2012. augusztus 10., péntek

Toledo, harmadjára

2006 és 2010 után harmadízben érkezek Toledo városába, amely Ohio állam északi részén, az Erie-tó dél-nyugati csücskénél helyezkedik el. 2006-ban még szakmai kapcsolatok ápolása, olvasás, nyelvi fejlődés céljából érkeztem, két éve már előadást tartottam, s ezúttal is így fogok tenni.

Az előadásokat az esti órákban kell megtartanom (hattól fél tízig), a munka mellett azonban minden nap lesz arra lehetőségem, hogy kikapcsolódjak. A tervek szerint baseball mérkőzésre fogok menni, kirándulni fogok két kedves ismerőssel (Bruce és Nancy már két bejegyzésemben is megjelent: 2010-ben épp Toledóban, idén Turkuban találkoztam velük), golfozni megyek egy másik professzorral. Ha minden jól megy, eljutok Ann Arbor városába, amely otthont ad az USA egyik legjobb egyetemének (University of Michigan), amely egyébként a 22 szeres olimpiai érmes (tizennyolcszoros aranyérmes!) Michael Phelps egyeteme is volt). Végül már fixált program a magyar vacsora parti, amelynek keretében gulyáslevest és palacsintát fogok készíteni az ismerősöknek. A rendelések is le vannak adva, illetve magam is bőszen jegyzeteltem saját ötleteimet, kinek milyen meglepetést hozzak, így a vásárlásra is megfelelő időt kell fordítanom majd.

Az elkövetkezendő napokban igyekszek két-három bejegyzés keretében a fenti programokról részletesen beszámolni. Csak nehogy aztán olyan sok legyen, hogy időm ne nyíljék a gépelésre! Mindenesetre addig is álljon itt az a videó, amelyet hat évvel ezelőtt készítettem első toledói utazásom legszebb állomásairól (a toledói jogi kar épülete, vendéglátóim otthonai – többen is voltak –, a Henry Ford Múzeum, toledói kertváros, augusztus 20-ai magyar fesztivál, utazás Clevelandbe BB King 80. születésnapjának tiszteletére tartott koncertre, Mud Hens baseball mérkőzés az első sorok valamelyikéből, képek Ann Arborból és Detroitból, két kerti party az Erie-tó partján, vasárnapi gospel mise/koncert, toledói állatkert, és végül utazás az amishok földjére – szerencsére egy kicsit fejlődtem azóta, ami a fényképészeti tudományt illeti).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése