Don't panic! Paleokastrica!

Tizenkilenc év elteltével visszatértem Korfu szigetére. Tengerparti nyaralásra öt éve nem nyílt módunk, sőt pihenni is régen indultunk külföldre közösen Franciskával. (A szakmai utakat sosem veszem ide.) Ennek megfelelően a nyaralás minden percét a lehető legkellemesebben igyekeztünk kihasználni. Ez azt eredményezte, hogy képtelenség volna minden kellemes élményünkről beszámolni. Amit csak lehet, azért belepréselek egy bejegyzésbe.

Ugrás a nem túl mélybe

Főhadiszállásunkat a gyönyörű Paleokastrica (vagy Palaiokastritsa) egyik félszigete mellett, egy öblökre pillantó dombon vertük fel. A tengerre néző szoba nem csak kilátásában, de hangulatában is maradandó élményt szült, hiszen épp alattunk helyezkedett el a La Grotta öböl, mely egy csodásan kiépített fürdőhely és igényes lounge bár, mindez a sziklákra építve. Itt a halak nem díszből voltak ám: bűvárszemüveget húzva egy ritkán látott világ tárult a szemünk elé. (A tenger változatossága azonban nem csupán ezen a szakaszon bizonyult lenyűgözőnek, bár be kell ismernem, nem fürödtem még rengeteg tengerben.) Összességében a zöld fák, a szürke sziklák és a türkizkék tenger kombinációja talán itt tűnt a legnagyszerűbbnek. Az ötméteres sziklapárkányról való ugrándozás pedig feledhetetlen élményt jelentett.

A monostor a tengerről

Erről a helyről indultunk utunkra valamennyi kirándulás alkalmával, és ide tértünk vissza minden nap. A sziget ezen része ráadásul számtalan programot kínál. Életem eddigi egyik legnagyszerűbb élményét jelentette, hogy kibéreltünk egy motorcsónakot, és azzal hajókáztuk körbe a környező öblöket. Köztük számtalan elhagyatott szakaszon csobbant a vasmacska, máskor fürdőzők társaságában napoztunk a csónak szivacságyán. Nehezen körülírható kaland.

Pihenő a Drastis-foknál

Hasonlóan meghatározó napot eredményezet, hogy hétfőre kibéreltük egy Hyunday i10-est, amely ugyan nem a hegymenetben tanúsított teljesítményével vívta ki elismerésünket, inkább kitartásával, mikor a köves útszakaszokon se robbant le (vagy durrant ki a kereke). Ehhez persze hozzátartozik, hogy a kölcsönző által rendelkezésünkre bocsátott GPS alkalmasint leterelt minket a főútról. Úticélunk aznap az északi part, Sidarival és Perouladesszel a célkeresztben. Előbbit leginkább csak látni akartuk, fürdőzni az utóbbitől néhány száz méterre elhelyezkedő Drastis-fokhoz mentünk. (És ez erősen javallott: Sidari semmi ez utóbbihoz képest). Itt az idő múlására tekintet nélkül töltöttünk el több órát a tengerben, sőt az egyik homokkő partszakaszon még üzenetet is hagytunk a jövőnek. Izgalmas kérdés, hogy ha egyszer még visszatérünk ide, akkor a tenger vajon megőrzi-e a néhány betűt, vagy elmossa azokat. A kirándulás ekkor azonban még nem ért véget. Irány a 7th Heaven panorámaétterme. A tradícionális görög ételek elfogyasztása után ismét kocsiba szálltunk, és folytattuk utunkat, ezúttal már dél felé. A cél a szállásunktól alig néhány kilométerre egy hatalmas domb tetejéről a tengert szemlélő Angelocastro vár roma volt. A heves széllökések sem vették kedvünket, hogy innen szemléljük a tájat hosszú ideig.

Az Achilleion - esőben

A nyaralás további nagy úticélja Kerkyra városa, vagyis a sziget fővárosa volt. Ahogy azt az útikönyekben olvasni lehetett: itt valóban ötvöződik a velencei, a brit és a francia hangulat, ám a mediterrán lazaság is tetten érhető volt az óvárosban. Koptatni a szűk sikátorok köveit, vagy épp mindezt szemlélni a Régi Erőd csúcsáról legalább ugyanolyan kellemes elfoglaltság. Akárcsak elbuszozni a Sissi-kastélyhoz. E helyen kevesebb szerencsével jártunk, ugyanis irgalmatlan felhőszakadás akadályozta, hogy az Achilleion kültéri látványosságait is megszemlélhessük. A hazautunk során született aztán az a mondás, ami a bejegyzés címét adta. Az esős nap némiképp kedvünket szegte, s így a tervezettnél hamarabb indultunk haza. Akárcsak mások, így a buszpályaudvart ellepték a túristák. A buszsofőrünk pedig nehezen viselte a kérdések ostromát. A biztonság kedvéért csupán annyival próbálta megnyugtatni az úticélt illetően bizonytalan utasokat: "don't panic! Paleokastrica!"

Végül még egy kirándulásról érdemes beszámolni: az utazási iroda egyik szervezett útjára fizettünk be, utolsó teljes napunkon. A kerkyrai kikötőben a Georgia névre keresztelt hajóval Paxos és Antipaxos szigetek felé vettük az irányt. Előbbinek nyugati felén megtekintettünk néhány gyönyörű barlangot (az egyikben, ha minden igaz, egy tengerealattjáró is elidőzött a II. világháború egy szakaszában), majd Antipaxos egy türkizkék öblében kötöttünk ki, hogy óriási tömegnyomorban fürdőzzünk egyet. Ennél sokkal kellemesebb élményt jelentett Paxos szigetén kikötni, sétálgatni és ebédelni, majd a hazaúton a hajó orrában elhelyezett napágyakon lazulni.

Öt éve jártam utoljára tengerparton (mármint ahol fürödtem is, valljuk be, Turkunál nem sokat fürdőztem eddig), legalább annyira maradandó élményt jelentett ez az egy hét is, mint mallorcai nászutunk.