Toledo után az amerikai "körutam" második állomásaként Louisville-be látogattam el. A rendkívül élhető város nem csak az egyetemi feladatokról marad számomra emlékezetes, de a gyönyörű kampusz, egy majdnem 500 kilométer autókázás, egy amerikai focimérkőzés, az állatkert és kiváló beszélgetések is mind a bejegyzés hasábjaira kínálkoznak.
 |
Talán XVI. Lajos tudná,
hogyan kell kiejteni
a róla elnevezett város nevét |
A mai bejegyzés címe tudatosan ilyen összetett. Tény ugyanis, hogy Louisville nevét leírni könnyebb (bár néha azzal is meggyűlik a bajom), mint kiejteni. Maguk az amerikaiak is bizonytalanok e tekintetben. Ahogy a címből is látható, van itt (magyaros átírással) "luávul", "luvul", "luevil", "luávil", "lujvil" és (talán helyesen) Luivill. Persze mit tagadjam: végső soron fogalmam sincs, hogyan kell kiejteni a XVI. Lajosról elkeresztelt város nevét, lévén akárhányszor kérdezték tőlem Toledóban, hogy hová készülök, egyszer sem értették, mikor kimondtam az úticélomat. A szélesre dagadó Ohio folyó mentén elterülő város egyébként eklektikus keveréke a modernnek (fantasztikus új épületek), a hagyományosnak (régi téglás épületek, hatalmas parkolóházak) és a réginek (egy-egy faház, gyárépület azért feltűnt a színen). Keveredik itt mindenféle náció, viszont szemlátomást mindenki megfér a másik mellett. Habár Kentucky is a "déliek" közé, a konföderációs táborba tartozott, kettős hovatartozását mi sem bizonyítja jobban, mint a S(outh) Third Streeten található polgárháborús emlékmű, amelyből a déli tagállamokban számtalan található, viszont emelyek a louisville-i kivételével mind délre tekintenek. Ez itt északra.
 |
| Csendélet a kampuszon |
Az egyetemi kampusz gyönyörű, talán a legszebb, amit eddig valaha is láttam (habár a stanfordi talán a mérete miatt mégis előbbre kívánkozik). Itt is keverednek a klasszikus tégla és a modern üveg-acél épületek. Viszont fűből annyi van, hogy nyírni is csak kocsival lehet szerintem. Az egybetartozást oly tökéletesen megteremteni képes egyetemi hangulatot garantálják az egyenszínek (a helyi egyetemi csapat, a Cardinals okán ez vörös), a járdák melletti lámpaoszlopokon elhelyezett, az egyetem díjazott oktatóit (köztük két jogász professzort is) ábrázoló képek, az egyetemi pólókban sétáló hallgatók, a különböző orientációs játékok (itt ennek az időszaka van éppen). Végső soron tanítani is nagy élmény volt egy ilyen egyetemen.
 |
Nem nagyon ment a játék a csapatnak -
és Andrew Lucknak (12) sem |
Szombatra esett egy olyan program, amiben eddig még sosem volt részem. Voltam már baseball mérkőzésen többször is, de amerikai futball mérkőzésre még sosem mentem. Eljött ennek is az ideje. Ehhez azonban autót kellett bérelnem, és el kellett utaznom Indianapolis városába. Egy kis kitérővel fűszerezve közel 440 kilométert vezettem aznap oda és vissza, de nagyon megérte. A hangulatot gyakorlatilag lehetetlen összefoglalnom. A hangzavar, a több tízezer ember, akik kíváncsiak voltak a helyi Colts idei első otthoni mérkőzésére (igaz, ez még csak az előszezon, követezésképp senki sem adott bele mindent), a hamisítatlan "junk food minden sarkon", a játékosok bevonulása, az óriáskivetítő, és a mindenféle hangulatjavító játék (a kabalaállatokkal, főleg), a pompon lányok táncai, és még sorolhatnám. Lenyűgöző, még akkor is, ha a Chicago Bears végül 23-11-re megverte a hazaiakat.
Vasárnapra is jutott még program, méghozzá a helyi állatkert meglátogatása. Ez is kellemes elfoglaltságot jelentett, igaz, csak két-három órára. Mindent egybevetve akkor is kijelenthető, hogy élmény volt egy újabb amerikai tagállamot megismerni, egy újabb várost felfedezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése