Toledo, harmadjára

2006 és 2010 után harmadízben érkezek Toledo városába, amely Ohio állam északi részén, az Erie-tó dél-nyugati csücskénél helyezkedik el. 2006-ban még szakmai kapcsolatok ápolása, olvasás, nyelvi fejlődés céljából érkeztem, két éve már előadást tartottam, s ezúttal is így fogok tenni.

Az előadásokat az esti órákban kell megtartanom (hattól fél tízig), a munka mellett azonban minden nap lesz arra lehetőségem, hogy kikapcsolódjak. A tervek szerint baseball mérkőzésre fogok menni, kirándulni fogok két kedves ismerőssel (Bruce és Nancy már két bejegyzésemben is megjelent: 2010-ben épp Toledóban, idén Turkuban találkoztam velük), golfozni megyek egy másik professzorral. Ha minden jól megy, eljutok Ann Arbor városába, amely otthont ad az USA egyik legjobb egyetemének (University of Michigan), amely egyébként a 22 szeres olimpiai érmes (tizennyolcszoros aranyérmes!) Michael Phelps egyeteme is volt). Végül már fixált program a magyar vacsora parti, amelynek keretében gulyáslevest és palacsintát fogok készíteni az ismerősöknek. A rendelések is le vannak adva, illetve magam is bőszen jegyzeteltem saját ötleteimet, kinek milyen meglepetést hozzak, így a vásárlásra is megfelelő időt kell fordítanom majd.

Az elkövetkezendő napokban igyekszek két-három bejegyzés keretében a fenti programokról részletesen beszámolni. Csak nehogy aztán olyan sok legyen, hogy időm ne nyíljék a gépelésre! Mindenesetre addig is álljon itt az a videó, amelyet hat évvel ezelőtt készítettem első toledói utazásom legszebb állomásairól (a toledói jogi kar épülete, vendéglátóim otthonai – többen is voltak –, a Henry Ford Múzeum, toledói kertváros, augusztus 20-ai magyar fesztivál, utazás Clevelandbe BB King 80. születésnapjának tiszteletére tartott koncertre, Mud Hens baseball mérkőzés az első sorok valamelyikéből, képek Ann Arborból és Detroitból, két kerti party az Erie-tó partján, vasárnapi gospel mise/koncert, toledói állatkert, és végül utazás az amishok földjére – szerencsére egy kicsit fejlődtem azóta, ami a fényképészeti tudományt illeti).

Családi nyaralás a Zemplénben

Tavaly augusztusban Visegrád városában gyűlt össze a család egy több napos, élményekben gazdag, pihentető nyaralásra. Az idei helyszín az ország másik régiójában található Zempléni hegység, s azon belül is Telkibánya volt. Ahogy tavaly, úgy idén is sok kalandban volt része a csapatnak.

A kirándulásnak egyetlen nehezítő tényezője volt: a távolság. Nekünk oda s vissza több mint 800 kilométert kellett levezetnünk. Ha azonban ettől eltekintünk és az utazás tartalmába pillantunk bele, akkor az élmények feledtetik ezt a körülményt. Először is: Telkibánya nagyon takaros, tiszta, csendes település, a szállásunk (Aranyhegyi Vendégház) pedig minden igényt kielégítő szálláshely. Nemcsak tiszta, de minden komforttal felszerelt házat kaptunk, igényes dekorációkkal, hatalmas kerttel, kemencével, foci/röplabdapályával (melyet mi inkább tollaslabdázásra használtunk), vadlessel, kerti játékokkal – csak hogy a legfontosabbakat említsem. S mindezt rendkívül jutányos áron.

Érkezésünk napja leginkább a bepakolással, a hatalmas udvar felfedezésével, játékkal, Telkibánya feltérképezésével, fahasogatással telt – és persze a kora délutáni órákban Berki Krisztián, az esti órákban pedig Pars Krisztián olimpiai győzelmének megtekintésével. Jobb vasárnapot kívánni sem lehetett volna.

Kutyaszorító
(Telkibányához közel)

Hétfőn a Pálházáról induló kisvasúttal Rostalló végállomásig utaztunk, hogy aztán az ebédet a Kőkapu Hotel melletti étteremben költsük el. Míg az étterem nyitására vártunk, a szomszédos tavat csodálhattuk meg vagy hűsölhettünk az árnyat adó fák tövében. Délután a csapat háromfelé vált. Ki a kisvonattal, ki gyalog indult Pálházára, a kocsikhoz. Mi Franciskával gyalogszerrel indultunk vissza Telkibánya felé. Ha nem is kellett olyan szintkülönbségeket leküzdenünk, mint a Mátra, a Börzsöny vagy a Pilis területén, az útvonal szépségekben (és éhes szúnyogokban) gazdag volt, s a 12-13 kilométeres séta határozottan jót tett testnek és léleknek egyaránt.

Hétfő délután még szakácsszerepet is kaptam: paprikás krumplit, igazi tábori ételt kellett készítenem. Bízok benne, hogy sikerrel jártam. Késő délután ismét a sporté lett a főszerep: Tóni simán elvert mindenkit lengőtekében, Ancsa pedig megizzasztott tollasban.

A füzérradványi Károlyi kastély

Kedden igazi történelmi hangulatú utazásra indultunk. Pálházán keresztül előbb a füzéri várhoz, majd a füzérradványi Károlyi kastélyhoz kocsikáztunk. Mind a kettő kötelező látnivaló a Zemplénbe látogatók számára. Az egykoron még a Szent Koronát is őrző füzéri várból dél felé (és persze keletre meg nyugatra) hegyek/dombok ormait, vagy épp a pálházai kőbányát lehet kiválóan látni, észak felé pedig a Nagy Milicre tekintve jó tudni, hogy a túloldal már Szlovákia. A füzérradványi kastély, bár messze még a teljes felújítástól, következésképp az illúzió sem teljes, kiváló betekintést enged egy dolgos nemesi család múltjának egyes korszakaiba. (A kandallógyűjteményük kimondottan figyelemre méltó.)

A kedd délutáni szakács feladatokat Tóni vállalta magára, hogy a kemencében tarját és mindenféle zöldségeket süssön. A nyársalónál pedig a Mórahalmon termett kukoricát főztük meg, s tálaltuk a vacsora mellé. S mivel ez az este volt az utolsó, ezért a sport helyét sokkal inkább a beszélgetés vette át. Persze azért fél szemünkkel nyomon követtük a vízilabdás lányok mérkőzését (sajnos nem jutottak döntőbe).

Szerdára pedig a pakoláson túl nem maradt más, mint a hazaút – legnagyobb örömünkre két aranyéremmel fűszerezve ezeket az órákat a kajak-kenu pályáról. S bár az idő sosem elég arra, hogy eleget pihenjen, rokonozzon az ember, ez a néhány nap is kimondottan jól esett. Folytatás remélhetőleg jövőre!

Social networking in Turku

Ahogy azt vártam, a turkui út második fele a sűrű programokkal telt el. Konferencia, majd egy pihenőnap. Mindeközben sűrű kapcsolatépítés, illetve -ápolás. Mindez csodálatos helyeken, kedves emberek társaságában és persze kiváló ételekkel megfűszerezve.

Csütörtökön és pénteken életem eddigi egyik legjobb konferenciáját ültem végig. (Senkit nem kényszerítek erre, de ha esetleg érdekli, íme a szakmai összefoglaló.) Mikor épp nem a szellemi tulajdonvédelem érdekes témáit boncolgattuk a szekcióüléseken, akkor a szünetekben kávé, tea vagy víz mellett, illetve ebéd közben mindenféle finom fogás mellett beszélgethettem érdekes és kedves emberekkel. Társadalmi szempontból nézve persze a két napos rendezvény csúcspontja a két vacsora volt.

Az első vacsora vendéglátójaként a turkui önkormányzat a város kezelésében álló, több mint száz éves Suomen Joutsen (Finn Hattyú) fedélzetére invitált minket. Az önkormányzat képviseletében egy kedves hölgy, illetve a városi "főjogász" (amolyan jegyző féleség lehet) köszöntött minket, akik szíves vendéglátását Jukka Mahönen dékán nem győzött meghálálni. A vacsora során hosszú ideje nem látott kedves kollégákkal nyílt lehetőségem újra beszélgetni. A képen látható (balról jobbra) Llew Gibbons és Bruce Kennedy egyaránt a szeged és toledói jogi karok közötti kiváló együttműködés keretében juthatott el kis hazánkba, legutóbb pedig már majdnem két éve találkoztunk Toledóban (amikor egy kis közös kirándulást is szerveztünk).

A pénteki vacsorára ugyancsak úszó éttermen, a Cindy hajón került sor. A zsibongó teremben szabad ültetéses rendszer működött, így ezúttal egy kedves régi turkui ismerős (Daniel Acquah, aki 2010 során még a hallgatóm volt) és két új emberkével kerültem hallótávolságba. És az együtt eltöltött három óra, valamint a krémlevest, lazacot és sült almát, valamint ízletes dél-amerikai vörösbort felvonultató vacsora alatt témák sokaságát jártuk körbe. Élmény volt hallgatni, hogy miként vélekedik a finn, az amerikai a ghánai és a magyar ugyanazon kérdésről. (Kedves Google, ki e blogot is fenntartod, nem mondom el, rólad milyen véleményt alkottunk mi négyen.)

Végül eljött a szombat, mely a szabadság és a pihenés, sőt a kirándulás ígéretével csábított. Délelőtt persze még sort kerítettem az utolsó ajándékok beszerzésére, hogy aztán találkozzak a turkui jogi kar nemzetközi ügyekért felelős koordinátorával, aki a saját és egy japán kutató kolléga családja társaságában elvitt engem egy Turkutól 20 percre fekvő, eldugott kis erdei tisztásra, hogy hot-dogot süssünk, s igazi sushi rizsből készített labdákat falatozzunk (ez utóbbi mennyei meglepetésként szolgált). A négy gyermeket is felvonultató kis csapat, miután a gyomrok korgását csillapította, egy másik helyszín felé vette az irányt. Többfelé is ismeretesek olyan kődombra épített "erődítmények", melyek segítségével a finnek évszázadokkal ezelőtt védték a területeiket. Habár a fasáncok ma már nem látszódnak, akadálytalanul el tudtam képzelni, milyen nehéz feladat elé állíthatták az ilyen dombok a támadókat, s milyen sok esélyt jelentett a védekezőknek a meredek sziklafal. A kilátás ugyanakkor festői volt. A tenger egy csekélyke öble, repcetáblák (ami itt még csak mostanában kezdett el virágozni), fenyőktől és más fák lombjától zöldellő erdők mind a lábunk előtt hevertek, és a szikrázó napsütésben sasszemem (új kontaktlencsém) is precízen működött. (A fenti képről csak Maki, a japán professzor felesége hiányzik.)

Az utamnak még nincs vége. Sőt utolsó estémen éjfél környékén igyekszek majd a félhomályban feljutni a város legmagasabb pontjára, hogy a horizont mögött épphogy csak eltűnő nap keltette fényeket fényképezzem. Ugyanakkor erről már csak akkor fogok beszámolni, ha a esetleg a fényképezés sikerrel jár majd. Egyebekben már csak egy nap, és otthon leszek!

Májusi nyár Turkuban

Hosszú ideje már, hogy lyoni utam kapcsán elkészítettem utolsó bejegyzésemet. Most azonban elérkeztem turkui (immáron kilencedik) utam feléhez. Ideje számot vetni, hogyan teltek az első igazi nyári napjaim Finnországban.

Tavaly májusban tökéletes képet kaptam arról, hogy mi várhat rám az egyre hosszabb nappalok világában. Akkor még csak durván 10-11 óráig volt világos. Most már gyakorlatilag egész éjjel csak szürkeség van. Sőt, itteni idő szerint fél 11 körül kezdtem az írásba, és előtte még néhány perccel a naplementében sétáltam vissza a szobámba. A nap szó azonban más szempontból is meghatározó. Végre igazán érezteti a hatását a fénylő korong. Meleg van! Az elmúlt napokban kétszer is 27 fokot mutatott az utcai hőmérő. Az emberek az utcán sétálnak, az Aura folyó partján napoznak, az éttermi és kocsmai célokat szolgáló hajókon tobzódnak - egy szó mint száz: élik az életet. És milyen jól teszik! (Merthogy a finnek elég depressziós hajlamúak. Ilyenkor a napsugarak már kezdik feltölteni téli tartalékaikat.)

A munka mellett persze minden nap jutott időm arra, hogy megszokott, azonban meg nem unható kedvteléseimnek éljek: a piac körbejárása (különösen hal vásárlása céljából), az otthoni csokoládéadag levadászása, izzasztó egy órás szauna - és persze a kirándulás. Ezúttal Ruissalo szigetére esett a választásom. Relatíve "régen" jártam ott, és tudtam, hogy ott lesz lehetőségem leginkább arra, hogy a sziklás parton elterüljek, és élvezzem a napsugarak kényeztető melegségét.

Nem csalódtam. Bár nagyjából annyi finn emberkét láttam a kedvenc félszigetemen, mint eddigi 4 kirándulásom alatt együttvéve (andalgó párok; kutyát sétáltatók; fürdőruhában napozók; macsó baseball sapkás, kacsakövező lovag és asszonykája; horgász srácok), a közelségük nem zavart. Feledtette a látvány és a többi élmény: a naptól csillogó tenger, a motorcsónakok keltette hullámok zaja, a halakra vadászó madarak sikítozása, vagy épp kicsinyeiket terelgető kacsák hápogása, a távolban elvonuló 10 emeletes tengerjáró hajó, a fenyőfák illata és még néhány egyéb természeti csoda.

Májusi arcát így még sosem láttam a finn tájnak. Most már sikerült. A folytatást is várom nagyon. Mert bár most két nap konferencia következik, ugyanakkor holnap este a Suomen Joutsen (Finn hattyú) fedélzetén koktél party, pénteken pedig a Cindy étteremhajón vacsora vár majd rám. A szombat pedig reményeim szerint a túrázás jegyében telik majd. Egész nap!

Bouchon járás Lyonban

Tavaly februárban azzal a reménnyel jöttem el Lyonból, hogy talán egyszer még visszatérhetek ide. E vágyam beteljesült, mikor első 2012-es külföldi utazásom gyanánt a francia ízek egyik fellegvárába visszarepültem. S ezúttal nem egyedül, hanem feleségem is velem tartott.

Ily módon a mostani beszámoló részben az ő élményeire is épül. Lyon ugyanis talán a legkomolyabb szakmai kihívását jelenti eddigi munkámnak: 4 nap alatt 19 órányi angol előadást kell tartanom válogatott nemzetközi diákseregnek (értsd: ők általában sokat kérdeznek). Így ennyi munkaóra mellett a kikapcsolódásra és pihenésre csak elhanyagolható időm maradt. Ennek ellenére volt a társaságomban egy túratárs. Franciskám minden nap magára kapta a több réteg ruhát, nyakába akasztotta a fényképezőgépet, és körbejárta a város legszebb részeit. Eljutott olyan helyekre, ahol én is voltam. Rendkívül kellemes gondolat, hogy az általa lőtt fényképeket szemlélve látható, hogy nagyjából ugyanott ültünk le a római kori amfiteátrum kőlépcsőin - csak épp 13 hónapnyi eltéréssel. Ő is megmászta a Lyon felett magasodó dombot, és megcsodálta a Fourviére katedrálist, ahonnan a város egésze belátható. Ő is átsétált oly sok hídon, melyeket magam is felfedeztem korábban. Ő is megcsodálta a Rhone folyó kékségét és ő is megkóstolta a francia óriáspalacsintát.

A helyzet persze úgy hozta, hogy az ebédidő közös volt, így ekkor is lehetőség nyílt az élmények megosztására, habár az információk többségében felém áramlottak, miközben én csak az unalmas tantermi eseményekről számolhattam be. A délutánok aztán újabb sétálással teltek Franciska oldalán és tömény három órányi előadással az én oldalamon. Az én történetemet mellőzzük, beszéljünk inkább azokról a helyekről, ahol Franciska járt. Így a városi parkban (és állatkertben), a miniatűr alkotások múzeumában (ahonnan még én is kaptam fénykép meglepetést az Alienekről, Willy Wonkáról, Tom Hanksről és a felülmúlhatatlan Arnold Schwarzeneggerről), a mellékelt képen jobb oldalt látható Szépművészeti Múzeumban, mely a kép bal oldalán látható városháza mellett helyezkedett el. A következő közös nevező a késő délutáni találkozó volt a hotelben, amikor kissé felszabadultabban találtunk ismét egymásra (vagyis csütörtökig némiképp az új nap előadásának egyre halványodó rémétől kísértve).

Másrészt igazából ekkor vette kezdetét az igazi közös pihenés. (Habár nem a talpunknak.) Minden este útra keltünk, hogy megtegyük napi szokásos bouchon (ejtsd: buson) járásunkat. (Innen ez az elhanyagolható, mégis vicces szójáték a busó járásra utalva.) A bouchon ugyanis itt Lyonban a helyi tradicionális éttermet jelenti, hagyományosan kevés asztallal, következésképp igazi családi légkörrel és persze ettől függetlenül kiváló tradicionális ételekkel. Valójában egy kivételtől eltekintve valamennyi étteremben igazán szerencsével jártunk, és a méltán híres francia konyha remekeit kóstoltuk meg. (Az abszolút kedvenc kitüntető díját egyértelműen a karamellizált bőrű kacsamell nyerte el, rögtön az elsőként meglátogatott Chez Louise bouchonban.) És ugyan az időjárás nem teljesen kényeztetett el minket (a mi hetünk előtt és után 15-20 fokok uralkodtak/fognak uralkodni Lyonban), azért - ahogy a harmadik fotón is látható - a tavasz jeleire már ott is ráleltünk. Bízzunk benne, hogy lesz még ennek folytatása. Talán már jövőre visszatérhetünk - KÖZÖSEN!

Összeállt a 2012-es program

Nagyjából a mai nappal véglegesítettem az idei szakmai programok listáját, így tisztán látom, hogy milyen utazások várnak rám a 2012-es évben. Away to... Lyon, Turku és Toledo - ismét.

Valószínűleg nem csak én élveztem annyira tavaly februárban a lyoni előadásomat, hanem a diákoknak is tetszhetett, ugyanis ezúttal is kiválasztásra került digitális szerzői jogi órám. Így március elején megismételhetem utamat az ódon utcákkal, kiváló éttermekkel, gyönyörű kék folyóval, nem is olyan rossz focicsapattal, rendkívül kedves kollégákkal teli tömött Lyonba. Ráadásul a feleségem is velem fog tartani, ami külön pozitívum. Neki mindenképp, hiszen amíg én a tanteremben küzdök majd 19 órán át a hallgatóimmal, ő addig is nyakába veheti a várost. És talán eljut a képen látható Notre-Dame de Fourviére-hez is. (Az élmények végett lásd az alábbi bejegyzést.)

Nem lehet meglepetés, hogy idén is eljutok Turkuba, de az Erasmus program kiváló lehetőséget teremt minderre. Ráadásul a kurzusom mellett ezúttal egy konferencia is vár rám. No meg persze finom halételek, májusban már csodálatos napsütés, ettől persze még a szauna sem maradhat el, és talán egy focimeccsre is eljuthatok. Egyelőre bizonytalan mikor, de az ősszel is tervezek egy turkui utat. Hihetetlen, de az őszi utam lesz a tizedik finn kalandom. És ugyanolyan lelkesedéssel várom még ma is, mint a legelsőt!

És ami az igazi meglepetés: úgy fest, hogy augusztusban - a 2010 augusztusi utamhoz hasonlóan - ismét eljutok Toledoba, Szeged testvérvárosába, illetve az amerikai jogi képzésünk partneregyetemére. A rám váró tanítástól nem tartok, jól bevált paneljeim vannak, melyeket rendkívül könnyű újabb és újabb jogesetekkel és példákkal fűszerezni. Így az igazi kérdés az lesz, hogy a szabadidőmben vajon mit fogok csinálni? Ismét elmegyek kenuzni, esetleg túrázni az Erie-tóhoz? Bevallom őszintén, nem tudok golfozni, valószínű idehaza erre pénzem sem lenne, de talán leginkább a golfütőt lenne a legjobb ismét kezembe kaparintani.

És ennyi. Talán. Mert némi esély arra is van, hogy további országok felkerüljenek az úti céljainkra. És akkor a kikapcsoló magyar kirándulásokról nem is szóltam. Ez utóbbiak maradjanak egyelőre titokban. Mindenesetre lesz miről beszámolnom a '12-es évben is!

Update: És a nemzetközi helyzet azóta csak fokozódott: szeptemberben Turku, októberben Lyon - ismét! Hurrá!

Szilveszter Villányban

2011-ben több alkalommal látogattam/látogattunk már el kiváló hazai pihenőhelyekre. Áprilisban a feleségem szervezett egy börzsönyi kirándulást, augusztusban a családdal töltöttem el pár napot a Dunakanyarban, szeptemberben pedig a hullámzó Balatont látogattuk meg Franciskával. Sűrű évünk kiváló levezetéseként ellátogattunk ismét Villányba, kedvenc borrégiónkba. Mely ezúttal sem csak a kiváló Polgár borokról lesz emlékezetes, hanem a körítéstől és különösen a szilveszteri mulatságtól.

Alig telt el néhány perc pénteki érkezésünk után, s máris lépcsőkön haladtunk lefelé a Polgár Panzió alatt húzódó pince mélyére, egy "technikai pincetúrára". Tavaly a névadó Polgár Zoltán kísért minket körbe, ezúttal egy másik főnökúr. A borkészítés trükkjeiről, a szerencsés 2011-es és a balszerencsés 2010-es évről hallhattunk sokat, mindezeket négyféle bor kóstolásával kiegészítve. Rendkívül érdekes élmény egy idei szüretelésű, érés alatt álló Merlot-t kóstolni, miközben tudjuk, hogy a nedű majd csak úgy egy év múlva, vagy talán még később kerül csak palackba. A formálódó ízek és az érdekes mód sajtos jegyeket tükröző illatok még csak az első lépést jelentik a borrá válás hosszú folyamatában.

A szombat ködfátyolos reggele túrázást ígért az év utolsó napjára. Közel két órán át gyűjtöttük a cipőnk talpára Villány túrázásra alkalmas dűlőinek és a szomszédos Kisjakabfalva irányába elterülő erdő ösvényeinek ragadós sarát. A kirándulás csekély fáradalmait a hangulatos Fülemüle Csárdában, majd a panzió szoláriumában pihenhettük ki. És a szilveszteri mulatság is elég hamar elérkezett. A kiválóbbnál kiválóbb ételeket Polgár borok hosszú sora kísérte, alig lehetett a tempót tartani. DJ Bogár, vagy ahogy a tósztot mondó Polgár úr említette: "dizsi Bogár", kiváló retró hangulatú zenéivel pedig többször is a parkettra csábított minket. (Bár Aradszky "Nem csak a húszéveseké a világ" című örökzöldjétől mi is kedvet kaptunk egy kis éjszakai frissítő sétára.)

Úgy tartják, hogy az egész év olyan lesz, mint az új év első 24 órája. Ha e szeszélyes gondolat igaz volna, akkor idén valószínűleg több pihenésben lesz részem, mint a 2011-es évben. Ezt többek közt a kellemes, sokáig tartó pihenés, a siklósi termál wellness fürdőben töltött órák, a kellemes vacsora és a lazulós este alapozhatják meg.

A bejegyzés zárásaként Hamvas Bélától szeretnék idézni "A bor filozófiája" című könyvéből, melyet még születésnapomra kaptam, és erre az alkalomra tartogattam. Olyan idillikus nyugalom mellett olvashattam ki a kötetet a panzió kandallójának melegében és a siklósi fürdő párás csarnokában, ahogy Hamvas gondolatából is következik:

"A borországok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák  között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné a halál."