Utcazenészek, kőszínház

A vasárnapi érkezésemet követően jó néhány órát fordítottam arra, hogy felfedezzem Lyon legfontosabb helyszíneit. Már akkor feltűnt, hogy Lyon nem "ezerarcú" város. Jelen esetben ez határozottan pozitívum. Bár nagyváros lévén kosz van benne becsülettel, ennek ellenére egyáltalán nem mutat szélsőséges arcokat: gyakorlatilag mindenütt ugyanolyan elbűvölő. Mivel ezen utam elsősorban az oktatásról szól, ezért nem meglepő, hogy hétfőn kevés időm volt körbenézni. Épp ezért hatalmas szerencse, hogy míg tegnap végig esett az eső, ma, miután felkerekedtem a túrámra, kisütött a nap. Szinte már meleg volt az idő. Az elsőként mellékelt fotó egyébként e túra egyik állomásán, egy belvárosi téren készült, ahol gyönyörű régi házak ölelik körbe a végletekig kimunkált szökőkutat.

A francia kollégák javaslatára nem hagyhattam ki a Rue Mércier nevű utcát, ahol a város leghangulatosabb éttermei közül található sok. Be kell vallanom, olyan utcán még nem jártam, ami alig szélesebb egy autónál, emberek tömege hömpölyög rajta, és amerre csak nézel, hangulatosabbnál hangulatosabb éttermeket látsz. Ráadásul a legtöbb étterem alig nagyobb száz négyzetméternél (a szerencsésebbeknek van emelete), ódon fával díszített a belső terük, klasszikus francia pincérek rohangálnak boroskancsókkal és ételekkel púpozott tányérokkal. És van olyan is, mint a mellékelt képen látható, amely még az "utcai díszítésre" is különös gondot fordít. (Az általam végül választott Restaurant de Saint Joseph-ben ráadásul kiélhettem a halételek iránti vágyamat.) És nem szabad elfeledkezni az ezeken az utcákon elhagyhatatlannak tűnő utcazenészekről. A tangó harmonika itt alap, de olyan duót is láttam már, ahol a páros fiú tagja valamilyen karibi dobon (amelyről azóta kiderítettem, hogy - legalábbis egy youtube videó szerint - "panart" a neve) adta a ritmust, a hölgy pedig fuvolán kapcsolódott be a műsorba.

Jóllakottan folytattam hát az utamat. Ismételten dombot mászni mentem, mivel tudtam, hogy a Notre-Dame de Fourviére templom közelében ókori római kőszínház található. (Vagy ahogy a térkép írja, Théátres Gallo-romains.) Tréningnek tökéletes volt a lépcsők megmászása, innen pedig már tartott soká, hogy eljussak a fényképen is ábrázolt területre. (A háttérben a katedrális tornyai láthatók.) Az ilyen történelmi helyszíneken mindig el tudok kalandozni a gondolataimban. Nem csoda, hisz a képzelőerőm elég nagy. Így fel se tűnt, hogy majd egy fél órát ültem a kora tavaszi napsütésben a kőszínházban.

Napsütés ide, kellemesen ható hőfok oda, sajnos a szél elég erősen fújt, így egy idő után vissza indultam a városba. Hosszas bolyongás, "hangulat gyűjtés" után végül is a szálló felé vettem az irányt, és - adva a szakmának - lassan nekiállok átnézni a holnapi (ismét rázós, öt és fél órás) előadásom anyagait.