Megkésett beszámoló egy turkui hétről

Nincs mentség... Még ha e blogot alapvetően csak a magam szórakoztatására is vezetem, a két hónapos csúszás sok... Azért egy tömör, lényegre törő összefoglalót megosztok nyilvánosan arról, miként telt el hét márciusi napom kedvenc finn úticélomon.

Helsinki belvárosában

Könnyen, jól, pihentetősen. Akár ennyiből is állhatna a blogbejegyzés. Persze ennél valamivel több történt velem. Igaz, a jól bevált sétákról, kellemes bevásárló körutakról, egyetemi előadásokról szerintem már untig elege lehet mindenkinek. Pedig Turku nagyjából erről szól. A tény, hogy számos további szakmai megbeszélésen vettem részt, könyvtáraztam, nem segíti az összefoglalóm "eladhatóságát". Ami ugyanakkor igenis érdekes lehet, hogy - valójában sokadik finn utam ellenére - először fordult elő, hogy a turkui repülőre történő várakozás helyett a rendelkezésemre álló hosszú órákat kihasználandó beutaztam Helsinkibe. Nyolc év után tértem ide vissza, de mit sem változott a finn főváros. (Na jó, egy-két építkezést láttam, szerencsére a ritka csúnya parlamenti épülettel is lehet valami, mert hatalmas takaróba burkolták.) Persze a lényeget a kellemes hideg, ám verőfényes táj jelentette, egy kellemes tea és egy emlék-ébresztő Pizza Hut ebéd.

A Monk jazz bárban

Turkuban pedig ezúttal is adtam az "élvezetekre", már ami egy-egy ilyen útba beleillik. Ezek közül kiemelkedő, kedvenc helyszínem a Monk jazz bár. Ezúttal is egy kiváló formáció zenélt, nagyon tehetséges muzsikusok és kiváló hangú énekesek. Vélhetően ismét a helyi konzervatórium diákjai. Ehhez hasonlóan kellemes élményt jelentett a lassan törzshelyemmé váló Shamrock Café - és egy újabb speciális hamburgerük. Felfedeztem a jogi kar épületének átépítése miatt ideiglenesen kijelölt új otthonukat (így azt, ahol én is tanítani fogok majd ősszel). És a többi, és a többi. De higgye el nekem mindenki, Turku kellemes, békés helyszín, ahová bármikor öröm visszatérni. Most is így volt.

Hazafelé Turkuból

Eltelt ez a hét is. Gyors volt, kellően tartalmas, és még az órám is jól ért véget.

Ez utóbbiról elég, hogy több hallgató is megköszönte az előadást, sőt, a 35 bejáró hallgatóból 31 úgy döntött, hogy a vizsgázást is bevállalja. Így hát tegnap nagy csoportos vizsgáztatást is szerveztem, ahol csak egy gyenge láncszem akadt. Egy szegény spanyol hallgató hölgy jött oda hozzám a vizsga végén, szegényke remegett az idegtől, és elnézést kért, hogy ha nem gond, ő nem adná be ezt a vizsgalapot. Részemről rendben, majd megpróbálja legközelebb, így is 30 vizsgalap lapul a hátitáskámban. Fotót remélhetőleg azonnal tudok mellékelni, amint lassan már megszokottá váló turkui találkozásaink során Kaarina, szegedi joghallgató (tavasszal turkui Erasmus hallgató) készített a csoportról.

A csütörtök persze itt még nem ért véget. Nagy izgalommal vártam a beharangozott floorball mérkőzést, amiben nem csalatkoztam. Otthon már-már megszoktam a kispályás foci fel s alá rohangálós stílusát, de ezt szorozzuk meg párszor, és megkapjuk, milyen az, ha három három ellen játszik, ráadásul - bár lehetne - nem igazán tudtam még azt a pici labdát lábbal is kezelgetni, szóval maradt az ütő, és a rohangálás. Olyan szinten kifáradtam, hogy hazafelé, aminek része egy 50 lépcsős kaptató, csak szép öregurasan sikerült haladnom. Az már másodlagos, hogy irdatlan izomláz van testem néhány olyan helyén, amire nem is számítottam.

Mára pedig már csak az összepakolás maradt, még néhány apróság beszerzése, a csomagolás, plusz, ami külön izgalmasra sikeredett, bőröndöm teljesen elkopott kerekének ideiglenes megjavítása. A szikszalag, amit rá tudtam tenni (sőt ilyet is alig tudtam venni), 200 méter után a nedves úton teljesen átázott, és már csomókban mállott le róla. De most már ki fogja bírni hazáig, remélem:-)

A repülőm fél óra múlva száll fel, aztán türelemjáték Helsinkiben, végül ismét repülő (ami számításaim szerint 21. felszállásom lesz, s majd még megtoldjuk kettővel a jövő heti röpke svájci út során), majd vonat Szolnokra, szülőkhöz, akikkel együtt indulás Mórahalomra, ugyanis - VÉGRE - újabb látványos szakaszhoz érkezik az építkezés: a külső nyílászárókat berakja a szakember. S mivel a tetőm is alakulgat, legalábbis remélem, ezért lassan igazi ház formája lesz leendő otthonunknak.

Na de hogy az évet még ne itt zárjuk, előre jelzem, hogy jövő héten még 1-2 bejegyzés várható, mert Genfbe utazok egy két napos konferenciára a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez. Arról majd a szerzői jogos blogomon is írni fogok, hiszen a téma inkább oda illik.