Tizenkettő, nem egy tucat

De nem ám. Tizenkettedjére érkeztem Turku városába, hogy a helyi egyetemen okíthassam a finn és más európai, illetve Európán kívüli országok diákjait. A munka mellett egy-egy ilyen finn út a kikapcsolódást is jelenti számomra, és a kultúra folyamatos - apró szeletekben történő - megismerése mellett lehetőséget teremt arra is, hogy egy-két, lassan megszokottá váló hóbortomnak élhessek. Amiket egyszerűen nem lehet megunni.

Ruissalo szigetén

A mostani utazás legnehezebb elemét az a puszta tény adta, hogy míg tavasszal volt kísérőm, addig ezúttal egyedül tértem vissza. A programok persze nem maradtak el, s a mostani utamat leginkább a kapcsolatok ápolása jellemezte. Rögtön szombaton egy turkui (volt) kolléga invitált Ruissalo szigetére, hogy töltsünk el egy órát beszélgetéssel - négyesben. Mi ketten és két kutyus. A sziget, mint mindig, ismét csodás volt. Az időjárás a hűvös tartomány alját súrolta ugyan, de a nap sütött, s mindent egybe véve nem csak a két kutya élvezte a hőfokot. A beszélgetés a kollégával hasonlóképp jól alakul. A hölgy egy kiváló jövő évi konferencia részleteit mesélte el, amelyen nekem is jelenésem lesz, a szállásomat már foglalták is. A célpont Leeds, Anglia. (Beszámoló júliusban.)

A vasárnap a bevásárlás, illetve az előadásaimra történő készülés jegyében telt, ugyanakkor késő délután őszinte reményekkel telten vettem az irányt egy műfüves focipálya felé, ahol rendre mérkőzéseket szoktak szervezni, a hét valamennyi napján. Ezúttal sem csalódtam. Senki ne kérdezze, milyen mérkőzést láttam, csak annyit tudok, hogy két félamatőr csapat egy kupáért küzdött meg. A hajtás hatalmas volt, a technikai képzettség csekély, összességében a hangulatra nem lehetett panasz.

Hétfői napom fénypontját a The Monk jazz bár meglátogatása jelentette, ahol a JAR nevű zenekar tette felejthetetlenné e látogatásomat. Egy pelyhedző állú basszusgitáros, egy lelkes, a húszas éveinek elején járó másik gitáros, és egy félelmetesen képzett dobos (a csapat átlagéletkora nagyjából 21 lehetett) olyan fúziós jazz dalokat játszottak, ráadásul olyan virtuóz improvizációkkal tűzdelve, amelyektől majd leesett az állam. Ha itt Finnországban ez szokás lenne, visszatapsoltam volna őket. Sajnos nem szokás.

Kedden az egyik szegedi hallgatómmal, szerdán egy - az órámat három évvel ezelőtt végig ülő, Hollandiában és az Egyesült Államokban diplomázott, Izraelben gyakorlatot töltött, finn feleséggel rendelkező, német származású, mondhatni kicsit globalizált - volt diákommal töltöttem néhány beszélgetős órát. Engem felfrissített mindkét élmény.

Bruschetta a
Trattoria Romana-ban

A csütörtöki nap sem telt unatkozással. Részben már a hazaútra készültem, de még elbúcsúztam a kollégáktól, illetve csatlakoztam néhány tanárhoz és PhD hallgatóhoz, és floorballoztunk egy teljes órát. Kikészültem ugyan, és ez csak a minimális megfogalmazás, de nagyon kellemes élményt jelentett a fel és alá rohangálás. Nem mondom, iszonyú verést kaptunk, részben miattam is, és még csak gólt sem ütöttem, de néhány kalóriát biztos elégettem. Amit aztán röviddel utána vissza is gyűjtöttem, mivel amolyan "búcsúvacsoraként" ellátogattam a kiváló Trattoria Romanaba, ahol az olasz szakács lelkes buon giorno-zás közepette fogadott mindenkit, ráadásul nem is mindent számoltak fel. Vagyis nem csak a gyomrom, de a pénztárcám is jól járt egy picikét.

Majd este jött az elmaradhatatlan szauna. De ezúttal a történet nem egyszerűen izzadás és lehűlés ciklikus ismétlését eredményezte. A szaunát ellepték az orosz kutatók, akik közül egyről kiderült, valójában udmurt, és mint ilyen, a finnugor (főleg a magyar és a finn) nyelv kutatója. Mindig is tartottam, hogy bárhol is járok, találkozok magyarokkal vagy magyarul beszélőkkel, ez most is így történt. Érdekes információkkal bővítettem alapszintűnek nevezhető finnugor ismereteimet, illetve az oroszországi Udmurt Köztársaság (Udmurtföld) mindennapjairól rendelkezésre álló adataimat. Ám a történet még mindig nem ért véget. Udvariasságuk tükröződéseként meghívtak az "after-szauna-party-ra". Ennek keretében ételek autentikus orosz válogatását kínálták fel, és természetesen az alkohol sem hiányzott az asztalról. Kövezzen meg ezért bárki, aki másként látja, de nekem nem okozott örömöt a torokmaró ukrán mentavodka. De most már elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam. Hajnali indulásomra hivatkozással végül fél éjfél körül kimentettem magamat, és némi szédelgés és fejfájás mellett a sjaát szobám felé vettem az irányt.

Valahogy így telt egy újabb hat teljes nap Finnországban. Folytatás jövő májusban, amikor talán a most lehullott levelek helyére új zöld hajtások érkeznek majd, és az esőfelhők helyét a napsütés váltja majd fel.