2012. január 25., szerda

Összeállt a 2012-es program

Nagyjából a mai nappal véglegesítettem az idei szakmai programok listáját, így tisztán látom, hogy milyen utazások várnak rám a 2012-es évben. Away to... Lyon, Turku és Toledo - ismét.

Valószínűleg nem csak én élveztem annyira tavaly februárban a lyoni előadásomat, hanem a diákoknak is tetszhetett, ugyanis ezúttal is kiválasztásra került digitális szerzői jogi órám. Így március elején megismételhetem utamat az ódon utcákkal, kiváló éttermekkel, gyönyörű kék folyóval, nem is olyan rossz focicsapattal, rendkívül kedves kollégákkal teli tömött Lyonba. Ráadásul a feleségem is velem fog tartani, ami külön pozitívum. Neki mindenképp, hiszen amíg én a tanteremben küzdök majd 19 órán át a hallgatóimmal, ő addig is nyakába veheti a várost. És talán eljut a képen látható Notre-Dame de Fourviére-hez is. (Az élmények végett lásd az alábbi bejegyzést.)

Nem lehet meglepetés, hogy idén is eljutok Turkuba, de az Erasmus program kiváló lehetőséget teremt minderre. Ráadásul a kurzusom mellett ezúttal egy konferencia is vár rám. No meg persze finom halételek, májusban már csodálatos napsütés, ettől persze még a szauna sem maradhat el, és talán egy focimeccsre is eljuthatok. Egyelőre bizonytalan mikor, de az ősszel is tervezek egy turkui utat. Hihetetlen, de az őszi utam lesz a tizedik finn kalandom. És ugyanolyan lelkesedéssel várom még ma is, mint a legelsőt!

És ami az igazi meglepetés: úgy fest, hogy augusztusban - a 2010 augusztusi utamhoz hasonlóan - ismét eljutok Toledoba, Szeged testvérvárosába, illetve az amerikai jogi képzésünk partneregyetemére. A rám váró tanítástól nem tartok, jól bevált paneljeim vannak, melyeket rendkívül könnyű újabb és újabb jogesetekkel és példákkal fűszerezni. Így az igazi kérdés az lesz, hogy a szabadidőmben vajon mit fogok csinálni? Ismét elmegyek kenuzni, esetleg túrázni az Erie-tóhoz? Bevallom őszintén, nem tudok golfozni, valószínű idehaza erre pénzem sem lenne, de talán leginkább a golfütőt lenne a legjobb ismét kezembe kaparintani.

És ennyi. Talán. Mert némi esély arra is van, hogy további országok felkerüljenek az úti céljainkra. És akkor a kikapcsoló magyar kirándulásokról nem is szóltam. Ez utóbbiak maradjanak egyelőre titokban. Mindenesetre lesz miről beszámolnom a '12-es évben is!

Update: És a nemzetközi helyzet azóta csak fokozódott: szeptemberben Turku, októberben Lyon - ismét! Hurrá!

2 megjegyzés:

  1. Pontosítás: Lyonban két gyönyörű kék folyó van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos! Nekem a Rhone tetszett jobban, habár valószínűleg azért, mert azt többet láttam :-)

      Törlés