Összeállt a tavaszi menetrendem

Mostanra fixálódott, hogy a 2011-es tavaszom is sok kellemes utazást fog hozni, persze mind szakmai alapokon szerveződik, ergó nem csak a pihenésé lesz a főszerep.

Január végén indulok Kitzbühelbe. Csodás egy hely, hegyek között, völgyek között, kiváló szálláson. Konferencia előadást fogok itt tartani. De a fotókért megéri majd betérni, az egyszer biztos. A mellékelt kép egyébként a 2009-es utam alatt készült, egy sípálya kellős közepén.

Február közepén Lyon, Franciaország a következő célpont. A Jean Moulin (Lyon 3) egyetem angol nyelvű master képzésében kaptam feladatot, hogy a kedvenc témámról tartsak 19 órás előadást. (Nem egy nap alatt!!!) Ez egyben azt is jelenti, hogy hosszú idő után újra be tudom szerezni a lyoniak helyi specialitását, a "lyoni párnácskákat" (nem tudok franciául, ezért csak magyarul tudom leírni), ami egy rendkívül finom édesség.

Májusban újfent Turku, a megszokott, de nagyon várt oktatással. Előny: akkor már remélhetőleg igazi tavasz lesz kint, amit eddig még nem éltem meg (voltam már ott márciusban és áprilisban is, de nem májusban).

Végül június elején irány a Golden Gate Bridge! San Franciscoban lesz a soros Law and Society konferencia, ahol ismét előadok. Elsődleges cél az Alcatraz, és hogy jussak is vissza. Amerikai ismerős már van kint, akárcsak vacsorameghívás:-) Sőt azóta kiderült, hogy az USA egyik vezető szerzői jogászával (Paul Goldsteinnel) találkozok a Stanford Egyetem kampuszán. Ez aztán a szakmai program!

Szóval négy nagyon különböző célpont, négy nagyon különböző feladattal és hangulattal. Ergó a 2011 első felében is lesz miről olvasni itt!

Kevés időből a legtöbbet

Ez volt nagyjából a mottóm tegnap délután, lévén a konferencia két órás ebédszünetéből nagyjából 75 percem maradt arra, hogy kicsit sétálgassak és a verőfényes napsütést élvezzem Genf azon szegletében, ahol a WIPO székház van. E rövidke túra során láttam az ENSZ palotáját (bár őszintén nem tudom, hogy pontosan milyen palota volt ez, bár idegenvezetős túrára lehetett volna menni, és a világ zászlói is ott voltak mind, de hát nem vagyok ENSZ szakértő).

Tovább sétálva egy gyönyörű Botanikus Kerthez jutottam, ahol a világ mindenféle növényeit gyűjtötték egybe. Erre még francia nyelvtudás híján is rájöttem. A mellékelt kép a botanikus kert egyik ösvényén készült.

A konferencia végeztével pedig, immáron kellemes utcai viseletbe átöltözve, sétálgattam Genf belvárosában. Itt megtapasztalhattam, hogy nem csak nálunk van szegénység. Egy hölgy ételért kunyerált egy sétáló utcán, de a végén annyira magába roskadt, hogy a kulacsát a földhöz vágta, és leült a hideg kőre... Nem volt szegényke százas, de ez inkább szomorú, semmint vicces.

A mai reggelt pedig egy jó ötlettel indítottam. Vásároltam egy kis reggelit, és utamat egy - már nyáron is megismert - stég felé vettem. Ott leültem egy padra, és a napfelkeltét nézve reggeliztem. A Genf feletti hegy felhőkben úszott, a tavat is belepte a szürke köd, a házak sárgállottak a nap felkelő fényében, és még Vili és a többi veréb is ott csipogott a lábamnál kis morzsákért. Kaptak. Mint ahogy én is erőt arra, hogy ma tovább hallgassam a konferenciát, és aztán nagy-nagy örömmel hazarepüljek.

Napfényes reggel Genfben

A tegnapi repülőút kellemesen és gyorsan telt, mivel azonban szállásomon az internet nem ingyenes, így mellőztem a blogírást tegnap. Azt sejtettem amúgy is, hogy itt, a WIPO székházban majd lesz internet rendesen. Úgyhogy innen, még a konferencia kezdette előtt, röviden összefoglalom első estét és reggeles élményeimet.

Amikor diákszálláson kell, hogy megszálljak, mindig, mielőtt belépnék a főbejáraton, két emléket idézek fel: Montréalt és Helsinkit. Mindkét hely olyan élmény volt, melyek megismétlésétől tartózkodnék. De ez a genfi szálló minden tekintetben kimagasló, bármely korábbi szállásomhoz képest. Úgyhogy ez a része rendben. Reggel, ébredés után kis felfedező körútra indultam. Olyan részre, ahol a nyáron nem jártunk. Mégis, a park, amiben sétáltam, és ahonnan a mellékelt fénykép is készült Genf belvárosibb részéről, gyakorlatilag ugyanazt a kellemes élményt nyújtotta, mint augusztusi látogatásunk. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal a napsütés tényleg lélekemelő, és a hőfok is tökéletes, talán még Szegednél is melegebb lesz.

A parktól a WIPO székházig tartó séta is kellemes volt, határozottan jól esett. Hogy persze a program mellett még mire lesz ma idő, nem tudom, de ha bármi kellemes élményben részem lesz még, megírom!

Utolsó reptéri várakozás

Idei utolsó utamra indulok. Több oka is van, hogy ezt fáradtan teszem, kissé talán sok volt már idén a jóból, másrészt a héten nagyon nehéz kiesni (ismét) a munkából, sőt az építkezésre is jó lett volna kijutni. De nem hápogok tovább, lévén a konferencia, amire utazok, témába vágó, érdekes, hónapok óta erre várok. Olyan előadókkal is találkozhatok majd, akiktől eddig csak olvastam. És hát Genf. Nem is olyan rég még ott jártam feleségemmel, bebarangoltuk a szép utcákat, svájci csokira vadásztunk, fotókat készítettünk. Most azért az időjárás is más lesz, de valószínűleg így is kellemes élményekben lesz részem. Ezúttal szinte csak szakmaikban, de azért igyekszek ide is lejegyezni majd néhány érdekességet.

Hazafelé Turkuból

Eltelt ez a hét is. Gyors volt, kellően tartalmas, és még az órám is jól ért véget.

Ez utóbbiról elég, hogy több hallgató is megköszönte az előadást, sőt, a 35 bejáró hallgatóból 31 úgy döntött, hogy a vizsgázást is bevállalja. Így hát tegnap nagy csoportos vizsgáztatást is szerveztem, ahol csak egy gyenge láncszem akadt. Egy szegény spanyol hallgató hölgy jött oda hozzám a vizsga végén, szegényke remegett az idegtől, és elnézést kért, hogy ha nem gond, ő nem adná be ezt a vizsgalapot. Részemről rendben, majd megpróbálja legközelebb, így is 30 vizsgalap lapul a hátitáskámban. Fotót remélhetőleg azonnal tudok mellékelni, amint lassan már megszokottá váló turkui találkozásaink során Kaarina, szegedi joghallgató (tavasszal turkui Erasmus hallgató) készített a csoportról.

A csütörtök persze itt még nem ért véget. Nagy izgalommal vártam a beharangozott floorball mérkőzést, amiben nem csalatkoztam. Otthon már-már megszoktam a kispályás foci fel s alá rohangálós stílusát, de ezt szorozzuk meg párszor, és megkapjuk, milyen az, ha három három ellen játszik, ráadásul - bár lehetne - nem igazán tudtam még azt a pici labdát lábbal is kezelgetni, szóval maradt az ütő, és a rohangálás. Olyan szinten kifáradtam, hogy hazafelé, aminek része egy 50 lépcsős kaptató, csak szép öregurasan sikerült haladnom. Az már másodlagos, hogy irdatlan izomláz van testem néhány olyan helyén, amire nem is számítottam.

Mára pedig már csak az összepakolás maradt, még néhány apróság beszerzése, a csomagolás, plusz, ami külön izgalmasra sikeredett, bőröndöm teljesen elkopott kerekének ideiglenes megjavítása. A szikszalag, amit rá tudtam tenni (sőt ilyet is alig tudtam venni), 200 méter után a nedves úton teljesen átázott, és már csomókban mállott le róla. De most már ki fogja bírni hazáig, remélem:-)

A repülőm fél óra múlva száll fel, aztán türelemjáték Helsinkiben, végül ismét repülő (ami számításaim szerint 21. felszállásom lesz, s majd még megtoldjuk kettővel a jövő heti röpke svájci út során), majd vonat Szolnokra, szülőkhöz, akikkel együtt indulás Mórahalomra, ugyanis - VÉGRE - újabb látványos szakaszhoz érkezik az építkezés: a külső nyílászárókat berakja a szakember. S mivel a tetőm is alakulgat, legalábbis remélem, ezért lassan igazi ház formája lesz leendő otthonunknak.

Na de hogy az évet még ne itt zárjuk, előre jelzem, hogy jövő héten még 1-2 bejegyzés várható, mert Genfbe utazok egy két napos konferenciára a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez. Arról majd a szerzői jogos blogomon is írni fogok, hiszen a téma inkább oda illik.

Szép őszi napok Turkuban

Legutóbbi bejelentkezésem után a vasárnap az ősz, a többi nap pedig a szép szó jegyében telt. Vasárnap áztató, hosszú, szürke és álmosító esős idő zárt be a szobámba.

Nem nagyon volt hová menni, nem is nagyon lehetett volna hová menni. Maradt tehát az olvasás és a készülés a hétfőn rajtoló órára. Ami nem is hozott csalódást. Bár eredendően 39-en jelentkeztek a kurzusra, mindösszesen 35-en mutatták meg magukat, azzal, hogy ők sem mind egyszerre voltak a teremben. Még így is rekord persze a harminc feletti tartós jelenlét (legalábbis az angol nyelvű órák tekintetében).

A hétköznapok persze lényegesen kellemesebben teltek, mint az esős vasárnap. A mellékelt fénykép Hirvensalo sziklás tájain készült. Egy teremtett lélek sehol, kár persze, hogy a mini túra max. egy kilométeres, ha volt. De megérte, néha csak lecsuktam a szemem, és a madarakat hallgattam, meg azt, ahogy a szél a fenyőfák közt megbúvó lombhullató fák sárguló leveleit mozgatta. Ezen felül időm egy részét mindig a helyi piacon töltöttem, ahol ajándékok mellett a napi betevőt vásároltam meg. Saját magamnak tett ígéretemet tartva annyi halat (v)eszek, amennyit csak lehet. Ennek keretében még kardhal is akadt a kardomra. Nem mondom, rendkívül finom volt. Fehér húsú, mintha a tonhalra emlékeztetne, az íze pedig isteni.

Az esték legjava is kellemesen telt. Hétfőn szauna, szerdán vendégség töltötte ki kellemesen óráimat. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert ismét tiszteletemet tettem helyi kolléganőm családjánál, akinek két kislánya persze tette a szépet (nem tehetek róla, a gyerekek nem tudnak nekem ellenállni:-) Oona és Unna a két leányzó (összeadva is harmadannyi évesek, mint én), és persze előttem kellett labdázgatni, ugrándozni, spárgázni. A vicc az, hogy mintha már beszélném a helyi nyelvet. Mindig értettem, mikor és miért szidta le őket az anyukájuk:-)

Most, hogy már az út felén is túl vagyok, nincs sok program előttem, de azért remélem holnap kellemes élményekkel térek haza a helyi floorball edzésről, habár elsőre tartok tőle. Állítólag van két vadállat: egy alacsony kopasz és egy nagydarab szőrös. A neveket ne kérdezze senki, de állítólag már eltörték egymás egy-két csontját. Na bízzunk a legjobbakban. Annál is inkább, mert floorball ütő max. tízszer volt a kezemben, és utoljára is minimum 11 és fél éve, még a gimiben...

A finn napsütésben

Az utam Turkuba úgy telt, ahogy kellett: gyorsan és kényelmesen, meglepetések nélkül. Kellemes, napsütéses 0 fok várt, ami annak tudatában, hogy felkészültem erre a hőfokra, nem okozott meglepetést. Annál inkább a nap, mert legutóbb, áprilisban, egyetlen napot sikerült kifognom napsütéssel.

Na egyből kettőre emelkedett e napok száma a szombattal, mert gyönyörű, felhőmentes reggelem volt, ami késő délutánig kitartott. Adózva egy jó ideje remélt vágyamnak, első dolgom az volt ma, hogy elmenjek a piacra, és megvásároljam a vacsorának való halakat. Ezúttal lazacra és tőkehalra esett a választásom, és nem is csalatkoztam bennük, kellemesen jól laktam velük:-)

Na de ennél sokkal érdekesebb hír, hogy a mai napon végre (hiába hatodik út a mostani) láttam olyan piacot is Turkuban, ami a szegedi fesztiválokra hasonlító módon standok mentén árulták a helyben szokásos füstölt halat (lásd a mellékelt képet, a szürkeség egyébként füst:-), gyümölcsöket, lekvárokat, mézeket, kenyereket, sajtokat, és persze ruhaneműket, elsősorban a téli felszereléseket. Én is lecsaptam egy kis bogyós gyümölcsre. Este kóstolás.

Ezek után irány a főtér, ahol felszálltam a Naantaliba tartó buszra. Utoljára két éve jártam itt, akkor a feleségemmel (vagyis akkor még nem volt a feleségem), most szinte csak egymagamba élveztem a hihetetlen napsütést a gyönyörű kikötőben, ódon faházak mentén (melyek mindegyiket nevet visel, gondolom a tulajdonos családnevét), szunyókáló vadkacsák és hattyúk között. A helyben tett kis sétám során sikerült lefényképeznek a téli elemózsiából nassoló cinegét is.

Sajnos az időjósok már sokkal szürkébb időt emlegetnek holnaptól, így nem meglepő, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül töltöttem oly sok időt a szabadban, és inkább holnapra hagytam a jelentősebbb munkálatokat hétfőn kezdődő előadásaimra.