Film, zene és színház - élmények New Yorkból #2

Nem csupán azért, mert az előző bejegyzés elég hosszúra sikeredett, hanem azért is, mert az újonnan látott épületeken, a metrón, az "alap" new yorki élményeken felül külön kategóriát jelentenek a filmes, zenei vagy színházi élmények. Persze előre vetítem, hogy szinte "rendesen szétnézni se volt időm", mégis rengeteg információt tudok felidézni magamból e röpke másfél, majdhogy nem csak egy nap után. vegyük időrendi sorrendben a dolgokat.

1. Central Park: azzal gondolom nem mondok semmi újat, hogy a Central park millió filmben szerepelhetett már. Hát, nem vagyok egy Szex és New York rajongó, sőt még ismerő sem, pedig az biztos sok ismerős képet adott volna. Viszont nagy Reszkessetek betörők rajongó vagyok, így hát amikor megláttam a CP sarkán álló Plaza Hotelt, ahol Kevin oly ügyesen szobát foglalt és elnassolt ezer dollárt, megdobbant a szívem. Éppúgy megdobbant a szívem, ahogy megláttam egy-két helyszínt a parkban: a követ, ahol Kevin és a galambos nő a film végén beszélgetnek, vagy azt a helyet, ahol a Adam Sandler az Apafejben (ha jól emlékszek a címére) a "fogadott kisfiát" tanította arra, miként kell faágat hajítani a gördeszkázók lába alá.

Éppígy nagyot dobbant a szívem a Bethesda szökőkút láttán, amellyel szemben a fényképen is ábrázolt árkádos aluljáró látható, ami szintén millió film helyszínéül szolgált, így Reszkessetek Kevin itt szökött meg a két betörő elől, de itt forgatták amúgy egyik kedvenc "egyslágeres" bandám egyetlen slágerét, a Spin Doctors "Two Princes" című dalát (a klipben 1:40-nél tűnik fel először a helyszín). De meg merem kockáztatni, bár ebben messze nem vagyok biztos, hogy a Hair című film híres drogos jelenetét is itt vették fel.

2. Vannak véletlenek, illetve kicsi a világ. Ez a hitvallásom, bármerre is járjak, legyen az Magyarország vagy külföld, és hiszek benne, hogy ismerős arcot most is látok. Nos, így történt ez most is. Bár nem állítom, hogy jelentős filmtörténeti kategória lenne az egyik utcán velem szemben közlekedő Michael McKean, de volt egy-két ismertebb filmszerepe, illetve az általam ugyancsak kedvelt X-Akták sorozat egyik, ha nem a legviccesebb (két epizódból is álló) részében kapott szerepet. Ebben volt az, amikor Mulder testet cserélt egy kiégett fekete öltönyös ügynökkel, aki így Mulder testében belevetette magát az "életbe", míg az ő testében az eredeti Mulder meg csak szenvedett. Na tehát ebben az epizódban lejtett a két férfi egy zseniális táncot tükör előtt, amit egy kivételtől eltekintve hiba nélkül lehoztak. Ennek csak egy apró részletét találtam meg a YouTube-on, 1:39-nél kezdődik.

3. A Broadway. Merthogy a kép is tanúsítja, eljutottam oda. Egy zseniális musicalt láthattam, ami eredendően a fekete-fehér filmek koronázatlan királya (Billy Wilder) által rendezett és írt "The Apartment" című film színházi verziója volt. Billy Wilder egyébként 6 Oscar díjat kapott, és még vagy 10-15 másik jelölése volt, ami nagy teljesítmény. Ő volt ráadásul az, aki a kedvenc külföldi fekete-fehér filmemet, a Van aki forrón szeretit rendezte. Ennek megfelelően nem is indulhatott számomra rosszul a darab:-)

Míg a filmben Wilder által rendszeresen alkalmazott Jack Lemmon játszotta a főszerepet, a színházban a Will és Grace egyik főszereplője kapta C.C. Baxter szerepét. Bár én ez utóbbi sorozatot sem követtem, de tudom, kiről van szó, és meg kell, hogy jegyezzem, az úriembernek nagyon jó hangja van. Amúgy Sean Hayes a neve, és a mellékelt képen ő látható (pont a darab reklámplakátja előtt). A darabnak ugyanis a "Promises, Promises" címet adták, tekintettel arra, hogy a történet szerint a jó lelkű, és a Ms. Fran Kubelikbe fülig szerelmes könyvelő (vagy valami ilyesmi) úgy próbál előre jutni a ranglétrán, hogy a kujon munkatársainak kölcsönadja lakását egy kis házasságtörés céljából. Ennek hatására megismerkedik személyesen is a nagyfőnökkel, aki persze ugyanúgy elkéri tőle a kulcsokat, cserébe Baxter megkapja amit akar, és feljebb jut a ranglétrán.

A probléma akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a főnök, Mr. Sheldrake, akit egyébként a mellékelt képen látható Tony Goldwyn alakított (aki valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Ghost "Patrickswayzet-megöletőhelyesarcúrosszfiú", vagy a Pelikán ügyirat "cinikuspolitikusrosszfiú", esetleg Az utolsó szamuráj "szakállasezredes-lelőjükazösszeszamurájtrosszfiú" szerepéből), pont azt a Ms. Kubeliket viszi szobára, akibe Baxter is szerelmes. Aztán persze kiderült, hogy Sheldrake nem fogja elhagyni a feleségét, ezért Ms. Kubelik bepirulázza magát Baxter lakásán, és majdnem meghal, de Baxter segít neki, ezért a lány szeme végül felnyílik és rájön, hogy nem is Shaldrake, hanem Baxter kell neki ... (nagy levegő egy hosszú mondat után). A darab egyébként zseniális zenékkel volt teli, így például az Álljon meg a nászmenetből is ismert "Say a little prayer for you" című dal is ebben hangzott el először. (De mondjuk míg abban a frász is kirázott attól a jelenettől, itt rendkívül hitelesen hatott.)

Szóval mindent egybe vetve film-, zenei és színházi élményekben dús nap volt, és felteszem, minden nap lehetne tapasztalni hasonlóakat New Yorkban.

Emlékek New Yorkból

Ahogy közeledik a munka vége, úgy lazul a fegyelem is. Alig bírtam kivárni, hogy eljussak New Yorkba, és természetes, hogy egy kikapcsoló hétvége után mennyire nehéz visszaszokni a munkához, de hát kell. Persze ez a bejegyzés még csak véletlenül sem utóbbiról, hanem a kikapcsoló hétvégéről fog szólni.

New York-New York: a fényképklipemhez persze könnyen lehetne rögtön a Sinatra dalt adni, hiszen annyira találó, annyira valóban olyan érzése lehet az embernek, ahogy azt a dal is megénekelte. Rögtön az első kép hűen tükrözi a város kettősségét: a klasszikus elemek mellett ott vannak a hatalmas felhőkarcolók (a háttérben épp az Empire State Building, amelyre bár reméltem, hogy feljutok, de hát egyszerűen a sok program mellett erre már nem jutott idő...).

Mindenesetre a leendő fényképklipben mégsem a Sinatra dalt fogom használni, hanem egy kevésbé ismert klasszikus darab egy részletét, méghozzá Kees Vlak New York Overture darabját, ami zseniális maffiózós zene (lehetne, bár nem tudom, valaha szerepelt-e filmben).

Na de hogy mégis mivel telt a szombat? A több, mint négy órás kocsiút után találkoztunk Mrs. Woodbridge fiával, aki addigra már elintézte az esti Broadway musical jegyeinket (a "film- és színházművészeti" élményekről külön bejegyzést fogok írni). Rögtön ebéddel indítottunk, méghozzá egy belga étteremben, ahol rendkívül finom sonkával töltött sós gofrit ettem rántott csirkével. Kész kulináris élmény volt! Ezek után pedig indulás a Central Park felé, ami nem csak centrális, de monumentális is. Csupán egy kis szegletét jártuk végig, mégis nagyon kellemes emlékeket lehetett összeszedni az árnyas ligetsorok között, szökőkutak és tavak mellett. És persze nem egy helyszín emlékeztetett egy-egy filmjelenetre:-) A mellékelt kép a park zöld és a fákon túl elterülő "klasszikus" táj egyvelegét mutatja be.

A parkot a John Lennon emlékhelynél hagytuk el. Hihetetlen, hogy milyen régen lelőtték már szegényt, de még mindig mennyire emlékeznek rá az emberek, az pedig már más kérdés, ebből mekkora bizniszt kerekítenek az amerikaiak...

Ezek után irány Greenwich Village (persze metróval, nagy kaland:-), kis utcai felfedező túra, majd vacsorahelyszín keresés. A választás egy francia étteremre esett. Szemben a belga étteremmel, itt viszont minden franciául volt írva... Ennek ellenére kihámoztam az étlapról egy szimpatikus lazacfilés ételt, amit nagy megelégedésemre fogyasztottam el. Hogy a lábaink ne nagyon pihenhessenek, ezúttal ismét metró, és végre irány a Broadway. De még a színdarab előtt tiszteletünket tettük a zajos, de semmihez sem fogható Times Square-en, ahol tömegekkel, a filmekből ugyancsak jól ismert fényes-óriási reklámokkal találkoztam (kérem szépen, már az Addams Family-ből is musicalt csinálnak!), és a vasárnapi melegparádéra edző tömeggel:-)

A vasárnap délelőtt alvással és reggelivel telt, lévén a színházból éjfél után értünk csak vendéglátónk (Mrs. Woodbridge fia) lakásába. Ennek megfelelően a vasárnap már csak "lazítással" telt, vagyis mindössze háromszor robogtunk ide-oda metróval, viszont ennek eredményeként eljutottam Manhattan majdnem legdélibb csücskébe, ahonnan láthattam a Szabadság-szobrot, illetve a régen a bevándorlók elkülönítésére használt Ellis Island-et, ahol, mint kiderült Mrs. Woodbridge Dániából érkező édesanyját is "elszállásolták" egy ideig. Innen irány a Ground Zero, a World Trade Center helyén tátongó űr, amely mondjuk, llévén körbe volt kerítve, nagyon nem mutatott semmit magából, de az látható, hogy elkezdtek újra építkezni ott, tehát lehet, hogy előbb-utóbb valami épül a helyén. (Tájékozottabbak írhatnak, mi lesz ott). A 4. fénykép pedig egy olyan szobrot ábrázol, ami a WTC-ben volt kiállítva még 9/11 előtt, és állítólag a világ összetartozását volt hivatott szimbolizálni. Hát már a képen is jól látszik, hogy nem egy sérülést szenvedett a szobor, és átvitt értelemben a világ is a támadás hatására.

Mindezek után még betértünk egy mexikói étterembe, ahol épp az Argentína-Mexikó nyolcaddöntő ment. Sejthető, hogy milyen kellemes volt a légkör az első, bődületesen nagy argentín lesgól után...

Mindezek után pedig kocsiba vágtuk magunkat, és irány vissza Maryland és Virginia.

Hogy van-e tanulság? Ha más nem, hát az mindenképpen, hogy New York megér egy misét, vagy inkább amerikai stílusban több évados misét - ide vissza kell térni!