Szó szerint! A szerdai esős időszak elmúltával a péntek és a szombat már egyértelműen a tavasz jegyében telt: sok napsütés, emelkedő hőfok és kevés felhő. Így vágtam neki az előadások megtartása után rám szakadt temérdek szabad időnek.
Már korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy ha már itt járok Turkuban, ahol két első osztályú focicsapat is van, akkor el kellene menni egy mérkőzésre. Néha egészen közel jutottam hozzá, de eddig mindig elmaradt. Azt kell, hogy mondjam: megérte a végletekig húzni az első élményt.
Finn kollégáimtól értesültem arról, hogy pénteken lesz az idénynyitó a finn bajnokságban, és a TPS itthon fog játszani. Mint utólag kiderült, a tavalyi bajnok Helsinki JK volt az ellenfél. A finn futballról nem sokat tudok, leszámítva természetesen az 1997-es és a tavalyi eseményeket, amikor előbb drámai döntetlen, majd legutóbb Dzsudzsák góljával drámai győzelmet arattunk Helsinkiben. Ja, és persze Jari Litmanen. A finn fociról nagyjából ennyi az átlagos ismeret, amivel egy magyar rendelkezik (tisztelet a kivételnek, de aki ennél többet tud, az szerintem már szakavatott finn ismerő). Ennyi tudással indultam tehát neki a mérkőzésnek.
Eredeti gondolatom az volt, hogy egy erős magyar bajnokihoz hasonló mérkőzést láthatok majd. Ez annyiban módosult az első 45 perc után, hogy egy átlagos magyar bajnokira emlékeztetett a két csapat játéka. Összesen volt három kapura lövés, melyekből a turkuiak mindkettőt gólra váltották: az egyik egy ziccerben tökéletesen elcsavart lövés, a másik egy 20 méterről meglőtt, de egy védőről a kapus felett, a kapufát is érintve a hálóba csapódó gól volt. Az első képen a második találatot követő boldog turkui csapat látható, előtérben néhány fekete-fehér sálas rajongóval.
A szünetben megmozdult a lelátó. Finn nyelvrokonaink úgy döntöttek, megöntözik nyelvüket és torkukat. A stadion háromnegyede elvonult, hogy ki-ki sörrel vagy üdítővel öblögessen, és a kolbászos zsemle mellett a félidő két gólját is megeméssze. A szünetet követően azonban olyan meglepetés ért, amire nem is számítottam: a helsinki csapatnál
Jari Litmanen jelentkezett játékra! Mondom, engem minősít, de nem tudtam, hogy Litmanen itt vezet le. Szerintem mindenki sejti, mit jelent nemzeti hősnek lenni. Ahogy felhangzott a korábbi Ajax zseni neve, a stadion teljes közönsége, még én is, talpra állt, és fél percen át tapsolta a játékost. Pedig ez csak egy bajnoki volt, csak egy félidő, és világos, hogy Litmanen már messze túl van a csúcson. De akkor is. Egyébként akkor is látszik, ha valaki profi (vagy az volt). Litmanen beállásával a vendégcsapat veszélyesebbé vált. Míg az első félidőben egy (azaz a nullánál alig több) kapura lövése volt a HJK-nak, a második félidőben legalább féltucat lövésig jutottak. Ezek kétharmada Litmanentől indult. Persze gólt nem szereztek, nekem viszont maradandó élményt feltétlenül.
A szombati napom délelőttje kellemes bevásárlással telt. Lassan minden meglesz az otthoni egységcsomagba. Kora délután pedig érkezett helyi kollégám, Tuomas. A cél a Littoinen-tó volt. Ha körbe nehéz is lett volna sétálni, mivel kerülete több kilométerre rúgott, azért túráztunk, amíg jól esett. A harmadik kép egy sziklameredélyről készült. S bár igyekeztünk, nem sikerült lencsevégre kapnunk a csukákat, amik állítólag mostanság rakják ikráikat. A nádasban láttuk őket mozogni, de ez ugyebár nem perdöntő... A kellemes sétát követően pedig utunkat Turku belvárosába vettük, és egy kellemes étteremben ebédeltünk, s folytattam a beszélgetést Tuomasszal, aki szerencsére megadta a kiváló ötletet a holnapi programra.
Erről viszont már egy másik bejegyzés fog szólni.
