Két ország két nap alatt

Az ősz - a tavaszhoz képest - nem bővelkedik külföldi utakban. Nem bánom, mert jó otthon, a legjobb otthon. Ennek ellenére szinte szokásossá váló őszi finn utamat ezúttal sem hagyhattam ki. És ez az egyetlen őszi külföldi utam minden értelemben felér hárommal: Turku mellett két másik skandináv várost is felfedezhetek: Lundot Svédországban és Koppenhágát Dániában. E két város legfontosabb szépségein már túl is vagyok.

Lundi és koppenhágai utam története egyszerűen ennyi: vakszerencse. Mármint az, hogy épp akkor került sor egy kiváló svéd jogszociológus doktori értekezésének nyilvános vitájára, amikor én épp Turkuba indultam volna. Így nem okozott különösebb problémát, hogy kitérőt téve "megálljak" Lundban, egy ódon kis utcácskákkal tarkított óvárossal rendelkező egyetemi városban. A péntek délután és a szombat délelőtt telt itt. A szombat délután (és majd a holnap egy jelentős része) pedig egy "szomszédos" nagyvárosban, Koppenhágában. Nézzük sorjában az eseményeket.

Lundi utam nem épp a pihenésről szólt. Hajnali negyed négykor kelés, Ferihegyig alvás. Aztán kellemes repülőút, majd kalandos vasutazás Dániából Svédországba. A nap csodásan sütött, a taxis szeme is csak úgy csillogott, mikor legombolta rólam a két fős lazacos vacsorára való fuvardíjat. Mindez persze nem szegte kedvemet, ugyanis jelenésem volt. Gyors elegánsba átváltozást követően nyakamba vettem a várost, és egy kicsit turistáskodtam. A második képen egy gyönyörű kis templom látható, amelyet ódon temető vett körül, másfél száz évvel ezelőtt eltemetett emberek sírjaival. Mindezeket követően bevettem magamat a kolléga védésének helyszínére.

A majd három órás esemény végeztével tovább róttam az utakat, hogy a lehetőségekhez képest mind többet láthassak az egyetemi városkából (íme a második kép a lundi belváros egyik teréről). Mivel azonban este héttől jelenésem volt a kolléga tiszteletére szervezett vacsorán, idővel a megadott cím felé vettem utamat. Nem vicc: egy egyetemi épület földszintjét bérelték ki a szervezők, és igazi ikeás stílusban mindent kihoztak a szűk térből, hogy a közel 60 ember elférjen. A vacsora mennyei volt (naná, házi, Stefan anyósa és barátnője készített mindent), a bor bársonyos és nagyon vörös, a társaság előtt pedig le a kalappal. Egy ember, az ünnepelt ismert addig csak, de a társaság egy jelentős részével lehetőségem nyílt szót váltani. Kollégákkal, barátokkal, sőt még rokonokkal is. Végül nem maradt más hátra, mint éjfélhez közeledvén elindulni a hotel felé. Sosem volt gondom a tájékozódással, így ezúttal sem esett nehezemre a lámpák fényétől sárga utcákon a jó irányba haladni. Persze azért a pontosan 55 perces sétát végül megérezte a lábam.

Ma sem akartam azonban lazábbra venni a tempót, és még délelőtt beletöltöttem néhány kilométert a lábamba. Aztán persze összepakoltam és betápláltam a fejem GPS-ébe a koppenhágai célállomás koordinátáit. (Meg kell állapítanom, ez a svéd-dán közlekedés NAGYON rendezett és könnyű, sőt a koppenhágai metró mintha a bizalomra építene: sehol nincs jegyellenőrzés...) A szállás elfoglalása után pedig pihenésért kiáltó talpaimra fittyet sem hányva a belváros felé vettem az utamat. Nem kellett túlzottan messzire mennem, hogy rögtön a harmadik fotón megörökített szép látképre bukkanjak. Tó a város közepén!

Amennyire kiválóan szervezett a koppenhágai metró és amilyen gyönyörűek a dán épületek, olyan hatalmas pofonként ért, hogy mekkora mocsok van a belvárosi sétálóutcán. Amerre csak néztem, emberek és szemét tömkelege töltötte ki a teret. Igyekeztem persze ettől elvonatkoztatni, és szememet inkább csak előre és felfelé irányítani. Mert volt mit nézni, így a negyedik kép is egy gyönyörű szobrot örökített meg, mögötte meg valamilyen bástya maradványait. Sajnos nem vagyok otthon a dán történelemben, így ennél pontosabb leírást nem tudnék adni.

A séta során templomok és más épületek sokaságáról készítettem fotó, de a sétálóutcák megteltek az elmaradhatatlan utcai zenészekkel (köztük kedvenceimmel, a Szegeden lesátrazókhoz képest persze ezerszer jobb indián kántálókkal) és utcai mutatványosokkal. Begyűjtöttem elmaradhatatlan hűtőmágnesemet is. A térképeken nagy zöld pacaként elterülő parkokat is végig jártam, sőt - ahogy azt az ötödik képen is láthatjuk - a Rosenborg királyi palotát is körbejártam. Az ismeretlent felfedező utam végét pedig egy gyönyörűen kiépített, ötágú csillag formáját felöltő kastély vagy erődítmény (dánul mondjuk citadel, szóval a csuda se tudja mi ez) jelentette.

Hogy holnap - mielőtt délután elröppennék Finnországba - mi következik? Majd kiderül, mi az erősebb: az akaratom vagy a lábam akarata.

Ja, zárásként egy rendkívül érdekes hír: a svéd 20 koronáson Nils Holgersson látható (és a mese írója, Selma Lagerlöf). Eltettem három darabot is belőle:-)