Away to Chicago...

Eltelt egy újabb hétfő-szerda párosítás, vagyis túl vagyok 3. és 4. órámon. Ez a hét azért izzasztott, és a diákok nekem is adtak házi feladatot, de jövő héttől végre szerzői jog, és azt nagyon fogom élvezni.

Ellenben a hét hátralevő részét máshol, egészen pontosan Chicagóban fogom tölteni. A konferenciával kapcsolatos szakmai bejegyzéseimet a szerzői jogos blogomon fogja majd tartalmazni, de azt hiszem, hogy "turista élményekben" is gazdag lesz az elkövetkezendő néhány nap. A konferencia végeztével aztán vendégeskedés következik Mr. Washington otthonában (Woodbridge, Virginia), ahol valószínű hamisítatlan amerikai grill party fog várni.

Szóval a következő napok képekben és élményekben gazdagok lesznek!

Na de ki az a Mary Ellen Whitman?

Első teljes hétvége, első teljes program. Általános iskolai fogalmazások retró érzését keltette belőlem a bejegyzésem első verziójának indítása: "A hétvége kellemesen telt, sok hasznos programmal." Még akkor is, ha igaz, így nem lehet indítani, próbáljuk meg másként.

Kora reggeli kelés után irány a Farmers' Market, a csütörtöki vacsora party bónusz vendégének társaságában. A kínálat egyedi (és a Mars-téri mellett - végre egyszer valami Amerikában! - eltörpül), de izgalmas. A helyi sárgadinnye figyelemre méltó, a helyi eper megmosolyogtató. A házi készítésű áfonyás joghurt isteni, a paradicsom már nem annyira. Ami hihetetlen: olyan házi kenyeret árulnak, ami versenyre kel a magyarral! Talán csak a finn kenyér lehet mindennek párja (mármint a rangsorban második helyért). Mondjuk ez nem meglepő, hisz ehhez képest egy német magvas kenyér legyűrése egyenlő egy harakirivel, a belga kenyér az igazi amerikai toast kenyér, a lett kenyér... nem is tudom, ettem-e annó... Aztán ott van a spanyol. Na jó, az külön kaszt.

A piac után Ms. Bónusz kertjében ettünk füstölt lazacot, csirkével töltött argentín péksüteményt, és csirkés thai ételt. Mindent, ami egy egészséges reggelihez kell:-) Aki ismer, az persze tudja, hogy a thai bónuszfalatokat hová kívántam.

Az idő persze robogott, és közeledett a dél, amikor egy washingtoni úr (azt hiszem 32 év fórral) érkezett értem, és irány a lovi, életemben először. Nos, én nem lettem a rabja, nem csekély részben azért, mert egyedüli fogadásomat Mr. Washington javaslatára egy 1 a 30-hoz fizető lóra tettem. Persze nem lett utolsó a ló. Szegény pára a mellékelt képen egyébként 8-as számmal látható, és csak a realitás kedvéért jelzem, hogy hatodikként ért célba. Szegényke régen állítólag sebes volt. Ma már csak abrakra hajt valószínűleg.

Egyébként külön kategória ez a sok száz meg ezer fanatikus, aki vérpofin, vagy inkább annak tűnő módon állnak egyik képernyő alatt, jegyzetelik az oddsok alakulását, majd alig két perccel a futam kezdete előtt megteszik tétjeiket, sikerre éhes szemmel tapadnak a képernyőre, üvöltik sikeres befutójuk remélt kombinációját, majd ennek teljes kudarcát követően ostorozni kezdik magukat, miért erre a lassú gebére tettek. (Amúgy nem tudom, hogy van a gebe angolul, csak sejtem...) Majd indul újra a kör, a következő képernyővel, időnként a Pimlico Race zöld gyepén izzadó zsokékra és lovakra is rátekintenek (és buknak néhány dollárt). Mr. Washington legkevesebb 500 dolcsit játszott el szemrebbenés nélkül, de hozzá vehetjük az én rossz tippre leadott két dolcsimat is... Ja, a kép amúgy a törzsgárdát mutatja, kedvencem a fehér nadrágos, Hawaii mintás inges úriember.

Az este hátralévő részét a Phillip's Seefood étteremben töltöttük, mindkettőnk gyomra megelégedésére.

A vasárnap némi pihenéssel, majdnem sikeres cseteléssel, illetve a környék gyalogszerrel, illetve futótempóban való felfedezéséből állt. Gyalogtúrám alkalmával, újfent nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzem le az errefelé a legyek gyakoriságával előforduló mókuspopuláció egyik jelesebb tagját.

S bár eddig hallgattam róla, fel kell tennem a kérdés: na de mégis ki az a Mary Ellen Whitman? Valószínű, hogy fényképezőgépem okán, de sétám közben leállított egy idős hölgy, hogy megérdeklődje, nem akarok-e venni magamnak egy kis telket a helyi park jövő szombaton kiárusított részén, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy valakinek fizetek, aztán gondozhatom csekélyke parcellámat őszig, amikor másnak eladják. Értetlenségemet látva megkérdezte, honnan szalajtottak, amikor megemlítettem, hogy magyar vagyok, elmondta: imádja a magyarokat, egyszer járt is Budapesten. Úgyhogy beszélgettünk egy jót, még meg is mutatta, merre lakik, sőt, mondta, hogy ha van kedvem, a forró napokon akár még menjek is át fürdeni a medencéjébe. A kis vén kujon. Mindenesetre ez már a második "kalandom". Erről a hölgyről viszont (egyelőre) nincs fotóm, de a számát megkaptam, és jelezte: lesznek nála házibulik:-)

Downtown afternoon...

A pénteki meló is véget ért egyszer, így jutalmul egész hetes kitartó munkámért (khm...) elhatároztam, hogy teszek egy sétát a belvárosi kikötő, mint ismerős helyszín felé. Az út nem túlzottan hosszú, talán ha fél óra van, és mivel már néhányszor megjártam ezt az utat (persze utoljára 2008-ban), ezért egészen sok minden ismerősként ért. Így útközben elhaladtam egy nagyon szép (ha jól tudom, talán az időben első) Washington emlékmű előtt (amely elvileg még a Washington DC-ben található obeliszk, az ottani Washington Memorialnál is korábban állíttatott), nagyon szép templomok, 2008-ban, II. János Pál pápa emlékére kialakított "meditációs kert", és hatalmas felhőkarcolók mellett. Amíg persze nem járok New Yorkban, ezek lesznek azt hiszem az általam látott eddigi legnagyobb épületek.

Útközben "megismerkedtem" egy helyi primadonnával, aki olyannyira belemelegedett az érdeklődésbe, hogy honnan jöttem (sajna igaz: mondom "Hungary", válasz: "what?", mondom: "do you know where is Austria?", reakció: "and what's that?", na jó, mondom: "South-East Europe", hatás: "Europe?"), és merre megyek. Ez némileg felelevenítette bennem a Hét mesterlövész egyik híres jelenetét, amikor Yul Brynner - alias Chris - és Steve McQueen - alias Vin - beszélgetnek:

Vin: Merről jöttél?
Chris: Nyugatról.
Vin: És merre tartasz?
Chris: Keletre.

Persze azzal, hogy a hölgynek sajnos fogalma sem volt, nálam mi a kelet és mi a nyugat. Mindenesetre a fotó, amit csatoltam, testközelivé teszi a hölggyel való eszmecserémet.

Mindezek után végre leértem a partra, Inner Harbor városrészbe. Na, ott aztán igazán van forgatag. Főleg így péntek délután, de valószínűleg fél Maryland állam végigsétált vagy kocogott a korzón, igénybe vette a különféle városnéző vízi taxik szolgáltatását, beült valamely étterembe fogyasztani (lehetőleg tengeri herkentyűket és soft drinket). A korzót egyébként rendőrök és helyi biztonsági felügyelők is járták, vigyázzák a rendet és a biztonságot.

Ugyancsak az egész hetem jutalmaként végül megajándékoztam magamat egy rendkívül finom rákburgerrel, amelyhez természetesen igazi amerikai módra minden más járt, így sült krumpli, rántott rákocskák, valami sajátos, rántáshoz használt panírhoz hasonló anyagból készült golyócskák, saláta és szószok...

Úgyhogy jól esett ez a kis lazítás, és holnap belevágok utam második hetébe!

Kosárlabda a dékánnal

Nem először, és feltehetőleg nem utoljára játszottam a dékánnal (aki, mint közölte, lassan 60) kosárlabdát, és nem először, és remélhetőleg nem is utoljára vertem meg őt. Két meccset játszottunk, és az elsőt hoztam 13-12-re. Ez leginkább több dolognak köszönhető:
1. a háta sérült, és pont abba az irányba nem tud védekezni, amerre én egyedül tudok támadni;
2. vagy csak mondta, és azt akarta, hogy örüljek a fejemnek (bár ez a fajta stílus az amcsikra nem jellemző);
3. életemben először végre sikerült egynél több hárompontost is dobnom (egészen pontosan mindkét meccsen hármat);
4. sajátosan hoztam önmagam, vagyis ha nem is tudtam rendesen támadni (ami valóban sajátosságom), akkor is blokkoltam meccsenként vagy háromszor, és loptam is tőle néhány labdát);
5. új sportcipőm van és a kezdők szerencséje is közrejátszott;
6. igazi kosárlabda pálya volt, vagyis fapallókból készített talaj, rendes hálós gyűrű, igazi Wilson bőrlabda.

Na persze az is biztos, hogy nem először és nem is utoljára kaptam ki a második meccsen. Én csak lihegtem, pihegtem, ő meg ontotta a kosarakat. (Bár 7-1-re ott is vezettem, de onnan már mozdulni nem tudtam...)

Remélhetőleg folyt.köv., hasonló sikerekkel.

Végre egy szabad nap...

A hétfőtől szerdáig tartó iskolai felkészülés és komoly koncentráció után végre megérdemelten a csütörtöki napom pihenéssel telt. Már ha lehet annak nevezni, hogy korai kelés és reggelizés után útra keltem, hogy Hunt Valley híres-neves plázáját felkeressem. Némileg talán elsiettem az érkezést, mivel a felkeresni kívánt cipőbolt csak 10-től nyitott. Így hát nem volt mit csinálni, be kellett térnem egy élelmiszerboltba, ami nem volt rossz választás... Jól megpakoltan léptem ki a bolt ajtaján és csupán néhány percet kellett várnom, hogy a cipőbolt is kinyisson. Na mármost érdemes látni férfi jellemem tanúbizonyságát: az élelmiszerboltban 40, a cipőboltban 20 percet töltöttem. Hát igen, nem szokásom elnyújtani a ruhanemű vásárt.

Ezek után visszaindultam a szállásomra, majd nemzetközi csetelésbe bocsátkoztam, ami otthon kezdődött, de a jogi kar előtti téren ért véget. Ezek után, hogy úgy hajthassam majd álomra a fejemet, hogy tettem is ma valamit, befejeztem egy röpke cikket, de a szakma nem erre a honlapra való.

Izgatottan vártuk ám már Olívia kolléganővel az esti vacsorameghívás beteljesülését, ugyanis amerikai nagybácsink, Phil dékán úr, lovagiasságáról tanúbizonyságot téve, elvitt minket (és Olívia férjét és egy bónusz vendéget) Sammy olasz éttermébe. Az itt eltöltött több mint két óra alatt kóstoltam prosciutto sonkát, rákos tésztát (a sajátom az citromos szósszal ellátott, hosszú tésztán tálalt óriás garnéla, Ms. Bónusztól kapott bónusz falatom pedig homárral töltött ravioli tészta volt), az Olívia által jól kiválasztott lasagne-t, házi (avagy inkább éttermi) tiramisut (ami versenyre kelt sógornőm igazi házi tiramisujával), végül sajtos süteményt. Sejthető, hogy az alig valamicske Pinot Grigio bor és vagy három pohár jeges víz után eltelve érzem magam. Illetve kicsit Krúdy hangulatba is kerültem. E kedvenc íróim egyike ugyanis nem egyszer írt ízes ételekről ízes stílusban. Nos, az én irodalmi képességeim persze elmaradnak az övétől, de az ízekre emlékezni legalább annyira jól tudok.

Azok az amerikai diákok...

A mai első bejegyzés rövid és velős lesz, melyben az iránti örömömet tudom kifejteni, hogy mennyire könnyű úgy oktatni, hogy ha a diák tanul, készül, kérdez és adott esetben még magyaráz is. Nos, ez mind igaz az én kis 8 fős csoportomra Baltimore-ban. A 8 főből egyébként egészen vicces módon kettő indiai, egy mexikói származású, és van egy muszlim úr is. Hallgatóimat egyébként már most sikerült tartósan beazonosítanom. Egyikőjüknek csak akkor jutott szó, ha Angliáról esett szó, így hát ő Mr. England lett. (Na jó, persze ezt nem nekik mondom, hiszen a minimálisnál nagyobb tisztelet illeti őket, hogy képesek nekem Professor Mezeit mondani, ráadásul akcentus nélkül.) Az egyik indiai úr keresztnevének rövidítéseként a Sid nevet viseli a naplómban, a másik pedig Dr. House-os mintára a 3-as számot kapta. (Mivel a neve Streenatan, arra kért, hívjam csak szrínek.) A többieknek egyelőre nincs külön nevük, habár Ms. Metz neve nem igényel különösebb átalakítást, bár saját belátása szerint még nem volt Franciaországban.

Szóval könnyű lesz ezzel a 8 emberkével együtt dolgozni, amit csak tovább erősít az a tény, hogy a tegnapi órám nagyon jól sikerült, ők és én is jól dolgoztunk. Legyen így továbbra is.

Hétfőtől szerdáig

Ahogy előre láttam és sejtettem, hétfőtől szerdáig különösebben nem fog turisztikai esemény történni velem. Mivel hétfőn és szerdán vannak óráim, ezért ezekre becsülettel készülni kell előtte. Na de a lényeg, hogy már körvonalazódik a heti program. Holnap meglátogatok egy bevásárló központot. Férfiember lévén, nem sokat fogok időzni ott, csak sportcipő kell, ugyanis pénteken visz a dékán kosarazni. Lesz ott ne mulass, rég kosaraztam, meg hát a helyiek könyökkel nyomják... Szombaton pedig összetett, egész napi programom lesz: reggel piacozás, déltől pedig lovi:-) A vasárnap valószínűleg a környék további felfedezéséből fog majd állni, ergó baromi nagy házakról és baromi nagy kocsikról, valamint aranyos mókusokról fogok rengeteg fotót készíteni.