Ott repül Márton lúdon...

Nem állítom, hogy ez lett volna minden idők legtartalmasabb turkui utazásom (végtére is ez már a hetedik, kevés az újdonság), habár részem lehetett egy finn vacsorapartiban, illetve láttam labdarúgó mérkőzést is. Mégis, kellemes érzéssel fogom itt hagyni kedvenc úti céljaim egyikét: olyat tapasztaltam meg ezúttal, amire nem is gondoltam volna. Eljött a tavasz Turkuba!

Gyakorlatilag vasárnaptól máig minden napom ugyanazzal telt: sok sétával, ajándékok vásárlásával és munkával. Nem mondom, ez utóbbi nem hiányzott annyira, mint finneknek a napsütés, az otthoni levelek mégis megtaláltak. Na, de mindez mellékes. A napról akartam beszélni. Az időjósok még 18 fokokat emlegettek múlt héten, azonban a hőmérő gond nélkül 20 fok fölé szaladt, ma ráadásul a nehezen hihető, mégis igaz 25 fokig kúszott a higanyszál. Nem is lehet meglepő, hogy a finnek levetették magukról szürke köpönyegüket, és színes ruhába öltözve korzóztak naphosszat. Nem mondom, hogy mosolyogtak, azt ritkán szoktak. Mégis, fürdőruhában kifeküdtek az Aura-folyó partjára, rövidnadrágban fagyiztak, kigördültek oldtimer autóikkal a turkui utakra, ami persze nem kevés irigységgel töltött el.

Vasárnap tettem egy hatalmas sétát az Aura-folyó mentén, egészen a turkui kastélyig (vagy várig). A mellékelt fotón ez látható. Bár ezt az építményt is láttam már korábban, a napsütés és a friss levegő öröméért mégis megérte megtenni a néhány kilométeres (oda-vissza) utat.

A hétfői nap egy jelentős részét a helyi kapcsolatok ápolásával töltöttem. Így egy kedves kollégával ebédeltem, aki jelezte, reméli, hogy az őszi turkui utam épp akkorra esik majd, amikor neki a doktori védése lesz. Ezek szerint október vége felé jövök legközelebb. A hétfő másik jelentős részét, akárcsak a mai napból több órát is, a belvárosi boltok kínálatának alapos tanulmányozása töltötte ki. Végül is elégedetten térek majd haza, kinek-kinek a leginkább megfelelő vásárfiával a csomagomban.

A hazautat megelőző órák vitathatatlanul legkellemesebb élményét pedig az az utcazenész okozta, aki a városi könyvtár falának dőlve egy olyan dalt játszott, amit sose reméltem volna, hogy máshol hallhatok, mint a televízióban, nosztalgikus mesék iránti vágyam kiélése közben. A zenész a Nils Holgersson nyitódalát játszotta! Apróság, mégis milyen találó. (Még akkor is, ha bár Nils - nem biztos, hogy jól emlékszek - Lappföldről jött, neve alapján mégsem finn. Ez most mellékes.) Szerintem hallgassuk végig a jól ismert nótát.

Elrepült tehát a teljes hét. Immár alig egy óra, és indulhatok a reptéri buszhoz, hogy aztán éjfélre Budapestre érjek. Pörgős napok jönnek ezután, mégsem panaszkodok. Energiával feltöltődve várom a következő hetek-hónapok kihívásait. És persze a további kikapcsoló eseményeket is. Rögtön a hétvégén egy gimnáziumi 25 éves jubileumi ünnepséget, majd június elején az utat a tengeren (óceánon) túlra, San Franciscóba.