2011-ben - Pécs után - egy olyan újabb helyszín tölti be Európa kulturális fővárosának tisztét, amelyet van szerencsém (közelről) ismerni. Tegnap útra keltem, és immáron hetedik alkalommal látogattam el Turku városába, Finnországba. (Legutóbbi utamról írt fontosabb bejegyzéseket lásd itt és itt.)
Az eddigi útjaim során mindannyiszor Helsinkit keresztül vezetett az utam Turkuba, így némileg hiányzott is a kiválóan felépített Vantaa Airport. Ezúttal fapadost választottam. Nem is lenne vele semmi baj, bár a menetrend időpontja nem túl szerencsés. A Turku 2-es terminál ugyancsak fapados csomagkiadója - melyről egyelőre nem akar feltöltődni a fotó - persze megnevettetett a maga kb. 6 méteres teljes hosszával. Az estét aztán az immáron rendszeressé (és unalmassá) váló El Clásico második félidejének (és így mindkét gólnak) a megtekintésével zártam.
A szerdai nap pedig a munkával kezdődött. Mostantól péntekig egy - az őszihez képest lényegesen - kisebb csoportot fogok összehasonlító és digitális szerzői jogi kérdésekre tanítani. Remélem kitart a lelkesedésük a zenei példákig. A jól sikerült munkát persze este megpecsételtem egy kellemesen fárasztó szaunázással. S hogy mennyire kicsi a világ? Pont a szauna előtt találkoztam egy olyan olasz professzorral (Vittorio Olgiati), akit eddig először és utoljára Berlinben, még 2007-ben láttam egy konferencián...
A csütörtök délelőttje ismét a tanteremben telt. Maroknyi csapatomtól elégedettséggel váltam el, s vettem utamat egyik - ha nem épp a - kedvenc turkui helyszínem: a vásárcsarnok felé. Rendszeressé vált ugyanis az évek alatt, hogy a vásárcsarnokba járok friss halért (ezúttal - az esti vacsorameghívás tényére is tekintettel - csak lazac volt a listámon), melyből ma is isteni ebédet készítettem magamnak. Levezetés gyanánt séta, illetve némi ügyintézés Szeged irányába. Az idő azonban gyorsan telik, és hamar hat óra lett, amikorra elém jött Tuomas, a helyi fő szakmai partnerem. Utunkat a turkui tűzoltók báltermébe vettük, és egy kellemes kis kitérőt követően (a Sevilla nevű tapas bárba) már el is foglalhattuk helyeinket a bálteremben feldíszített ünnepi asztaloknál.
Sosem volt még lehetőségem eddig olyan emberek körében vacsorázni, akik épphogy beszélik az angolt, a némethez (és persze a magyarhoz) pedig hozzá se tudnak szólni. Most eljött ez a pillanat, mégis élveztem minden percét annak, amit Eva és Jaakko, Kevät és Ilkka, illetve Iris és Reine társaságában tölthettem. Mindig is tetszett a finn nyelv, pörgős beszélgetésük - melyből csupán az általam eddig is ismert szavakat értettem meg - magával ragadott. Az este pedig telt, hamar eljutottunk a finom desszertig, melyet követően jött is a zenekar, kik kellemes háttérzenét szolgáltattak az immáron fesztelen (asztalhoz nem kötött) beszélgetéshez. S bár nem jutottam hozzá, még egy 2007-es, berlini konferenciás ismerőssel is lett volna módomban találkozni. A turkui jogi kar tiszteletben doktorával, a louisville-i jogi kar oktatójával, John Cross-szal ugyanis ugyanazon panelben adtunk elő négy éve. Talán majd egy hónap múlva összefutunk San Francisco-ban. Ki tudja?
A folytatásról (merthogy vannak ám hétvégi tervek, többek között egy futóversenyen való részvétel) külön posztban jelentkezek szombaton vagy vasárnap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése