Tavaly augusztusban Visegrád városában gyűlt össze a család egy több
napos, élményekben gazdag, pihentető nyaralásra. Az idei helyszín az ország
másik régiójában található Zempléni hegység, s azon belül is Telkibánya volt.
Ahogy tavaly, úgy idén is sok kalandban volt része a csapatnak.
A kirándulásnak egyetlen nehezítő tényezője volt: a
távolság. Nekünk oda s vissza több mint 800 kilométert kellett levezetnünk. Ha
azonban ettől eltekintünk és az utazás tartalmába pillantunk bele, akkor az
élmények feledtetik ezt a körülményt. Először is: Telkibánya nagyon takaros,
tiszta, csendes település, a szállásunk (Aranyhegyi Vendégház) pedig minden
igényt kielégítő szálláshely. Nemcsak tiszta, de minden komforttal felszerelt
házat kaptunk, igényes dekorációkkal, hatalmas kerttel, kemencével,
foci/röplabdapályával (melyet mi inkább tollaslabdázásra használtunk),
vadlessel, kerti játékokkal – csak hogy a legfontosabbakat említsem. S mindezt
rendkívül jutányos áron.
Érkezésünk napja leginkább a bepakolással, a hatalmas udvar
felfedezésével, játékkal, Telkibánya feltérképezésével, fahasogatással telt –
és persze a kora délutáni órákban Berki Krisztián, az esti órákban pedig Pars
Krisztián olimpiai győzelmének megtekintésével. Jobb vasárnapot kívánni sem
lehetett volna.
 |
Kutyaszorító
(Telkibányához közel) |
Hétfőn a Pálházáról induló kisvasúttal Rostalló végállomásig
utaztunk, hogy aztán az ebédet a Kőkapu Hotel melletti étteremben költsük el.
Míg az étterem nyitására vártunk, a szomszédos tavat csodálhattuk meg vagy
hűsölhettünk az árnyat adó fák tövében. Délután a csapat háromfelé vált. Ki a
kisvonattal, ki gyalog indult Pálházára, a kocsikhoz. Mi Franciskával gyalogszerrel
indultunk vissza Telkibánya felé. Ha nem is kellett olyan szintkülönbségeket
leküzdenünk, mint a Mátra, a Börzsöny vagy a Pilis területén, az útvonal
szépségekben (és éhes szúnyogokban) gazdag volt, s a 12-13 kilométeres séta
határozottan jót tett testnek és léleknek egyaránt.
Hétfő délután még szakácsszerepet is kaptam: paprikás
krumplit, igazi tábori ételt kellett készítenem. Bízok benne, hogy sikerrel
jártam. Késő délután ismét a sporté lett a főszerep: Tóni simán elvert
mindenkit lengőtekében, Ancsa pedig megizzasztott tollasban.
 |
| A füzérradványi Károlyi kastély |
Kedden igazi történelmi hangulatú utazásra indultunk.
Pálházán keresztül előbb a füzéri várhoz, majd a füzérradványi Károlyi
kastélyhoz kocsikáztunk. Mind a kettő kötelező látnivaló a Zemplénbe látogatók
számára. Az egykoron még a Szent Koronát is őrző füzéri várból dél felé (és
persze keletre meg nyugatra) hegyek/dombok ormait, vagy épp a pálházai kőbányát
lehet kiválóan látni, észak felé pedig a Nagy Milicre tekintve jó tudni, hogy a
túloldal már Szlovákia. A füzérradványi kastély, bár messze még a teljes
felújítástól, következésképp az illúzió sem teljes, kiváló betekintést enged
egy dolgos nemesi család múltjának egyes korszakaiba. (A kandallógyűjteményük kimondottan
figyelemre méltó.)
A kedd délutáni szakács feladatokat Tóni vállalta magára,
hogy a kemencében tarját és mindenféle zöldségeket süssön. A nyársalónál pedig
a Mórahalmon termett kukoricát főztük meg, s tálaltuk a vacsora mellé. S mivel
ez az este volt az utolsó, ezért a sport helyét sokkal inkább a beszélgetés
vette át. Persze azért fél szemünkkel nyomon követtük a vízilabdás lányok
mérkőzését (sajnos nem jutottak döntőbe).
Szerdára pedig a pakoláson túl nem maradt más, mint a hazaút
– legnagyobb örömünkre két aranyéremmel fűszerezve ezeket az órákat a
kajak-kenu pályáról. S bár az idő sosem elég arra, hogy eleget pihenjen,
rokonozzon az ember, ez a néhány nap is kimondottan jól esett. Folytatás
remélhetőleg jövőre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése