve: ideje lesz lezárni az évet és immáron otthon a karácsonyi szezonra készülni.
