A napok gyorsan, szorgosan teltek toledói utam során. Az előadások előtt, között és után is sikerült azonban mindig, habár általában csak rövidke időre, kikapcsoló, feltöltődést nyújtó élményeket gyűjteni. Röviden csokorba szedem, mit is tapasztaltam az elmúlt egy hét során.
Az utazásról nem hiszem, hogy sok szót volna érdemes ejteni. Habár annyit mindenképpen megemlítenék, milyen furcsa élmény volt, mikor az amerikai határőrök az útlevél-ellenőrzés során félreszólítottak, egy külön szobába kísértek, s hat felfegyverkezett úriember a számítógép képernyőjét szemlélve gondolkozott arról, hogy vajon minden rendben van-e a papírjaimmal. Beengedtek, úgyhogy gondolom a válasz pozitív volt. Mindenesetre kifejezetten nyugtatólag hatott izgatottságomra, hogy a reptértől vendéglátóm házáig egy Lincoln Town Carral utazhattam. Ennyi helyet a lábnak nem sok kocsi biztosít.
Annak tudatában tértem aztán szombaton nyugovóra, hogy másnap pörgős, tartalmas programokban lesz részem. Nem is tévedtem: ajándékok vásárlása, kerti munka, grillezés - és baseball. A sport, amiben gyakorlatilag tényleg csak akkor lehet részem, ha erre a kontinensre látogatok. S láss csodát, harmadik élőben megtekintett mérkőzésemen ismét a helyi csapat nyerte. A Toledo Mud Hens ezúttal a Durham Bulls csapatát gyűrte le 4-3-ra. (Lelkesebbje talán tudja, hogy utóbbi csapatról film is készült a nyolcvanas évek végén
Baseball bikák címmel.) A mérkőzés legérdekesebb teljesítményét mégsem a játékosok nyújtották (bár volt egy három pontot hozó hazafutás is), hanem az a toledói dresszbe öltözött fiatal srác, aki higany- és Michael Jackson mozgású táncával több ízben is szórakoztatta a közönséget. A mérkőzés végén aztán a gyerekek vették birtokukba a pályát. Kb. 30 percig csak özönlöttek a salakra, és futották le - ki gyorsabban, ki lassabban - a négy alappontot. A tűzijáték pedig már csak ráadás volt.
Az előadással érintett hétköznapok többsége egyébként hasonlóan telt: készülés az órákra, beszélgetés, alkalmanként ebéd az amerikai professzorokkal, és ha csak lehet, némi séta is a kampusz területén. Kivételt e napok közül mindenképpen a kedd jelentett, amikor - hat év után - meglátogattam a toledói képzőművészeti múzeumot. Az ókori szobroktól kezdve a valamennyi korszakot átölelő festményekig, valamint minden egyéb műtárgyakig egészen tartalmas kiállításokkal rendelkezik a helyi múzeum, amelynek épületét, a bejáratnál elhelyezett márványoszlopait bármely intézmény megirigyelhetné. Csütörtökön ehhez hasonló, egyedi élményben volt részem, mikor az egyik kolléga feleségével meglátogattunk néhány üvegfúvó művészt, akik a látogatás pillanatában fúvás helyett hóembereket készítettek. Közel húsz év után láttam ismét hasonló munkafolyamatot, élmény volt.
Az első olyan nap, amikor gyakorlatilag semmi munkajellegű feladatom nem volt, péntekre esett. A reggeli program ennek megfelelően a lazulás jegyében telt, melynek lány középiskolai futball megtekintése is részét képezte (persze televízión keresztül). Ez azt hiszem mindent elárul a helyi kábel televízió csatorna kínálatáról. Ezt egy ebéd követte egy professzorral, majd fél négytől kezdetét vette a hét legnagyobb feladata/kihívása. Ahogy két éve csirkepaprikást nokedlival, ezúttal is valami igazi magyaros vacsorát készítettem azoknak a kollégáknak, akik Szegedre járnak előadást tartani. A menü gulyásleves és palacsinta volt, utóbbi otthoni sárgabaracklekvárral. Mondhatni épp időre lettem kész mindennel, így a vendégsereglet fogadására is jutott idő. Kellemes társaságban (sok nevetéssel), nyugalmas udvaron, kellemes hőfok mellett tölthettem így el utolsó estémet Toledóban. Ha lesz még lehetőségem jönni ide, máris vannak ötleteim, mi szerepeljen a következő menün.
S mivel már csak a hazaút van hátra, melynek részleteivel biztosan nem fogom senkinek a türelmét próbára tenni, itt az ideje lezárni ezt a bejegyzést. Folytatás magyar és külföldi utakkal hamarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése