Hol tanár s diák egy közösség

Tagadhatatlanul előfordul, hogy iskolaévek alatt a hallgatók és az oktatók nem kerülnek egy hullámhosszra, mely az egymás iránti türelem és tisztelet csökkenéséhez, s így sok feszültséghez vezethet. Főleg a vizsgaidőszak tájékán. Van azonban legalább egy olyan alkalom minden két évben, amikor a két csoport egy közösséggé formálódik, egymásért és egymás mellett áll ki. Ilyen esemény az Országos Tudományos Diákköri Konferencia.

Az OTDK és az arra való szorgalmas felkészülés az egyik legkiválóbb példája a hallgatók és a (legalább) közvetlen mentoraik közötti kitartó és baráti együttműködésnek. A hallgatók nyitottak a tanulásra és kutatásra, az oktatók pedig érezhetik, hogy szavaik biztos meghallgatásra kerülnek. E szoros szakmai kapocs pedig - sok más tényező mellett természetesen - kiváló versenyszereplést szülhet, mely mindenkinek a sikere. Sőt, a hallgató és az oktató mellett közös otthonuknak: egyetemüknek is öregbíti hírét.

A XXX. OTDK állam- és jogtudományi tagozata 2011. április 18-20 között Pécsett került megrendezésre. Ezen Szegedet több mint 30 előadással képviselték hallgatóink (nem csak joghallgatók, mivel rögtön az én konzulensi felügyeletem mellett indult egy kiváló nemzetközi tanulmányok szakos diák, Szénási Ráhel). A rendezvényen már a megnyitó ünnepség is eggyé kovácsolta azt a tömeget, akik a Tudásközpont dísztermében összegyűltek, és a kiváló köszöntő beszédeket követő zenés műsort végig hallgatták. A fenomenális zenei adottságokkal megáldott pécsi joghallgatók és - mi több - egy oktató hangos tapsot érdemlő gálaműsorát a bordalokat modern acapella stílussal vegyítő Vivat Bacchus követte. Így - valamint az ezt követő kötetlen éjszakai "túrázással" indult az OTDK, és ezen keresztül a címben is szerepeltetett "közösségépítés" vagy "épülés".

Mivel Pécsett utoljára esküvői öltönyt voltam vásárolni, és azt is 2009-ben tettem, ezért a kulturális fővárosi címmel járó hatalmas  fejlesztések gyümölcsét is csak most tapasztalhattam meg. A rendezvény helyszínére és helyszínéről való séták során készített fényképek egyike látható a mellékelt első képen. A verseny a pécsi jogi kar impozáns és hatalmas épületében került megrendezésre. A kutatásaimat érintő előadásokat igyekeztem végig hallgatni, s erről a másik blogomon részletes bejegyzést is készítettem. Öröm volt látni a rendezvény előtt, alatt és után a lelkes, persze sok esetben komolyan izguló hallgatói tekinteteket, és azt is, hogy a kollégáim mind azzal töltötték szabad perceiket, hogy a szegedi fiatalokat ösztönözzék hol a kitartásra, hol pedig arra, hogy feladatuk teljesítését követően eresszenek le, és pihenjenek végre.

A verseny szekcióülését követően arra is lehetőség nyílt, hogy városnézés keretében bővítsem reggeli sétáim során megnyitott fotóalbumomat. A második kép ekkor született, és a pécsi Széchenyi-teret ábrázolja. Az oktatóknak szervezett kiváló búcsú vacsorát, melyet a pécsi Cézár pezsgőt gyártó cég mély, ötszintes pincerendszerében való "kirándulás" és pezsgőkóstolás tett egésszé, a Pécsi Est Caféban szervezett táncos est (alias diszkó) követte. Itt fellépett a Pécsett, és igazából már országosan is meghatározóként kezelt 30Y. Az ezután sorra kerülő, igen széles zenei repertoárt felvonultató mixre (értsd, könnyes nevetést váltott ki többségünkből Dr. Alban "It's my life" dala, viszont együtt ugráltunk sok más friss dalra, vagy épp a Run DMC és az Aerosmith klasszikusára, a "Walk this way"-re) hajnali fél háromig roptuk a "közösségépítő" körtáncot. Egy idő után bármerre is néztem, szegedieket láttam.

Mindezek fényében kijelenthető, hogy kiváló élményt és tapasztalatokat jelentett a rendezvény, karunk két lételeme, az oktatói és hallgatói gárda közötti szálak megerősítését is maga után vonva. Ami a legjobb, hogy 2013-ban Szeged ad otthont a következő eseménynek, s így majd mi viszonozhatjuk mindazt a kedvességet, amit Pécsett kaptunk.

Update #1: Most már hivatalos: Hajdú Dóri hallgatóm első helyezést ért el a Jogi Informatikai Szekcióban!!!

Update #2: A mai nappal (május 3.) e bejegyzés lett e miniatűr kis blogocska legolvasottabb bejegyzése:-)

Hegyek között, völgyek között...

Sajnos nem zakatolt a vonat... 

Ahogy arra előző bejegyzésemben utaltam, a feleségem szervezett egy meglepetés utat jogi szakvizsgájának örömére. S mint kiderült, a cél a Börzsöny volt, amely a hazai erdei vasutazás egyik fellegvára volt valaha. Sajnos már nem, mint magunk is tapasztaltuk. Ennek ellenére a kemencei térség csupa csodával kecsegtet minden arra járónak!

Egy kis autópályás száguldozást követően Vác környékétől igazán izgalmassá vált a táj. A Kemencére vezető út sajnos nem a minőségéről híres, ennek megfelelően szakadékok is keresztezték utunkat: az úton. Némelyik kátyú hatalmasra sikeredett. Mindezen problémákat egy szempillantás alatt elfeledtette a táj, ahová érkeztünk. A Feketevölgy Panzió ugyan Kemencéhez tartozik, mégis a Fekete-völgyben található, vagyis amerre csak a szem ellát, erdők! Rögtön ki is használtuk pénteki óráinkat egy kis erdei sétával. Az első csoda ekkor ért minket, ugyanis a természetben még nem láttam foltos szalamandrát. Most a hétvége alatt összesen tizenkettőt számoltunk össze. Csámpás kis jószágok, némileg lelassulva, de hát nekik van igazuk: az erdőben csakis "take it easy" mentalitással lehet élni!

Szombaton pedig belevágtunk a nagy túrába. A táv közel 20km volt, amelynek során felfedeztük a Börzsöny nem kevés hágóját és völgyét, hol a térdünket, hol a combunkat edzve. Eljutottunk a Csóványosra, illetve a Nagy Hideg-hegyre. Közben gyönyörködtünk a kilátásban, távcsővel kémleltük a magasban szálló ragadozó madarakat, fényképeztük a napon sütkérező, mégis éber gyíkokat (na ők azért fürgébbek a szalamandráknál). Ráadásul az erdő növényzete is csodás volt, a váltakozó fafajták mellett sűrű szeder és csipkebogyó dzsungelek mellett haladtunk el, néhol pedig a semmiből bukkantak elő hatalmas sziklák (melyek teljesen a pilisi tájra emlékeztettek). A Csóványostól (illetve úgy általában 700-800 méteres magasságtól) kezdve mindenfelé hóvirágok és más illatos virágok színezték be az erdő aljnövényzetét. Egy helyen pedig, melyet a második fotó örökített meg, egy gyönyörű napsütéses, mégis tetőtől-talpig mohába öltözött rétre értünk. Ilyen mohás tájat még nem láttam sosem, íme legalább a második csoda.

A túrázásnak természetesen az a csodás előnye, hogy ha egyszer eltávolodsz a szállásodtól, ugyanoda vissza is kell jutnod. Lehetőleg másik úton. Nos, mi ezt így tettük. A korábbi zöld, kék és piros jelzésekről egy másik kék útra térve - egy igen térdfájdítós ereszkedőt követően - egyenes úton, egyre csak terebélyesedő patakok mentén haladtunk hazafelé. Mint kiderült, a régi kemencei erdei vasút vonalát követtük, melynek története ugyan a XIX. századig nyúlik vissza, annál is szomorúbb azonban jelene. A 2000-és a 2010-es árvizek ugyanis olyan durván alámosták a vonat pályáját, hogy az gyakorlatilag használhatatlanná vált legnagyobb részben. A harmadik fotó alapvetően erre kíván utalni. Az ilyen, semmibe vesző sínpárok elég gyakran előfordulnak. Akárcsak a vízbe belezuhant sínek is. Ezen a szakaszon legalább nyolcszor kellett átkelnünk az azóta robajossá duzzadt patakon. Eleinte sok, majd kevesebb sikerrel, már ami az elázást illeti. Szerencsére azonban mindez nem okozott problémát, mert hideg sem volt, majd a panzió szaunája és kandallója kellően átmelegített minket.

Vasárnap pedig irány haza, de nem ám hogy egyenesen. Hanem másik irányba. Egészen pontosan majdnem körbe kerültük a Börzsönyt, hogy Nagymarosnál kompra szállva Visegrádba átérjünk. Irány a fellegvár, a gyönyörű táj, a Dunakanyar, mely legalább olyan csoda, mint a többi, eddig említett. A kellemes reneszánsz ebédet követően pedig mégis csak irány haza, egészen pontosan előbb még kitérő a telkünkre, munka és gyümölcsfa ellenőrzés céljából.

Nagyjából így telt el egy gyönyörű, tartalmas, és kikapcsoló hétvége. Még sok ilyet, persze szakvizsgából már csak keveset!

Út az ismeretlenbe

Már jó ideje nem készült bejegyzés a blogon, habár ez alapvetően betudható annak, hogy a dolgos mindennapok vártak rám Lyonból visszaérkezvén. Most azonban van újdonság. 

Feleségem szakvizsgára való felkészülésének egyik (majdnem egyetlen) örömteli velejárója, hogy a részvizsgákat követően hosszú hétvégés kirándulásokra megyünk.Tavaly, az első részlet után Villányba utaztunk gasztronómiai és lazítós túrára. A mellékelt kép az egyik sétánk során készült.

Nos, most ott tartunk, hogy megvan a második részvizsga is, így indulhatunk a következő célállomás felé. Csakhogy ezúttal nem én voltam a szervező, és ezért fogalmam sincs a részletekről. Csak annyi biztos, hogy hegyvidékibb tájra megyünk. Úgyhogy a hétvége feltehetőleg kalandokban fog bővelkedni. Hamarosan írni is fogok róluk!

Back from Lyon

Immáron három és fél napja, hogy elkészítettem utolsó bejegyzésemet Lyonról. Mivel a szerda és a csütörtök alapvetően a munkáról szólt (11 órányi oktatás várt rám), így azt előre sejtettem, hogy különösebb lehetőségem már nem lesz turistáskodni Franciaországban. Természetesen az előadások közötti ebédszünetben napsütéses sétákra nyílt lehetőségem, de ez mégsem egyenértékű a több órás, szabad sétálgatással. Az előadásokat követően pedig rendszerint már közeledett a naplemente, amikor pedig már kevesebbet lehet látni a gyönyörű házakból, templomokból. Nem véletlen hát, hogy saját fényképekkel már nem tudok szolgálni. Ellenben a csütörtöki utolsó órát követően a hallgatók egy lelkes csoportjával leültünk egy kávézó teraszára, ahol a naplementét szemlélve minden érdekességről beszélgettünk egy határozottan kötetlen órácskát.

Így hát péntekre már csak a hazaút maradt. Ami - szokás szerint - hozott némi izgalmat. Így nem feltétlenül esett jól, hogy a taxi, amely a város másik felén lévő vasútállomásra vitt, húsz percet késett. De mivel a reptéri vonat pont azután indult, hogy felléptem rá, némileg megnyugodtam. A repülőtéri késlekedés már csekélység volt, ennél némileg kellemetlenebb élmény volt - ismét - Ferihegytől Nagykőrösig állni a vonaton. Na persze ahogy a hétközi sushizás után kapott szerencsesüti is mondta: "semmi sem tart örökké, a problémák sem", így az a közel egy óra is gyorsan eltelt, míg végre találtam helyet magamnak.

Így ért hát véget egy újabb külföldi kaland. Folytatás hazai terepen április elején, külföldön májusban!

Utcazenészek, kőszínház

A vasárnapi érkezésemet követően jó néhány órát fordítottam arra, hogy felfedezzem Lyon legfontosabb helyszíneit. Már akkor feltűnt, hogy Lyon nem "ezerarcú" város. Jelen esetben ez határozottan pozitívum. Bár nagyváros lévén kosz van benne becsülettel, ennek ellenére egyáltalán nem mutat szélsőséges arcokat: gyakorlatilag mindenütt ugyanolyan elbűvölő. Mivel ezen utam elsősorban az oktatásról szól, ezért nem meglepő, hogy hétfőn kevés időm volt körbenézni. Épp ezért hatalmas szerencse, hogy míg tegnap végig esett az eső, ma, miután felkerekedtem a túrámra, kisütött a nap. Szinte már meleg volt az idő. Az elsőként mellékelt fotó egyébként e túra egyik állomásán, egy belvárosi téren készült, ahol gyönyörű régi házak ölelik körbe a végletekig kimunkált szökőkutat.

A francia kollégák javaslatára nem hagyhattam ki a Rue Mércier nevű utcát, ahol a város leghangulatosabb éttermei közül található sok. Be kell vallanom, olyan utcán még nem jártam, ami alig szélesebb egy autónál, emberek tömege hömpölyög rajta, és amerre csak nézel, hangulatosabbnál hangulatosabb éttermeket látsz. Ráadásul a legtöbb étterem alig nagyobb száz négyzetméternél (a szerencsésebbeknek van emelete), ódon fával díszített a belső terük, klasszikus francia pincérek rohangálnak boroskancsókkal és ételekkel púpozott tányérokkal. És van olyan is, mint a mellékelt képen látható, amely még az "utcai díszítésre" is különös gondot fordít. (Az általam végül választott Restaurant de Saint Joseph-ben ráadásul kiélhettem a halételek iránti vágyamat.) És nem szabad elfeledkezni az ezeken az utcákon elhagyhatatlannak tűnő utcazenészekről. A tangó harmonika itt alap, de olyan duót is láttam már, ahol a páros fiú tagja valamilyen karibi dobon (amelyről azóta kiderítettem, hogy - legalábbis egy youtube videó szerint - "panart" a neve) adta a ritmust, a hölgy pedig fuvolán kapcsolódott be a műsorba.

Jóllakottan folytattam hát az utamat. Ismételten dombot mászni mentem, mivel tudtam, hogy a Notre-Dame de Fourviére templom közelében ókori római kőszínház található. (Vagy ahogy a térkép írja, Théátres Gallo-romains.) Tréningnek tökéletes volt a lépcsők megmászása, innen pedig már tartott soká, hogy eljussak a fényképen is ábrázolt területre. (A háttérben a katedrális tornyai láthatók.) Az ilyen történelmi helyszíneken mindig el tudok kalandozni a gondolataimban. Nem csoda, hisz a képzelőerőm elég nagy. Így fel se tűnt, hogy majd egy fél órát ültem a kora tavaszi napsütésben a kőszínházban.

Napsütés ide, kellemesen ható hőfok oda, sajnos a szél elég erősen fújt, így egy idő után vissza indultam a városba. Hosszas bolyongás, "hangulat gyűjtés" után végül is a szálló felé vettem az irányt, és - adva a szakmának - lassan nekiállok átnézni a holnapi (ismét rázós, öt és fél órás) előadásom anyagait.

Néhány óra egy szép városban

Ígéretemhez híven alig néhány órával Lyonba érkezésem után, és percekkel a négy órás városnéző túrát követően máris igyekszek megosztani a dél-francia nagyvárossal kapcsolatos első élményeimet.

Lyon gyönyörű nagyváros. E két szó minden kapcsolódó jellegzetességével. Gyönyörű, mert mint a mostani bejegyzéshez csatolt (és felteszem a néhány további, mostani utam során készített posztban megjelenő) valamennyi fénykép hűen visszaadja: elbűvölő házak, réges-régi, mégis jól karban tartott templomok (épp egy ilyen fényképet mellékeltem most: a St. Jean Katedrális oldala egy másik épületben folytatódik, az meg egy kikövezett térben), sármos kis utcácskák tarkítják a Rajna partján található várost. Mely természetes forgalmas, széles sugárútjain száguldoznak a különféle autók, buszok, sőt már TGV-t is láttam, ha nem is több száz kilométeres sebességgel repeszteni, mivel épp egy hídon kellett, hogy áthaladjon.

Sajnos könnyen lehet, hogy a hét első napjaiban eső érkezik Lyonba, úgyhogy - bár eléggé fáradt voltam a megérkezéskor, köszönhetően az ötórai ébredésnek - kétség nem férhetett hozzá, hogy fényképezőmmel a kezemben városnézésre indulok. Szállásom mondjuk nem épp idilli környezetben van, egy háztömb választ csupán el egy elég szigorú külsejű börtöntől, s a bizalomgerjesztő turista övezethez csöppet sem bizalomgerjesztő aluljárókon keresztül vezet az út. A város egyik szépnek ígérkező pontja, a Place Bellecour felé vettem elsőként az irányt. Sajnos francia nyelvtudás híján nem mertem kipuhatolni, miért van az, hogy mindenhol óriáskerekeket állítottak fel, mindenesetre a Place Bellecour szélén felállított óriáskerék vetekszik a pesti Vidámpark hasonló attrakciójával. Innen a térről már tökéletesen látható amúgy a Notre-Dame de Fourviére, melyet a második fényképpel igyekszek - egy szögből - megmutatni. Mivel a templom egy dombtetőre épült, a mai edzés is ki lett pipálva.

Dombra föl után dombra le következett. Ekkor jött azonban csak a java. A lyoni óváros (Vieux Lyon) hozta meg azt a hangulatot, amelyet minden valamire való, történelemmel rendelkező város igyekszik kidomborítani: a néhány száz éves épületek kacskaringós sikátorai, melyek kisebb-nagyobb terekbe érkeznek, majd mennek tovább, az ezeket az utcákat és tereket betöltő, hömpölygő tömeg, boltok és éttermek változatos kínálata, tangó harmónikás zenészek játéka, utcai palacsinta és gofrisütő standok (melyeknél irtózatosan hosszú sorok álltak), és még folytatni lehetne a sort. A hosszú út természetesen kiválóan érzékeltette hatását, és már öt órát követően szemeim az éttermek kínálatát fürkészte. A harmadik fotón a választott helyszín, a Chez Louise lyoni tradicionális étterem (bouchon lyonnaise) látható. Belülről legalább olyan hangulatos, mint kívülről tűnik. A vacsora elfogyasztása után, lévén az este is eljött, ráadásul a fáradtság is egyre jobban erőt vett rajtam, a hotel felé vettem az irányt.

További élményekkel kedden jelentkezek!

Away to... Lyon

Ferihegy 2A. Nincs egy óra, és ismét a levegőbe emelkedek. A célpont ezúttal zürichi átszállással Lyon, Franciaország egyik legszebb városa. Az ok ismét szakmai, és az előadásaim feszessége folytán kikapcsolódásra minden eddiginél kevesebb időm lesz.

Ettől még megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a város legszebb részeit (óváros, katedrális, Place Bellecour, a Rajna partja stb.) felfedezzem, és blogoljak róla. Még ma este várható egy tartalmas poszt, mivel a mai délután nyújtja a legjobb lehetőséget a városnézésre. Ez azt jelenti, hogy fotók is készülnek majd, amikből a legszebbeket szokás szerint feltöltöm majd ide.

Bon jour Lyon!

Update #1: A mellékelt képen az átszállásom helyszínén, Zürichben készített fotó látható. A mai napon Genf után ismét meggyőztek arról a svájciak, hogy nem csak az óráik és a csokoládéjuk precíz, hanem a reptereik is. Mondjuk a prímet továbbra is a Helsinki melletti Vantaa repülőtér viszi nálam, de Zürich a mai napon felért a dobogóra a müncheni reptér mellé.