2012. szeptember 16., vasárnap

Felhők alatt, dombok között...

Az elmúlt években külföldi munkaútjaim, avagy kellemes családi nyaralásaim mellett nem egyszer nyílt lehetőségem arra, hogy feleségemmel együtt kettesben keljünk útra, és fedezzük fel az ország valamely kellemes tájékát. Idei nyári/őszi választásunk a Bakonyra esett, a bázis pedig Bakonybél lett.

Egyéb feladataink okán az idei közös nyaralásunk mindössze két éjszakásra sikeredett, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy nagyon kellemes élményeikben legyen részünk. A választás ugyanis tökéletesre sikerült - legalábbis ami a környezetet illeti. Sajnos szállásunkon kicsit új (pontosabban régi) értelmet nyert a minimalista dizájn, habár ez pihenésünket a legkevésbé sem rontotta el, viszont okot adott szállásválasztási képességeink továbbfejlesztésére. A környezet viszont mindent megadott, ami az aktív kikapcsolódáshoz szükségesnek mutatkozott: túraútvonal, erdő, dombok-hegyek, várrom, apátság, borkóstolás és kiváló éttermek. Valamint egy igazi meglepetésben is részünk volt. Nézzük sorjában ezeket.

Kora délutáni érkezésünk után röviddel máris útra keltünk a Bakony egyik legmagasabb pontja, a Kőris-hegy teteje felé. Erdőjárók számára vélhetően nem jelent meglepetést az a kijelentés (számomra mégis újdonságként szolgált), hogy a hegycsúcsig vezető néhány kilométeres útvonal teljesen egyedi arccal bír. A Mátra, a Zemplén, a Pilis, a Börzsöny, a Balaton-felvidék, a villányi hegység (valójában inkább dombság) azok a példák, ahol az elmúlt időszakban megfordultam. Mind másként festett. De olyan erdőt, mint a Bakonybéltől keletre elterülő terület, még nem láttam. A leginkább szembetűnő vonást a buja, zöld aljnövényzet (konkrétan fűre is gondolok itt) jelentette, de persze a fák összetétele is más volt. Ezen újdonságtól eltekintve a több kilométeres túra a kőris-hegyi lokátorig (mert hogy a tájat ilyen szép építménnyel kellett feldobni) kellemesen telt. Visszafelé már kevésbé, ugyanis hosszú idő után esővel találkoztunk. Más kérdés, hogy ez túra közben nem annyira kellemes. Szerencsére a fák lombkoronájának fedésében a vízcseppeknek csak egy csekélyebb része talált meg minket. Mindez azonban elég volt ahhoz, hogy ha csak csekély mértékben is, de lehűljünk, ami pedig arra adott kiváló okot, hogy igénybe vegyük a szállónk szaunarészlegét, ami a finn szauna mellett egy kellemes hőfokú merülő medencével volt teljes.

Második napunkon több célpontot tűztünk ki magunk elé. Először is a Cseszneki várhoz látogattunk el, melynek romantikus romjai hosszú évszázadok alatt érték el jelenlegi formájukat. Valaha pompás, habár természetesen inkább bumfordi kastéllyal a közepén, s több gyűrűvel körülötte. A régmúlt épületein fantáziálni szerető emberek számára ideális látogatási helyszín. Utunkat ezt követően a pannonhalmi apátság felé vettük, amely további több órás programot nyújtott számunkra: látogatás az apátsági épületekben (templom, könyvtár), valamint technológiai pinceséta, majd borkóstolás, végül az arborétum és a levendula ültetvény megtekintése. Természetesen nem üres kézzel tértünk innen haza, a levendulás fürdősó a téli hideg időkre kellemes segédeszközként fog szolgálni.

És akkor a meglepetés! Feleségem kiváló ötlete volt, én pedig örömmel kaptam az alkalmon. ha már a szállásunk felé láttuk a kiírást és még a nap sem ment le, hát betértünk - ha minden igaz - a legújabb hazai golfpályára, a Forest Hills Golf & Country Clubba. Ugyan nem játszottunk egy teljes 18 lyukas, de még csak egy 9 lyukas játékot sem, sőt csak a gyakorló pályát (driving range) céloztuk meg, így is minőségi játékélményben volt részünk. Korlátlan zseton, sőt még némi ingyenes oktatást is kaptunk egy nagyon kedves, hazánkba szakadt ír golfedzőtől. Naplementét pedig eddig még nem láttam golfpályáról, ez nagyjából most megadatott nekünk. Ami egyúttal kiváló keretbe foglalása volt az utazásunknak. (És sokkal kiválóbb téma zárásként, mint esetleg a hazaút háromszáz kilométerének hiteles története.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése