Családi kiruccanás a Börzsönyben

Sorban ez már a harmadik olyan kirándulás, amelyen a Mezei család "bővített verziója" az ország egy-egy tájára elutazik, hogy ott néhány kellemes napot együtt töltsön, elfeledkezve az évközi hajtásról, és több időt szentelve a felhőtlen szórakozásnak. Felhőből ezúttal is volt valamennyi, de szórakozásból még több.

Izzik már a kemence a vacsorához

Helyszínül mindehhez (2011: Visegrád és 2012: Telkibánya után) a Börzsöny déli lábánál elterülő apró falucskát, Kóspallagot választottuk. Annak is egy végtelenül igényes, jól felszerelt, mégis privát teret biztosító, nyolc szobás vendégházát, a Málnáskertet. Az idillikus, lankás területen felhúzott épület stabil bázisát adta a kirándulásainknak, és kiváló lehetőségeket teremtett a kikapcsolódásra: medence, szabadtéri kemence, óriási nappali XBox készülékkel (meg kell hagyni, e tér vált az esték centrumává), alaposan felszerelt konyha, melyben nekem is volt szerencsém tüsténtkedni (húsgombócos makaróni kilenc főre). A helyszínt minden kalandozó lelkű embernek őszintén javasolom meglátogatásra.

A Királyrét település
közelében található Királyrét

Az üdülés struktúrája a hagyományokat követte: erdei/hegyi túrázás, családi sütés-főzés, társasjátékozás. (Mint mondtam, ezúttal medencézés, pancsikálás is kiegészítette a programot, ez a korábbiakhoz képest nóvumként szolgált.) A túrázás Kóspallagról Királyrétre vezetett. A terepet kezdőknek tervezték, ami jól is jött, mivel a nagyik mellett két kislány is csatlakozott a "középső generációhoz". A távolság oda-vissza egészen kellemesnek tekinthető, a hőfok is elviselhetőnek bizonyult. Egyetlen apró hiba csúszott csak a számításokba: útközben vagy a királyréti horgásztónál elköltött ebéd során (ahol óvatlanul levetettem cipőmet és zoknimat) valamilyen élőlény megcsíphette a bokámat, minekutána estére kétféle lábbal nézhettem farkasszemet: egy megszokott méretűvel és egy vádlitól lefelé kiszélesedővel. A napok teltével már az nagy örömöt jelentett, hogy lassan a bokám újra tapinthatóvá vált. És ha még hozzávesszük, hogy ugyanazon lábamat egy jól kivitelezett lépcsőről lecsúszással rongáltam, majd egy bögölynek is lehetőséget teremtettem a talpam megmarására, kijelenthetjük: ügyesen leszedáltam magam alig egy nap alatt. (Nyugi, mára minden tökéletes.)

A nógrádi vár
(keresd a kislányt)

Hasonlóan kellemes élményt jelentett a nógrádi (részben rom)vár meglátogatása. A kilátás csodálatos ennek az oromnak a csúcsáról, nehéz volt nem egy kicsit elidőzni olyan gondolatoknál, mint hogy vahon mit láthattak a vár korábbi őrzői évszázadokkal ezelőtt. Körbe hegyek-dombok lábai és csúcsai, valószínűleg régebben mindenfelől erdők övezték a tájat, talán még mocsarak is. Gondolatserkentő látványt jelentett a fénykép, mely keresztlányomat ábrázolja a vélhetően a vár urának otthonául szolgáló épület romjainak a tövében. Húsz-harminc méter magas kő és sziklamonstrumra pillant fel a másfél métertől még messze lévő kislány. Ismételni tudom önmagam: meglátogatásra méltó helyszín. Innen pedig már csak egy röpke kocsikázás a nőtincsi élményparkhoz, ami leginkább a legkisebb generáció élménytárát bővítette kínálatával (lovagolás, állatsímogató, játszótér). Az viszont igaz, hogy vikunyával még én se találkoztam (de a nemzetközi jogot jogászpalántaként tanult emberként persze tudtam, hogy a lámaszerű állatok védelmére már született többoldalú egyezmény). Fontos: a bundája egészen selymes.

S hogy aztán az üdülést keresztlányunk számára egy további újdonsággal zárjuk, a hazaúton a lehetséges irányuk közül a kalandosabbat választottuk: átkeltünk a Dunán. A kompozás talán még engem is lenyűgöz, immáron harminckét éves fejjel, de a kislányt bizonnyal a hatása alá kerítette. (Nem úgy az út hátralévő része. Az majdnem a kiborító kategóriába tartozott, de mindenki örömére a kicsi kocsink hamar hazarepített minket.)

Így történt, hogy harmadik családi nyaralásunk ismét sikerrel zárult. Folytatás jövő augusztusban. Talán a Balatonnál? Ezt még meglátjuk.