Második felvonás: Cleveland

A toledói egy hét történései után eljött a várva várt péntek, amikor Franciska is útra kelt Szegedről, hogy kilátogasson az Egyesült Államokba. A várakozás feszült órái alatt elindultunk egy professzorral Cleveland felé, de még mielőtt magára a reptérre értem volna, az autókölcsönzők felé vettük az irányt, és életem első autókölcsönzését lebonyolítva egy Chevrolet Cobalttal vártam Franciskát (fénykép mellékelve). Az automata sebváltó is első élmény volt, természetesen elsőre akkorát fékeztem, hogy a légzsák majdnem bekapcsolt, de végül csak megszoktam a kuplung és váltás nélküli autókázást. Franciska is megjött, a csomagja is, szóval minden tökély.

A szombat a vidéki Ohio felfedezéséről szólt. Elsőként elkocsikáztunk az Erie-tó egyik népszerű strandjára, majd elutaztunk a Cuyahoga Nemzeti Parkba, ahol az érkező esőfelhők miatt túrázásra nem, csak egy borospince (bár itt inkább dombtetőn álló faházakban zajlik a kiszolgálás) nyújtotta kikapcsolódásra és kora esti vacsorára futotta. Mivel szerencsére az esőfelhők elvonultak, ezért sikerült végignézni Yo-Yo-Ma "Silk Road" koncertjét, ahol a zseniális előadók zseniális távol-keleti, közel-keleti, kelet-európai dalokat játszottak, teljesen elvarázsolva a több tízezres tömeget. Na persze a hazaút este a forgalmas highway-eken viccesre sikeredett, néhányszor rossz helyen fordultunk le, de azért csak hazaértünk.

Vasárnap két programunk volt. Egyrészt a protokolláris: a jogi kar emberkéivel hajókirándulásra mentünk a Cuyahoga folyón (a clevelandi látképről itt látható egy fotó), ami inkább Cleveland csodás, lepukkant ipari negyedének a bemutatásával telt, de azért kellemes élmény volt. Másrészt a családi: meglátogattuk Franciska nem is oly távoli rokonait Clevelandben, ami kellemes délutánt eredményezett aranyos emberek társaságában.

Hétfő óta pedig a program osztott: amíg én délelőttönként tanítok, addig Franciska a kampuszt és az ottani múzeumokat járja végig, délutánonként pedig közös programot szervezünk: hétfőn a Rock 'n' Roll Hall of Fame volt a célpont (ahol hihetetlen, de Trabantok is díszelegtek), valamint vacsora a Mallorca étteremben, kedden kis shopingolás, illetve a Cheesecake Factory felfedezése volt a program.

A szerda pedig határtalan örömmel szolgált: aznap befejeztem a tanítást. Ennek örömére egy ebéd után a jogi karral szemközti botanikus kertet fedeztük fel, ahol sok-sok madárka, pillangó, kaktusz és egyéb növény, valamint egy rendkívül színes kaméleon boldogított minket. Ezután pedig irány a szálló, ugyanis készülnünk kellett az esti trópusi Erie-tavi hajókirándulásunkra. Ami bár nem jár táncolással, de mivel ezúttal a tavon és nem a dokkokban hajókáztunk, maga az út elég romantikusra sikeredett.

Első felvonás: Toledo

Kétségtelen, hogy egy ideje már itt vagyok az Egyesült Államokban, de eddig nem jutott idő arra, hogy a blogra írjak, többek között azért, mert nincs velem magyar laptop.

Ennek megfelelően bizarr megoldással magyarosítok: weblapokról szedett ékezetes betűket fogok betoldani a szövegbe utólag. Ha nyelvtani hibák lennének, azokért elnézést kérek (részben az angol WORD tehet róla).

Úgy döntök e ponton, hogy a kiutazás nehézségeiről nem panaszkodok. Legyen elég annyi, hogy necces volt a newarki átszállás, a csomagom nem is érte el a csatlakozást. Még jó, hogy másfél óra múlva meghozta a következő gép. Ha nehezen is, de minden meglett, és indulhattam Toledóba.

Immáron hatodik teljes napomat töltöm Toledóban, ahol négy éve is jártam már. A terepet ismerem, persze az esti oktatás miatt nagyon nem volt lehetőségem bőviteni az ismereteimet.

De azért egy-két élmény már volt. Például szombaton a vendéglátók elvittek kajakozni (életemben először próbáltam ki), és csupán egyszer, pont a beszállásnál estem. Itt láttunk hódvárat, mocsári teknősöket, vadludakat. Ezek után arra is futotta időnkből, hogy golfleckét vegyek. Nem mondom, pocsék vagyok, de élmény mellé/fölé/elé/alá ütni a labdának, illetve néha el is találni azt. A szombat este még tartogatott egy kellemes éttermi látogatást, ahol valami helyi halkülönlegességet választottam, megérte.

A vasárnap alapvetően annak jegyében telt, hogy készüljek a délutánra, ugyanis a helyi professzorokat, akik Szegedre szoktak utazni, csirkepaprikással leptem meg. Egészen pontosan nokedli és uborkasaláta is készült. A bolond helyi aerobiknorbis gondolkodás miatt a nokedlit nem tömték, mint a kacsák, így a fele megmaradt, de a csirke elfogyott, ezért boldog voltam a teljesítményemmel. Az estét pedig egy kellemes mozizással töltöttük (We are Marshall, amiben Matthew McConaughey egy magyar embert alakított!)

Hétfőn pedig már kezdődött az oktatás, amiről elég legyen annyi, hogy 7 hallgatóm, és 1-2 további vendégem van. Az első két napon beült a helyi szerzői jogos professzor, na ettől kissé izzadtam is. Szerdán, amikor nem jött, megtartottam a legjobb órát. Remélem a mai is kellemes lesz. Nélküle.

Ma egyébként még arra is futotta az időből, hogy egy rendes golfpályán egy rendes 9 lyukas játékot játsszak. Na tipp, mennyivel végeztem? Jelzem, hogy a profik 18 lyukat kb. 70-80 ütéssel zárnak, nekem a 9-et 67-ből sikerült befejeznem. De ha optimista akarok lenni, a 67-ből 33-at az első 3 lyuknál ütöttem, a maradék 34-et pedig a maradék hat lyuknál. Tehát a fejlődés szemmel látható volt.

Holnap pedig eljön a nagy kaland ideje. Irány vissza Clevelandbe, ahova remélhetőleg időben és csomaggal megérkezik a feleségem is, akinek ez lesz az első útja az USA-ba. Még az utat megelőzően két kedves toledói ismerőssel (egészen pontosan Ada városkájában laknak, de ez mellékes) egy Erie-tó melletti parkba kocsikáztunk, ahol szép természetet, békákat, lepkéket, szitakötőket, és persze rengeteg madarat, valamint egy őzikét fényképeztem. A mellékelt fotó egyébként ezt az aranyos párost ábrázolja. Mindketten egy madarat szemlélnek:-)

Újra úton!

Már egy nap sincs addig, hogy a repülőm felszálljon Frankfurt felé, hogy onnan tovább repüljek Newarkon át Clevelandbe, végül egy kis autós utazás után megérkezzek Toledo városába. Második idei amerikai kalandom is oktatásról fog szólni, de természetesen sok élménydús órát tervezek a fennmaradó szabadidőmben, úgyhogy várható néhány fényképes beszámoló az elkövetkező két és fél hetes időszakról.

Szóval kalandra fel, irány Toledo, Cleveland és Washington, D.C.

Back from Baltimore...

Az utolsó baltimore-i napok nem úgy teltek, hogy az lehetővé tette volna a blogolást. Ennek megfelelően sajnos lemaradtam annak lejegyzéséről, hogy az utolsó héten washingtoni kirándulást tettem az Amerikai Történeti Múzeumba és az Indián Múzeumba (nos a kettő nem teljesen fedte át egymást az indiánokkal szembeni csaták, a lemészárolt indiánok száma és a mindezek mögött megnyugvó politika terén...), vendégeskedtem Olikáéknál, ahol rendkívül finom chillit kaptam, és majdnem az elejétől végignéztem a spanyol-német elődöntőt (felvételről ugyan, és én a végeredményt tudtam, de attól még jó volt látni a meccset), utoljára megmártóztam az udvari medencében, megszenvedtem a becsomagolással, és természetesen rákészültem az utazásra.

Ami nem volt egy nyugodt, laza, izgalmaktól mentes út. Már Baltimore-ban, a repülőre való felszállás után bejelentette a pilóta, hogy most speciel úgy egy órát állni fogunk, mert időjárási okokból nem szállhatunk fel. Kint verőfényes napsütéses délután... Aztán bejelentik, hogy ja, persze Detroitban van rossz idő. Ami meg azért volt furcsa, mert mire kb. 2 órával később odaértünk, verőfényes, napsütéses kora este volt ott. Mindenesetre volt 25-30 percem megkeresni és elérni a párizsi járatot. Nekem sikerült, de a csomagom miatt aggódtam. (Aztán szerencsére Pesten kiderült, ő is elérte a csatlakozást.)

A transzatlanti repülőút gyorsan telt, lévén végre tudtam aludni:-) Aztán Párizsban újabb 4 órát várakozhattam, ami azonban az ódivatú, nem túl elegáns, bezártságérzetet keltő, és ráadásul nagyon meleg De Gaulle reptér kellemetlenségei miatt nagyon lassan telt. De végül csak felszálltunk, és újabb rövid alvás után megérkeztem Pestre!

És a történet ezzel véget is ér. De a blog hamarosan új tartalmakkal bővül, hiszen már nincs is két hét, és újra útra kelek, ezúttal Toledo és Cleveland városaiban fogok augusztus során tanítani, majd még egy kis túra Washington felé. Őszre pedig már most van egy finn repjegyem, és október során valamikor még várható egy villányi relax és bortúra. Szóval lesznek még képek és élmények hamarosan!

Utolsó hétvége az USA-ban

És az is rendkívül tartalmasan telt. Kezdve ott, hogy végre eljutottam Maryland fővárosába, Annapolis városába. Egy rendkívül kedves házaspárnál vendégeskedtem, akik megmutatták nekem a több mint háromszáz éves város legfontosabb látnivalóit. Kezdve a rendkívül hangulatos óvárossal, a város középpontjában található templommal, kormányzói házzal (ez épp nem fehér, mint az elnöki ház, de hatalmas szintén), a marylandi parlamenttel, amelyről képet is mellékeltem, a parlament tövében található Thurgood Marshall szoborral, ami az USA Szövetségi Legfelsőbb Bíróságának első színes bőrű bíróját állított emléket, a vele szemközt található és két afroamerikai gyermeket ábrázoló szoborral (ami épp a Thurgood Marshall által még jogászként megvívott híres csatát, a Brown v. Board of Education ügyet volt hivatott ábrázolni), illetve azzal az utcával, ahol a Férfias játékok című film egy híres annapolisi jelenetét forgatták (Harrison Fordot itt próbálják meg először megölni az IRA terroristák amerikai földön).

Mindezek után legalább akkora élmény volt a tengerészeti akadémiát meglátogatni, és látni azt is, ahogy szegény újoncok igyekeztek tartani a sort a filmekből is jól ismert kiképzőtisztek által üvöltött ütemmel. A második kép erről próbál érzékletes bemutatót tartani. Az este során aztán nekiállhattam, életemben immáron másodszor, rákot bontani:-) A függetlenség napi ünnep annapolisi szokásainak megfelelően ugyanis tarisznyarák volt a vacsora, némi sertésoldalas (bár ez utóbbi messze nem jelentett akkora kuriózumot) és főtt kukorica mellett. Ja, és persze az este érdekes meglepetését az szolgáltatta, amikor vendéglátóim fehér óriás papagája (aki állítólag mindeddig egyedül a gazdáinak engedte meg, hogy hozzáérjenek) - nem vicc, fényképem is lesz hamarosan róla, amint megkapom őket vendéglátóimtól - az ölembe ugrott (repülni nem tud éppenséggel szegényke), és elkezdett dörgölőzni hozzám. S mivel senki nem tudta, hogy éppen mogyorót keres vagy szimplán barátkozni akar, ezért mindenki rettegett attól, hogy megharap, de semmi ilyen nem történt szerencsére.

Vasárnap folytattuk a városnézést, aminek során megtudtam néhány érdekességet, például hogy George Washingtont gyakorlatilag az orvosai kezelték félre és kvázi ölték meg egy egyszerű megfázás után, hogy Maryland gyarmatot annó a regnáló király feleségéről nevezték el, Annapolis pedig majdnem Henriettstown vagy ilyesmi lett, hogy 1781-1788 között, mielőtt George Washington lett volna az első "ismert" elnöke az Egyesült Államoknak, már volt 8 darab elnöke a függetlenedő gyarmatoknak, de a számolást természetesen csakis az új alkotmány hatályba lépésétől kezdték, illetve hogy a XVIII. század emberei évente kétszer fürödtek (májusban lemosták a tél maradványait, októberben a földművelés nyomait), ha udvarolni akartak, akkor izmosabb lábukat előre tették, hasukat kinyomták (minél nagyobb has, annál vonzóbb a férfi), és ismerkedési szándékuk jeléül egy szárított levendulás kis szütyőt adtak az érintett hölgynek, hogy szaglászhassa. (Arról nem szól a fáma, hogy évi két fürdés mellett mennyire lehetett esély arra, hogy a levendula nem vette át a ruha szagát...)

Majd a vasárnap másik részét Closius dékán családjának társaságában tölthettem, újabb klasszikus függetlenség napi vacsorát (vagyis burgert) fogyasztottunk (na jó, volt ott még kukorica, krumplisaláta és paradicsomsaláta is), majd irány a belváros, és tűzijáték nézés. Állítólag 200.000 néző volt a belvárosban. Lehet. Egy biztos, nekem nem volt buszom hazafelé, így aztán sétálhattam becsülettel, fényképezőt (és a hétvége értékes képeit) két kézzel szorítva.

Túl a nehezén...

Csütörtökön este végeztem az előadásaimmal. Nehéz elhinni, de el is telt hét hét, 14 előadással, 35 tanórával, rengeteg kérdéssel, néhány izzasztó helyzettel, de mindent egybevetve kellemes sikerélménnyel, és nagyon sok tapasztalat összegyűjtésével. A kis csoportom 5/8-a jelent meg az utolsó órán, lévén a július 4-ei hétvége miatt néhányan már kivették a szabit, és hazautaztak a családjukhoz, vagy a családjuk jött Baltimore-ba. Ezen 5/8-adról íme itt egy kis fénykép:-) Egyedül a sokat, de jókat beszélő Mr. Sid hiányzik igazán, a másik két hiányzó annyira nem volt fajsúlyos szereplő az órán.

És akkor most jöhet egy kis pihenés végre! Ennek keretében ajándékvásárlás, utazgatás, fényképkészítés, medencés lazulás, pihenés, végre hosszú alvás és a többi várható:-) Rögtön egy óra múlva indulok Annapolisba, rákot enni és a Haditengerészet Akadémiáját (is) meglátogatni.

Baseball a Camden Yardsban...

Habár siker nélkül...

Olika találóan megjegyezte, hogy talán a férje miatt van... Kígyó ugyanis még nem látott hazai baseball csapatot nyerni. És biztos van benne valami, mivel én viszont eddig csak hazai csapatot láttam nyerni, az én varázserőm most viszont mit sem ért. sajnos a helyi Orioles ritka rossz idényt fut, és ezt tegnap is bizonyították. A dobójátékosuk (mármint a kezdő) még ki is tett magáért, de az ütőjátékosok mindannyian lúzerek voltak. A legkomolyabb teljesítményt Luke Scott nyújtotta, aki két olyan ütést is teljesített, amikkel a második alappontig futhatott. Bár emlékeim szerint egyikből sem lett pont... Láthattuk az Orioles kabalafiguráját, a csókkamera pont a mögöttünk ülő párt mutatta és a tévé párszor épp nem vett fel minket, és még majdnem bunyó is volt (az Oakland Athletics dobója szándékosan megdobta az egyik Oriole-t, kb. törlesztésként, mivel az előző inningben a hazai dobó találta el véletlenül az oaklandi ütőjátékost).

Na de mindez semmi: mivel az egész meccset az első sorból, egészen jó szögből követtük végig, a hazaiak gyengesége ellenére is nagy élmény volt ez a névnapi baseball meccs:-)