"Egyszerre csak hangos kiabálásra lettem figyelmes, körülnéztem - hát látom, hogy a város zuhan alattunk! Minden porcikám megdermedt, úgy megrémültem. Jim csak sápadozott, egy hang nem jött ki a száján, Tom se szólt egy kukkot se, csak nézett izgatottam. A város zuhant és zuhant és zuhant, mi meg mintha helyben maradnánk és állnánk a levegőben mozdulatlanul. A házak egyre kisebbek és kisebbek lettek, a város összébb-összébb zsugorodott, az emberek és a kocsik olyanok lettek, mintha hangyák és bogarak mászkálnának összevissza, az utcák meg mint megannyi apró repedés és cérnaszál. Aztán minden egybeolvadt és nem volt többé város: csak egy piszkos folt a földön."
E kedves kis idézet abból a kiváló olvasmányból ered, mely a London és San Francisco közötti közel 11 órás repülőúton volt a társaságom. Mark Twain "Tom Sawyer léghajón" című kisregényében Tom Sawyer, Huckleberry Finn és néger barátjuk, Jim, hihetetlen vicces és fordulatos kalandok közepette utazta be a világ egy nagyobbacska részét egy léghajó hátán. Nem kellett sok képzelőerő, hogy magam is átéljem a három kalandor élményeit a hatalmas repülőnk 45H számú ülésében.
San Franciscóba érkezésem délutánján mégsem ezzel foglalkoztam már, hanem csakis a környék feltérképezésével. Nem tartott soká, és rátaláltam a hotelemtől alig két utcányira kezdődő Chinatown híres bejáratára. Ily módon a legforgalmasabbnak tűnő, egyben a legszebb utcát jártam végig, és csodáltam az amerikai társadalom kellős közepén elhelyezkedő kínai világ csodáit. Boltok tarka sokasága, nyelvek megfejthetetlen kavalkádja, turisták hada kötötte le a figyelmemet. A legnagyobb problémát, s ezt már most látom, az idő rövidsége és a látnivalók sokasága fogja jelenteni. Ennek ellenére igyekszek a konferencia mellett felszabaduló perceimet a lehető legjobban tölteni.
Így történt, hogy csütörtök reggel, a konferenciára való regisztrációt követően azonnal nyakamba vettem a várost, és ezúttal a san franciscói kikötő irányába sétáltam. Felhőkarcolók hada között vezetett az út a hatalmas kikötőhöz, ahol hajók mellett utcai árusok és (újabb és újabb) boltok hívogattak. Mindhiába, merthogy csak mentem és fényképeztem. E második kép a Sutter streeten készült (pont azon, ahol a hotelem van), csak már sokkal közelebb a parthoz. Klasszikusnak tűnő tájkép, mivel a belváros nem kevés zöld ponttal rendelkezik, ahol a fák persze eltörpülnek a magas épületek tövében.
Csütörtök délután - az első konferencia panel végeztét követően - az öböl felé vettem az irányt. Szokásomhoz híven nem ültem fel a buszokra, már csak dacból sem. Mint ugyanis kiderült pont ezen a héten nem közlekednek a régi villamosok. Dühös is vagyok, mert nagy vágyam lett volna őket kipróbálni. Ennek ellenére a séta sem volt veszélyes, alig 40 perc alatt a kikötőbe értem. Itt aztán három kellemes órán át csodáltam az öböl szépségét, az Alcatrazt (a mellékelt fotó bemutatás nélkül is világos, hogy mit ábrázol), a különféle éttermeket és ajándékboltokat megtöltő emberáradatot, a hajómúzeum kiállítási darabjait, és végül a Pier 39 fantázianevű szabadtéri plázát (ami nem egy nagy épületben, hanem gyakorlatilag a 39-es stégre lett építve). S mivel ennyi látnivaló, illetve lassan fáradó lábaim mellett lehetőségem sem nyílt, hogy a Golden Gate felé sétáljak, azt hiszem, még egyszer vissza kell ide térnem.
Folytatás rövidesen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése