Back from Baltimore...

Az utolsó baltimore-i napok nem úgy teltek, hogy az lehetővé tette volna a blogolást. Ennek megfelelően sajnos lemaradtam annak lejegyzéséről, hogy az utolsó héten washingtoni kirándulást tettem az Amerikai Történeti Múzeumba és az Indián Múzeumba (nos a kettő nem teljesen fedte át egymást az indiánokkal szembeni csaták, a lemészárolt indiánok száma és a mindezek mögött megnyugvó politika terén...), vendégeskedtem Olikáéknál, ahol rendkívül finom chillit kaptam, és majdnem az elejétől végignéztem a spanyol-német elődöntőt (felvételről ugyan, és én a végeredményt tudtam, de attól még jó volt látni a meccset), utoljára megmártóztam az udvari medencében, megszenvedtem a becsomagolással, és természetesen rákészültem az utazásra.

Ami nem volt egy nyugodt, laza, izgalmaktól mentes út. Már Baltimore-ban, a repülőre való felszállás után bejelentette a pilóta, hogy most speciel úgy egy órát állni fogunk, mert időjárási okokból nem szállhatunk fel. Kint verőfényes napsütéses délután... Aztán bejelentik, hogy ja, persze Detroitban van rossz idő. Ami meg azért volt furcsa, mert mire kb. 2 órával később odaértünk, verőfényes, napsütéses kora este volt ott. Mindenesetre volt 25-30 percem megkeresni és elérni a párizsi járatot. Nekem sikerült, de a csomagom miatt aggódtam. (Aztán szerencsére Pesten kiderült, ő is elérte a csatlakozást.)

A transzatlanti repülőút gyorsan telt, lévén végre tudtam aludni:-) Aztán Párizsban újabb 4 órát várakozhattam, ami azonban az ódivatú, nem túl elegáns, bezártságérzetet keltő, és ráadásul nagyon meleg De Gaulle reptér kellemetlenségei miatt nagyon lassan telt. De végül csak felszálltunk, és újabb rövid alvás után megérkeztem Pestre!

És a történet ezzel véget is ér. De a blog hamarosan új tartalmakkal bővül, hiszen már nincs is két hét, és újra útra kelek, ezúttal Toledo és Cleveland városaiban fogok augusztus során tanítani, majd még egy kis túra Washington felé. Őszre pedig már most van egy finn repjegyem, és október során valamikor még várható egy villányi relax és bortúra. Szóval lesznek még képek és élmények hamarosan!

Utolsó hétvége az USA-ban

És az is rendkívül tartalmasan telt. Kezdve ott, hogy végre eljutottam Maryland fővárosába, Annapolis városába. Egy rendkívül kedves házaspárnál vendégeskedtem, akik megmutatták nekem a több mint háromszáz éves város legfontosabb látnivalóit. Kezdve a rendkívül hangulatos óvárossal, a város középpontjában található templommal, kormányzói házzal (ez épp nem fehér, mint az elnöki ház, de hatalmas szintén), a marylandi parlamenttel, amelyről képet is mellékeltem, a parlament tövében található Thurgood Marshall szoborral, ami az USA Szövetségi Legfelsőbb Bíróságának első színes bőrű bíróját állított emléket, a vele szemközt található és két afroamerikai gyermeket ábrázoló szoborral (ami épp a Thurgood Marshall által még jogászként megvívott híres csatát, a Brown v. Board of Education ügyet volt hivatott ábrázolni), illetve azzal az utcával, ahol a Férfias játékok című film egy híres annapolisi jelenetét forgatták (Harrison Fordot itt próbálják meg először megölni az IRA terroristák amerikai földön).

Mindezek után legalább akkora élmény volt a tengerészeti akadémiát meglátogatni, és látni azt is, ahogy szegény újoncok igyekeztek tartani a sort a filmekből is jól ismert kiképzőtisztek által üvöltött ütemmel. A második kép erről próbál érzékletes bemutatót tartani. Az este során aztán nekiállhattam, életemben immáron másodszor, rákot bontani:-) A függetlenség napi ünnep annapolisi szokásainak megfelelően ugyanis tarisznyarák volt a vacsora, némi sertésoldalas (bár ez utóbbi messze nem jelentett akkora kuriózumot) és főtt kukorica mellett. Ja, és persze az este érdekes meglepetését az szolgáltatta, amikor vendéglátóim fehér óriás papagája (aki állítólag mindeddig egyedül a gazdáinak engedte meg, hogy hozzáérjenek) - nem vicc, fényképem is lesz hamarosan róla, amint megkapom őket vendéglátóimtól - az ölembe ugrott (repülni nem tud éppenséggel szegényke), és elkezdett dörgölőzni hozzám. S mivel senki nem tudta, hogy éppen mogyorót keres vagy szimplán barátkozni akar, ezért mindenki rettegett attól, hogy megharap, de semmi ilyen nem történt szerencsére.

Vasárnap folytattuk a városnézést, aminek során megtudtam néhány érdekességet, például hogy George Washingtont gyakorlatilag az orvosai kezelték félre és kvázi ölték meg egy egyszerű megfázás után, hogy Maryland gyarmatot annó a regnáló király feleségéről nevezték el, Annapolis pedig majdnem Henriettstown vagy ilyesmi lett, hogy 1781-1788 között, mielőtt George Washington lett volna az első "ismert" elnöke az Egyesült Államoknak, már volt 8 darab elnöke a függetlenedő gyarmatoknak, de a számolást természetesen csakis az új alkotmány hatályba lépésétől kezdték, illetve hogy a XVIII. század emberei évente kétszer fürödtek (májusban lemosták a tél maradványait, októberben a földművelés nyomait), ha udvarolni akartak, akkor izmosabb lábukat előre tették, hasukat kinyomták (minél nagyobb has, annál vonzóbb a férfi), és ismerkedési szándékuk jeléül egy szárított levendulás kis szütyőt adtak az érintett hölgynek, hogy szaglászhassa. (Arról nem szól a fáma, hogy évi két fürdés mellett mennyire lehetett esély arra, hogy a levendula nem vette át a ruha szagát...)

Majd a vasárnap másik részét Closius dékán családjának társaságában tölthettem, újabb klasszikus függetlenség napi vacsorát (vagyis burgert) fogyasztottunk (na jó, volt ott még kukorica, krumplisaláta és paradicsomsaláta is), majd irány a belváros, és tűzijáték nézés. Állítólag 200.000 néző volt a belvárosban. Lehet. Egy biztos, nekem nem volt buszom hazafelé, így aztán sétálhattam becsülettel, fényképezőt (és a hétvége értékes képeit) két kézzel szorítva.

Túl a nehezén...

Csütörtökön este végeztem az előadásaimmal. Nehéz elhinni, de el is telt hét hét, 14 előadással, 35 tanórával, rengeteg kérdéssel, néhány izzasztó helyzettel, de mindent egybevetve kellemes sikerélménnyel, és nagyon sok tapasztalat összegyűjtésével. A kis csoportom 5/8-a jelent meg az utolsó órán, lévén a július 4-ei hétvége miatt néhányan már kivették a szabit, és hazautaztak a családjukhoz, vagy a családjuk jött Baltimore-ba. Ezen 5/8-adról íme itt egy kis fénykép:-) Egyedül a sokat, de jókat beszélő Mr. Sid hiányzik igazán, a másik két hiányzó annyira nem volt fajsúlyos szereplő az órán.

És akkor most jöhet egy kis pihenés végre! Ennek keretében ajándékvásárlás, utazgatás, fényképkészítés, medencés lazulás, pihenés, végre hosszú alvás és a többi várható:-) Rögtön egy óra múlva indulok Annapolisba, rákot enni és a Haditengerészet Akadémiáját (is) meglátogatni.

Baseball a Camden Yardsban...

Habár siker nélkül...

Olika találóan megjegyezte, hogy talán a férje miatt van... Kígyó ugyanis még nem látott hazai baseball csapatot nyerni. És biztos van benne valami, mivel én viszont eddig csak hazai csapatot láttam nyerni, az én varázserőm most viszont mit sem ért. sajnos a helyi Orioles ritka rossz idényt fut, és ezt tegnap is bizonyították. A dobójátékosuk (mármint a kezdő) még ki is tett magáért, de az ütőjátékosok mindannyian lúzerek voltak. A legkomolyabb teljesítményt Luke Scott nyújtotta, aki két olyan ütést is teljesített, amikkel a második alappontig futhatott. Bár emlékeim szerint egyikből sem lett pont... Láthattuk az Orioles kabalafiguráját, a csókkamera pont a mögöttünk ülő párt mutatta és a tévé párszor épp nem vett fel minket, és még majdnem bunyó is volt (az Oakland Athletics dobója szándékosan megdobta az egyik Oriole-t, kb. törlesztésként, mivel az előző inningben a hazai dobó találta el véletlenül az oaklandi ütőjátékost).

Na de mindez semmi: mivel az egész meccset az első sorból, egészen jó szögből követtük végig, a hazaiak gyengesége ellenére is nagy élmény volt ez a névnapi baseball meccs:-)

Film, zene és színház - élmények New Yorkból #2

Nem csupán azért, mert az előző bejegyzés elég hosszúra sikeredett, hanem azért is, mert az újonnan látott épületeken, a metrón, az "alap" new yorki élményeken felül külön kategóriát jelentenek a filmes, zenei vagy színházi élmények. Persze előre vetítem, hogy szinte "rendesen szétnézni se volt időm", mégis rengeteg információt tudok felidézni magamból e röpke másfél, majdhogy nem csak egy nap után. vegyük időrendi sorrendben a dolgokat.

1. Central Park: azzal gondolom nem mondok semmi újat, hogy a Central park millió filmben szerepelhetett már. Hát, nem vagyok egy Szex és New York rajongó, sőt még ismerő sem, pedig az biztos sok ismerős képet adott volna. Viszont nagy Reszkessetek betörők rajongó vagyok, így hát amikor megláttam a CP sarkán álló Plaza Hotelt, ahol Kevin oly ügyesen szobát foglalt és elnassolt ezer dollárt, megdobbant a szívem. Éppúgy megdobbant a szívem, ahogy megláttam egy-két helyszínt a parkban: a követ, ahol Kevin és a galambos nő a film végén beszélgetnek, vagy azt a helyet, ahol a Adam Sandler az Apafejben (ha jól emlékszek a címére) a "fogadott kisfiát" tanította arra, miként kell faágat hajítani a gördeszkázók lába alá.

Éppígy nagyot dobbant a szívem a Bethesda szökőkút láttán, amellyel szemben a fényképen is ábrázolt árkádos aluljáró látható, ami szintén millió film helyszínéül szolgált, így Reszkessetek Kevin itt szökött meg a két betörő elől, de itt forgatták amúgy egyik kedvenc "egyslágeres" bandám egyetlen slágerét, a Spin Doctors "Two Princes" című dalát (a klipben 1:40-nél tűnik fel először a helyszín). De meg merem kockáztatni, bár ebben messze nem vagyok biztos, hogy a Hair című film híres drogos jelenetét is itt vették fel.

2. Vannak véletlenek, illetve kicsi a világ. Ez a hitvallásom, bármerre is járjak, legyen az Magyarország vagy külföld, és hiszek benne, hogy ismerős arcot most is látok. Nos, így történt ez most is. Bár nem állítom, hogy jelentős filmtörténeti kategória lenne az egyik utcán velem szemben közlekedő Michael McKean, de volt egy-két ismertebb filmszerepe, illetve az általam ugyancsak kedvelt X-Akták sorozat egyik, ha nem a legviccesebb (két epizódból is álló) részében kapott szerepet. Ebben volt az, amikor Mulder testet cserélt egy kiégett fekete öltönyös ügynökkel, aki így Mulder testében belevetette magát az "életbe", míg az ő testében az eredeti Mulder meg csak szenvedett. Na tehát ebben az epizódban lejtett a két férfi egy zseniális táncot tükör előtt, amit egy kivételtől eltekintve hiba nélkül lehoztak. Ennek csak egy apró részletét találtam meg a YouTube-on, 1:39-nél kezdődik.

3. A Broadway. Merthogy a kép is tanúsítja, eljutottam oda. Egy zseniális musicalt láthattam, ami eredendően a fekete-fehér filmek koronázatlan királya (Billy Wilder) által rendezett és írt "The Apartment" című film színházi verziója volt. Billy Wilder egyébként 6 Oscar díjat kapott, és még vagy 10-15 másik jelölése volt, ami nagy teljesítmény. Ő volt ráadásul az, aki a kedvenc külföldi fekete-fehér filmemet, a Van aki forrón szeretit rendezte. Ennek megfelelően nem is indulhatott számomra rosszul a darab:-)

Míg a filmben Wilder által rendszeresen alkalmazott Jack Lemmon játszotta a főszerepet, a színházban a Will és Grace egyik főszereplője kapta C.C. Baxter szerepét. Bár én ez utóbbi sorozatot sem követtem, de tudom, kiről van szó, és meg kell, hogy jegyezzem, az úriembernek nagyon jó hangja van. Amúgy Sean Hayes a neve, és a mellékelt képen ő látható (pont a darab reklámplakátja előtt). A darabnak ugyanis a "Promises, Promises" címet adták, tekintettel arra, hogy a történet szerint a jó lelkű, és a Ms. Fran Kubelikbe fülig szerelmes könyvelő (vagy valami ilyesmi) úgy próbál előre jutni a ranglétrán, hogy a kujon munkatársainak kölcsönadja lakását egy kis házasságtörés céljából. Ennek hatására megismerkedik személyesen is a nagyfőnökkel, aki persze ugyanúgy elkéri tőle a kulcsokat, cserébe Baxter megkapja amit akar, és feljebb jut a ranglétrán.

A probléma akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy a főnök, Mr. Sheldrake, akit egyébként a mellékelt képen látható Tony Goldwyn alakított (aki valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Ghost "Patrickswayzet-megöletőhelyesarcúrosszfiú", vagy a Pelikán ügyirat "cinikuspolitikusrosszfiú", esetleg Az utolsó szamuráj "szakállasezredes-lelőjükazösszeszamurájtrosszfiú" szerepéből), pont azt a Ms. Kubeliket viszi szobára, akibe Baxter is szerelmes. Aztán persze kiderült, hogy Sheldrake nem fogja elhagyni a feleségét, ezért Ms. Kubelik bepirulázza magát Baxter lakásán, és majdnem meghal, de Baxter segít neki, ezért a lány szeme végül felnyílik és rájön, hogy nem is Shaldrake, hanem Baxter kell neki ... (nagy levegő egy hosszú mondat után). A darab egyébként zseniális zenékkel volt teli, így például az Álljon meg a nászmenetből is ismert "Say a little prayer for you" című dal is ebben hangzott el először. (De mondjuk míg abban a frász is kirázott attól a jelenettől, itt rendkívül hitelesen hatott.)

Szóval mindent egybe vetve film-, zenei és színházi élményekben dús nap volt, és felteszem, minden nap lehetne tapasztalni hasonlóakat New Yorkban.

Emlékek New Yorkból

Ahogy közeledik a munka vége, úgy lazul a fegyelem is. Alig bírtam kivárni, hogy eljussak New Yorkba, és természetes, hogy egy kikapcsoló hétvége után mennyire nehéz visszaszokni a munkához, de hát kell. Persze ez a bejegyzés még csak véletlenül sem utóbbiról, hanem a kikapcsoló hétvégéről fog szólni.

New York-New York: a fényképklipemhez persze könnyen lehetne rögtön a Sinatra dalt adni, hiszen annyira találó, annyira valóban olyan érzése lehet az embernek, ahogy azt a dal is megénekelte. Rögtön az első kép hűen tükrözi a város kettősségét: a klasszikus elemek mellett ott vannak a hatalmas felhőkarcolók (a háttérben épp az Empire State Building, amelyre bár reméltem, hogy feljutok, de hát egyszerűen a sok program mellett erre már nem jutott idő...).

Mindenesetre a leendő fényképklipben mégsem a Sinatra dalt fogom használni, hanem egy kevésbé ismert klasszikus darab egy részletét, méghozzá Kees Vlak New York Overture darabját, ami zseniális maffiózós zene (lehetne, bár nem tudom, valaha szerepelt-e filmben).

Na de hogy mégis mivel telt a szombat? A több, mint négy órás kocsiút után találkoztunk Mrs. Woodbridge fiával, aki addigra már elintézte az esti Broadway musical jegyeinket (a "film- és színházművészeti" élményekről külön bejegyzést fogok írni). Rögtön ebéddel indítottunk, méghozzá egy belga étteremben, ahol rendkívül finom sonkával töltött sós gofrit ettem rántott csirkével. Kész kulináris élmény volt! Ezek után pedig indulás a Central Park felé, ami nem csak centrális, de monumentális is. Csupán egy kis szegletét jártuk végig, mégis nagyon kellemes emlékeket lehetett összeszedni az árnyas ligetsorok között, szökőkutak és tavak mellett. És persze nem egy helyszín emlékeztetett egy-egy filmjelenetre:-) A mellékelt kép a park zöld és a fákon túl elterülő "klasszikus" táj egyvelegét mutatja be.

A parkot a John Lennon emlékhelynél hagytuk el. Hihetetlen, hogy milyen régen lelőtték már szegényt, de még mindig mennyire emlékeznek rá az emberek, az pedig már más kérdés, ebből mekkora bizniszt kerekítenek az amerikaiak...

Ezek után irány Greenwich Village (persze metróval, nagy kaland:-), kis utcai felfedező túra, majd vacsorahelyszín keresés. A választás egy francia étteremre esett. Szemben a belga étteremmel, itt viszont minden franciául volt írva... Ennek ellenére kihámoztam az étlapról egy szimpatikus lazacfilés ételt, amit nagy megelégedésemre fogyasztottam el. Hogy a lábaink ne nagyon pihenhessenek, ezúttal ismét metró, és végre irány a Broadway. De még a színdarab előtt tiszteletünket tettük a zajos, de semmihez sem fogható Times Square-en, ahol tömegekkel, a filmekből ugyancsak jól ismert fényes-óriási reklámokkal találkoztam (kérem szépen, már az Addams Family-ből is musicalt csinálnak!), és a vasárnapi melegparádéra edző tömeggel:-)

A vasárnap délelőtt alvással és reggelivel telt, lévén a színházból éjfél után értünk csak vendéglátónk (Mrs. Woodbridge fia) lakásába. Ennek megfelelően a vasárnap már csak "lazítással" telt, vagyis mindössze háromszor robogtunk ide-oda metróval, viszont ennek eredményeként eljutottam Manhattan majdnem legdélibb csücskébe, ahonnan láthattam a Szabadság-szobrot, illetve a régen a bevándorlók elkülönítésére használt Ellis Island-et, ahol, mint kiderült Mrs. Woodbridge Dániából érkező édesanyját is "elszállásolták" egy ideig. Innen irány a Ground Zero, a World Trade Center helyén tátongó űr, amely mondjuk, llévén körbe volt kerítve, nagyon nem mutatott semmit magából, de az látható, hogy elkezdtek újra építkezni ott, tehát lehet, hogy előbb-utóbb valami épül a helyén. (Tájékozottabbak írhatnak, mi lesz ott). A 4. fénykép pedig egy olyan szobrot ábrázol, ami a WTC-ben volt kiállítva még 9/11 előtt, és állítólag a világ összetartozását volt hivatott szimbolizálni. Hát már a képen is jól látszik, hogy nem egy sérülést szenvedett a szobor, és átvitt értelemben a világ is a támadás hatására.

Mindezek után még betértünk egy mexikói étterembe, ahol épp az Argentína-Mexikó nyolcaddöntő ment. Sejthető, hogy milyen kellemes volt a légkör az első, bődületesen nagy argentín lesgól után...

Mindezek után pedig kocsiba vágtuk magunkat, és irány vissza Maryland és Virginia.

Hogy van-e tanulság? Ha más nem, hát az mindenképpen, hogy New York megér egy misét, vagy inkább amerikai stílusban több évados misét - ide vissza kell térni!

Away to New York...

Lévén holnap reggel indulok a Nagy Almába, egy rapid két napos élménytúrára, most még gyorsan készítek egy bejegyzést. Hogy ott lesz-e netem, nem tudom, de a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy hétfőn fogok képes élménybeszámolót készíteni. A program mindenesetre már most izgalmasnak indul: Central Park, Természettudományi Múzeum, Times Square, Empire State Building, Broadway (egészen pontosan egy musical megtekintése:-), Greenwich Village, ja, egy kis metrózás is, szociális élmény gyanánt, és persze mindezek mellé jó kis éttermek látogatása, fotók és kisfilmek tömeges készítése, várhatóan filmekből jól ismert helyszínekre való rácsodálkozással, és ki tudja, lehet, hogy még a Szellemirtókkal is találkozok??? Szóval kalandra fel!